Ötödik fejezet

Reggel hét órakor csörgött a telefonom. Mire felfogtam, hogy hetedike van, péntek és elaludtam a hajamat, már a tükör előtt álltam a fürdőben. Az időm nagy részében sérót állítottam, aztán felöltöttem a Ben által agyon dicsért nadrágot és egy pólót. Panda csinált nekem reggelit, majd, már Bennel elindultam Brithez.

- Wíííí! Most négyen utazunk!- Drága, kiszámíthatatlan hangulatú barátnőm vigyorogva nyitotta ki a kocsi ajtaját.

- Te nem tudsz számolni. Ketten ülünk elöl, te egyedül hátul. Ez három.- Mondta Ben, kicsit durcásan.

- Szerintem Brian a negyedik. Mondtam.- Az említett akkor lépett ki a házból.- Mi bajod nagy, gyönyörűségem? Ma egész nap ilyen leszel?

- Nem aludtam semmit anyától.- Ben barna szeme fáradtan csillogott.

- És amikor velünk vagy hajnalig nem vagy fáradt?- Brian kinevette szépséges barátomat.

- De akkor nem azt kell hallgatnom, hogy hogyan sírtok, mert én felnőttem és ez milyen tragikus.- mormolta.

- Ha kapsz egy csókot tőlem, lenyugszol?

-BRIAN!!!! Te idióta!!! Ezt nem nekem kéne mondanom?- Mindenki nevetett és pedig lesmároltam fél-éber szerelmemet.

 Az út ilyen hangulatban telt, és  mire kiszálltunk a suli előtt, Ben felfrissülten vezetett a derekamnál fogva a terembe.

- Olyan igazságtalan, hogy egyikőtökkel se járok egy órára. Oké, hogy Brit és a dobistene idősebb nálam és nem tudunk, de édes gyönyörű életemmel egy idősek vagyunk! Ki volt az a hülye, aki megcsinálta az idétlen órarendeket?!

- Jól van manóm, akkor máris megkérem az igazgatót, hogy csak a te kedvedért változtasson az óráimon. Vagy inkább azt szeretnéd, hogy Brit megbukjon? Azt is el lehet intézni! Brit többet könyvet nem vehetsz elő!- Oké, ezt most megkaptam. De ez akkor is szemétség! Az órákon mindig unatkozok.

- Bocsi, de én amúgy se veszek elő gyakran könyvet. Maximum, ha valami alá kell, alátét gyanánt.

- Jól van na! Tudja mindenki, hogy milyen vagyok. Társasági ember, és pont kémia lesz és én azt nem szeretem és utána nem fogok tudni értelmes szintet megütni.- Miután kitomboltam magam vigyorogva köszöntem el a többiektől és a telefirkált könyveimmel a kezembe, elindultam Mrs Wolf órájára.

- Ma csak gyakorlunk. Nyissátok ki a 77. oldalon és......- Az óra anyagából többet nem fogtam fel.  A füzetemet firkáltam és a padtársam visongását hallgattam. A csengőszót 3 másodperccel később fogtam fel és tompa aggyal mentem a következő órámra. Szünetekben nem találkoztam a többiekkel, ennek hatására az agyam működése se állt vissza. Ebéd előtt tesi volt, én pedig azonnal meglógtam.

- Ella! Há te? - Ben és Brian ültek az iskola mögött.

- Én mindig itt vagyok, ha kell. TE Brian? Még nem láttalak itt.

- Ben mutatta meg. Olyan aranyos- és megölelte Bent.

- Te most komolyan folytatod ezt a buzulást?- Ben arrább lökte haverját, és helyet csinált nekem, kettejük között.- Ella, ha nem vigyázol, ellopnak tőled.

Nevettünk. Brian a nap további részében is ezt csinálta, Ben gorombáskodott vele, Brit és én pedig könnyesre nevettük magunkat.

- Ti.. nem vagytok... NORMÁLISAK!- röhögte Brit.

- De, ha egyszer olyan édees!- Brian átkarolta Bent és a száját csücsörítette.

- Oké! Oké! Elég! Most már hagyj minket romantikázni!- szólaltam meg. Nagyon vicces volt őket nézni, de én még alig ölelgettem ma az én fáradt drágaságomat.

- Najó! Brian, feljössz? Anya sütött sütit meg valamit, amiről fogalmam sincs, mi az , de állítólag finom.

- Mehetünk.-Brian átkarolta barátnője derekát és elköszöntek.

- Végre- nyögte Ben.- Mennyünk mi is innem!

Megint a gömbhöz mentünk. Most nem mentünk egyenesen be, hanem a meleg miatt térdig megmártóztunk a vízben. Ben levette a pólóját és én természetesen lefröcsköltem védtelenül hagyott felsőtestét.

- A vízi manó akcióba lép? Csakhogy a hős szereti a manót.- Azzal felkapott és belegázolt a tengerbe. Sikítottam, kapálóztam, könyörögtem, hogy ne engedjen a vízbe, de hiába. Belecsapódtam és elmerültem. A tüdőm megtelt vízzel és nem bírtam a fél méteres víz tetejére kerülni. Ben megfogott és felhúzott és megölelt.

- Ne haragudj! Nem tudtam, hogy fuldokló vízi manóm van.- Bűnbánóan nézett rám és még erősebben ölelt.

- S-semmi gond. Nem tudhattad. Nem igazán járok a partra. Végül is csak 10 éve lakok közel a tengerhez.

- Na igen, így már más.- mondta egyveleg mosollyal és megcsókolt. Szenvedélyesen és nekem Brian ugrott be. Elnevettem magam ezen a csók közbe, de ő utó-fuldoklásnak nézte. Rám villantotta édes mosolyát, felkapott és sekélyebb vízbe cipelt. Leül és az ölébe húzott. A fejét a mellkasomba fúrta, majd csókolgatni kezdte a nyakamat. A testem forrósodott és egyre hevesebben lélegeztem. Egyre lejjebb és lejjebb vándorolt a szája a testemen, aztán a hasam előtt megállt.

- Engem zavar a víz. Menjünk a gömbbe manó.- mondta édesen és már fel is kapott.

- Hihetetlen, hogy milyen könnyedén kapkodsz!- Krákogva próbáltam megértetni magamat vele és úgy láttam sikerült. Mosolygott és megcsókolt.

- Nem vagy nehéz. És ha az is lennél boldogan emelgetnélek.

- Ben! Ha még egyszer ennyire zavarba hozol, itt hagylak.- mondtam fülig vörösen. Rendszerint bókol, csak, hogy pirulva lásson.

Kaptam egy csókot és én befogtam. Bebújtunk az odúnkba és letelepedtünk. Ben a nagy fa tövébe, én Ben térdére.

- Most úgy érzem magam, mint egy frissen házasodott manó. Boldog vagyok, elkötelezett és ez a hely, olyan, mint egy manólak.

- Üdv az új házban, manószívem. Az épület nem a legújabb design alapján épült, de remélem megfelel az elvárásaidnak.- Átkarolt és elfektetett a földön. Csók áradat közepette szép, lassan lehúzta a pólómat, kigombolta a farmeromat és kikapcsolta a melltartópántomat. Alig volt rajtam valami, Ben viszont ruhában kényeztetett. Átvettem az irányítást, megcsókoltam az ajkát, majd a nyakát és a mellkasát. A kezem közben már a nadrágját húzta lefelé. Átöleltem és visszaengedtem vezetést.

Az egész érzékik, figyelmes, mégis céltudatos volt. Sex után elaludtam, ott a földön, Ben karjai közt.

- Édes drága, gyönyörű manóm! Hihetetlenül szeretlek és nagyon édes vagy, ha alszol, de besötétedett és szerintem mielőtt hazamegyünk öltözzünk fel.

Kinyitottam a szememet és megcsókolt. Gyors, ébresztő csók volt és elérte a hatását. Elhúzódott.

- Mééég! Gyere vissza. Nem akarok felkelni. Maradjunk itt este! Aludjunk itt. Vagyis ne aludjunk. Szeretlek. Mennyi az idő?- Gyors témaváltásomon elnevette magát. Fáradt, de boldog mosolya megmelengette a szívemet. Abban a pillanatban semmitől nem féltem. Se a jövőtől, se a múlttól, semmitől. Ben erős aurája mellett mindig biztonságban érzem magamat. Vad stílusa nagyon megfogott. Ha vele vagyok itt, olyan, mintha eggyé válnék az itt lévő fákkal és részese lehetnék ennek a tökéletességnek. Ben túltölt engem és én nem bánnám, ha szétrepednék.

Hazafelé sehogy se sikerült egészben az útra koncentrálni, Ben többször is rám szólt, hogy vigyázzak jobban. Végig őt figyeltem. A kezét a combomon pihentette az egekbe szöktetve a pulzusomat. Megálltam a házuk előtt és ránéztem. Meglepődtem azon amit láttam. Vörösebb volt a feje, mint nekem szokott.

- Mi a baj?- kérdeztem aggódva.

- Én most rossz ember vagyok. Egy hónapja járunk. Neked ugye ez nem korai?

Elnevettem magam.

- Édes vagy, de ne nézz engem ennyire angyalinak. Tegnap már kihisztiztem magamat Britnek a vidámpark mosdójában, hogy biztos, hogy nem szeretsz.

Ezen ő nevetett és megnyugodott. Kaptam egy búcsúcsókot és kiszállt. Nagy, boldog sóhajtás közepette elhajtottam. Ki gondolta volna, hogy a nagy Bennek bűntudata van emiatt?!

Otthon apáéknak leesett a tantusz. Kérdezősködés nélkül felengedtek a szobámba, hogy ott  az ágyamba ájulhassak.

- Ella!- dörömböltek az ajtómon- Kelj fel! Mész fodrászhoz!

Brit kora reggel tört rám és elcibált a fodrászhoz. Úgy látszik tényleg komolyan vette a hajfestős ötletet.  Ha már ott voltunk le is vágattam. Jó rövidre. 
Fekete lett a hajam.

Ben, mikor meglátta, elmosolyodott és csak annyit mondott: 

- Fekete Manóm lett. Gyönyörű vagy- és megcsókolt.

Negyedik fejezet

Ben egy hónapja csókolt meg. Azóta minden szép és jó.

 A suliból már csak 1 hónap van, a szülinapomig 2. Greg egy hetet töltött it és áldását adta rám és gyönyörű barátomra. Apa azt mondta, hogy összeillünk, anya. csak vigyorgott. Minden jó volt, kivéve egy dolog. Ben és én. Rengeteget jártunk – én neveztem el- a gömbbe, többször is voltunk dupla randin Britékkel és még mindig vonzott magához. De a kapcsolatunk tovább nem fejlődött. 

- Csak én gondolom úgy, hogy már többnek is kellett volna történnie?- kérdeztem Britet, amikor az egyik dupla randin kimentünk a mosdóba.

- Ella, nem gondolod, hogy... hmm... lehet, hogy ő nem akarja elsietni.

- Hát ezzel most nagyon megnyugtattál, köszi. Te és Brian mikor feküdtetek le?

- Azt hiszem a második randi után... De az más! Brian teljesen más, mint Ben.

- Jó, jó. De ne mond azt, hogy te nem úgy gondolod, hogy már továbbléphetnénk.

- Igen, de nem az én véleményem számít. Gregnek volt egy barátnője, akivel csak 2 hónap után akcióztak.

- Greg semmit nem siet el. Hány éve kéri meg a kezét Larának?- Lara és Greg 4 éve vannak együtt és Greg már jó pár éve hajtogatja, hogy megkéri a kezét, de ha ez így folytatódik Lara legnagyobb álma nem fog hamar teljesülni. Pedig szép pár.

- Oké, oké! Akkor nem próbállak megnyugtatni, idegeskedj csak!- azzal trappolva kiment. Tudom, hogy nem sértődött meg igazán, ezért csak mosolyogtam és utánamentem, hogy együtt megkeressük a fiúkat.

 Ezen a randin a vidámparkba mentünk. Brian kiharcolta, hogy sötétedés után menjünk, mert úgy még sose volt. Akkor még nem gondoltuk, hogy így nehezebb lesz egymásra találni.

- Én felhívom Bent.- mondtam egy tíz perc múlva elkeseredetten.- Ó! Kicsöng. Á, szia Ben. Igen már rég és épp titeket keresünk. Hol? Oké! Sietünk! El ne mozduljatok! Szia! Azt mondta a nagy hullámvasútnál vannak. Induljunk, mielőtt kereső expedícióba kezdenek. 

 Rögtön kiszúrtuk a két fekete istent a többi ember között. Brian és Brit eléggé heves csókolózásba kezdtek. A mi gyengédebb csókunk eltörpült mellettük. Láttam, hogy Ben is így gondolja, ezért megöleltem.

- Szeretlek!- mondtam és tényleg így is gondoltam. Eddig még nem igazán mondtam ki még magamnak se. 

- Én is téged manóm.- Hát igen... A manó becenév megmaradt.

- Adhatnál valami aranyosabb becenevet is. Te mit szeretnél? Hmm. Vajon mi illik rád? Majd kitalálom. 

- Oké manó. Manó. Manó.- Egyre gyengédebben mondta, majd megcsókolt. Hevesebben mint szokott és egész testemben remegtem. Csókolt. Még mindig és még mindig. Megrogyott a lábam, de Ben nem engedte el az ajkaimat. Átfogta a derekamat és közelebb húzott magához. 

- Hé, hé! Ne közönség előtt.- Brian Vigyorgott. És Brit is.

- Ezt most pont ti mondjátok?- kérdeztem, kábán. 

 Az este további részében felültünk mindenre és bementünk mindenhova, ahova csak lehetett. Bár Brit és Brian nem jöttek, minket felráncigáltak a szerelemvasútra. Félhomály volt, ami mégis látszódott, az mind rózsaszínben pompázott. Minden bizonnyal, ha nem Ben van mellettem, émelyegni kezdek.

- Ez undorító! Semmi szerelem nincs az éneklő, rózsaszín felhőkben.

- Ezt észben tartom. Randin nincs semmi éneklő élettelen tárgy.

- Kivéve, ha maci és aranyos a hangja. Azt szeretem.

- Kérsz egyet szülinapodra? Szívesen veszek.- Elő ajándéknak kaptam egy lágy, gerincremegtető csókot.

- Igen, de tudod, hogy mikor van?- Meglepődtem. Szerintem még csak egyszer mondtam. A legelején.

- Emlékszem. Könnyű megjegyezni. Július hetedike. Két hetes. Egyszerű.

- Aranyos vagy, de az még két hónap. Addigra simán megutálsz.- Az előző barátaimmal se igazán bírtam sokáig. Miért pont vele sikerülne? 

- Nem hiszem, hogy az lehetséges. Szerintem 2 hónapot bőven kibírok.

- Főleg, ha ilyen lassan haladunk.- jegyeztem meg halkan, hogy ne hallja.- Ez a zene nagyon idegesít, ha kimegyünk belefojtom Britet egy kanál vízbe. And again, and again. Azért örülök, hogy egyedül lehetünk és veled ez a hely is romantikus.- mondtam hangosabban és ezzel elértem, hogy úgy mosolyogjon, ahogy senki más nem tud: sexysen, boldogan, aranyosan, szerelmesen, szégyenlősen egyszerre. Egyveleg mosolynak hívom és ilyenkor mindenhova követném, akkor, amikor csak akarja.

- Ugye ilyet csak én kapok?- kérdeztem és végighúztam a kezemet a még mindig felfelé görbülő száján.- Mindenkinek a közelemben van egy különleges mosolya, ami szebbé teszi. Már ha lehet javítani a gyönyörűt. Nekem is van?

- Igen.- mondta kurtán és, hogy ne kérdezzek vissza letámadott. Először csak csókolt, majd egyre feljebb és feljebb csúszott a keze a pólóm alatt. Most? Itt? Ez komoly? Egy ilyen nyálas helyen? Bármelyik percben vége van az útnak és kint leszünk.

Mégis, abban a pillanatban azért könyörögtem, hogy ne álljon meg. 

 Máris úgy ismerte a testemet, mint a tenyerét. Pontosan tudta, hol jó és hol nagyon jó. Nem tudom hova keveredett a pólóm, de már nem volt rajtam. A hasam legérzékenyebb pontjait csókolta és én alig kaptam levegőt. Heves volt és céltudatos. Az ujjai hidegek voltak és ez a felforrósodott bőrömön olyan volt, mintha jeget csúsztatna rajta.

 Épp a legjobb pillanatban fény szűrődött az alagútba. Azonnal eleresztett és a pólóm keresésére indult.

 Briték kint vártak és pont ölelkeztek, amikor pirulva-virulva eléjük léptünk. A pólómnak nyoma veszett, úgyhogy Ben pulcsijában feszítettem. Brit önelégült, Brian pedig bugyinedvesítő mosolyt villantott. Hogy ezek mennyire összeillenek!

- És mi van azzal, hogy egy kanál vízbe fojtod?- Ben egyveleg mosolyától bepánikoltam kicsit. Nekem milyen különleges vigyorom van?

- Ahhoz, most fáradt vagyok.- Jelentőségteljesen néztem Benre, majd tovább gondolkodtam, új, világmegrengető kérdésemen.

 A vidámpark után a parton sétáltunk pirkadatig. Brian Britet, én Bent fuvaroztam haza. 

 A kocsiban csak a zenét lehetett hallani. Ben a térdemen pihentette a kezét. Megérkeztünk és tudtam, ha kiszállunk a kocsiból semmi nem fog már történni. Ben nem nyitotta ki az ajtót, csak engem nézett. Lágyan, olyan bocsánatkérőn. Én a szemébe néztem, dacosan. Nem akartam, hogy most kiszálljon. Pedig ez fog következni, ha nem teszek semmit. Kicsatoltam magam és odahajoltam az arcához.

- Most el fogsz menni?- kérdeztem suttogva. 

- Nem akarok, de anya szerintem már tűkön ül. Így is fél óráig fog sírni a nyakamba, hogy hol voltam.

Igen, Lili úgy viselkedik Bennel, mint egy három évessel. Félti mindentől és még sose engedte, hogy bemenjek, azzal az indokkal, hogy késő van, vagy épp nem alkalmas. Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy járunk és Ben mondta, hogy az előző barátnőinél még rosszabb volt, de én azért egy kicsit magamra vettem a dolgot. Néha úgy viselkedik, mintha, valami drogdíler lennék, aki drogot akar eladni az ő fiacskájának. Idegesítő.

- Kaphatok egy jóéjt csókot?- Abban a pillanatban majd elsüllyedtem szégyenemben. Ez nem én vagyok. Sose csinálok ilyen számító dolgokat.

- Kaphatsz, ha nem 'jóéjt' csóknak hívjuk.- Azzal megcsókolt. Majdnem úgy, mint a szerelemvasúton. Csak sokára engedett el és én boldog voltam. Most tökéletesen beérem ennyivel. Ez a csók többet jelent, mint, hogyha az ágyában kötök ki. Édes mondanivalója volt és én megértettem. Viszonzásképp kapott tőlem egy nyakra-puszit és visszahúzódtam a helyemre. Kiszállt, rám mosolygott és elindult a ház felé. Nem volt kedvem megvárni, amíg Lili megjelenik, úgyhogy elhajtottam. 

 Holnap hetedike. Pontosan két hónap a 17. szülinapomig. Ez a sok hetes! 

Világéletemben nem érdekeltek a babonák. Kinevettem a babonásokat, mégis volt egy dolog, amiben hittem. A hetes ereje. Bármi kiemelkedő jó, vagy rossz történt velem, valahogyan köze volt hozzá a hetesnek. Például hetedikes koromban hét órakor csókolóztam először, hét napig voltam kórházban, amikor elütött egy autó (kisebb sérülésekkel megúsztam), negyedik hó tizenhetedikén jöttem össze Bennel. 

Szóval a 17. szülinapomtól most egy kicsit rettegek. Alig bírom kivárni, de mi van ha valami szörnyű történik? Mondjuk köztem és Ben között. Rémisztő.

- Na! Végre hazajöttél! - Pandora vigyorogva nyitott nekem ajtót.- Van fogalmad arról, hány óra? Fél hat! Mit csináltatok ti Bennel? Vagy inkább kérdezzem úgy, hogy csináltátok Bennel?- kuncogott és utat nyitott, hogy bemehessek. Vigyorogtam, de a szemem majd le csukódott. Fáradt voltam és fájt a lábam. Semmire nem vágytam csak a zuhanyzómra, majd a pihe-puha ágyamra.

- Áááágy!- Sikeresen kinyögtem az első szót ami eszembe jutott. A hazafelé úton a maréknyi erőm is eltűnt.

- Jól van, jól van! Holnap hetedike van. Nem félsz?- A szó hallatán felpattant a szemem és mérgesen néztem Pandorára.

- Panda! Még van időm babonás napom kezdetéig. Legalább addig ne azon agyaljak, hogy most jó, vagy iszonyú lesz-e. És ha most megbocsátasz szeretnék egész nap az ágyban feküdni. Jóéjt. 

Pandora nevetett és megpaskolta a hátamat. Manapság nagyon jóban vagyok vele. A múltkor már a mostani feltörekvő bandákról is tudtunk diskurálni.

 Tisztálkodás után bedőltem az ágyba és rögtön elaludtam. Egyszer csak felriadtam, mert apa benyitott. Bocsánatot kért és kiment. Még mindig fáradt voltam, de eléggé elgémberedtem. Órák óta alhatok, ugyanabban a testhelyzetben. Feljebb csúsztam, betakartam magam és lehunytam a szemem. Visszajátszottam az estét és boldogság öntött el. Talán ez volt a legjobb randink eddig. 

Harmadik fejezet

- Szia Brit! Van kedved eljönni velem sétálni?- kérdeztem reggel a telefonba.

- Szia! Bocsi, de a lábam még nem az igazi.- Hallottam a hangján, hogy tényleg sajnálja.- Egyébként, mi ez a nagy séta kedv? Általában nem szoktál rajongani az ilyesmiért.

- Gondoltam mehetnénk a park felé. 

- Tudtad, hogy arrafelé lakik Ben?-Kérdezte kuncogva.

- Hát mondhatjuk, hogy megemlítette tegnap.- Azzal belekezdtem a találkánkba Bennel. Végig figyelt és illedelmes barátnőhöz híven, megjegyzéseket fűzött a történethez. 

- Te nagyon peches vagy!- jelentette ki, amikor a mondandóm végére értem. Ezt én is nagyon jól tudtam és zavart is.- Ne haragudj, de mennem kell. Nemsokára jön Greg és szeretnék sütni neki valami sütit.- Izgalom csengett a hangjában. Greg a bátyja, aki Londonban él. Brit nagyon szereti és rettentően boldog és izgatott, amikor meglátogatja őket. 

- Rendben és üdvözlöm. Szia!

- Szia.- mondta és lerakta.

 Tehát a séta lefújva, mivel egyedül semmi értelme menni. Úgy döntöttem, hogy a házimnak és a pihenésnek szentelem azt a napot. Először is lementem segíteni Pandorának a ebédben. Eleinte tiltakozott, de addig nyavalyogtam, ameddig meg nem engedte. Valami húsos levest és lazagne-t készítettünk, mert az apu kedvence. 

- Apád nemrég hívott, ma is túlóráznia kell.- szólt Pandora, amikor kiszedte a sütőből a főételt.

- Hagyhatnák néha pihenni!- Apa képeket restaurál és imádja a munkáját, de ezen a héten már negyedszerre kellett túlóráznia és tegnap be is hívták, pedig szabadnapja volt.

- De ha egyszer kell a munka, nem mondhatja, hogy nem megy be. És te is jól tudod, hogy ha hulla fáradt lenne, akkor is bemenne. A munkája az egyik élete. A másik te vagy.

- A harmadik pedig te.- Ezt már tudtam egy ideje, de csak most voltam hajlandó elfogadni. Pandora mosolygott és lekapcsolta a leves alatt a gázt.

 Rosszul éreztem magam, hogy az elmúlt két hónapban ilyen bunkó voltam vele, de talán még helyre hozható a dolog.

Miután apa hazaért, az egész délutánt velük töltöttem. A leckét este megcsináltam és korán elmentem lefeküdni. Vártam a hétfőt, mert bármikor összefuthatok Bennel. Reméltem, ott folytatjuk ahol abba kellett hagynunk. 

 De ahogy láttam az iskolában, nem igen keresett. Brit mondta, hogy az első órája tesi, úgyhogy a torna terem előtt kóvályogtunk, míg be nem csöngettek, de nem láttuk. Az egyik osztály társa azt mondta, hogy reggel találkozott vele. Először arra gondoltam, hogy kerül, aztán emlékeztettem rá magam, hogy nem körülöttem forog a világ. Biztos, hogy nem miattam van ez. Lehet, hogy kicsit késik, vagy csak ellógja az órát. Az sem segített, hogy Brit egyfolytában engem lesett, hogy mikor akadok ki. Pedig nem volt okom rá és nem is aggódtam. Egész délelőtt nem láttam, ezért abban reménykedtem, hogy majd az ebédlőben összefutunk. Kémián és angolon annyira elkalandoztam, hogy többször rám kellett szólni. Az utolsó óra ebédig tesi volt, de én szokásomhoz híven ellógtam. A tanár nem nézi meg sose a névsort, ezért sokszor lógnak az órájáról. Persze, ha egyszer észreveszi, következő órán meglakol az illető.

A megszokott helyre bújtam el, az iskola mögött. Oda a tanárok sose mennek, ezért nyugodtan lehet ott ücsörögni. Gondolkodtam a hétvégémen és arra jutottam, hogy nem volt rossz és, hogy fekete hajam lesz, de nem fogom engedni Britnek, hogy hozzáérjen.

 Már az óra fele eltelhetett, amikor lépteket hallottam. Megijedtem és beszaladtam egy bokor mögé. Vártam, hogy a zaj gazdája beforduljon és észrevegyen. De nem vett. Ben kanyarodott be, és rögtön a falnak dőlve, leült. Nagyon fáradtnak látszott és én nem akartam, hogy meglásson, úgyhogy törpe járásban megpróbáltam elmenekülni. Balszerencsémre, elvesztettem az egyensúlyomat és bele kellett kapaszkodnom a bokorba. Elég hangosan zörgött, de azért reméltem, hogy nem veszi észre. De hiába. Rögtön felugrott és a bokrot figyelte. Két lehetőségem volt: vagy ő jön ide és azt fogja hinni, hogy kukkolom, vagy én fedem fel magam és egy bátor kukkolónak fog gondolni. Az utóbbit választottam. Felálltam és félősen rámosolyogtam. Meglepődtem, mivel arra számítottam, hogy furcsán fog nézni rám, de ő megnyugodva sóhajtott és visszaült.

- Azt hittem egy tanár. Szia Ella! Mit csináltál a bokor mögött?

- Megijedtem, amikor meghallottam, hogy erre jön valaki és elbújtam.- Örültem, hogy nem gondol valami őrültnek.

- Bocs, nem gondoltam, hogy van itt valaki. Nemigen szokott itt lenni senki, nekem is sokáig tartott felfedezni, hogy ez a hely itt van.

- Ha lógok, mindig ide bújok. Nekem elég könnyen ment megtalálni, az első napomon, már a második órámon itt ültem és gondolkodtam.

Nevetett ezen és megpaskolta maga mellett a földet. Rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott. Boldog voltam, hogy nem zavarom, bár elég fáradtak tűnt. Nem is emlékeztem, miért is gondoltam úgy, hogy kerül. Abban a fél órában nagyon jól elvoltunk és reménykedtem a folytatásban. 

 Amint meghallottuk a csengőt, rögtön felpattantunk és egymás szemébe néztünk. A nyakam fájt, annyira fel kellett néznem, és rájöttem, hogy ő igenis nagyon magas, vagy csak nőtt szombat óta, bár inkább az előbbi. 

Vártam, hogy megtörténjen az, ami megtörtént volna, ha Daisy nem avatkozik közbe. A keze közé fogta az arcomat és megcsókolt. Gyöngéd volt, mégis heves. Nem tartott sokáig, de amint elhúzta az arcát, megszédültem.

- Tudtam.- motyogtam, inkább csak magamnak.

- Mit?- kérdezte és mosolygott.

- Hogy nagyon jól csókolsz. Megéreztem.- Ránéztem, ő pedig elnevette magát. Megsimogatta az államat és elköszönt. 

 Istenem! Alig állok a lábamon. Ben megcsókolt! Ez... hihetetlen. Ez járt az eszemben, amikor elindultam Brithez az ebédlőbe. Mosolyogtam magamban, amikor eszembe jutott, hogy neki is milyen kába volt az arca a csók után. Elég különös fejet vághattam a folyosón, mert néhányan igen csak megbámultak. Bementem az ebédlőbe és leültem a szokásos helyünkre, ami a sarokban volt. Brit még nem volt ott, a többi asztalnál se láttam. 

Azon járt az eszem még mindig, hogy milyen gyönyörű pillanatokat éltem át az előbb, amikor Brit belépett és végigpásztázta a szemét az ebédlőn. A szeme megtalált, és rám vigyorgott. Olyan Brites vigyor volt, olyan baráti. Odaült mellém és én belekezdtem.

- Megcsókolt.- mondtam és hatalmas mosoly terült szét az arcomon.

-Ki? Mikor? Részleteket!- Az arca egy nagyon érdekes formát öltött. Félig mosolygott, félig értetlenül bambult az arcomra.

- Ben, kb. 10 perce és a suli mögött.- Még mindig vigyorogtam és elöntött egy kellemes, meleg érzés.

- Akkor most még részletesebben.- Már nevetett és felpattant.- Én most nem tudok enni, szóval kísérj el Mr. Blackwoodhoz.

 Út közben elmondtam, mi történt és mind a ketten egyre boldogabbak lettünk. Csengőkor elköszöntem és bioszra indultam. Ez a tárgy volt az, amit nem szeretek, de a tanárt imádom. Kedves és nagyon jól magyaráz. 

Amikor beértem a terembe dr. Brand már ott volt, elnézést kértem és ő vigyorogva helyre intett. Az óra érdekes volt és hamar elment. Brit valószínűleg már Briannel enyeleg, úgyhogy egyedül indultam a kocsimhoz.

 Meglepődtem és nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam, hogy Ben a kocsimnak dőlve vár. Amikor meglátott, rám mosolygott és elindult felém. Amikor már fél lépésnyire álltunk egymástól egy csókkal üdvözölt. A szívem veszettül kalimpál, jobban mint az előző csóknál. Ez most más volt, felszabadultabb. Azt sugallta, hogy lesz még belőle több is.

- Még mindig jól csókolsz.- mondtam amikor meg bírtam szólalni. 

- Én sem panaszkodhatok rád.- elnevette magát és átölelte a derekamat. Szinte vezetett a kocsimig, majd elengedett és az anyósülés felé vette az irányt.

- Megyünk valahová?- Nem volt ellenemre a gondolat, hogy a nap további részét is együtt töltsük, de azért érdekelt, mit tervez éppen.

- Elnavigállak egy gyönyörű helyre. Ha nem gond!

- Nem dehogy! Merre felé megyünk?- kérdeztem, amikor beindítottam a motort.

- A partra, onnantól gyalog megyünk. Eltalálsz oda?- kérdezte vigyorogva.

- Természetesen el. 

 A partig az út nem hosszú, hamar odaértünk. Út közben zenét hallgattam, vagyis inkább azt, ahogy Ben hümmög rá.

- Mi az? Nem tetszik?- kérdeztem kicsit flegmán. Nem szeretem, ha valaki piszkálja a zenét, amit hallgatok.

- Nem épp a kedvencem az ilyen rock-opera stílus, de a szöveg érdekes.

- Ha egy zene tetszik, közrejátszik a szöveg jelentése is. Gyűlölöm az olyan számokat, amikor egy-két szavas zenének csúfolt dallamra kornyikál valami hangtalan gazdag senki.

- Hmm... Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki nem ismeri a zenét, az ő hibája, engem nem zavar.

- És egyébként a part melyik részére szeretnél vinni?

- Egy eldugott helyre, kicsit délebbre.

 Miután leparkoltam és kiszálltunk, megkerülte a kocsit és ismét átölelte a derekamat. Lágyan, de céltudatosan kezdett el vezetni, én pedig megpróbáltam tartani nagy lépteinek tempóját.

 Már épp úgy éreztem, hogy fáradok amikor egy fás-bokros területen találtam magam.

- Nem tudtam, hogy van ilyen rész a partnak ezen a szakaszán.- Csodálkoztam. Errefelé inkább, csak homok van, főleg ennyire közel a vízhez.

- És még nem láttál semmit.- mondta és megindult a zöld tenger közepébe, magával húzva engem is.

- Ahhh...- Amikor megláttam a gyönyörű 'bunkert' elállt a szavam. Olyan volt, mintha a bokrok és a fák egy láthatatlan kör köré nőttek volna, teljesen eltakarva a külvilágtól az üreget. 

Ben elengedte a derekamat, megfogta a kezemet és odahúzott a legnagyobb fa tövéhez. Leültünk és a mellkasához vonta a fejemet. Éreztem az illatát és ezzel a környezettel, mintha egy vadállat lenne a párnám, aki vonzz magához és nem enged elmenekülni. De talán nem is akarok. 

 Órák óta ülhettünk ott és még azt sem tudtam, beesteledett-e már, amikor észrevettem, hogy Ben halk, egyenletes szuszogással alszik. Kuncogtam, aztán kicsit bűntudatom volt, hiszen ha most nem itt van velem, talán pihenhetne rendesen. 

Néztem az arcát és most, ilyen nyugodtan, annyira másnak tűnt. Gyönyörű volt még mindig, de amikor először láttam, olyan erősnek tűnt, védelmezőnek. Most pedig olyan gyengének és aranyosnak, hogy nem bírtam ki, ölelés nélkül. 

Öleltem és éreztem, hogy milyen meleg. Éreztem a lélegzetét, a szívdobogását. Reméltem, hogy ő is érzi az én szívdobogásomat, még így, álmodva is. 

 Annyira megnyugtató volt a közelsége, hogy elaludtam én is. Álmomban egy hajón voltunk és ő elérhetetlen volt számomra. A fedélzeten szaladtam utána, de ő mindig elmenekült, majd eltűnt. A hajó orránál álltam, a tengert figyelve, amikor egyszer csak elkapott hátulról és magához szorított. Boldog voltam és mégis fájt. Az ölelése fullasztott, alig kaptam levegőt. 

 Hirtelen felriadtam és láttam, hogy a saját kezem az, ami fojtogat. Féltem, hogy az egész zöld üreg csak álom volt, nem mertem körülnézni. Akkor meghallottam Ben hangját.

- Jó estét manó!- mondta és egy kómás mosollyal ajándékozott meg. 

- Neked is. Manó? Akkor te óriás leszel?- kérdeztem gúnyosan.

- Azért manó mert olyan aranyosan összekuporodva alszol, mint egy manó. Egy édes fekete manó.- Természetesen ezzel elérte, hogy fülig elvörösödjek és ezt önelégülten nyugtázta.- Többször kell bókolnom. Aranyos vagy ha zavarban vagy.

- Könnyű elérni- mondtam és előbbi szavaitól még pirosabb arccal. Feltápászkodtam.-  Sajnálom, de nekem mennem kéne. Apa már biztos az óráját nézi.

- Persze. Hazafuvaroznál? - kérdezte, amikor kiléptünk a burokból. Már teljesen sötét volt és lehűlt a levegő.

- P..persze- vacogtam. A kabátom a kocsimban maradt.

Ben észrevette és átölelt. A teste melege ellenére is fáztam, de megpróbáltam tettetni. Jól esett a közelsége.

A kocsimhoz érve elgondolkodtam.

- Nem vezetnél te? Nálad van a jogsid? Ööö... Van egyáltalán?

- Persze, hogy van és igen, nagyon szívesen vezetek.- Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját és beültem. Ő megkerülte a kocsit, behuppant és beindította a motort. 

 Amint elindult a kocsim, a kezemet kezdte kutatni. Rá is talált hamar és odahúzta magához. 

- Miből tudtad?- kérdeztem és óvatosan megráncigáltam az összekulcsolt kezeinket.- Mármint, hogy erre gondoltam.

- Semmiből, csak fogni akarom a kezedet.- És ezzel sikeresen elérte ismét, hogy elpiruljak. Rám sandított és elmosolyodott.

- Olyan a mosolyod, mint Britnek. Vagy legalábbis ez az önelégült-mosoly nagyon is Brites. Egyébként, te mennyire ismered Britet?- Erről még nem is kérdeztem.

- Annyira, amennyire Stan bemutatott neki. Elmondta, hogy van egy barátnője, aki aranyos és nincs-e kedvem megismerni. Nem mondom, elég lényegre törő az a lány... Meglepődtem, de gondoltam, miért ne?! És nem bántam meg.

- Kezdem úgy gondolni, hogy ha sokat lógok veled sokat leszek zavarban.- mondtam fülig kipirosodva, az előző mondatától.

 Nevetett. Az út hátralevő részében nem beszélgettünk, mégis nagyon-nagyon dübörgött a szívem. Még sose éreztem ilyet. Elég, ha a közelemben van és már boldog vagyok. Vajon Brit is ezt próbálta elmagyarázni nekem, amikor Brianről beszélgettünk legelőször? Furcsa. Kijelenthetem, hogy most nagyon boldog vagyok.

 Majdnem megijedtem, amikor megállt a kocsi, olyan hirtelen tudatosult bennem, hogy megérkeztünk. Ben kiszállt és én követtem. A házuk szép fehér és zöld közti árnyalatot öltött és ezzel tiszta érzést keltve az emberben.

 Egyszer csak hatalmas dübörgés hangzott a házból és egy fél perc múlva kicsapódott az ajtó.

- Benny!!! Miért nem telefonáltál haza?- Egy középkorú nő rohant ki a házból, egyenesen Ben nyakába. 

- Szia, anya!- Ben picit megszeppenve lefejtette magáról anyja karját és rám nézett. Ő is észrevett és meglepődött

- Oh... Elnézést, nem vettelek észre. Lilian White vagyok, Benny édesanyja. Talán picit túl sokat aggódok érte, de ő az egyetlen aki van nekem.- azzal beszaladt a házba.

- Bocsi, elég érdekes anyám van.- Ben szégyenli? De hát miért? 

- Semmi gond! Szerintem inkább, csak aggódó.

 Búcsúzóul kaptam még egy csókot és ezzel elérte, hogy egész hazaúton zakatoljon a szívem.

 Otthon Pandora vette észre hamarabb, hogy a fellegekben járok és jól esett erről egy lánnyal beszélni. Részletesen elmondtam minden egyes mozdulatot, érzést, érintést. Végül csak ennyit mondott:

- Sok szerencsét a barátodhoz.- mosolygott és kiment a szobámból. Nagyon boldog voltam és zuhanyozás után is ilyen boldogan huppantam az ágyba.