nyolcadik fejezet

- Fáj a fejem! Nem akarok! Nem megyek suliba!- mormoltam a párnám alatt.
- Isabella Light! Kelj fel! Olyan vagy, mint egy tízéves! Legközelebb tudni fogod, hogy ne igyál ennyit, ha másnap suli van!!- Kenny könyörtelenül lerángatta rólam a takarót.- Már rég Britnél kéne lenned!
 Ez így ment még egy fél óráig, majd miután sikeresen lekászálódtam ledöbbentem. Az asztalon minden kedvencem megtalálható volt.
- Mi a..? Kenny! Ezt te szedted össze? Ez egy kész svédasztal!!
- Tudod, én egész este nem aludtam. Nem tudtam. Nem ugyanannyi az idő itt, mint Bostonba.
- Időeltolódás! Tényleg! Köszönöm. Szeretlek.- rámosolyogtam. Annyira tiszta szeretetet érzek iránta. mintha a bátyám lenne. Vagy annál is több.- Baszki! Már ennyi az idő??? Ne haragudj, de rohanok.- Felkaptam a csizmám és kirohantam. Majd vissza.- Öööö.. Nem csomagolnál nekem egy keveset?- Szó szerint kiröhögött, majd mindenből egy kicsit egy ételhordóba pakolt.- De jól kiigazodsz a házon!
- Nem sok minden változott.. Mondjuk Pandora nagyobb rendet tart, mint Jim. Tényleg el fogsz késni!
- Értettem bátyus.- kikaptam a kezéből az ételhordót és nevetve kiugráltam az ajtón. Sokkal jobban indult a nap, mint szokott - leszámítva a fejfájást.
 Briték már kint álltak a ház előtt, mire leparkoltam. Brian másnaposan, Brit mérgesen nézett rám.
- Hol a fenébe voltál? Mindjárt elkésünk és az első órám filozófia. Brian pedig mindjárt elalszik.
- Nyugi van. Itt vagyok, mehetünk. Egyébként te hogy a fenébe vagy ilyen kipihent? Semmi karika, ásítás stb.
- Kipihent?! Dehogy is. Csak alapozó meg egy erős energiaital.- Brit ránevetett fáradt barátjára. Ő pedig..- Brian! Kelj fel! Hogy tudsz állva elaludni? Gyere már!
 Miután beszálltak elindultunk és szóba jött a tegnap este.
- Kenny haragszik rám?- kérdezte félve Brit.
- Szerintem ő senkire se haragszik, soha. Hogy megbántottad-e? Az lehetséges. De nem hiszem, hogy sokáig rágódik a dolgokon-mondtam.- Reggel már nem is látszott rajta semmi különös.
- Ella! Van kávéééd?- Brian előrehajolt. Szörnyű állapotban volt.
- Ti mi a francot csináltatok, miután elmentünk?- kérdeztem elkerekedett szemmel.
- Azt amit ti, csak mi nem az út közepén és sokkal tovább, és betépve. Eszméletlen jó volt. Csak úgy 3 napja nem aludtam semmit. Szóval van kávéd?
- Nincs, majd a suliba kapsz. Úristen! Első órám kémia!
- ÉS?- Brit azt hiszem túl fáradt volt ahhoz, hogy rájöjjön ez nem olyan nagy dolog.
- Semmi, csak végig fogom aludni. És utána angol, amit nem kéne.
 Ahogy megjósoltam kémián bevágtam a szunyát. Angolon alig bírtam ébren maradni, tesiről pedig első dolgom volt lelépni. Azt hiszem már vagy 4 hónapja nem mentem be Mr Urie órájára. Az ebédlőbe eléggé nyomott hangulatba ücsörögtünk. Brian aludt, Ben valami drogos zenét bömböltetett a füleséből és arra ringatózott, Brit a kávéját bámulta és pedig próbáltam megemészteni az ízetlen sült krumplit.
Utána lévő órákat kínszenvedés volt végigülni. Amikor kijutottam az épületből egyből a kocsimhoz rohantam. Evanescence be, motor be, minnél gyorsabban el. Csak ez jár fejemben, ezért is ijesztett meg a kopogás az ablakon. Ben volt az. Kinyitottam az ajtót és kérdőn-fáradtan néztem fel rá.
- Zavarnék, ha veled mennék?
- Nem. De Kenny valószínűleg alszik. Vagy takarít, vagy nem tudom. A lényeg az, hogy ő is ott van. Nem fog zavarni téged?- Rám meredt. Rosszul esett neki a hangsúly, amivel mondtam neki.
- Miért zavarna? Nem zavar. Vagy én zavarnám őt? Bocsi, nem akartam zavarni.- azzal megfordult és elment.
- Várj!- kiabáltam utána. Megfordult, sóhajtottam.- Gyere nyugodtam, és bocsi a hanglejtésért, csak fáradt vagyok.
 Kenny, ahogy sejtettem aludt. Felmentünk az emeletre. Egyből átkarolt és az ágynak döntött. Eltoltam.
- Ma ne. Kenny itt van. Mi van, ha feljön?- Lefordult rólam, majd felült.
- Hülye kifogás. Briték sose zavarnak. Akkor Kenny miért? Ugyan az a szituáció.
 Felállt és bekapcsolta a tévét.
- Azt hiszem, az a tévé már pár hónapja nem volt bekapcsolva.-mondtam. Figyeltem minden mozdulatát. Azt hiszem mérges volt és csalódott? Nem tudom. - Egyszer olvastam egy könyvet, ahol a lány az emberek testtartásából gyönyörűen ki tudta olvasni a hangulatukat. Rá se kellett néznie az arcukra. Sokáig szerettem volna, ha én is képes lennék erre. - Leült velem szembe.
- És elsajátítottad?
- Nem. Már nem is akarom. Ha mindenről tudsz, unalmasak a kapcsolatok.
- Nem inkább könnyebbek? Ha ismered a másikat, nem bántod meg, figyelsz rá, tudod mikor hazudik. Sokkal jobb, mint, hogyha elhallgatsz a másik elől dolgokat.- Elfordítottam a tekintetem.
-  Nincs semmi újdonság, mindent tudsz előre, egy idióta meglepetés bulit se tud neked szervezni a másik. Mindenkiről első látásra tudod, hogy mi a véleménye rólad.
- De erre nem vagy képes, nem igaz?- Végigsimította a kulcscsontomat.
- De. Persze. Isabelle-nek hívták. Az a fajta lány volt, aki okos, vicces, gyönyörű, mégse tudja ezeket magáról. Mindig fiúkkal barátkozott, ők pedig nem sokáig bírták ki mellette.
- Miért?
- Mindig beleszerettek. Isabelle viszont csak egybe volt szerelmes. A bátyja legjobb barátjába, aki neki tabu volt. A bátyja, mikor megtudta, majdnem agyonverte. Egy hajszálon múlt, hogy túlélte. Joel volt a neve. Tudod Elle-nek becézte Őt. Talán akkor szerettem meg az Ellát.- Felálltam.
- Mi történt velük?- kérdezte.
- Felnőnek.- mondtam kurtán.
- És?
- Joel meghal, Elle meg hozzámegy a főnökéhez.
Csak nézett. Nem tudta mit mondjon, vagy hogy miért mondtam el. Igazából én se tudom. Szimplán jól esett.
- Ella? Te vagy fent ugye?- Kenny álmosan kiabált fel.
- Nyugi, én vagyok.- Leszaladtam. A lépcső aljában állt.- Itt van Ben is.
- Megzavartam valamit? Szívesen elmegyek sétálni.- Már fordult is.
- Már az elején megzavartad, úgyhogy nem lett belőle semmi. Ne haragudjatok, de én megyek. Szia Kenny. Szia Manóm.-lehajolt, megcsókolt, majd lelépett.
 Kenny csodálkozva állt előttem.- Valamit tettem? Sajnálom, nem akartam.
- Nincs semmi baj, csak hisztis. Azt hiszem. Egyébként is megígértem anyának, hogy átviszlek hozzá. És már fél hat van.
 Fél óra alatt összekapta magát (megjegyzem, én öt perc alatt kész lettem). Már majdnem ott voltunk amikor Kenny kitalálta, hogy kell virág. Negyed órába telt, mire az eladó össze tudta rakni Kenny különleges mellesleg gyönyörű- ízlése szerint a csokrot.
- Kenneth Recon, rosszabb vagy, mint egy lány! Általában 5 perc alatt elkészülök, majd 10 perc alatt itt vagyok. Öt perc múlva hét. Hogy lehetsz ilyen?- kérdeztem, majd becsuktam a kocsiajtót.- Remélem a kutyanyáltól nem félsz. Bobby mindenkit szeret. Meséltem már, hogy Ben kutyájával egyszerűen imádják egymást? Néha együtt sétáltatjuk őket. Annyira aranyosak.
 Anya fél percig meg se tudott szólalni, annyira sírt. Miután sikerült kinyögnie, hogy mennyire örül, hogy újra láthatja Kenny-t, beinvitált minket.
- Kicsim neked kakaó ugye?- bólintottam.- Kenny? Kávé, tea?
- Én is egy kakót kérek. Köszönöm Annie.
- Úr isten! Utoljára 14 évesen mondtam, hogy kakó, kakaó helyett. Mindig azt hitték, hogy nyelvbotlás.- Elvettem a felém nyújtott kakaót.
- Tőlem tanultad el.
- Persze azt, hogy okos, illedelmes legyek, sehogy se sikerült elsajátítanom.- Beleprüszkölt az italába. Anya nevetett.
- Az biztos. Akkora volt a szád, mint az iskola kapuja. Okosnak okos voltál te a magad módján. Na, jelen! Mesélj magadról Kenny. Hogy megy az élet Bostonban? Még iskolába jársz, igaz?
- Igen, még van pár évem. Egyébként most gondolkodok azon, hogy összeköltözzek egy lánnyal.
Anya félrenyelte a kávéját.- Egy lánnyal? De hát.. Nahát! Ez milyen jó hír!- Látszott rajta, hogy meg van zavarodva.
- Félre érted, Annie. Sophie olyan, mint Ella. Mármint, hogy úgy tekintek rá.
- Ó! Értem.
Ha anyánál vagyunk, mindig kényes lesz valakinek a beszélgetés. Most épp ő pirult el.
- Nem vagytok éhesek? Van itthon narancstorta. Kísérleti darab, de azért meg lehet enni.- Azzal kisietett a konyhába.
 Este nyolckor hazainvitált minket, azzal a jelszóval, hogy holnap iskola.
- Először is, csak nekem van. Másodszor pedig, ö.. Úristen! Nekem még vagy öt oldalt gépelnem kell! Szia anya.- Rohantam a kocsihoz. Kenny meg utánam.
- Holnap be kell vinnem, vagy megöl a magyar tanárom!
- Nyugi! Segítek. Miről, vagy kiről kell írni?
- Egy novellát, az élet jó oldaláról.- feleltem kétségbeesve. Elnevette magát.
- Komolyan te, Ella, a csupa szó és ötlet, kiakadsz egy ilyen feladaton? Negyed óra alatt összerakod.
- De.. Még semmit nem dolgoztam rajta.
- Mikor adták fel?
- Egy hete.
- Isabella! Mi a francot csináltál te eddig? Eszednél vagy? Egy olyan feladatot, amit máskor nevetve írsz meg rögtön, így elcseszni!- Kenny mérgesen méregetett.
- Minden időm Benékre megy. Egyébként örülök, hogy előttem nem türtőzteted magad.
- A világ legjobb írója lehetnél, és te nem törődsz vele. Persze, hogy nem fogom vissza magam! Kérlek szépen ne baszd el az életed.
- Oké! Oké! Még itt az egész estém. Megcsinálom, nem kell ennyire kibukni. Komolyan megijesztesz.
 Otthon mindent előkészítettem. Egy pohár kávé, chips, az ipod-om és persze a laptop. Kiültem az ablakba és nekiláttam. Írtam és írtam, igazából át se gondoltam, mit írok. Igaz, ekkor születnek a legjobb gondolataim. Kenny öt percenként bejött és leellenőrzött. Eléggé a szívén viseli az írói pályafutásom. Amikor ideköltöztünk mindent leírtam, egy szép kis történetet hoztam össze a szomszédokkal, apával és velem. Persze a nevek másak voltak, és a főszereplő lány, Anabell gyönyörű volt és tizenhat éves. Akkoriban ezért a két tulajdonságért mindent megadtam volna.
Mindig magamnál tartottam azt a füzetet és sokszor írtam bele. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor Kennyvel először beszéltem. Kint ültem a járdaszegélyen és körmöltem. Odajött, leült mellém és csak figyelt. Azt hittem ott halok meg. A helyes, tizennégy éves szomszéd srác leült mellém! Aki Anabell barátja volt. És ő most ezt olvassa. Igaz, nem jöhet rá, hogy ő Daniel.
- Te írtad? Ez nagyon jó! Elolvashatom az elejéről?
Annyira ledöbbentem, hogy gondolkodás nélkül a kezébe nyomtam a rongyosra forgatott füzetemet.
 Egy óráig ültünk egymás mellett néma csöndben. Nem leplezte mit gondol az olvasmányról. Az arcára volt írva, melyik résznél jár éppen.
- Ez.. Hihetetlen! Nagyszerű! A szereplők valóságosak, kivéve a főszereplő lány, aki túl tökéletes. De a tökéletessége miatt ilyen tökéletlen és hiteles. Nagyszerű! Kenny vagyok.-nyújtotta felém a kezét.
- Isabella. Tényleg tetszik?- néztem rá nagy szemekkel.
- Persze! Ugye folytatod? Egyébként Daniel nem való Anabellnek.
- Mi? De, hisz Daniel helyes és menő...
- Szerintem ő az az igazi üres kifutófiú. A lánynak valaki, olyan kell, aki tele van érzelmekkel. Daniel csak azt szereti benne, hogy szép.
 Később Daniel megváltozott. Sokkal jobban kezdett hasonlítani az igazi Kennyre. Egy évvel később elmondtam neki, hogy Ő Daniel és, hogy Anabell az én vágyaim szerint él. Ebből kitalálta, hogy belezúgtam. Akkor világosított fel. Azóta is ő az, aki legelsőnek elolvassa a tollvonásaimat. Vagy éppen billentyűvonásaimat.
- Kész. Elolvasod?- kiabáltam ki neki.
- Természetesen.- rontott be az ajtón.- Két éve nem küldtél nekem szimpla leveleken kívül semmit. Hiányoznak az írásaid- elvette a laptopomat. Én a kezemet dörzsölgettem. Bár meleg volt, itt az ablakba kicsit lehűlt a levegő. Elolvasta majd mosolyogva felém fordult.
- Nagyszerű. Vagyis, nem olyan, amit az ember irodalomra visz be, de kifejezi a saját érzelmeidet. Olyan Ellás.
- Ha valami fura, elvont, vagy vicces, mindenki azt mondja rá, hogy Ellás. Vagyis hát, csak Brit. 
Felnevetett.
- Tényleg tetszik?- kérdeztem ugyanolyan tágra nyíl szemmel, mint minden egyes alkalommal, amikor egy művemről kérdeztem. Szeretem, hogy mindig az igazat mondja. Volt már, hogy azt mondta a fogalmazás nem passzol a témához, vagy ehhez hasonló bakik miatt szólta le. Nagyon ért hozzá, a Föld egyik legjobb könyvkritikusa lehetne.
- Mint már mondtam, én biztos nem adnám oda egy irodalomtanárnak, de tökéletes. Minden benne van, ami neked fontos. Barátok, zene, nyugalom, a szüleid, a tengerpart.. Apropó, mióta szereted te a tengerpartot? Régen féltél a víztől.
- Nos, Benhez van köze- mosolyogtam. - Istenem. Még csak pár hónapja vagyunk együtt, mégis annyi minden fűz hozzá. Majdnem annyi, mint hozzád.
Visszamosolygott.
- Tudod Isabellám, ez a szerelem. Mindenről ő jut eszedbe, nem tehetsz semmit.
- Te már tapasztaltad?
- Tudod, hogy én beléd vagyok szerelmes.
Felnevettem. Még jó, hogy Ben ezt ne hallotta. Szereti a testvéri szeretetet szerelemnek hívni. Talán ez is valamiféle szerelem. Csak gyengébb. Vagy inkább erősebb?
- Na, ideje aludnod. Ha már megcsináltad ne késs el.- Egészen a szobámig kísért, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy nem szökök el. 
 Reggel ismét ő keltett. Nagyon fáradt voltam, egy ideje nem aludtam valami sokat.
- Ella. Fontos dologról kell beszélnünk. - Kenny elállta a bejárati ajtót. Durcásan néztem rá.
- Kenny! Kora reggel van és Brit elé kell mennem. Fáradt vagyok. Nem ér rá suli után?- Rám nézett, és elgondolkodott. Tényleg elég ramatyul festhettem. 
- Nem.- mondta végül.- De meg kell vele várni Britet. Addig is gondolkodj, azon, hogy ki az akit egy kicsit is kedvelsz.
Mi van? Nem értem. Kit szeretek? Ben. Brit. Kenny, Brian, anya, apa. Már Panda is. Ennyi. Ezen nem kell mit gondolkozni. Vagyis.. Aki egy kicsit is? Angolról, Clare, meg Mark. Őket igazán kedvelem. És April. Az ebédlőből. Mellettünk ülnek a haverjaival, és sokat beszélgettem már vele. Nagyon aranyos lány. Jake, Matt bátyja, aki már sokszor segített leállítani öccsét. Persze, csak azért mert bejövök neki. De ő rendesen adja a tudtomra. Inkább hízelgő, mint taszító. Mason, akivel Ben előtt jártam. Ő is számít nekem.  Attól függetlenül, hogy szakítottunk, még mindig szekáljuk egymást. Olyan baráti módon.
- Ella!! Mondom itt van Brit, gyere már.- Kenny kiabált, ki tudja hanyadjára... Kimentem az előszobába és Brit mosolygó arcába néztem.
- Mi van? Miért fáradtál ide? És mi ez a "gondolkodj ki kedvelsz" szöveg?
- Nem fontos. De gondolkodtál rajta?- kérdezte nagy, csillogó szemmel.
- Igen.. De -kezdtem.
- És kik azok?- Kenny a semmiből teremtett elő papírt meg tollat.
- Ööö... Nem értelek titeket. De tudom is én.. Mindegy.. Szóval ugye Ben, te, Brit, Brian, Panda, anya, apa.. ÖÖ. Jake, Mark, Clare, Mason, April. 
- Mason? Ben ki fog akadni. Féltékeny dög- röhögött Brit. Örülök, hogy ennyire megbízik a barátom ítélőképességében.
 A furcsa reggel után még furcsább délelőtt kezdődött. Brit egész nap telefonált, ahogy kihallottam Kennyvel. Ben tartózkodó volt és bármit kérdeztem erről az egészről, olyan kimérten válaszolt. Nagyon zavart minden. Délután Kenny elment, Britet nem tudtam elérni, Ben lemondta a randinkat. Egyedül maradtam, így hát átmentem anyához panaszkodni. 
- Rémeket látsz kicsi. Egyébként, jól emlékszem, hogy az ipodod rakoncátlankodik?
- Anya. Nem rakoncátlankodik, csak nem tudok rá új számokat tölteni. És lehet, hogy igazad van. Kezdek paranoiás lenni.. Mindegy. Elviszem Bobot sétáltatni. Ő legalább nem furcsa. 
Séta helyett kocsiba ültünk és levittem a partra. Szegény, imádta a vizet, de se anya, se én nem szeretjük a vizet. Vagyis nem szerettem..
 Órákig 'lubickolt' (ami egy mopsznál azt jelenti, hogy próbált nem megfulladni a hasáig érő vízben), ügyelve, hogy látóhatáron belül maradjon. Komolyan, ez a kutya okosabb, mint néhány ember.
- Bobby!- kiabáltam neki.- Gyere vissza, még meg is kell száradnod.
Édes drága kutyám boldogan ugrott csurom vizesen a nyakamba. Itt kezdődött a sikoltozásom. Persze, ő erre csak megijedt, és még jobban akaszkodott rám.  
Mire nagyjából megszáradt, lement a nap. Az ölembe kaptam, és hazafurikáztam. Anya többszöri csengetésre nyitott ajtót, és nem akart beengedni. Furák ma az emberek.
 Otthon nem várt rám Kenny. Brit még mindig nem vette fel a telefonját, Benre pedig nem számíthattam. Ott ültem egyedül, kissé homokosan és vizesen és rossz érzésem támadt. Kihagynak valamiből. És akkor a homlokomra csaptam. Persze, Brian. Kicsit gy tekintek rá, mint aki Brit része, nem pedig különálló emberre. Ha belegondolok nem is igazán szoktam vele egyedül lenni. Négyesbe persze szoktam vele poénkodni, de úgy igazán beszélgetni nem. Egy éve vannak együtt Brittel és eleinte egy felfújt hólyagnak gondoltam. Vagyis, még most is így gondolom, de mindemellett tudom, hogy szereti a barátnőmet és sokat jelentünk számára. De nekem is sokat jelent? Jóba lennék én vele, ha nem Brit barátja lenne? 
Miközben ezen gondolkodtam, már ki is kerestem a számát. Hívtam, és meglepett-ijedten szólt bele.
- Szia Ella! Valami gond?
- Hey! Nem, nincs semmi. ... Otthon vagy? 
- Ja. Britet keresed? Nincs velem.
- Nem, nem őt.- basszus.. kezd ciki lenni. Látom, ő is úgy gondolja, ahogy én.- Ráérsz ma..ööö este? 
- Igen. Van kedved átjönni?- azt hiszem vette a lapot, hogy nem mást keresek.
- Aha!- vágtam rá azonnal.- Van itthon sör, ha kell.
- Ja, aha. De remélem nem almás.- elnevettem magam. Brian volt a csapat viccmestere. Mindig rajta röhögött mindenki.- Akkor egy óra múlva?
 Örültem, hogy eszembe jutott Brian. Nagyon sokat röhögtem a régi sztorijain, amik egy-egy cikis jelenetet mutattak be a múltjából. Több mindent megtudtam a bandájáról. Kiderült, hogy már egy másik bandával zenél, mint amikor megismertük. 
- Jaj, én ezt nem is tudtam! Ne haragudj, nem rémlik, hogy meséltétek volna. Brit meg úgy az első hónapokban csak arról mesélt, milyen szexi és elképesztő vagy.
Nevetett. Úgy látszik nem haragszik azért, mert nem ismerem igazán.
- Mesélj te is. 
- Miről?  Nekem nincsenek ilyen sztorijaim. Gimi előtt nem igazán voltam az a társasági ember. Kennyn kívül nem is volt igazán barátom.
- Akkor mesélj Kennyről. Hogy ismerted meg?
-  Hát, a szomszédban lakott amikor ideköltöztünk. Akkor írtam meg az első fiction-omat. Anabell volt a főszereplő. Elolvasta, és tetszett neki. Jóba lettünk és belezúgtam.
Hatalmasat nevetett. Rám nézett. És megint röhögött. 
- El tudom képzelni azt a pillanatot, mikor bevallottad neki.- megint nevetett.- Meg a fejedet, amikor visszautasított.- kidőlt a nevetéstől.- Mit szóltál?- kérdezte, amikor meg tudott szólalni.
- Meglepődtem. Azután, úgy tekintettem rá, mint egy bátyusra, mindig rajta lógtam. 
- És mikor ment el? 
- Tizenkettő voltam, ő tizenhat és ő volt a legjobb barátom. Az apja kihagyhatatlan állást kapott, és elköltöztek. Nagyon sokat sírtam miatta. Először Kenny írt és nem nekem címezte, hanem Anabell-nek. Nagyon megörültem. Havonta írogattunk egymásnak. Mindent neki mondtam el, és ő is nekem. 
- Hát ez.. szép. Biztos jó volt egy ilyen támasz. Nekem Brit az. Britnek pedig te.
- Hű. Ki gondolta volna, hogy a nagymenő, egoista Briannek van egy érzelgős oldala. -bokszoltam a vállába.
- Ki gondolta volna, hogy a túlbuzgó Ellával lehet órákig nyugodtan beszélgetni.- nyelvet öltöttem rá.- Ó! Bocsi.  Túlbuzgó és gyerekes Ella.
Nevettünk. Megismertem egy másik oldalát, amit Brit bizonyára imád. A négyesünkbe ő a legidősebb, mégis úgy tekintettem rá, mint aki velem egykorú. 
- Te jövőre egyetemre mész. Hova szeretnél menni?
- Hát.. - félénken nézett rám. Ajajj.- Jelentkeztem egy közeli egyetemre is, de a fő célom.. Nos a Boston Egyetem . Az, ahova Kenny is jár.
- Mivan??? És akkor mi lesz Brittel? Neki még egy év? És.. Utána ő is oda megy? Nekem az még három év.. Brit tudja?
- Igen. 
- Szóval itt akar hagyni. - kirázott a hideg. Egy barátom már elment Bostonba, nem akarom, hogy még egy.
- Van még valami... Annyira nem én szerettem volna közölni veled... De Britet felvették egy bostoni gimibe. Az összeköltözést.. Öhh ott tervezzük.
Megfagytam. Nem is egy évem van a legjobb barátnőmmel. Nem. Hat hónapom. Ennyi. Könnybe lábadt a szemem. Elveszítem. Az ottani egyetemre azonnal felvennék. Brit kiváló tanuló, akár egy sokkal jobb hírű egyetemre is mehetne. Oké, Brian ott akar tanulni. De Brit? Aki sokkal inkább menne egy művészeti egyetemre? Nem lehet!
- Miért Boston?- kérdeztem fulladozva.- Nem lehetne itt, Sydneyben, vagy valahol a közelben tanulni? A Boston Egyetem nem jó ennyire! 
- A szüleim is ott tanultak. Öhh Ella. Elengednél? Sajnálom, nem akartalak így felzaklatni.
Meglepődtem. Észre se vettem eddig, hogy az ingét markolom és szinte teljesen rajta fekszem. Elengedtem, majd feltápászkodtam.
- Ella! Sajnálom! Én nem kényszerítettem, hogy jöjjön velem. Ő akarta.
Futva rohantam az ajtóhoz. Ő akarta. Brit akarta. Brit itt hagy Brianért. Persze. Vajon én is itt hagynám Benért? Nem. Elég volt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indítottam be a motort és hajtottam az első helyre, ami eszembe jutott. Ami se Brithez, se Brianhez nem köt. Ami senkihez sem köt. Vettem egy jegyet és leültem. Az előadás csak fél óra múlva lesz. Eszembe se jutott, hogy ilyen későn is adnak elő darabot. Kész csoda, hogy volt egyáltalán jegy. A Romeo és Júliát adták elő. Valami szörnyű helyen ültem, alig láttam valamit. Nem csoda, hogy megmaradt. Csak a hangokra figyeltem. Romeo szerelmes, annyira, hogy mindjárt meghal. Persze egy negyed óra múlva elfelejti Róza iránt érzett szerelmét. Meglátja Júliát. Brit is ennyire belehabarodott Brianbe?
Mercutio meghal, Tybalt meghal. Júlia sír, mert azt hiszi Romeo is meghalt. Aztán rájön, Romeo él. Tybalt mit sem számít. Én se számítok?
 Romeo holtan találja Júliát, megöli magát. De Júlia felkel. Júlia is, Romeo is halott. Minden elveszett.. Hmm.. Páris? Halott. Az akit gyűlölök, mert nem foglalkozik Júlia érzelmeivel. Törődök én Brit érzelmeivel? Törődtem én azzal, Kenny mit érez amikor elment? Az jobban érdekelt, hogy én mit érzek. Két év. És mehetek én is Bostonba. És Ben? Ben nem akar továbbtanulni. Eljönne a kedvemért Bostonba? Akarok én egyáltalán Bostonban élni? Ha nem nézzük, azt a tényt, hogy Brit és Kenny ott van.. Boston szép, de Sydney is. Szeretem Sydney-t. Kenny is mindig kinevet, mert ausztrál akcentussal beszélek. Akkor mi lenne ott?? Mindenki nevetne. De kibírnám, ha így megint ott lenne velem mindenki. Alig találkoznék apáékkal. De amúgy is elköltöznék, nem? Úgyse Sydney-be mennék egyetemre. És Brian is egyre közelebb kerül hozzám.
Tapsolni kezdtek az emberek. Felálltam és kimentem a teremből, mindenki előtt. Annyi mindenen kell gondolkoznom, nem akarok hazamenni, ahol már lehet, ott van Kenny. Elővettem a telefonomat. Hét nem fogadott hívás. Öt Brian, egy Kenny és egy Brit. Kinyomtam az értesítést és küldtem egy üzit Kennynek, hogy anyánál alszom. 
 Beültem a kocsiba és bekapcsoltam az Evanescence-t. Azonnal elhomályosodott a tekintetem. Inkább kikapcsoltam. A háznál megálltam. Anya észrevenné, hogy milyen állapotban vagyok, csak kérdezgetne. Valaki, aki igazán ismer, aki nem kérdez, ha valami bajom van. Aki tudja, hogy békére vágyom.


 Mason.


Régen, ha valami miatt kiakadtam, átmentem hozzá, se szó se beszéd, beengedett, hagyott letusolni, adott tiszta ruhát és felinvitált a szobájába aludni. Most is erre volt szükségem.