Tizenharmadik fejezet

Az ébresztőm dübörgésére keltem. A telefonom kijelzője szerint 2009. szeptember 1-je volt.
 Kikászálódtam az ágyból, összeszedtem magam, és lementem apáékhoz. Pandora kezén csillogott a júliusban kapott jegygyűrű, ő pedig büszkén pillantgatott le rá. Képesek voltak az előkészületeket két és fél hónapra besűríteni, így még ez a két hét is úgy fog eltelni, mintha bolondok házában lennénk.
 Apa kakaót tett le elém.
- Jó reggelt Ells. Az első napod harmadikosként, igaz?- mosolygott rám.
- Két hét az esküvőig, igaz?- kérdeztem vissza, kitérve a válasz elől. Innentől kezdve az esküvő előkészületeiről fecsegtünk.
- Most jut eszembe Ella! Ma választjuk ki a koszorúslány ruhát. Ha gondolod, hívd el Bent is. Csak ne felejtsd el!
- Jó-jó, rendben.- Végszóra megszólalt a csengő. Ben volt az. Felkaptam a táskám, megittam az utolsó korty kakaót, és már indultam is. A kocsiban Ben a Are you gonna be my girl-t énekelte. Eszméletlen hangja van. Elhaladván Briték háza előtt kicsit lelassítottam, csak úgy megszokásból. Ben együtt érzően szorította meg a kezem, és gyengédebb számot kezdett énekelni.
 A suliban elváltak útjaink ebédig nem is találkoztunk. Nem kevesebb, mint húszan kérdezték meg, hol van Brit? Én pedig türelmesen, -vagy legalábbis többnyire- azt válaszoltam, hogy elutazott. Egyéb, személyesebb kérdésekre nem válaszoltam. Ettől függetlenül minden ugyanolyan volt. A kémia még mindig unalmas, és érthetetlen, az angol tanár most is utál, a tesit szokásomhoz híven ellógtam. Egyébként valamelyik szünetben összefutottam a tesitanárral, aki megkérdezte, új diák vagyok-e.
 Órák után Ben a kocsimban várt (nagyon bejött neki a pótkulcs, amit adtam.) Leültem az anyósülésre, és hagytam, hogy elvigyen a kedvenc helyemre, ahol mindketten megnyílhatunk. Ez a gömb volt.
 Pár percig néma csöndben ültünk egymással szemben, majd kifakadt.
- Ez így nem mehet tovább! Amióta elment, nem vagy hajlandó hívni őt, csak abba a buta naplóba irkálsz.
- De szoktunk beszélni!- tiltakoztam.
- Persze, mivel ő kétnaponta felhív. Ennek semmi értelme. És nekem se mondasz semmit. Beszélj kérlek.
Néztem azt a két nagy, zöld szemét, és nem bírtam visszafogni magam. Nekiestem, elkaptam az ajkát, és olyan hevesen csókoltam, hogy értse, semmi nincs rendben. Briték három hete mentek el, Ben folyamatosan programokat szervezett, hogy ne érezzem magam egyedül, de nem pótolhatta a legjobb barátnőmet. Gyűlöltem telefonon beszélgetni, mert a hívások személytelenek voltak, nem láttam az arcán mit gondol, nem tudtam egyszerűen mit mondani neki. Öleltem, olyan erősen, ahogy csak tudtam, ő pedig az ölébe kapott. A naplóba is csak olyanokat írtam, amiknek nincs jelentősége, nem fontosak. Nem bírtam fogalmazni, csak ültem felette és bámultam azon törve a fejem, mit akarna tudni Brit. És sikerült azokat lejegyeznem, amik jelentéktelenek. Lerángattam róla a pólót, lerúgtam magamról a cipőt. Gyűlöltem cipőben csinálni. Végigcsókoltam a kulcscsontját, ő pedig a tarkómat kezdte babrálni, aminek nem tudok ellenállni. A suliban szörnyen egyedül voltam, nem tudtam senkinek elmondani, mit érzek apáék házasságával kapcsolatban, nem tudtam neki elmondani, hogy gyűlölöm anya új barátját, hogy teljesen kiakadtam, amikor megtudtam, hogy Bobby beteg. Az öve csörrent, én hátrahajtottam a fejem, és átadtam magam Bennek, aki megadta a várt örömöt.Rohadtul hiányzik Brit!
Dobszóló szakított minket félbe, én pedig mérgesen vettem fel a telefonom.
- Igen?- szóltam bele.
- Hol a fenében vagy?- Panda ingerült-rémült hangját ismertem fel.
- Jézus! A ruhapróba! Rohanok!- letettem, majd kapkodva vettem vissza a ruháimat.
- Milyen próba? Mi van?- nézett rám kedvesem értetlenül - és kissé csalódottan.
- Ma választjuk ki a koszorúslány ruhámat! Siess egy picit, kérlek!
 Pár perccel később már úton voltunk, én vezettem, közbe Benen járt az eszem. Nem tudom, hogy sikerült kifognom ilyen tökéletes pasit, mint ő, de borzasztóan örülök neki. Nem tudom kitől kaptam, de köszönöm. Mindennél jobban szeretem őt, és tudom, hogy ő is engem. Az első találkozás óta, mintha valami vonzana felé, én pedig nem tudok, vagy nem akarok ellenállni. Láttam rajta, hogy ő még a gömbben, és bennem jár, és elmosolyodtam. Majd később bepótoljuk, van elég időnk.
Pandora kissé idegbetegen fogadott, azonnal belökött a fülkébe egy rózsaszín ruhával. Óvatosan léptem ki az öltözőből, és álltam a nagy tükör elé, a szoba közepébe. Undorítóan néztem ki. Félve néztem a boltban lévő személyekre. Az eladónő nagyon jól végezte a dolgát: mosolygott, istenített abban a ruhában, dicsérte az alakom, a testtartásom, a légvételeim számát. Pandora nyekkent párat, látszólag némaságig meghatódott. Nos, a fiúk már máshogy reagáltak. Apán sajnálkozva nézett rám, és rossz pókerarccal próbált meggyőzni, hogy "nagyon csinos vagyok a ruhában". Ben egyszerűen kiröhögött. Miután nagyon csúnyán néztem rá, csak kuncogott. Azonnal visszarohantam a fülkébe, lekaptam azt a borzalmas ruhát, és belekezdtem a keresgélésbe.
 Egész hamar, egy óra múlva megtaláltam a tökéletes darabot. Egy csodaszép agyagbarna, pánt nélküli ruhára esett a választásom, aminek nagyon érdekes, gyűrt anyaga volt. Egyből beleszerettem a ruhába. És negyed órás kérlelés után Pandora megengedte a ruhát (közben talált egy babakék ruhát, amit mindenáron meg akart venni. A színe nem is lenne gond, de csupa fodor, és szerintem gyerekekre tervezték- igaz, pont jó volt rám, de az semmit nem jelent!)
 Valamikor késő délután értünk Benék házához, Lili, Ben anyja elutazott egy hétre, szóval szinte minden időmet itt töltöm. Lehuppantunk a kanapéra, bekapcsoltunk valami filmet. Tíz perc se telt el, már nagyon mocorgott mellettem.
- Mi a baj? -kérdeztem.
- Hát.. Izé.. Nem fejezhetnénk be a délutáni kalandot? -olyan félénk arcot vágott, hogy nem bírtam nem elnevetni magam. Lelöktem a kanapéról, a szőnyegre, majd vidáman megcsókoltam, és megöleltem. Maga alá fordított, majd a nyakamat kezdte el csókolni. Pár perc múlva a pólóm nagyon messze volt, mint ahogy a nadrágja is.
Teljesen kiürült az agyam, hetek óta először. Tökéletes pillanatokat éltem át, talán nem is pillanatokat, mert mire lihegve dőlt mellém, a filmnek vége volt. Adtam a hasára egy puszit, majd rádőltem a mellkasára. El tudtam volna aludni. Tudtam volna, ha nem pattant volna fel, és ráncigált volna fel engem is. Magára rángatta a ruhákat, és engem is erre utasított, majd felvonszolt a lépcsőn, a padlástérre, be a szobájába, az ablakhoz, kinyitotta, legnagyobb rémületemre kimászott rajta, majd értem nyúlt. Kevésbé kecsesen, de én is kijutottam, majd segített az ablak felé mászni. Én már rég a kilátásban gyönyörködtem, amikor utánam jött.
- Hát ez elképesztő!- mondtam. Tényleg az volt. Még a tengert is láttam onnan, pedig elég messze volt.
- Eszméletlen- értett velem egyet.
Pár percig némán bámultunk mindenfelé, amikor egyszer csak megszólalt.
- Tudom, hogy még mindig nem idegesít a Brites téma, viszont muszáj beszélned róla.
-Nem is az a legnagyobb bajom, hogy nincs minden percben mellettem Brit, csak tudod, ez az egész helyzet. Apáék házassága.
- Szerintem nagyon szép ruhát választottál- mondta gondolkodva.
- Hülye! Nem a ruha a lényeg. Akarom én egyáltalán, hogy Pandora apa felesége legyen?
- Akinek ellenvetése van e házassággal szemben, az szóljon, vagy hallgasson mindörökre.
- Meg anya pasija, Kevin megőrjít -hagytam figyelmen kívül hagyva idétlen válaszát.- Bunkó, egoista, csak élősködik anyán, és Bobby egyre rosszabbul van, amióta ők együtt vannak.
- Ő a sátán fattya!! - megrázta az öklét.
- És a suliba se tudnak rólam leszállni! Mindenki tőlem kérdezgeti, hogy "Hol van Britney??", "Vissza jön?", "Nem hiányzik?".  Mint a piócák! Az őrületbe kergettek egész nap.
- Megfejtettünk mindent! Ez Brit gonosz ármánykodása, hogy népszerűbb legyél az iskolában!
- Neked mi a fene gondod van?- néztem rá mérgesen.
- Hát, egy kicsit fázik a lábam, lehet kellett volna az alsógatya felé valami.
- Teljesen meghülyültél- jelentettem ki. Nem tudom mi ütött belé, de eléggé felhúzott vele. Megpróbáltam lemászni, amivel csak azt értem el, hogy majdnem leestem. Másodjára sikerült, esés nélkül ráálltam a párkányra. Viszont innen elég nehéz volt dőlés nélkül bemászni a házba. Ben jött utánam, mosolyogva besegített az ablakon, majd emelt fővel kirontottam a szobából, végig a lépcsőn, és sikerült az utolsó két foknál hatalmasat esnem. Itt szakadt el a cérna. Ben riadtan robogott le a lépcsőn, és húzott az ölébe, én pedig a sírástól fuldokolva borultam a karjai közé. Órákig így ültünk, én vigasztalhatatlanul sírtam, ő pedig próbált csitítani. Először sírtam, amióta Briték elmentek.
Miután lenyugodtam sunyiba írtam egy sms-t apának, hogy ne várjon haza.
- Most először alszok itt nálatok – suttogtam tíz perccel később, a velem szembe fekvő Bennek, majd magamra húztam a takarót. Kint eleredt az eső. Egyébként, jöttem rá, nem tudom mi ütött belé a tetőn, de segített. Már nem is gondolkodtam az esküvőn, a sulin, vagy Kevinen. Az esküvőnek igazából örültem, Kevin egy hétnél tovább úgyse fogja kihúzni, anya annyira nem kedveli, a sulis ügy meg apró baromság.
- Erre telebőgöd a lépcsőt. – Rám mosolygott, majd nyomott a homlokomra egy puszit. -
 Muszáj aludnunk?
- Akár nézhetjük is egymást. Szebb vagy, mint egy festmény. – Átölelt, majd a hajamat kezdte birizgálni.
- Szeretem a hajadat. Szőkén, feketén, röviden, hosszún. Neked mindenhogy jól áll. Én pici Manóm.
 Szeretem az ilyen romantikusabb pillanatainkat. Szeretem azt is, amikor bohóckodunk, amikor elővesszük a régi társasjátékokat, és azt is szeretem, amikor intimebb pillanatokat élünk át. Szeretem, amikor szócsatákat vívunk, amikor órákig vitázunk a zenéről, a Könyv vs. Film kérdésről. Amikor csak sétálgatunk, amikor a gömbbe fekszünk, elzárva mindentől és mindenkitől. Ott mesélt először Jonathanról.
- Szeretsz engem is? – kérdeztem, mint egy ötéves.
- Hát, ezt meg kell fontolnom… - Elnevettem magam és megdobtam a párnámmal. – És te engem?
- Hát persze hogy nem! – nevettem el magam, úgy igazán. Rajta volt a sor a párnadobással.
 
 A következő két hetem az esküvő előkészületeivel telt. Próbáltam segíteni, de leginkább elhajtottak. Pedig szerintem jó ötlet, hogy a lagzin az Aerosmith zenéljen. Fel is jegyeztettem Bennel. Kora reggel megtelt a ház vendégekkel, eljött Pandora húga, Amanda, a másik koszorúslány. Nagyon szimpatikus volt első látásra is, egy szép padlizsán lila ruhát viselt. Ott volt az állítólagos nagybátyám, igaz még egyszer sem láttam, és az esküvő alatt se beszéltem vele valami sokat.
Az egész Pandora szüleinek a házában volt. Mostoha nagyszüleimet egyébként egész megkedveltem, az elmúlt napokban, bár egy kicsit tartózkodóak voltak velem, azóta, hogy fél éve bemutattak nekik.
Az oltár nagyon szép, vörös rózsákkal volt végigfuttatva, a vendégek székei hamuszürke szaténnal volt bevonva, ami kiemelte a menyasszonyi ruha vakító fehérségét.
 Pandora gyönyörű volt, apa pedig kifejezetten sármos. A szertartás könnyfakasztó volt, mindenkinél eltört a mécses. A csók után pedig alig bírtak gratulálni az ifjú párnak. A lagzi végére Panda lesírta a sminkjét és összekócolta a haját, de még így is kitűnt a tömegből.
- Gyerünk lányok, most dobom a csokrot! – kiáltotta örömtől elfúló hangon az ara. Azon nyomban felpattant minden lány, én pedig nevetve követtem őket. A csokor repült, át a tömegen és egyenesen Ben arcába csapódott. Meglepetten kapta el a zuhanó csokrot, majd felnézett. Láttam a szerelmem szemébe a félelmet, ahogyan ráeszmél, hogy körülbelül 40 céltudatos, igaz szerelemre éhes nő közeledik felé, Ő pedig riadtam hajította a mellette ülő ölébe. Amanda mosolyogva emelte fel a csokrot, és emelt fővel tűrte a gyűlölködő pillantásokat.
- És van jelölt? – kérdeztem tőle pár perccel később. Amanda 25 éves volt, és elég csinos.
- Nem, egyelőre nincs senki. Élvezem a karrierem sikereit, és a szabadságot. - Sokatmondóan bólintottam.

December 24-e, sikeresen megdőlt a melegrekord, így az embereknek még vásárolni sem volt kedvük. Pandora sütés közben többször is rosszul lett, nem tesz jót neki a meleg. Apa minden évben kivilágítja a házat. Most éppen Ben segítségével az ereszt öltöztették karácsonyi pompába. Én pedig odabent díszítettem a 'fát'. Van egy édes szobanövényünk, azt díszítjük fel minden évben. Clark a neve. Lili, a mintaanya elég nagy lépést tett abban, hogy elengedje Bent, ugyanis, hagyta, hogy velünk karácsonyozzon. Ő meg valamilyen céges buliba ment.
Végül is Briték nem tudtak gépre szállni, így külön karácsonyozunk. Sajnáltam, pedig még Greg is hazalátogatott.
 Csak úgy röpült az idő, egyszer csak azt vettük észre, hogy este van, mindennel kész vagyunk, és véget ért a szent esti forgatókönyv. Reggel Ben ébresztett, teljesen bezsongott, alig várta az ajándékbontást. Felnevettem, majd pizsibe rohantunk le az emeletről, a nappaliba, ahol apáék már vártak ránk. Clark a dohányzóasztalon pihent, alatta -bár, leginkább mellette- ajándékok tömörültek. Ben rohant  legelőször oda, majd felkapta a legnagyobb dobozt, és elolvasta a kártyán álló nevet. Szomorúan nyújtotta át a csomagot apának. Vigasztalásként arcon pusziltam, majd belevetettem magam a játékba. Megkaparintottam egy vörös csomagot, és boldogan tapasztaltam, hogy az én nevemre címezték. Egy könyv volt benne, Vavyan Fable-től a Sárkánykönny. Örültem az újonnan szerzett zsákmánynak, óvatosan letettem, megköszöntem apának, majd Ben felé fordultam, aki a tőlem származó csomaggal küszködött. Egy aranyhalat kapott tőlem, akit Mozartnak nevezett el. Pandától festékkészletet kaptam, amit megköszöntem, majd illedelmesen félreraktam. Nem az én világom a festés. Ben apáéktól egy ukulelét kapott, amikor játszani kezdett rajta, sírtam a röhögéstől. Apának vettem egy cowboy kalapot, amit mosolyogva fogadott, Pandorának egy pár magassarkút, orrán egy-egy mikulással. Nagyot nevetett rajta, majd felpróbálta. Azt hiszem ennél nevetségesebb holmit nem is vehettem volna. Na jó, talán a rénszarvasos pulóver viccesebb lett volna. Bentől egy bögrét kaptam, rajta a Benről készült kedvenc képemmel. Miután mindenki megcsodálta az ajándékát, kezdtünk rátérni a mindennapos beszélgetési témákra. Apa viccelődött velünk és a fagyönggyel, majd Pandora jelentőségteljesen nézett rá, mire elhallgatott.
- Van még valami, amit nem adtunk át- szólalt meg hirtelen jött komolysággal. Felugrott a kanapéról, és kiemelt Clark mögül egy apró kis dobozkát. A kezembe nyomta, majd Panda mellé lépett. Kinyitottam a dobozt.
Egy pár apró kiscipőcske nézett velem farkasszemet. Felváltva pislogtam a dobozra, majd apáékra. Nem értettem semmit. Apa mozdult először, szeretetteljesen megérintette Panda hasát, nekem pedig összeállt a kép. Pandora terhes.
 Kistestvérem lesz.
Mosolyt erőltettem az arcomra, majd megöleltem őket. Vidám arccal hallgattam végig, mikorra várható a baba, hogy fiút szeretnének, és még sok minden mást, amire nem emlékszem. Mikor úgy éreztem lehet, Bennel felrohantam a szobámba, becsuktam az ajtót, és csak akkor törtem ki, amikor meggyőződtem róla, hogy apáék nem hallanak.
- Terhes, érted?! Babát vár. A testvéremet. Akinek sokat jelentek majd, aki felnéz majd rám. És Pandora az!! Pandora lesz a testvérem anyja!!- sokkoltan dőltem le az ágyra, magamra rántva Bent. - Lesz egy kishúgom. - El sem tudtam képzelni, hogy nekem öcsém lesz. Nem, ha már testvér, akkor lány lesz.
- Azt hittem elfogadtad, sőt,megszeretted Pandát- szólalt meg meglepetten.
- Szeretem Pandát, de... nem akarok tőle gyereket!- amint kimondtam, elnevettem magam, Ben pedig prüszkölve legurult rólam.- Nem tudom, hogy szeretnék-e testvért, és ürügyet keresek, amiért ne akarnék. Igazából... Azt hiszem örülnék. És... Amúgy se lennék sok ideig olyan nagyon az élete része, hiszen kevesebb, mint másfél év múlva elköltözünk. Jézusom, tehát akkor egy pici lányt is itt kell hagynom!
- Én csak anyámat hagyom itt, de azt hiszem öt ember helyett fog hiányolni.- Ben szomorkásan mosolygott rám.
-Igaz, igaz.- Gondolataimba mélyedve ültem fel. Ha lesz egy pici húgom, az nem is lenne rossz. Sőt! Azt hiszem egész jó testvér lennék. Igen!
Minél többet gondolkodtam a dolgon, annál inkább fogadtam el a tényt, annál inkább tetszett meg. Amikor egy negyed óra múlva lementünk reggelizni, igazi vidámság tükröződött az arcomon.
- És egyébként névötletek már vannak?- kérdeztem, miután lenyeltem a számban tartózkodó rántotta nagy részét.
- Az Adrian és a David, ami mindkettőnknek tetszik, de még minden megváltozhat- mosolygott Panda.
- És ha lány lesz? -csillant fel a szemem.
- Sarah, vagy Lynn.- Panda arcán kissé elhalványult a mosoly. Furcsán nézett rám, szinte megrovóan, bár mielőtt megbizonyosodhattam volna a dologról, elfordult, és Ben reggelijével kezdett el foglalkozni.
-Sarah Light. -Tetszett. - A pici Sarah Light. Ez a név nagyon jó! Megfelelő egy újabb Light babának.
Apa nagyot nevetett.
- Fel se merül benned, hogy fiú lesz, igaz?
- Dee, persze... öö... Az Adrian Light is nagyon jól hangzik. A David Light... Akkor már inkább Davie Light, nem?
Panda láthatólag visszazökkent a boldog kismama szerepbe, órákig beszélgettünk a kicsiről, még ebéd után is, amikor eszembe jutott valami.
- Brit!- kaptam a fejemhez.- Fel kell hívnom, ezt el kell mesélnem neki! És Kennynek is!- Felszaladtam a telefonomért, és tárcsáztam. Az utóbbi időbe alig beszéltünk meleg barátommal, kéthetente egyszer, mivel a telefonszámláink az egekben telepedtek le. Először Őt hívtam.
- Panda terhes! Lesz egy pici Sarah húgom. -kiáltottam, miután felvette. Teljesen belelkesültem.
- Micsoda?? És pont karácsonykor mondták el? Jó időzítés.. Várj, már azt is tudjátok, fiú, vagy lány?
- Egyértelműen lány lesz. Nem lehet fiú.
- Igazából de. -mondta kedvesen Kenny.
- De én nem tudom elképzelni azt. -makacskodtam. Még beszélgettünk egy keveset. Vidáman tettem le a telefont, hiányzott már a hangja. Álltam még pár percet elmélyülten, majd hívtam Britet.
- Igen?- szólt bele vidáman. - Boldog karácsonyt Ella.
Azt hiszem, sikerült bele sikítanom a telefonba a fejleményeket, majd amikor kicsit lenyugodtam, elmeséltem neki a reggeli meglepetés ajándékot, hogy mennyire várom, és, hogy biztosan lány lesz.
- Komolyan így mondták el?- nevetett Brit, azon a különleges, csilingelő nevetésén, amit mindig is irigyeltem tőle. Persze, én csak vihogni tudok... - Úgy mondták el neked, mint egy ötévesnek szokás? - Itt hosszú csend, majd Brian kiáltása, és nevetése. - Kedvelem Jimet, de nem gondolod, hogy ez egy kicsit gáz módja volt annak, hogy közöljék veled?
- Szerintem aranyosak voltak- mondtam kissé durcásan, mint egy ötéves. Nagyot nevetett, majd felsikoltott, és csattanást hallottam, olyat, amikor bőr érintkezik bőrrel.
- Megzavart a hívásom valamit? - nevettem fel. - nem akartalak zavarni titeket az ágyba, bocsi.
- Igazából a kanapén- csendült Brit válasza. Még jobban nevettem.
- Jaj, Brit! Annyira hiányzol! Meg az a szívtipró is, aki azt hiszem, épp a bugyidba mászik- Mosolyogtam.
- Te is nekem. Vagyis, nekünk, és egy darabig még ellen tudok állni neki.- fél perc csönd.- De nem sokáig. - Szerelemtől telt hangja összefacsarta a szívem. Másfél év, Ella. Másfél év. Elbúcsúztam tőlük, pont akkor, amikor Ben átkarolta a derekamat.
- Nemsokára, Manóm! - megcsókolta a nyakamat, sürgetően, utánozva a gondolataimat.
Megfordultam és megöleltem. Köszönöm ölelés volt, megköszöntem neki mindent.
- Átadhatom az igazi ajándékodat?- húzódott el tőlem, de azért a derekamat továbbra is tartotta. Amikor meglátta az arckifejezésemet, felnevetett, én pedig beleremegtem a nevetésébe.- Komolyan azt hitted, egy béna bögrét kapsz tőlem?
 Nem, nem csak egy bögrét kaptam. Írt nekem egy dalt, egy gyönyörű dalt, amit gyönyörűen adott elő. Könnyekig meghatódtam, az egész szám rólam szólt, és a szívemig hatolt. Jó, igen, borzalmas nyálas dolog, de nekem tetszett, és mégis csak karácsony van!

Tizenkettedik fejezet. By: Brit

 Éppen az ablakon át bámultam ki. Sydney innen föntről is gyönyörű. Eddig nem is igazán gondoltam bele, hogy mennyire fog hiányozni. A suli, a part... De minek is sorolgatom ezeket, amikor itt ülök a repülőn a pasimmal, hogy elutazzunk és elkezdjük a saját, független életünket?
Az az igazság, hogy nem vagyok helyhez kötődő. Szeretem a változást. És tudom, hogy Boston egy új és izgalmas kaland lesz.
Ha belegondolok, Ella fog a legjobban hiányozni. Amikor anyunak elmondtam, hogy elköltözünk, először megijedt, de végül is örült, hogy megragadtam ezt a remek lehetőséget. Apu is büszke volt rám. Briant pedig már megszokta. De amikor Ellának elmondtam. Az más volt. Persze örült neki de...
- Brit. Minden rendben? -húzta ki Brian a fülhallgatót a fülemből.
- Ööö... persze -mosolyogtam. Soha nem tudtam magamban tartani az érzelmeimet. - Csak elgondolkodtam.
Brian elmosolyodott és adott egy puszit. Visszafordultam az ablak felé, és már nem is gondolkodtam. Elaludtam.
Amikor felébredtem Brian lehajtott fejjel szunyókált. Körül-belül 2 órája repülhettünk.
Az idő csak úgy repült, akár a gép, és már Bostonban is voltunk. Beültünk egy taxiba, és odahajtottunk a  házhoz. Én most láttam először a lakást. Egy, plusz két félszobás lakás. Mi már csak a ruháinkat hoztuk, a többi holminkat pár nappal ezelőtt, feladtuk postán. Ami a lakást illeti, Brian megvette. Az ember nem hinné el, de Briannek volt spórolt pénze, eladta a dobfelszerelést. Eléggé sajnálta, ugyanis sok ideig gyűjtögetett rá.
És persze a felét kifizette az apja...
 Brian kinyitotta az ajtót, beléptünk, és rögtön átfutott rajtam az új-lakás érzés.
Mindent pontról pontra átfésültem, a lakás csupasz volt, alig találtam egy-két szőnyeget, volt egy kanapé a nagy szobában, és a konyhabútorok. Az egyik félszobában volt egy nagy szekrény és egy méretes ágy. Azt kineveztem a hálószobának. A fürdőszoba nagyon aranyos volt, nem volt nagy, de kicsi sem. Volt kád, csap, szekrény. És egy zuhanyzó. Jópofa kis zuhanyzó volt, olyan sarok-zuhanyzó.
A ház teli volt hatalmas ablakokkal,a 'nappaliban' volt egy, ami a padlótól a plafonig ért. Megállapításom szerint egy régi építésű ház, amit pár éve újíthattak fel. Volt a nappali jobb oldalán egy
 Amikor végeztem odamentem Brianhez.
- Nagyon szép. Tetszik- jelentettem ki elégedetten.
- Akkor jó -vigyorgott Brian, majd felkapott, és megcsókolt. Leült a kanapéra, én az ölében maradtam. - Majd meglátod milyen jó lesz. Azt csinálunk amit akarunk, akkor és úgy ahogy akarjuk!
- Hm... - gondoltam bele.
Brian hirtelen felállt, velem a karjaiban. A lábamat összekulcsoltam a dereka körül. Bevitt a hálószobába, majd úgy ahogy voltunk ledőltünk az ágyra.
- Brian...
- Igen cica?
- Tudod, hogy imádlak, és azt is imádom, de szerintem inkább pakoljunk ki, és húzzunk fel valami ágyneműt.- nevettem el a végét. Brian gondolkozott egy kicsit.
- Jó, igen cica, igazad van. -ismerte el, de azért még megcsókolt egyszer. Azt hiszem olyan öt körül érhettünk haza, nyolcra bepakoltuk a ruháinkat a szekrénybe, kipakoltuk a fogkeféket, fürdőszobai cuccokat, és egy -két dolgot a konyhába, amit anyuéktól hoztam. Felhúztam az ágyneműt,  Még korántsem voltunk kész, de ez így tökéletesen megfelelt mára.
Leültem a fehér heverőre, majd sóhajtottam egyet.
- Azt hiszem így jó lesz. Nem vagy éhes? -kérdeztem Briant.
- Nem... -ült le mellém, egy sörrel a kezében. Elmosolyodtam. Kivettem a kezéből, és letettem a kávézóasztalra. Eddig észre sem vettem a kis asztalt. Beleültem Brian ölébe, pont úgy mint délután. Két lábam a derekánál, a kezemmel átkaroltam a nyakát, majd hosszasan megcsókoltam. Brian átkarolta a derekam, és ismét átvitt a hálószobába.
Leültünk az ágyra, Brian levette rólam a pólót, majd magáról is. Szép lassan lekerültek a ruhadarabok. És felavattuk a házat...

 Hajnali kettő volt. Nem tudtam aludni. Az időeltolódás miatt. Felültem, pislogtam, ásítottam, de nem tudtam magammal mit kezdeni, majd hirtelen megszólalt Brian.
- Cicaa.
- Ne ijesztgess már! -szóltam rá, mert megijedtem.
- Én sem tudok aludni. -suttogta, mint valami kisgyerek. Visszafeküdtem, és szembefordultam vele. -Valami gond van?
- Nem. Ugye holnap még segítesz kicsit rendbe szedni a házat? -kérdeztem. Brian bólintott. -És mit csinálunk a másik szobával?
- Ezen még nem gondolkodtam....
- Na jó, inkább hagyjuk, még a végén biliárd szobát kreálsz a fejedben, azt pedig nem engedem. -zártam le a témát. Brian nevetett rajta. Lehet tényleg erre gondolt. De tudat alatt Elláéknak szántuk a szobát. Egy darabig még elbeszélgettünk, aztán elaludtam.
Valami zajra ébredtem fel. Brian elhozta a kávéfőzőjét, amit mindig is utáltam. Igazából nagyon finom kávét csinál, de borzasztóan hangos.
- Bocsi, tudom, hogy hangos, de nem bírom tovább kávé nélkül!-esedezett Brian, miután kimentem. Leültem egy székre, és kértem én is egy csészével.

 Az egész délelőttöt pakolászással töltöttük. Briannel nem lehet bírni! Az az idióta mindent csak lerakott volna egy sarokba és kész. De nem engedtem. Így  3 órakor, már majdnem kész voltunk. Leültünk a fehér heverőre.
- Nincs kedved elmenni sétálni? -kérdeztem.
- De.
- Jó menjünk. - raktam le a kezemből a vázát, és azzal a lendülettel ki is léptünk az ajtón.

 Oké, hogy rend mániás vagyok, és szeretek pakolászni, de 5 órányi pakolás bőven elég. Ahogy kiléptünk a házból, egy forgalmas úttal találtuk szemben magunkat. Nem volt olyan széles vagy ilyesmi, két sávos volt, de mégis folytonos volt a kocsizaj. Azt hiszem még villamos út is volt rajta. Átvágtunk az úton, és már ott is voltunk a parkban. Furcsa szó ez a 'park'. Mondjuk azt, hogy a nagy füves, fás részen. Brian kifejezetten nem szeret sétálni, bár most láttam, hogy érdekli a környék, lelkesen fürkészte a boltokat, meg is akadt a szeme egy vendéglőn. Pont a házunkkal szembeni épület aljában volt. Igaz a Don Antonio Vendéglő nevet viselte -talán valami olasz volt a tulaj- mégsem neveztem volna étteremnek. Többnyire inni jártak ide az emberek. Ettől függetlenül remek hangulata volt a helynek, és nem volt teli csalódott, lejtőn guroló részeg emberekkel.
 Mivel nem tudtam nemet mondani Briannek, és persze engem is érdekelt a hely, már bennt is voltunk. Helyet foglaltunk, majd rendeltünk. Egyszerű ételek voltak, én egy kis spagettit kértem, Brian pedig hosszas tépelődés után a csirke melett döntött. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen helyen borzasztó a kaja, de azt kell mondjam, hogy nem. Mivel a konyhafőnök nem volt túl elfoglalt tiszteletünket tettük nála. Szimpatikus 35 körüli férfi volt. Azt hiszem nem idevalósi. Nagyon kedves volt, kérte, máskor is látogassunk el.
 Miután kiléptünk a vendéglőből azonnal megakadt a szemem a szemközt lévő épület -a miénk- sarkán lévő Starbukson. Mint mágnes a vasat, úgy vonzott a kávéház, és mire Brian észhez tért volna bent is voltunk. Azonnal átjárt a kávé illata, a tejszínhab, és a csoki íze egyaránt átfutott az agyamon. Azonnal kértem is egy cappuchinót, délután négykor nem iszunk erős kávét. Brian most nem kért semmit, így fizetés után távoztunk, és leültünk a parkban egy padra, egy szökőkúttal szemben. Míg én a kávémat szürcsölgettem, Brian arról áradozott, hogy milyen marha jó helyen vagyunk: park két oldalán egy vendéglő, és egy kávéház, ezzel egy épületben a házunk, itt a villamos egy köpésre, és van vagy 3 telefonfülke a közelben. Az utóbbi nem tudom miért számított olyan jónak, talán a bűvös hármas szám miatt. Ez olyan mint Ella hetese.
- Akkor holna ellátogatunk a legközelebbi plázába.
- Jézusom Brian ezt te mondtad? -ijedtem meg.
- Miért ne? Megnézzük hány Meki van benne, és neked is jó lesz majd felfedezni egy-két jó boltot.
- Végülis igazad van. De ugye tudod, hogy attól még, hogy itt ez a vendéglő, főzni is meg kell tanulnunk. Illetve neked! Amikor neked nincs suli nem fogok tudni főzni.
- Cica. mikor fogsz te egyátalán főzni? Nem is tudsz.
- De tudok! És hétvégén fogok főzni.
- Hmm... -nevetett Brian a bajsza alatt. Bár ez hülyeség, mert nincs is bajsza.
- Ne nevess, te is tudod, hogy a 12. nehéz! Amúgy meg tudod ki fog főzni mindennap! Attól még, hogy összeköltöztünk nem leszek asszonyka.
Brian ettől csak mégjobban mosolygott. Van egy olyan érzésem elég nevetséges lehettem.
 Este hat körül mentünk haza, addig bóklásztunk a környéken. Ledobtam a cípőmet, és elfeküdtem a fehér kanapén. Brian bekapcsolta a Tv-t és valami hírműsort nézett. Valamiféle meccsről beszéltek. Csak nem arra gondoltam, hogy Brian valamikor megnézi a híreket? Sosem tanulok.
Elindultam, hogy letusoljak. A fürdő egyébként nagyon aranyos volt, így hogy letettünk kis kilépő szőnyeget, fogkeféket, és a többi kis pipere cuccot.
Valami tipikus rádió zenét énekeltem, ami még a Starbucksban ragadt a fejemben, amikor Brian be akart jönni hozzám.
- Nem Brian, most egyedül fogok lezuhanyozni.
- De cicaaa!
- De Briaan!
- Jó akkor tusolj csak egyedül! -és már rám is csapta az ajtót. Szeretek így hülyéskedni vele. Tudom, hogy nem sértődött meg komlyan.
Este betettünk egy filmet, amit éppen találtunk. Valami szuperhősös film volt. Brian a felénél bement aludni, de én végignéztem. Szeretek filmeket nézni. Mikor vége lett, gyorsan leellenőríztem, hogy bezártem-e az ajtót, és miután zárva találtam bebujtam Brian mellé aludni.
Hirtelen elöntött újra ez a bolog érzés, ami keveredett egy kis hiányérzettel. Azzal, hogy nem beszéltem Ellával este.

Tizenegyedik fejezet

Rettenetesen hasogatott a fejem. Megpróbáltam felülni, de bevertem a fejem valamibe. Mérhetetlenül sötét volt. Kúszni kezdtem, míg végül kijutottam a kanapé alól. Végignéztem magamon: fehérnemű és egy -fogalmam sincs, hogy kié- ing. Gyorsan feltápászkodtam, amit rögtön meg is bántam. Próbáltam visszaemlékezni a tegnapra. Meglepetésbuli, ajándékok, megcsókoltam Kennyt, ahogy régen már számtalanszor tettem... Ben...
 Nem akartam most erre gondolni, így elcammogtam a konyháig. Az ajtóba két srác, egymást átölelve aludt. Átléptem felettük, ügyelve, hogy ne nézzek körül további itt ragadt vendéget keresve. Kinyitottam a hűtőt és kivettem egy doboz kakaót, majd kerestem egy fájdalomcsillapítót.
 Sokat ihattam. Az este további részére nem emlékszem. Fogalmam sincs, hogy Ben hazament-e, vagy, hogy Kennyvel mi van.
Brit!
 Elindultam, aztán eszembe jutott Brian és inkább mégse kezdtem keresni. Egyre jobban idegesítettek az emberkék, akik itt maradtak, így mindet elhajtottam. Hatalmas felfordulás volt. Nem is tudom, mit gondolt Brit, amikor ennyi embert meghívott ide. Miután találtam 2 törött vázát, 4 széttépett párnát, és megláttam az összevissza szaggatott függönyt, felhagytam a takarítással. Inkább felöltöztem és elmentem sétálni. A közeli pizzázóig jutottam, ott kértem egy pepperónis pizzát és egy almás sört.
 Megdöbbentő, mennyire üresnek, kiszolgáltatotnak érzem magam Ben nélkül. Mintha ide lennék kötve. Vele úgy éreztem akárhova elmehetek, megtehetek bármit...
"Your lovesick melody
is gonna get the best of me tonight
But you won't get to me if I don't sing"
 Paramore: Stop this song


Hírtelen észrevettem, hogy nem csak magamba énekelek, úgyhogy felálltam és elhúztam a csíkot. Leültem egy rég halott fa tövébe. Milyen költői..
 Körülbelül három órás ücsörgés után csörgött a telefonom. Brit hívott.
- Hey! Előre kérem, hogy ne kiabálj, mert fáj a fejem- szóltam bele.
- Mi az hogy ne kiabáljak? Tudod, hogy megijedtem? Már vagy tizedjére hívlak. Hol vagy?
- Sétáltam. Beszélni akartam veled, de gondoltam Brian lefoglal- próbáltam nevetni.
- Gyere haza.
- Brit?
- Mi az?
- Mennyit ittam?
- Rengeteget. Szia -lerakta. Felkászálódtam és elindultam haza. Kezdtem sajnálni, hogy nem ettem egy falatot se a pizzából.
Otthon egész rend várt, ha azt nézzük, hogy a fél házat leromboltuk tegnap. Még mindig nem ugrott be semmi az estéről..
- Ellaaaaa- Kenny borult a nyakamba.- Végre megvagy. Azt hittem elraboltak, vagy megerőszakoltak.
- Sétáltam- eltolt magától és megláttam az arcát.- Jézus! Ez Ben volt?- mutattam a monoklijára.- Annyira sajnálom! Részben az én hibám.
- Részben? Ella! Nem kellett volna megcsókolnod!- Teljes hangerővel üvöltött Kenny. Nagyon mérges volt.- Nem akarom, hogy egy ilyen baromság miatt menjen tönkre ez a gyönyörű románc! Most azonnal elmész Benhez és bocsánatot kérsz! Hogy lehetett ennyi eszed?!
- Mi van? Én nem megyek el ahhoz a baromhoz. Tudja nagyon jól, hogy milyen kapcsolat van közted és köztem. Semmi oka nem volt kiakadni. Ennyi erővel Britet is lesmárolhattam volna!- most rajtam volt a sor a kiabálásra. Brit az utolsó mondatom hallatán elmosolyodott, aztán csúnyán nézett rám.
- Tudod nagyon jól, hogy nincs ez rendben. El kell menned Benhez, és bocsánatot kell kérned.
- Nem érdekel. Kenny már csak három napig marad. Semmi kedvem, legalább addig Bennel foglalkozni.- Megpróbáltam elterelni a témát.- Kenny, egyébként, te miért is jöttél Sydneybe? Nem lett volna valami dolgod?
- Csak meglátogatni téged- mosolygott.
- De, azt írtad, Sydneybe jössz, és ha már jössz, meglátogatsz... vagy valami ilyesmi...
- Azt mégse közölhettem, hogy idejövök és el fogsz szállásolni.
- És, ha azt mondom, hogy nem jöhetsz?- Mekkora egy számító kis.... Hirtelen nevetnem kellett.
- Tudtam, hogy semmi kifogásod ellene- mondta vigyorogva.
Brittel együtt nevettünk fel.
- Én meg azt hittem ártatlan bárányka vagy! Simán kihasználod a vendégszeretetemet!
- Na, azért ez durva! Amióta itt vagyok, én tartalak el!
- Tényleg!- kaptam észhez.- Még mostál is rám. Oké, akkor ez mostantól máshogy lesz! Majd csinálok neked valami sütit estére.- Sikeresen elvontam a figyelmet a Ben-esetről, így gyorsan felslisszoltam a szobámba. Itt minden úgy volt, ahogy szeretem, kivéve egy széket, ami a tegnapi verekedésbe dőlhetett fel. Bekapcsoltam a számítógépemet, és addig amíg betöltött, elővettem a körömlakkjaimat. Kiválasztottam egy neonzöldet, amiről nagyon jól tudtam, hogy Ben utálja. Leültem a gép elé, és kifestettem a körmöm. Úgy két hónapja nem használtam a lakkot, kicsit be is sűrűsödött. Miután a monitoron eltűnt az Üdvözöllek! felirat, bekapcsoltam egy kis Three Days Gracet, feltekertem max-ra és írni kezdtem.
Angyalokról, akik a mennyországból figyelik az embereket és megbotránkoznak tetteiken. Elítélik őket, elfelejtik, hogy egykor ők is emberek voltak. De van egy angyal, Noah aki beleszeret egy halandó nőbe. Fentről figyeli, megbabonázzák őt a hibái. Noah úgy dönt, lemegy, megkeresi Enidet.
 Enid egy üzletasszony, az emberek úgy hiszik, munkamániás, pénzéhes, nincs benne jó. Pedig ő csak nyugalomra vágyik. Úgy gondolja a pénz megoldja azt a nagy űrt, ami benne van. Se családja, se barátai, a munkáját gyűlöli, egyetlen nyugalma a zene. Imád zongorázni.
 Noah, Enid beosztottja lesz, próbál közel kerülni hozzá. Eközben Frank, aki Enid cégével konkurens céget irányítja, üzleti okokból megpróbálja meghódítani Enidet.
Enid választás elé kerül, válassza Noaht, azt akit szeret, vagy Franket, akiről azt hiszi, hogy szereti.
Noah fél, rájön, hogy Enid nélkül nem lenne értelme a földön maradni, de azt is tudja, hogy vissza nem mehet, megtagadta az öröklétet.
 Itt mentés nélkül kiléptem a dokumentumból. Nem tetszett. Nagy álmom, hogy egyszer írjak egy fantasyt, ami jó, amibe, még ha van is szerelem, ne feledkezzen meg az ember a fantasy elemekről. Angyalok. Szeretem az angyalokat, de sose sikerül. Mindig más okkal kerülnek le a földre, és valahogy egy idő után emlékeztetnem kell magam, hogy angyalokról írok, nem emberekről.






- Miért ment el ilyen gyorsan az a három nap? Ez nem fair!- nyivákoltam Kennynek a reptéren. Briannel és Brittel kikísértük Kennyt. Épp búcsúzkodtunk.- Legalább egy napot maradj! Apa is szeretett volna látni.- Apáék holnap érkeznek, teljesen kiborultak, hogy nem találkoznak Kennyvel. Még Pandora is. Aranyos volt, mondta, hogy már nagyon megszeretné ismerni.
Ez a három nap kínszenvedés volt. Brit kitartóan mellettem állt, Ben került, és én is őt, Brian pedig rohangált közöttünk. Ő volt aki próbált mindenkivel beszélni. Otthon, mindhárom nap elkezdtem, majd kitöröltem az angyalos fikciót. Elmentem fodrászhoz és még rövidebbre nyírattam a hajam. Elől volt valamennyi frufru, hátul viszont tüsin meredezett mindenfelé. Kenny rettentő bűntudatot érzett amikor Brian panaszkodott neki, én pedig próbáltam feltűnésmentesen a legkevesebb időt tölteni vele. A monoklija besárgult és csak jobban látszott.
- Ella, ígérem írok majd!
- Telefonálj is- kérleltem. Most már bántam, hogy nem akaszkodtam rá az elmúlt napokban.
 - Tudod jól, hogy nem fogok, mert akkor sose írnál nekem. Az pedig szörnyű lenne.
Megölelgettem és pityeregve félreálltam, átengedtem Britéknek.
- Feltétlen írjátok meg, ha indul a repülőtök. Mindenképpen kijövök elétek. És ígérem, nézelődök majd házügyben.
- Köszönöm Kenny- mondta elérzékenyülve Brit.
- Majd csapunk egy házibulit. Atom lesz- nevetett Brian. Azt hiszem, ő így búcsúzkodik.
- Ne felejts el!- Szóltam utána.
- Soha- nevetett.- Minden jót. Viszlát legközelebb!- Vadul integetve néztem, ahogy távolodik, odaadja a jegyét, majd eltűnik. Szipogtam egyet.
- Jaj, nutElla, mintha a háborúba menne. Szedd össze magad!- Brian átkarolta a vállam és egy bugyinedvesítő mosolyt villantott. Elnevettem magam. Az utóbbi időbe nem is láttam így mosolyogni.
- Brian megtennéd, hogy taxival mész haza?- mondta Brit hírtelen, aztán megragadta a kezem és kirángatott az épületből. Odarántott a kocsimhoz, betuszkolt a volán mögé, majd megkerülte a kocsit és beszállt ő is.
- Benhez! Most! Nincs apelláta! Most már Kennyre se foghatod.
- De..
- Mondom MOST!
 Megrémültem, így tettem, amit kért. Hevesen vert a szívem egész úton. Nem akartam látni Bent, mert tudtam, hogy akkor megenyhülök. Meg nem is tudom, mit mondhatnék. Mit kell mondania az embernek, ha a szerelme szeme láttára csókolja meg a meleg barátját?
Megérkeztünk, és én nem akartam kiszállni. Most otthon kéne ülnöm, duzzognom és fagyit ennem. Vagy nutellát.
- Ella! Ha magadtól nem jössz ki, én foglak kiráncigálni. És az nem lesz kényelmes.- Jézus! Azért ennyire nem kéne komolyan venni...
 Kimásztam a kocsiból, majd sóhajtva elindultam. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg be se jutunk Lilian miatt. Ettől kicsit jobb kedvem lett. Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott Brit az utcán át.
Petőfi Sándor: Tisza. Átdolgozta: Ella 
 Elmebeteg módjára dörömbölt az ajtón. Ben unott feje jelent meg, a szívem pedig összeszorult. Hátráltam egy lépést.
- Ben! Most azonnal engedj be!- már bent is volt.- Egyedül vagy? Remek-mondta Ben bólintására. - Ella! Gyere már!- A parancsolgatás tökéletesen megy neki...
Most először voltam Ben házába. A konyha teljesen fehér volt. Hah! Ben White... Vicces... A nappali nagy és narancssárga volt. Olyan ideális nappali, amit minden nap legalább háromszor alaposan kitakarítanak. A nappali közepén egy hatalmas sötétkék garnitúra foglalt helyet. Sötétbarna fa polcok. Annyira nagy a kontraszt, hogy az már tökéletes.
Brit fogta Bent és levágta az egyik kék kanapéra. Engem pedig a vele szembe lévőre dobott.
-Jó! Szóval, mivel tudom, hogy magatoktól képtelenek vagytok erre, elmondom én.- Előre féltem. Nem akartam azt hallgatni, amit már amúgy is tudok. Egy érzéketlen gyökér voltam.
- Ben, nem igaz, hogy nem tudsz megbízni Ellában! A kapcsolat lényege, hogy bízz a másikban. Fogd fel végre. És nem igaz, hogy annyira vak vagy, hogy nem esett le, hogy Kenny meleg!
Már nyitottam volna a számat, de a pillantása elhallgattatott.
- Ella! Barom vagy! Tudod, hogy milyen zöld szörnyike Ben... És képes voltál megcsókolni Kennyt! Nem, ez nem olyan mintha engem csókolnál meg, mivel nekem nincs farkam... És igazán lehetett volna annyi eszed, hogy elmondod Bennek, hogy Kenny homi... Meg eleve úgy mindent el kellett volna mondanod Kennyről! Még Briannek is elmesélted. Hülye vagy és tudatlan. Ami általában nem gond, mert ezt szeretjük benned. - vett egy nagy levegőt.- Oké, itt az én időm lejárt. Ennyi.- önelégülten vigyorgott, és kimasírozott. Majd visszanézett- És mi jön a békülés után?
Összerezzentem, ahogy Brit becsapta az ajtót. Aztán semmi mást nem hallottam csak a szívem eszeveszett dobogását. Benre néztem, ő pedig ellenállhatatlan vággyal viszonozta.
Félelmetes erővel szakadt rám a vágy, hogy megérintsem. Hogy megcsókoljam. Hogy megint az övé legyek. Egyszerre mozdultunk, egyszerre öleltük át egymást. Újra szabad voltam.
- Auu.. Várj! Au!- elhúzódott. Akkor láttam meg, hogy a bal keze gipszbe volt. Akaratlanul felnevettem. Kenny nagy falatnak bizonyult.
- Majd vigyázok rá- mondtam gyengéden. Lehámoztam róla a felsőt, majd megszabadultam az enyémtől is. Hirtelen beugrott a szerelemvasút, az ott elhagyott pólóm és veszettül kívántam Bent. Ledöntöttem és végigsimítottam gyönyörű felsőtestén, bőre felforrósodott az érintésem nyomán. Azonnal átvette az irányítást. Egy kézzel ügyetlenebb volt, mint szokott, de azt hiszem, ez csak még inkább felizgatott. Kevesebb, mint 4 napot töltöttünk külön, de az is elég volt, hogy ennyire kívánjuk egymást. A csókjai gyengéd harapásokba mentek át, én pedig egyre hangosabb lettem. A hátát szorítottam, úgy, ahogy csak bírtam. Minden egyes csókunk egyre szenvedélyesebb, erősebb lett.. Bár, szavakban nem, a testünk segítségével bocsánatot kértünk egymástól. Nem bírtam magammal, egyre többet akartam Benből és nem bírtam eltelni vele. A mozgásunk eggyé vált, már nem Ben és Ella voltunk. Hanem valami új, közös. A végén mindketten kielégülve hullottunk a szőnyegre, de még akkor se engedtük el egymást. Pár perc múlva újra fölöttem volt, újra csókokkal halmozta el a testem minden egyes porcikáját. Lassú mozgását csak elnyújtott sikolyokkal bírtam. Csókokkal köszöntem meg neki, ő pedig érzékien felmordult. Egyre gyorsabb és gyorsabb tempót vett fel, én pedig már nem bírtam, sikítottam, karmoltam, kéjesen vonaglottam. Egy pillanatra azt hittem nem lehet jobb, de tévedtem. Újra lassúra váltott, közben pedig cirógatott. A fülemet, a derekamat, a combomat. Éreztetni akartam vele, mennyire kielégít, így átvettem az irányítást. Gyorsabban mozogtam rajta, egyre gyorsabban miközben önelégülten figyeltem az arcát. Mikor már a kéjtől és a kimerültségtől mozdulni se bírtam, ledőltem róla.
- Szeretlek Ben!
- Mindennél jobban Manóm!- Ez volt az a pillanat, amikor nem érdekelt semmi más, csak ő. Leírhatatlanul boldog voltam. Isten! Most meg is ölhetsz, nem bánom.










Ránéztem az órára és görcsbe rándult a gyomrom. Fél hat, ami azt jelenti, hogy négy és fél óra múlva indul Briték gépe. Az utóbbi egy héten rám se lehetett ismerni. bárki hozzám szólt, aki nem a négyünk tagja, leüvöltöttem a fejét. Sikerült egy elsős kiscsajt megsiratnom.
Tudtam jól, hogy nem fogok tudni visszaaludni, így levettem a polcról a Sárkánykönnyt, Vavyan Fable elképesztően jó regényét. Akkor kezdtem el olvasni, miután vége lett az iskolának. Azóta, ha valami aggasztott, mindig elővettem és bele-beleolvastam. Kinyitottam egy random helyen és olvasni kezdtem. Navia, a főszereplő, pont lovagolni ment. Ez az egyik kedvenc részem.
 Teljesen belemerültem a könyvbe, Pandora kopogtatása a frászt hozta rám.
- Ell, lassan menned kéne Britékhez. Tíz óra van.
- Pandora?
- Igen drága?
- Mi lesz, miután elmentek?- Tudom, gyermeteg kérdés, és hülyeség, de nagyon féltem.
- Semmi- mosolyodott el. Furcsa, nyugtató-megértő hangnemben beszélt.- Hiányozni fog, és minden megváltozik, de nem áll meg semmi. És két év múlva mehetsz utánuk.
Rámosolyogtam. Próbáltam elfogadni. És Ben itt marad.
Bátrabban öltöztem fel és indultam el Brianékhez. Briték már lent pakolásztak Brian kocsijába.
- Ella. Lenne egy feladatod- köszöntött Brian.
- Sziasztok-mondtam. Brit félénken rám mosolygott. Azt hiszem bűntudata van.
- Szóval, az a lényeg, hogy nem vihetem magammal a drágámat- simított végig piros kocsiján.- Neked kéne visszavinni apámékhoz. Ők val'szeg eladják.
Elmosolyodtam. Igaza volt Pandorának: nincs világvége, csak azért mert elmegy a legjobb barátnőm.
- Tudok segíteni pakolni?- kérdeztem. Brit meglepetten mellém lépett, majd szó nélkül átölelt.
- Na! Majd a reptéren búcsúzkodunk, egyenlőre nem akarom lebőgni a sminkemet!- megdörzsöltem a hátát, majd eltoltam. Boldog-félősen mosolygott rám.
 A kocsiban csendben hallgattuk a rádiót, aztán a repülőtér előtt megálltunk.
- Ben nem jön?- kérdeztem.
- Azt mondta feltétlen kijön. Lehet, hogy besértődött.- Na igen. Az elmúlt fél évben Ben vagy önmagát vagy másokat hibáztatott valamiért. Egyszer leüvöltött engem, mert megbotlott Brit lábában. Kicsit feszült volt ő is Brianék miatt.
- Csak nem... Biztos kijön, lehet, hogy késik, vagy Annie nem engedte ki...- Ott álltam és az egyetlen ember, akibe kapaszkodhattam volna nem jött el.
A repülő fél óra múlva indult, addig vettünk egy-egy üveg kólát. Mikor már csak tíz perc volt az indulásig, búcsúzkodni kezdtünk.
- Nemsokára megyek utánatok, jó?- kezdtem bele.- Amint felvesznek az egy..
- Brit! Brian!- kiabált egy nagyon is ismerős hang.- Hála az égnek még itt vagytok! Sajnálom!- mérgesen nézett rám.- Miért nem jöttél elém? Megígérted!
- Mi? Én? Jézus! Tényleg...- tényleg megígértem.- Annyira sajnálom! Eszembe se volt, tényleg!
- Khm!-köhécselt Brit.- Nekünk indul a repülőnk..
Hirtelen elbőgtem magam és Brit nyakába ugrottam. Ezeket a könnyeket legalább öt hónapja tartottam vissza. Brit is sírva fakadt, és szorosan megölelt. Aztán, amikor elengedtük egymást felnevettünk. Biran óvatosan ölelt meg, én pedig jól megszorongattam. Adtam mindkettőjüknek puszit, majd elindultunk Bennel kifelé. Már rájöttem, hogy rosszabb, ha végignézed, ahogy a szeretted elsétál, mintha inkább nem is látod. Aztán Brit hangját hallottam meg.
- Ella, várj! Valamit elfelejtettem!- előhúzott egy pici, vörös könyvecskét. Szép, rózsaszín szalaggal volt átkötve.- Ez egy napló. Azt szeretném, ha ebbe írnád le minden napodat. Aztán, Bostonban elolvasom.
Nagyon megtetszett ez az ötlet. Elmosolyodtam és remegő hangon megköszöntem Britnek.
 Csak két évet kell kell kibírnom. Két év múlva jelentkezek a Boston Egyetemre.

Tizedik fejezet By: Brit

Már minden megvolt. A díszítés, a kaja,a vendégek, a banda ami készen állt, hogy Ella kedvenc számait játszhassa le. Brian meghívott egy csomó embert. Meg én is elhívtam egy pár ismerőst. Szóval az egész suli eljött. Márcsak Ella hiányzott. Meg persze Ben és Brian. Vagy egy órája meg kellett volna érkezniük. Az emberek már beszélgettek, ahelyett, hogy várták volna a pillanatot, amikor megkaptam Brian figyelmeztető sms-ét.
- Emberek!!! Nyomás, itt vannak -mindenki rohant a helyére, és a káosz közepette a kulcs zörgésére mindenki megdermedt. És akkor megjelent Ella, egy kibontott nutellával a kezében.
- MEGLEPETÉÉÉÉS! -üvöltötte egy emberként a tömeg. Ella kanállal a szájában megszólalt.
- Úristen! Hetedike van!!! Tudtam, hogy ma történni fog valami!
- Na most mégegyszer -mondtam jó hangosan. - MEGLEPETÉS!!! -Ellának leesett a tantusz.
- Na neeee! -nevetett. - El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. De édesek vagytok!- A banda elkezdett játszani, és Ella végigölelgette az összes embert, akit csak megtalált. Voltak kevésbé érdeklődők, de Ella igazi barátai, akik tényleg ismerték, vele együtt örültek. Végül amikor én jöttem, szorosan átölelt, majd megkérdezte:
- Ezt tényleg te szervezted? Illetve ti? -a srácokra nézett. -Éééértem. A telefon, a mai... De édesek vagytok! -szegénykém csak ismétli magát. A buli ténylegesen elkezdődött, mi pedig felhúztunk az emeletre. Benyitottam Ella szobájába.
- Na ennyi erővel már lennt is csinálhatnátok srácok. -két elsős próbált romantikázni. Igazán példát vehetnének rólunk...- Így kell. -majd lesmároltam Briant. Már a pólót téptem róla mire kirohantak a szobából.
- Héj, héj! Azért minket nem kéne kiüldözni -figyelmeztetett minket Ben, mire nagynehezen elengedtük egymást. Becsatam magam mögött az ajtót.
- Nos Ella... BOLDOG SZÜLINAPOT!- mondta Brian, és a kezébe nyomott, valami nagyon nyomin becsomagolt ajándékot. Ella leszedte a csomagolópapírt... majd még egyszer, és még egyszer. Amikor már a hatodik rétegnél tartott, egyszer csak elfogyott. Brian ajándéka, egy nagy csomó semmi volt! Mindenki szakadt a röhögéstől, mármint a jelenlévők: Ben, Brian, Ella, Kenny, Manson, Jake, Clare.
Ben ajándéka következett. Amint Ella kinyitotta a cipős dobozt sikítva ugrott Ben nyakába. A doboz csurig volt karkötőkkel. Ella imádja őket. Mindegyik színes, feliratos, peace jeles... Mind Ellát tükrözik. Ben nagyon ismeri őt. Én úgy igazán nem vagyok jóba Bennel, de Ellára nagyon jó hatással van, azóta, hogy megismerte csak virul. Claretől egy gyönyörű csizmát kapott, Jaketől egy dedikált Joan Jett CD-t. Ella egy óráig faggatta, hogy honnan van, de csak annyit mondott, hogy "vannak kapcsolataim".
- Boldog Szülinapot Ella! -nyújtott át Kenny egy borítékot. Izgatottan vártuk, hogy mi van benne. De mielőtt még Ella kinyitotta volna Kenny gyorsan bekapcsolta a tévét. Akkor kezdődött a lottósorsolás.
- Vááó! -csodálkozott Ella, miközben egy lottószelvényt méregetett.
- Hamarosan felnőtt leszel, (habár Amerikában csak 4 év múlva) gondoltam megveszem életed első lottószelvényét, aztán később talán önszántadból lottózol. De most figyeld a számokat! -érdekes ötlet. Bár ez csak pénz kidobás. Úgyse nyer. A lottószelvény számai: 7, 17, 27, 37, 47 . Oké, értem az összefüggést, de ki hiszi, hogy ez nyerhet. Különben is, lassan kezdek hinni Ellának, hogy balszerencsét hoz...
- És a mai nyerőszámok: 55; 49; 17; 37; 7 -mondta a nő a tévében, és tátva maradt a szám. A következő pillanatban Ella sikításban tört ki és Kenny nyakába ugrott, és megcsókolta!! Nem mondanám rendes csóknak, de egyszerű puszi sem volt. Ella egyik kezével...
- Te faszfej! -üvöltött bele Ben a gondolatmenetembe. Ben a következő pillanatban ellökte Ellát, nem kis erővel, és nekiesett Kennynek. Ütötte ahol érte, Kenny pedig védekezett. Eltelt egy pár másodperc mire reagáltam.
- Azonnal hagyjátok abba! - mondtam. Brian és Mason ugrottak, hogy szétszedjék őket, de nem sok sikerrel jártak. Ella csak kiabált,én szóban próbáltam szétszedni a fiúkat, Clare és Jake pedig ámultan figyelték az előttük zajló csatát. Mire végre szétszedtük őket, Ella kezébe vette a dolgok irányítását. Bármennyire is bele akartam szólni, nem volt jogom hozzá.
- Mi a francot csinálsz te idióta?! - vágta hozzá Benhez.
- De megcsókoltad, te ribanc! - válaszolt ingerülten, a nyugodt, érett és barátságos természetű Ben.
- De hát Kenny BUZI!- visította Ella. Mi kívülállók legszívesebben felszívódtunk volna, de ebben a pillanatban nem tettünk semmit. Ella könnyes szemeit látva biztos voltam benne, hogy ennek nem lesz jó vége. Az ajtó előtt nyomorgó tömeg, akik bizonyára a zajra jöttek fel, lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. Ben arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Kennyben csak a megdöbbenést láttam. Kézen fogtam Ellát, és a tömegen át bevonszoltam a mosdóba. Kétszer is magunkra zártam az ajtót. Leültem Ella mellé a földre és szépen csöndben végighallgattam amíg zokog, kiborul, majd szidja Bent.
Brianben nem csalódtam, a kezébe vette a bulit. Mindenkit leküldött, 15 perc múlva már ment is tovább a zene. Reméltem, hogy helyre teszi Bent.
- El tudnád küldeni Bent? Bulizni akarok. - kérte Ella, miután már fél órája be voltunk zárkózva.
- Igen. De biztos? Nem akarod megdumálni vele?
- Nem..- mondta teljes magabiztossággal. Felálltam, kinyitottam az ajtót és észrevehetetlenül kisurrantam, be Ella szobájába. Tudtam, hogy ott lesznek. Brian épp Bennel beszélt.
- Ben csakhogy tudd, teljesen pártatlan vagyok... De az lesz a legjobb, ha most elmész- Ben nem válaszolt. Teljes egyszerűséggel kiment, és becsapta az ajtót. De a következő pillanatban üvöltött egyet. Kirohantunk Briannel. Ben összegörnyedve a karját fogta.
- Jól vagy? - kérdeztem. Ben megint nem válaszolt. Felegyenesedett, és egyszerűen lesétált a lépcsőn.


- Már azt hittem soha nem jöttök ki- mondta Brian és megcsókolt.
- Ez most nem a megfelelő pillanat- szakítottam félbe. - Hol van Kenny?
- A lenti mosdóban.
- És van valaki, aki mondjuk segít neki rendbe hozni magát? - tettem fel a költői kérdést. Ugyanis biztos voltam benne, hogy Brian egyedül hagyta. Kézen fogtam, és lesétáltam vele.  Az emberek jelentős mértékű alkoholt elfogyasztottak, míg fent voltunk.
Berontottam. A monoklis Kenny nézett vissza rám. Elnevettem magam.
- Adjak alapozót?
- Igen köszönöm- válaszolta Kenny, mire Brian beleröhögött az újonnan szerzett piájába. Ahogy jobban megnéztem Kennyt, találtam rajta néhány véraláfutást.
 Kenny gyönyörűen eltüntette sebeit. Majd kimentünk táncolni. Illetve szabadjára eresztettem Briant.
Úgy láttam, hogy itt az idő, hogy odaadjam Ellának az ajándékát, mielőtt leissza magát.


 Bementem a fürdőbe.
- Na elment?- kérdezte Ella.
- Igen. De még szeretném odaadni az ajándékom.- válaszul felállt, és rám nézett.
- Nos, sokat filóztam rajta, hogy mit vegyek neked. - tényleg. Szinte már egy hónapja csak ezzel foglalkozom. Meg a bulival. Ben természetesen elmondta, hogy ő mit vesz, így ez az ötlet ki lett lőve. Egyébként Ben nagyon sokat foglalkozott ezzel. Nem csomagban vette a karkötőket, hanem mindenféle üzletből, csak olyat ami tetszeni fog Ellának. Joan Jett-es dolgot nem akartam venni neki... Én vittem el a koncertre!
Végül, amikor ténylegesen kiderült, hogy fölvettek a bostoni gimibe, úgy döntöttem valami olyat adok Ellának, ami emlékezteti rám, és a barátságunkra. Természetesen nem szándékoztam megszakítani vele a kapcsolatot, de tudtam, hogy a barátságunk nem lesz a régi. Nagyon fontos nekem Ella, de Brian... Brian után még az Északi sarkra is elmennék. Tudom, hogy Ellának szüksége van rám, és azt is tudom, hogy nekem is szükségem van rá. De nem lóghatunk egymás nyakában 30 éves korunkig. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek Briannel. Ben vigyáz Ellára. Tudom, hogy ki fognak békülni.
Odanyújtottam Ellának a nagy ajándék szatyrot. Ella kinyitotta és kivett egy nagy piros fotóalbumot. Felnézett rám, majd vissza az ajándékra. Elkezdte lapozgatni, majd megölelt. A szemei könnybe lábadtak.
- Ella. Brian Bostonban fog egyetemre járni. A gimi végén odaköltözik. Felvételiztem egy ottani gimibe, és ott fogok leérettségizni. Aztán meglájuk hogyan tovább. Viszont ez azt jelenti, hogy a jövő évet ott kezdem, és odaköltözök Briannel. - Ella figyelmesen végighallgatott, de kicsordultak a könnyei. Ahogy az enyémek is.
- Igazából tudom -meglepődtem. - Brian elmondta. De nem bántsd miatta, én húztam ki belőle. És nagyon örülök... De, most bulizzunk!
- Hóóhóhó várj! Van még valami a szatyorban! -Ella megfordult, és kivett egy üveg Jack Daniel's-t. Kivillantotta fogsorát. Kinyitotta és meghúzta. Felém nyújtotta, és én is ittam egy-két kortyot. Ella szó szerint kirontott a fürdőből, és lerohant. Táncolt, és fél percenként belekortyolt az ajándékába. Csatlakoztam a tomboló társasághoz.
- Megvaagy cicaa!- ölelt át Brian.

Kilencedik fejezet By: Brit & Ella

Kedves olvasók! Fogalmunk sincs hányan vagytok, hányan olvassátok, de ez egy különleges rész. Mi, mint írók úgy gondoljuk ez lett a legjobb, legkülönlegesebb rész. Élvezet volt megírni.

Enjoy!

Ella 
Mason meglepődött, de szó nélkül hagyta megjelenésem. Ugyanúgy, mint régen, nem kérdezett semmit. Igaz, alvás helyett gondolkodtam, mégis kipihenten mentem le hozzá a konyhába.
-Jó reggelt Ella!- mondta mosolyogva.
-Szia- próbáltam visszamosolyogni. Félig sikerült. Leültem az asztalhoz.- Köszönök mindent. Sajnálom, hogy még mindig a te nyakadon lógok.
- Semmi baj- tette elém a reggelit.- Tudod, hogy nem bánom. De miért nem a barátodhoz mentél?
- Túl sokat kérdez. - nem volt kedvem beszélgetni vele Benről. Se Britről.
- És a barátnőd? Hogy van? Tudja már hova megy tovább? -szegény, próbálta elterelni a figyelmemet arról, ami fáj és pont azt találta el.
- Remekül van, nyár végén Bostonba költözik Briannel.
- Értem.- A beszélgetés ennyivel véget is ért. Nem hülye, rájött, akaratlanul is megosztottam vele bánatomat. Elvittem suliba, kicsit hála gyanánt. Megköszöntem neki mindent, majd írtam Britnek egy sms-t, hogy már a suliba vagyok és nem megyek érte. Brit válasza: Oké, semmi gond. Brian majd bevisz.
Megbeszéltem magammal, hogy a tegnapi napot meg nem történté teszem. Brit majd elmondja, amikor szeretné. Nem irányíthatom bűntudatkeltéssel.
- Szia Manókám!- Ben hátulról megölelt.- Kennytől tudom, hogy Annie-nél aludtál. Valami gond van?
- Nem, csak épp arra jártam, és anya kérte, hogy maradjak.- Muszáj lesz felhívnom anyát. Szegényt eléggé bemártottam hazugságaim szövevényébe. 
Ben mit sem sejtve bólintott. Elindultunk befelé. 
- Ella!- kiabált utánam a hang, amit ezer közül is felismerek. Most viszont nem boldogság követte, hanem gyomorgörcs. Tudok én normálisan a közelükbe lenni? És ha Brian elmondta neki?
- Sziaaa. Ne haragudj, hogy nem mentem érted, de anyánál aludtam.- sürgősen írnom kell anyának egy sms-t.- Brian, mutatok valamit, gyere!
 Elráncigáltam a többiektől, akik csak tágra nyílt szemmel néztek utánunk. Brian, egy újabb kitörésemre várva sietve megszólalt.
- Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni. Vagy megbántani. Vagy akármilyen rossz érzelmet kelteni benned. Megbeszélem Brittel, hogy maradjon. Elmondom neki, hogy mennyire fáj ez neked. Meg fogja érteni. Esküszöm. Ugye nem haragszol rám?
- Nyugi.- most jött a pillanat, mikor nekem lett bűntudatom. Brian totálisan bepánikolt.- Ne szólj Britnek...
- Mi van?
- Megérdemli, hogy szabad akaratából döntsön. Ha el akar menni, menjen. Nem láncolom Sydney partjaihoz.
-De..
- Nem kell neki tudnia, hogy én tudom.-értetlen fején akaratlanul is elmosolyodtam.- Szeretném, ha akkor mondaná el, amikor akarja.
- Jó.. De ugye nem haragszol? Rá.. vagy rám..
Elnevettem magam. Furcsa, milyen könnyen megy vele beszélgetni. Egészen megkedveltem tegnap.
Visszamentünk és Briték szinte ugyan úgy álltak, mint mikor elmentünk. Valami mégis fura volt. Mintha szétrebbentek volna.
- Na, mi van? Nem megyünk be? Én fázok. -mondta Brian. Bementünk. 


Egész nap úgy tettem, mint aki nem is tud semmit. Brian, hogy elterelje rólam a figyelmet, ma még hangosabb és idiótább volt, mint szokott. Brit nagyon örül, hogy ilyen jól kijövök szerelmével. Ben már kevésbé. 
-Úristen Ben, durván féltékeny vagy!-kiröhögtem- Brian a legjobb barátnőm pasija,és a legjobb barátod! - Ben nem csak az én életembe kapott szerepet. Briannel legjobb barátok lettek. <3
-Kenny ilyenkor nem unatkozik otthon? -kérdezte Brian -Szívesen szórakoztatnám. -Brit beleröhögött a telefonba. Két napja a füléhez van ragadva az a kütyü.






Brian
Kicsit aggódom Ella miatt. Bár nem mutatja ki, tudom, hogy nagyon megviselte ez az egész. És egyébként hol aludt este? Beszéltem Kennyvel és Annievel is. 
 A csengő ébresztett fel gondolatmenetemből. Hál' istennek ez már az utolsó órám volt, húztam haza. Nem akartam gondolkodni, ezért max-ra tekertem a kocsiban az A7x-et. 
Otthon egy sör társaságában tévéztem, amikor szexi Britem szabályosan berontott-ami nem is lett volna rossz, ha Kenny nem lohol utána. 
-Na megvannak a cuccok?- kérdezte Kenny túlbuzgón.
-Estére? Persze! Brit is jön?- válaszoltam, mivel fogalmam sem volt, miről beszél. Erre Kenny elpirult. 
-Jaj, de most komolyan!- sürgetett Brit.
-De most komolyan, miről van szó?
-Hát, Ella bulijáról!Te szerzed be a cuccokat!
-Cica. Nem. Tudom. Miről. Beszélsz.
-Brit te szóltál neki? -kérdezte Kenny. Bírom azt a srácot.
-Hoppácska!- Brit hihetetlenül édes fejet vágott. Őt jobban bírom. 
Az egész délutánom azzal telt, hogy beszerezzem Ellának a legjobb bulikellékeket. Úgy gondolom túlteljesítettem magam. 
Basszus! Az egész délutánom elbasztam, pedig pihenni -és sörözni- akartam. Mekkora jóarc vagyok!
De végül is bírom Ellát,Brit meg kapja be! Vagyis ne. Bár ha jobban belegondolok...
Végre hazaértem, felcibáltam a szatyrokat, és éppen amikor hulla fáradtan döltem volna be az ágyba, ott találtam Britet. A kedvenc pólómban. Lehet, hogy mégsem kellett volna kulcsot adni neki.. De szexibb nem is lehetett volna. 
-Tudod, hogy ellenállhatatlan vagy cica?- kérdeztem. 
-Hát persze. Kárpótlás a délutánért.
Lekaptam a felsőmet.






Ben
Ella ma este is lerázott, Kennyre hivatkozva. Annyira nem bírom azt a srácot! Ella túlságosan függ tőle.
Annyira szeretem őt. Mindenét! Hogy szép, hogy inteligens, hogy energikus, hogy pici, hogy tudatlan. Igen. Ezt szeretem benne a legjobban. Nem tudja magáról ezeket. Elvarázsol ahogy fogalmaz. Túlságosan függ a körülötte lévőktől. És ezt sem tudja magáról. Ella még annyira gyerek. 
Anyám szokás szerint leszidott, amiért későn értem haza. 5 óra volt. Csodálom, hogy a 4 órás munkaidőtől nem ájult el. 
Túlságosan félt, amióta Jonathan meghalt. Igen fiatalon rossz társaságba keveredett. Túladagolta magát. Akkor még nem fogtam föl. 
Apám születésem után nemsokkal itt hagyott minket. Mindezek miatt nem szeretném, hogy Ella átjöjjön. 
A szobámba felérve bekapcsoltam a zenét. The Doors. Fogtam magam és kimásztam az ablakon, majd felültem a tetőre. Ismét magukkal ragadtak a gondolataim. 


Brian nemsokára elmegy, viszi magával Britet. Ella tökéletes élete darabokra hullik. Igazából megértem Britet. Bár, csak pár hónapja ismerem Ellát, én is mindenhova követném. 
Rossz lesz Brian nélkül, nagyon jóba lettünk. Brit... Brit tulajdonképpen csak Ella miatt kell. 


Velük kéne mennünk. 




Kenneth.


Kenny!
Ella felnőtt. Tökéletes barátok veszik körül. Az ember azt hinné nincs rám szükség, pedig még most is olyan sokat számítok neki, mint anno. Elég hízelgő volt, amikor megtudtam, hogy belém zúgott, de akkor már elfogadtam azt ami vagyok. A szüleimnek akkor mondtam el, amikor az első fiúm volt. Anyám megértő volt, apám félig kitagadott. Mikor anyám meghalt, kollégiumba mentem. Rá három évre megismertem Sophie-t. Első évemet töltöttem az egyetemen, épp késésben voltam. Belerohantam, és bezúgtunk egy szökőkútba. 
Most 15 éves, imádni való, szellemes, igazi lelki társ. Ellával imádnák egymást. 
Sophieval megbeszéltük, hogy minél hamarabb összeköltözünk. (És eltűrjük egymás pasijait.)




Biran
 Brit sajnos reggel elment, hogy előkészítsék a bulit. Bennel azt a feladatot kaptuk, hogy foglaljuk le Ellát. Felkaptuk Ellát és Daisyt, és lementünk a partra.
- Tudunk egy jó helyet- Ellával összemosolyogtak.
Ben bepattant hátra, én pedig megtagadtam az anyósülést. 
- Brian! Ez az én kocsim! Én vezetek! Felfogtad?- hisztizett Ella. 
- De ha egyszer imádom ezt a kocsit!
- Ellának igaza van, az ő kocsija, ő vezet- nyújtózkodott Ben hátulról.
- Nem kell védeni az asszonyt, már így is elég papucs vagy.
Ben kiszállt engem bevágott hátulra, Ellát finoman arrébb taszította és beült a volán mögé.
- Megfelel mindenkinek?! Ella szállj be!- Kiröhögtem. Attól még papucs.
 Az út további részében hátul duzzogtam, próbáltam figyelmen kívül hagyni Daisy nyáladzó kirohanásait. 
- Ben, a  kutyád rám mozdult. 
Ella felvihogott. Ben szörnyülködve nézte, majd halál nyugodtan kijelentette:
- Ella! Ha még egyszer megütöd a magas c-t, kidoblak az kocsiból! 

nyolcadik fejezet

- Fáj a fejem! Nem akarok! Nem megyek suliba!- mormoltam a párnám alatt.
- Isabella Light! Kelj fel! Olyan vagy, mint egy tízéves! Legközelebb tudni fogod, hogy ne igyál ennyit, ha másnap suli van!!- Kenny könyörtelenül lerángatta rólam a takarót.- Már rég Britnél kéne lenned!
 Ez így ment még egy fél óráig, majd miután sikeresen lekászálódtam ledöbbentem. Az asztalon minden kedvencem megtalálható volt.
- Mi a..? Kenny! Ezt te szedted össze? Ez egy kész svédasztal!!
- Tudod, én egész este nem aludtam. Nem tudtam. Nem ugyanannyi az idő itt, mint Bostonba.
- Időeltolódás! Tényleg! Köszönöm. Szeretlek.- rámosolyogtam. Annyira tiszta szeretetet érzek iránta. mintha a bátyám lenne. Vagy annál is több.- Baszki! Már ennyi az idő??? Ne haragudj, de rohanok.- Felkaptam a csizmám és kirohantam. Majd vissza.- Öööö.. Nem csomagolnál nekem egy keveset?- Szó szerint kiröhögött, majd mindenből egy kicsit egy ételhordóba pakolt.- De jól kiigazodsz a házon!
- Nem sok minden változott.. Mondjuk Pandora nagyobb rendet tart, mint Jim. Tényleg el fogsz késni!
- Értettem bátyus.- kikaptam a kezéből az ételhordót és nevetve kiugráltam az ajtón. Sokkal jobban indult a nap, mint szokott - leszámítva a fejfájást.
 Briték már kint álltak a ház előtt, mire leparkoltam. Brian másnaposan, Brit mérgesen nézett rám.
- Hol a fenébe voltál? Mindjárt elkésünk és az első órám filozófia. Brian pedig mindjárt elalszik.
- Nyugi van. Itt vagyok, mehetünk. Egyébként te hogy a fenébe vagy ilyen kipihent? Semmi karika, ásítás stb.
- Kipihent?! Dehogy is. Csak alapozó meg egy erős energiaital.- Brit ránevetett fáradt barátjára. Ő pedig..- Brian! Kelj fel! Hogy tudsz állva elaludni? Gyere már!
 Miután beszálltak elindultunk és szóba jött a tegnap este.
- Kenny haragszik rám?- kérdezte félve Brit.
- Szerintem ő senkire se haragszik, soha. Hogy megbántottad-e? Az lehetséges. De nem hiszem, hogy sokáig rágódik a dolgokon-mondtam.- Reggel már nem is látszott rajta semmi különös.
- Ella! Van kávéééd?- Brian előrehajolt. Szörnyű állapotban volt.
- Ti mi a francot csináltatok, miután elmentünk?- kérdeztem elkerekedett szemmel.
- Azt amit ti, csak mi nem az út közepén és sokkal tovább, és betépve. Eszméletlen jó volt. Csak úgy 3 napja nem aludtam semmit. Szóval van kávéd?
- Nincs, majd a suliba kapsz. Úristen! Első órám kémia!
- ÉS?- Brit azt hiszem túl fáradt volt ahhoz, hogy rájöjjön ez nem olyan nagy dolog.
- Semmi, csak végig fogom aludni. És utána angol, amit nem kéne.
 Ahogy megjósoltam kémián bevágtam a szunyát. Angolon alig bírtam ébren maradni, tesiről pedig első dolgom volt lelépni. Azt hiszem már vagy 4 hónapja nem mentem be Mr Urie órájára. Az ebédlőbe eléggé nyomott hangulatba ücsörögtünk. Brian aludt, Ben valami drogos zenét bömböltetett a füleséből és arra ringatózott, Brit a kávéját bámulta és pedig próbáltam megemészteni az ízetlen sült krumplit.
Utána lévő órákat kínszenvedés volt végigülni. Amikor kijutottam az épületből egyből a kocsimhoz rohantam. Evanescence be, motor be, minnél gyorsabban el. Csak ez jár fejemben, ezért is ijesztett meg a kopogás az ablakon. Ben volt az. Kinyitottam az ajtót és kérdőn-fáradtan néztem fel rá.
- Zavarnék, ha veled mennék?
- Nem. De Kenny valószínűleg alszik. Vagy takarít, vagy nem tudom. A lényeg az, hogy ő is ott van. Nem fog zavarni téged?- Rám meredt. Rosszul esett neki a hangsúly, amivel mondtam neki.
- Miért zavarna? Nem zavar. Vagy én zavarnám őt? Bocsi, nem akartam zavarni.- azzal megfordult és elment.
- Várj!- kiabáltam utána. Megfordult, sóhajtottam.- Gyere nyugodtam, és bocsi a hanglejtésért, csak fáradt vagyok.
 Kenny, ahogy sejtettem aludt. Felmentünk az emeletre. Egyből átkarolt és az ágynak döntött. Eltoltam.
- Ma ne. Kenny itt van. Mi van, ha feljön?- Lefordult rólam, majd felült.
- Hülye kifogás. Briték sose zavarnak. Akkor Kenny miért? Ugyan az a szituáció.
 Felállt és bekapcsolta a tévét.
- Azt hiszem, az a tévé már pár hónapja nem volt bekapcsolva.-mondtam. Figyeltem minden mozdulatát. Azt hiszem mérges volt és csalódott? Nem tudom. - Egyszer olvastam egy könyvet, ahol a lány az emberek testtartásából gyönyörűen ki tudta olvasni a hangulatukat. Rá se kellett néznie az arcukra. Sokáig szerettem volna, ha én is képes lennék erre. - Leült velem szembe.
- És elsajátítottad?
- Nem. Már nem is akarom. Ha mindenről tudsz, unalmasak a kapcsolatok.
- Nem inkább könnyebbek? Ha ismered a másikat, nem bántod meg, figyelsz rá, tudod mikor hazudik. Sokkal jobb, mint, hogyha elhallgatsz a másik elől dolgokat.- Elfordítottam a tekintetem.
-  Nincs semmi újdonság, mindent tudsz előre, egy idióta meglepetés bulit se tud neked szervezni a másik. Mindenkiről első látásra tudod, hogy mi a véleménye rólad.
- De erre nem vagy képes, nem igaz?- Végigsimította a kulcscsontomat.
- De. Persze. Isabelle-nek hívták. Az a fajta lány volt, aki okos, vicces, gyönyörű, mégse tudja ezeket magáról. Mindig fiúkkal barátkozott, ők pedig nem sokáig bírták ki mellette.
- Miért?
- Mindig beleszerettek. Isabelle viszont csak egybe volt szerelmes. A bátyja legjobb barátjába, aki neki tabu volt. A bátyja, mikor megtudta, majdnem agyonverte. Egy hajszálon múlt, hogy túlélte. Joel volt a neve. Tudod Elle-nek becézte Őt. Talán akkor szerettem meg az Ellát.- Felálltam.
- Mi történt velük?- kérdezte.
- Felnőnek.- mondtam kurtán.
- És?
- Joel meghal, Elle meg hozzámegy a főnökéhez.
Csak nézett. Nem tudta mit mondjon, vagy hogy miért mondtam el. Igazából én se tudom. Szimplán jól esett.
- Ella? Te vagy fent ugye?- Kenny álmosan kiabált fel.
- Nyugi, én vagyok.- Leszaladtam. A lépcső aljában állt.- Itt van Ben is.
- Megzavartam valamit? Szívesen elmegyek sétálni.- Már fordult is.
- Már az elején megzavartad, úgyhogy nem lett belőle semmi. Ne haragudjatok, de én megyek. Szia Kenny. Szia Manóm.-lehajolt, megcsókolt, majd lelépett.
 Kenny csodálkozva állt előttem.- Valamit tettem? Sajnálom, nem akartam.
- Nincs semmi baj, csak hisztis. Azt hiszem. Egyébként is megígértem anyának, hogy átviszlek hozzá. És már fél hat van.
 Fél óra alatt összekapta magát (megjegyzem, én öt perc alatt kész lettem). Már majdnem ott voltunk amikor Kenny kitalálta, hogy kell virág. Negyed órába telt, mire az eladó össze tudta rakni Kenny különleges mellesleg gyönyörű- ízlése szerint a csokrot.
- Kenneth Recon, rosszabb vagy, mint egy lány! Általában 5 perc alatt elkészülök, majd 10 perc alatt itt vagyok. Öt perc múlva hét. Hogy lehetsz ilyen?- kérdeztem, majd becsuktam a kocsiajtót.- Remélem a kutyanyáltól nem félsz. Bobby mindenkit szeret. Meséltem már, hogy Ben kutyájával egyszerűen imádják egymást? Néha együtt sétáltatjuk őket. Annyira aranyosak.
 Anya fél percig meg se tudott szólalni, annyira sírt. Miután sikerült kinyögnie, hogy mennyire örül, hogy újra láthatja Kenny-t, beinvitált minket.
- Kicsim neked kakaó ugye?- bólintottam.- Kenny? Kávé, tea?
- Én is egy kakót kérek. Köszönöm Annie.
- Úr isten! Utoljára 14 évesen mondtam, hogy kakó, kakaó helyett. Mindig azt hitték, hogy nyelvbotlás.- Elvettem a felém nyújtott kakaót.
- Tőlem tanultad el.
- Persze azt, hogy okos, illedelmes legyek, sehogy se sikerült elsajátítanom.- Beleprüszkölt az italába. Anya nevetett.
- Az biztos. Akkora volt a szád, mint az iskola kapuja. Okosnak okos voltál te a magad módján. Na, jelen! Mesélj magadról Kenny. Hogy megy az élet Bostonban? Még iskolába jársz, igaz?
- Igen, még van pár évem. Egyébként most gondolkodok azon, hogy összeköltözzek egy lánnyal.
Anya félrenyelte a kávéját.- Egy lánnyal? De hát.. Nahát! Ez milyen jó hír!- Látszott rajta, hogy meg van zavarodva.
- Félre érted, Annie. Sophie olyan, mint Ella. Mármint, hogy úgy tekintek rá.
- Ó! Értem.
Ha anyánál vagyunk, mindig kényes lesz valakinek a beszélgetés. Most épp ő pirult el.
- Nem vagytok éhesek? Van itthon narancstorta. Kísérleti darab, de azért meg lehet enni.- Azzal kisietett a konyhába.
 Este nyolckor hazainvitált minket, azzal a jelszóval, hogy holnap iskola.
- Először is, csak nekem van. Másodszor pedig, ö.. Úristen! Nekem még vagy öt oldalt gépelnem kell! Szia anya.- Rohantam a kocsihoz. Kenny meg utánam.
- Holnap be kell vinnem, vagy megöl a magyar tanárom!
- Nyugi! Segítek. Miről, vagy kiről kell írni?
- Egy novellát, az élet jó oldaláról.- feleltem kétségbeesve. Elnevette magát.
- Komolyan te, Ella, a csupa szó és ötlet, kiakadsz egy ilyen feladaton? Negyed óra alatt összerakod.
- De.. Még semmit nem dolgoztam rajta.
- Mikor adták fel?
- Egy hete.
- Isabella! Mi a francot csináltál te eddig? Eszednél vagy? Egy olyan feladatot, amit máskor nevetve írsz meg rögtön, így elcseszni!- Kenny mérgesen méregetett.
- Minden időm Benékre megy. Egyébként örülök, hogy előttem nem türtőzteted magad.
- A világ legjobb írója lehetnél, és te nem törődsz vele. Persze, hogy nem fogom vissza magam! Kérlek szépen ne baszd el az életed.
- Oké! Oké! Még itt az egész estém. Megcsinálom, nem kell ennyire kibukni. Komolyan megijesztesz.
 Otthon mindent előkészítettem. Egy pohár kávé, chips, az ipod-om és persze a laptop. Kiültem az ablakba és nekiláttam. Írtam és írtam, igazából át se gondoltam, mit írok. Igaz, ekkor születnek a legjobb gondolataim. Kenny öt percenként bejött és leellenőrzött. Eléggé a szívén viseli az írói pályafutásom. Amikor ideköltöztünk mindent leírtam, egy szép kis történetet hoztam össze a szomszédokkal, apával és velem. Persze a nevek másak voltak, és a főszereplő lány, Anabell gyönyörű volt és tizenhat éves. Akkoriban ezért a két tulajdonságért mindent megadtam volna.
Mindig magamnál tartottam azt a füzetet és sokszor írtam bele. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor Kennyvel először beszéltem. Kint ültem a járdaszegélyen és körmöltem. Odajött, leült mellém és csak figyelt. Azt hittem ott halok meg. A helyes, tizennégy éves szomszéd srác leült mellém! Aki Anabell barátja volt. És ő most ezt olvassa. Igaz, nem jöhet rá, hogy ő Daniel.
- Te írtad? Ez nagyon jó! Elolvashatom az elejéről?
Annyira ledöbbentem, hogy gondolkodás nélkül a kezébe nyomtam a rongyosra forgatott füzetemet.
 Egy óráig ültünk egymás mellett néma csöndben. Nem leplezte mit gondol az olvasmányról. Az arcára volt írva, melyik résznél jár éppen.
- Ez.. Hihetetlen! Nagyszerű! A szereplők valóságosak, kivéve a főszereplő lány, aki túl tökéletes. De a tökéletessége miatt ilyen tökéletlen és hiteles. Nagyszerű! Kenny vagyok.-nyújtotta felém a kezét.
- Isabella. Tényleg tetszik?- néztem rá nagy szemekkel.
- Persze! Ugye folytatod? Egyébként Daniel nem való Anabellnek.
- Mi? De, hisz Daniel helyes és menő...
- Szerintem ő az az igazi üres kifutófiú. A lánynak valaki, olyan kell, aki tele van érzelmekkel. Daniel csak azt szereti benne, hogy szép.
 Később Daniel megváltozott. Sokkal jobban kezdett hasonlítani az igazi Kennyre. Egy évvel később elmondtam neki, hogy Ő Daniel és, hogy Anabell az én vágyaim szerint él. Ebből kitalálta, hogy belezúgtam. Akkor világosított fel. Azóta is ő az, aki legelsőnek elolvassa a tollvonásaimat. Vagy éppen billentyűvonásaimat.
- Kész. Elolvasod?- kiabáltam ki neki.
- Természetesen.- rontott be az ajtón.- Két éve nem küldtél nekem szimpla leveleken kívül semmit. Hiányoznak az írásaid- elvette a laptopomat. Én a kezemet dörzsölgettem. Bár meleg volt, itt az ablakba kicsit lehűlt a levegő. Elolvasta majd mosolyogva felém fordult.
- Nagyszerű. Vagyis, nem olyan, amit az ember irodalomra visz be, de kifejezi a saját érzelmeidet. Olyan Ellás.
- Ha valami fura, elvont, vagy vicces, mindenki azt mondja rá, hogy Ellás. Vagyis hát, csak Brit. 
Felnevetett.
- Tényleg tetszik?- kérdeztem ugyanolyan tágra nyíl szemmel, mint minden egyes alkalommal, amikor egy művemről kérdeztem. Szeretem, hogy mindig az igazat mondja. Volt már, hogy azt mondta a fogalmazás nem passzol a témához, vagy ehhez hasonló bakik miatt szólta le. Nagyon ért hozzá, a Föld egyik legjobb könyvkritikusa lehetne.
- Mint már mondtam, én biztos nem adnám oda egy irodalomtanárnak, de tökéletes. Minden benne van, ami neked fontos. Barátok, zene, nyugalom, a szüleid, a tengerpart.. Apropó, mióta szereted te a tengerpartot? Régen féltél a víztől.
- Nos, Benhez van köze- mosolyogtam. - Istenem. Még csak pár hónapja vagyunk együtt, mégis annyi minden fűz hozzá. Majdnem annyi, mint hozzád.
Visszamosolygott.
- Tudod Isabellám, ez a szerelem. Mindenről ő jut eszedbe, nem tehetsz semmit.
- Te már tapasztaltad?
- Tudod, hogy én beléd vagyok szerelmes.
Felnevettem. Még jó, hogy Ben ezt ne hallotta. Szereti a testvéri szeretetet szerelemnek hívni. Talán ez is valamiféle szerelem. Csak gyengébb. Vagy inkább erősebb?
- Na, ideje aludnod. Ha már megcsináltad ne késs el.- Egészen a szobámig kísért, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy nem szökök el. 
 Reggel ismét ő keltett. Nagyon fáradt voltam, egy ideje nem aludtam valami sokat.
- Ella. Fontos dologról kell beszélnünk. - Kenny elállta a bejárati ajtót. Durcásan néztem rá.
- Kenny! Kora reggel van és Brit elé kell mennem. Fáradt vagyok. Nem ér rá suli után?- Rám nézett, és elgondolkodott. Tényleg elég ramatyul festhettem. 
- Nem.- mondta végül.- De meg kell vele várni Britet. Addig is gondolkodj, azon, hogy ki az akit egy kicsit is kedvelsz.
Mi van? Nem értem. Kit szeretek? Ben. Brit. Kenny, Brian, anya, apa. Már Panda is. Ennyi. Ezen nem kell mit gondolkozni. Vagyis.. Aki egy kicsit is? Angolról, Clare, meg Mark. Őket igazán kedvelem. És April. Az ebédlőből. Mellettünk ülnek a haverjaival, és sokat beszélgettem már vele. Nagyon aranyos lány. Jake, Matt bátyja, aki már sokszor segített leállítani öccsét. Persze, csak azért mert bejövök neki. De ő rendesen adja a tudtomra. Inkább hízelgő, mint taszító. Mason, akivel Ben előtt jártam. Ő is számít nekem.  Attól függetlenül, hogy szakítottunk, még mindig szekáljuk egymást. Olyan baráti módon.
- Ella!! Mondom itt van Brit, gyere már.- Kenny kiabált, ki tudja hanyadjára... Kimentem az előszobába és Brit mosolygó arcába néztem.
- Mi van? Miért fáradtál ide? És mi ez a "gondolkodj ki kedvelsz" szöveg?
- Nem fontos. De gondolkodtál rajta?- kérdezte nagy, csillogó szemmel.
- Igen.. De -kezdtem.
- És kik azok?- Kenny a semmiből teremtett elő papírt meg tollat.
- Ööö... Nem értelek titeket. De tudom is én.. Mindegy.. Szóval ugye Ben, te, Brit, Brian, Panda, anya, apa.. ÖÖ. Jake, Mark, Clare, Mason, April. 
- Mason? Ben ki fog akadni. Féltékeny dög- röhögött Brit. Örülök, hogy ennyire megbízik a barátom ítélőképességében.
 A furcsa reggel után még furcsább délelőtt kezdődött. Brit egész nap telefonált, ahogy kihallottam Kennyvel. Ben tartózkodó volt és bármit kérdeztem erről az egészről, olyan kimérten válaszolt. Nagyon zavart minden. Délután Kenny elment, Britet nem tudtam elérni, Ben lemondta a randinkat. Egyedül maradtam, így hát átmentem anyához panaszkodni. 
- Rémeket látsz kicsi. Egyébként, jól emlékszem, hogy az ipodod rakoncátlankodik?
- Anya. Nem rakoncátlankodik, csak nem tudok rá új számokat tölteni. És lehet, hogy igazad van. Kezdek paranoiás lenni.. Mindegy. Elviszem Bobot sétáltatni. Ő legalább nem furcsa. 
Séta helyett kocsiba ültünk és levittem a partra. Szegény, imádta a vizet, de se anya, se én nem szeretjük a vizet. Vagyis nem szerettem..
 Órákig 'lubickolt' (ami egy mopsznál azt jelenti, hogy próbált nem megfulladni a hasáig érő vízben), ügyelve, hogy látóhatáron belül maradjon. Komolyan, ez a kutya okosabb, mint néhány ember.
- Bobby!- kiabáltam neki.- Gyere vissza, még meg is kell száradnod.
Édes drága kutyám boldogan ugrott csurom vizesen a nyakamba. Itt kezdődött a sikoltozásom. Persze, ő erre csak megijedt, és még jobban akaszkodott rám.  
Mire nagyjából megszáradt, lement a nap. Az ölembe kaptam, és hazafurikáztam. Anya többszöri csengetésre nyitott ajtót, és nem akart beengedni. Furák ma az emberek.
 Otthon nem várt rám Kenny. Brit még mindig nem vette fel a telefonját, Benre pedig nem számíthattam. Ott ültem egyedül, kissé homokosan és vizesen és rossz érzésem támadt. Kihagynak valamiből. És akkor a homlokomra csaptam. Persze, Brian. Kicsit gy tekintek rá, mint aki Brit része, nem pedig különálló emberre. Ha belegondolok nem is igazán szoktam vele egyedül lenni. Négyesbe persze szoktam vele poénkodni, de úgy igazán beszélgetni nem. Egy éve vannak együtt Brittel és eleinte egy felfújt hólyagnak gondoltam. Vagyis, még most is így gondolom, de mindemellett tudom, hogy szereti a barátnőmet és sokat jelentünk számára. De nekem is sokat jelent? Jóba lennék én vele, ha nem Brit barátja lenne? 
Miközben ezen gondolkodtam, már ki is kerestem a számát. Hívtam, és meglepett-ijedten szólt bele.
- Szia Ella! Valami gond?
- Hey! Nem, nincs semmi. ... Otthon vagy? 
- Ja. Britet keresed? Nincs velem.
- Nem, nem őt.- basszus.. kezd ciki lenni. Látom, ő is úgy gondolja, ahogy én.- Ráérsz ma..ööö este? 
- Igen. Van kedved átjönni?- azt hiszem vette a lapot, hogy nem mást keresek.
- Aha!- vágtam rá azonnal.- Van itthon sör, ha kell.
- Ja, aha. De remélem nem almás.- elnevettem magam. Brian volt a csapat viccmestere. Mindig rajta röhögött mindenki.- Akkor egy óra múlva?
 Örültem, hogy eszembe jutott Brian. Nagyon sokat röhögtem a régi sztorijain, amik egy-egy cikis jelenetet mutattak be a múltjából. Több mindent megtudtam a bandájáról. Kiderült, hogy már egy másik bandával zenél, mint amikor megismertük. 
- Jaj, én ezt nem is tudtam! Ne haragudj, nem rémlik, hogy meséltétek volna. Brit meg úgy az első hónapokban csak arról mesélt, milyen szexi és elképesztő vagy.
Nevetett. Úgy látszik nem haragszik azért, mert nem ismerem igazán.
- Mesélj te is. 
- Miről?  Nekem nincsenek ilyen sztorijaim. Gimi előtt nem igazán voltam az a társasági ember. Kennyn kívül nem is volt igazán barátom.
- Akkor mesélj Kennyről. Hogy ismerted meg?
-  Hát, a szomszédban lakott amikor ideköltöztünk. Akkor írtam meg az első fiction-omat. Anabell volt a főszereplő. Elolvasta, és tetszett neki. Jóba lettünk és belezúgtam.
Hatalmasat nevetett. Rám nézett. És megint röhögött. 
- El tudom képzelni azt a pillanatot, mikor bevallottad neki.- megint nevetett.- Meg a fejedet, amikor visszautasított.- kidőlt a nevetéstől.- Mit szóltál?- kérdezte, amikor meg tudott szólalni.
- Meglepődtem. Azután, úgy tekintettem rá, mint egy bátyusra, mindig rajta lógtam. 
- És mikor ment el? 
- Tizenkettő voltam, ő tizenhat és ő volt a legjobb barátom. Az apja kihagyhatatlan állást kapott, és elköltöztek. Nagyon sokat sírtam miatta. Először Kenny írt és nem nekem címezte, hanem Anabell-nek. Nagyon megörültem. Havonta írogattunk egymásnak. Mindent neki mondtam el, és ő is nekem. 
- Hát ez.. szép. Biztos jó volt egy ilyen támasz. Nekem Brit az. Britnek pedig te.
- Hű. Ki gondolta volna, hogy a nagymenő, egoista Briannek van egy érzelgős oldala. -bokszoltam a vállába.
- Ki gondolta volna, hogy a túlbuzgó Ellával lehet órákig nyugodtan beszélgetni.- nyelvet öltöttem rá.- Ó! Bocsi.  Túlbuzgó és gyerekes Ella.
Nevettünk. Megismertem egy másik oldalát, amit Brit bizonyára imád. A négyesünkbe ő a legidősebb, mégis úgy tekintettem rá, mint aki velem egykorú. 
- Te jövőre egyetemre mész. Hova szeretnél menni?
- Hát.. - félénken nézett rám. Ajajj.- Jelentkeztem egy közeli egyetemre is, de a fő célom.. Nos a Boston Egyetem . Az, ahova Kenny is jár.
- Mivan??? És akkor mi lesz Brittel? Neki még egy év? És.. Utána ő is oda megy? Nekem az még három év.. Brit tudja?
- Igen. 
- Szóval itt akar hagyni. - kirázott a hideg. Egy barátom már elment Bostonba, nem akarom, hogy még egy.
- Van még valami... Annyira nem én szerettem volna közölni veled... De Britet felvették egy bostoni gimibe. Az összeköltözést.. Öhh ott tervezzük.
Megfagytam. Nem is egy évem van a legjobb barátnőmmel. Nem. Hat hónapom. Ennyi. Könnybe lábadt a szemem. Elveszítem. Az ottani egyetemre azonnal felvennék. Brit kiváló tanuló, akár egy sokkal jobb hírű egyetemre is mehetne. Oké, Brian ott akar tanulni. De Brit? Aki sokkal inkább menne egy művészeti egyetemre? Nem lehet!
- Miért Boston?- kérdeztem fulladozva.- Nem lehetne itt, Sydneyben, vagy valahol a közelben tanulni? A Boston Egyetem nem jó ennyire! 
- A szüleim is ott tanultak. Öhh Ella. Elengednél? Sajnálom, nem akartalak így felzaklatni.
Meglepődtem. Észre se vettem eddig, hogy az ingét markolom és szinte teljesen rajta fekszem. Elengedtem, majd feltápászkodtam.
- Ella! Sajnálom! Én nem kényszerítettem, hogy jöjjön velem. Ő akarta.
Futva rohantam az ajtóhoz. Ő akarta. Brit akarta. Brit itt hagy Brianért. Persze. Vajon én is itt hagynám Benért? Nem. Elég volt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indítottam be a motort és hajtottam az első helyre, ami eszembe jutott. Ami se Brithez, se Brianhez nem köt. Ami senkihez sem köt. Vettem egy jegyet és leültem. Az előadás csak fél óra múlva lesz. Eszembe se jutott, hogy ilyen későn is adnak elő darabot. Kész csoda, hogy volt egyáltalán jegy. A Romeo és Júliát adták elő. Valami szörnyű helyen ültem, alig láttam valamit. Nem csoda, hogy megmaradt. Csak a hangokra figyeltem. Romeo szerelmes, annyira, hogy mindjárt meghal. Persze egy negyed óra múlva elfelejti Róza iránt érzett szerelmét. Meglátja Júliát. Brit is ennyire belehabarodott Brianbe?
Mercutio meghal, Tybalt meghal. Júlia sír, mert azt hiszi Romeo is meghalt. Aztán rájön, Romeo él. Tybalt mit sem számít. Én se számítok?
 Romeo holtan találja Júliát, megöli magát. De Júlia felkel. Júlia is, Romeo is halott. Minden elveszett.. Hmm.. Páris? Halott. Az akit gyűlölök, mert nem foglalkozik Júlia érzelmeivel. Törődök én Brit érzelmeivel? Törődtem én azzal, Kenny mit érez amikor elment? Az jobban érdekelt, hogy én mit érzek. Két év. És mehetek én is Bostonba. És Ben? Ben nem akar továbbtanulni. Eljönne a kedvemért Bostonba? Akarok én egyáltalán Bostonban élni? Ha nem nézzük, azt a tényt, hogy Brit és Kenny ott van.. Boston szép, de Sydney is. Szeretem Sydney-t. Kenny is mindig kinevet, mert ausztrál akcentussal beszélek. Akkor mi lenne ott?? Mindenki nevetne. De kibírnám, ha így megint ott lenne velem mindenki. Alig találkoznék apáékkal. De amúgy is elköltöznék, nem? Úgyse Sydney-be mennék egyetemre. És Brian is egyre közelebb kerül hozzám.
Tapsolni kezdtek az emberek. Felálltam és kimentem a teremből, mindenki előtt. Annyi mindenen kell gondolkoznom, nem akarok hazamenni, ahol már lehet, ott van Kenny. Elővettem a telefonomat. Hét nem fogadott hívás. Öt Brian, egy Kenny és egy Brit. Kinyomtam az értesítést és küldtem egy üzit Kennynek, hogy anyánál alszom. 
 Beültem a kocsiba és bekapcsoltam az Evanescence-t. Azonnal elhomályosodott a tekintetem. Inkább kikapcsoltam. A háznál megálltam. Anya észrevenné, hogy milyen állapotban vagyok, csak kérdezgetne. Valaki, aki igazán ismer, aki nem kérdez, ha valami bajom van. Aki tudja, hogy békére vágyom.


 Mason.


Régen, ha valami miatt kiakadtam, átmentem hozzá, se szó se beszéd, beengedett, hagyott letusolni, adott tiszta ruhát és felinvitált a szobájába aludni. Most is erre volt szükségem.