- Szia Brit! Van kedved eljönni velem sétálni?- kérdeztem reggel a telefonba.
- Szia! Bocsi, de a lábam még nem az igazi.- Hallottam a hangján, hogy tényleg sajnálja.- Egyébként, mi ez a nagy séta kedv? Általában nem szoktál rajongani az ilyesmiért.
- Gondoltam mehetnénk a park felé.
- Tudtad, hogy arrafelé lakik Ben?-Kérdezte kuncogva.
- Hát mondhatjuk, hogy megemlítette tegnap.- Azzal belekezdtem a találkánkba Bennel. Végig figyelt és illedelmes barátnőhöz híven, megjegyzéseket fűzött a történethez.
- Te nagyon peches vagy!- jelentette ki, amikor a mondandóm végére értem. Ezt én is nagyon jól tudtam és zavart is.- Ne haragudj, de mennem kell. Nemsokára jön Greg és szeretnék sütni neki valami sütit.- Izgalom csengett a hangjában. Greg a bátyja, aki Londonban él. Brit nagyon szereti és rettentően boldog és izgatott, amikor meglátogatja őket.
- Rendben és üdvözlöm. Szia!
- Szia.- mondta és lerakta.
Tehát a séta lefújva, mivel egyedül semmi értelme menni. Úgy döntöttem, hogy a házimnak és a pihenésnek szentelem azt a napot. Először is lementem segíteni Pandorának a ebédben. Eleinte tiltakozott, de addig nyavalyogtam, ameddig meg nem engedte. Valami húsos levest és lazagne-t készítettünk, mert az apu kedvence.
- Apád nemrég hívott, ma is túlóráznia kell.- szólt Pandora, amikor kiszedte a sütőből a főételt.
- Hagyhatnák néha pihenni!- Apa képeket restaurál és imádja a munkáját, de ezen a héten már negyedszerre kellett túlóráznia és tegnap be is hívták, pedig szabadnapja volt.
- De ha egyszer kell a munka, nem mondhatja, hogy nem megy be. És te is jól tudod, hogy ha hulla fáradt lenne, akkor is bemenne. A munkája az egyik élete. A másik te vagy.
- A harmadik pedig te.- Ezt már tudtam egy ideje, de csak most voltam hajlandó elfogadni. Pandora mosolygott és lekapcsolta a leves alatt a gázt.
Rosszul éreztem magam, hogy az elmúlt két hónapban ilyen bunkó voltam vele, de talán még helyre hozható a dolog.
Miután apa hazaért, az egész délutánt velük töltöttem. A leckét este megcsináltam és korán elmentem lefeküdni. Vártam a hétfőt, mert bármikor összefuthatok Bennel. Reméltem, ott folytatjuk ahol abba kellett hagynunk.
De ahogy láttam az iskolában, nem igen keresett. Brit mondta, hogy az első órája tesi, úgyhogy a torna terem előtt kóvályogtunk, míg be nem csöngettek, de nem láttuk. Az egyik osztály társa azt mondta, hogy reggel találkozott vele. Először arra gondoltam, hogy kerül, aztán emlékeztettem rá magam, hogy nem körülöttem forog a világ. Biztos, hogy nem miattam van ez. Lehet, hogy kicsit késik, vagy csak ellógja az órát. Az sem segített, hogy Brit egyfolytában engem lesett, hogy mikor akadok ki. Pedig nem volt okom rá és nem is aggódtam. Egész délelőtt nem láttam, ezért abban reménykedtem, hogy majd az ebédlőben összefutunk. Kémián és angolon annyira elkalandoztam, hogy többször rám kellett szólni. Az utolsó óra ebédig tesi volt, de én szokásomhoz híven ellógtam. A tanár nem nézi meg sose a névsort, ezért sokszor lógnak az órájáról. Persze, ha egyszer észreveszi, következő órán meglakol az illető.
A megszokott helyre bújtam el, az iskola mögött. Oda a tanárok sose mennek, ezért nyugodtan lehet ott ücsörögni. Gondolkodtam a hétvégémen és arra jutottam, hogy nem volt rossz és, hogy fekete hajam lesz, de nem fogom engedni Britnek, hogy hozzáérjen.
Már az óra fele eltelhetett, amikor lépteket hallottam. Megijedtem és beszaladtam egy bokor mögé. Vártam, hogy a zaj gazdája beforduljon és észrevegyen. De nem vett. Ben kanyarodott be, és rögtön a falnak dőlve, leült. Nagyon fáradtnak látszott és én nem akartam, hogy meglásson, úgyhogy törpe járásban megpróbáltam elmenekülni. Balszerencsémre, elvesztettem az egyensúlyomat és bele kellett kapaszkodnom a bokorba. Elég hangosan zörgött, de azért reméltem, hogy nem veszi észre. De hiába. Rögtön felugrott és a bokrot figyelte. Két lehetőségem volt: vagy ő jön ide és azt fogja hinni, hogy kukkolom, vagy én fedem fel magam és egy bátor kukkolónak fog gondolni. Az utóbbit választottam. Felálltam és félősen rámosolyogtam. Meglepődtem, mivel arra számítottam, hogy furcsán fog nézni rám, de ő megnyugodva sóhajtott és visszaült.
- Azt hittem egy tanár. Szia Ella! Mit csináltál a bokor mögött?
- Megijedtem, amikor meghallottam, hogy erre jön valaki és elbújtam.- Örültem, hogy nem gondol valami őrültnek.
- Bocs, nem gondoltam, hogy van itt valaki. Nemigen szokott itt lenni senki, nekem is sokáig tartott felfedezni, hogy ez a hely itt van.
- Ha lógok, mindig ide bújok. Nekem elég könnyen ment megtalálni, az első napomon, már a második órámon itt ültem és gondolkodtam.
Nevetett ezen és megpaskolta maga mellett a földet. Rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott. Boldog voltam, hogy nem zavarom, bár elég fáradtak tűnt. Nem is emlékeztem, miért is gondoltam úgy, hogy kerül. Abban a fél órában nagyon jól elvoltunk és reménykedtem a folytatásban.
Amint meghallottuk a csengőt, rögtön felpattantunk és egymás szemébe néztünk. A nyakam fájt, annyira fel kellett néznem, és rájöttem, hogy ő igenis nagyon magas, vagy csak nőtt szombat óta, bár inkább az előbbi.
Vártam, hogy megtörténjen az, ami megtörtént volna, ha Daisy nem avatkozik közbe. A keze közé fogta az arcomat és megcsókolt. Gyöngéd volt, mégis heves. Nem tartott sokáig, de amint elhúzta az arcát, megszédültem.
- Tudtam.- motyogtam, inkább csak magamnak.
- Mit?- kérdezte és mosolygott.
- Hogy nagyon jól csókolsz. Megéreztem.- Ránéztem, ő pedig elnevette magát. Megsimogatta az államat és elköszönt.
Istenem! Alig állok a lábamon. Ben megcsókolt! Ez... hihetetlen. Ez járt az eszemben, amikor elindultam Brithez az ebédlőbe. Mosolyogtam magamban, amikor eszembe jutott, hogy neki is milyen kába volt az arca a csók után. Elég különös fejet vághattam a folyosón, mert néhányan igen csak megbámultak. Bementem az ebédlőbe és leültem a szokásos helyünkre, ami a sarokban volt. Brit még nem volt ott, a többi asztalnál se láttam.
Azon járt az eszem még mindig, hogy milyen gyönyörű pillanatokat éltem át az előbb, amikor Brit belépett és végigpásztázta a szemét az ebédlőn. A szeme megtalált, és rám vigyorgott. Olyan Brites vigyor volt, olyan baráti. Odaült mellém és én belekezdtem.
- Megcsókolt.- mondtam és hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
-Ki? Mikor? Részleteket!- Az arca egy nagyon érdekes formát öltött. Félig mosolygott, félig értetlenül bambult az arcomra.
- Ben, kb. 10 perce és a suli mögött.- Még mindig vigyorogtam és elöntött egy kellemes, meleg érzés.
- Akkor most még részletesebben.- Már nevetett és felpattant.- Én most nem tudok enni, szóval kísérj el Mr. Blackwoodhoz.
Út közben elmondtam, mi történt és mind a ketten egyre boldogabbak lettünk. Csengőkor elköszöntem és bioszra indultam. Ez a tárgy volt az, amit nem szeretek, de a tanárt imádom. Kedves és nagyon jól magyaráz.
Amikor beértem a terembe dr. Brand már ott volt, elnézést kértem és ő vigyorogva helyre intett. Az óra érdekes volt és hamar elment. Brit valószínűleg már Briannel enyeleg, úgyhogy egyedül indultam a kocsimhoz.
Meglepődtem és nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam, hogy Ben a kocsimnak dőlve vár. Amikor meglátott, rám mosolygott és elindult felém. Amikor már fél lépésnyire álltunk egymástól egy csókkal üdvözölt. A szívem veszettül kalimpál, jobban mint az előző csóknál. Ez most más volt, felszabadultabb. Azt sugallta, hogy lesz még belőle több is.
- Még mindig jól csókolsz.- mondtam amikor meg bírtam szólalni.
- Én sem panaszkodhatok rád.- elnevette magát és átölelte a derekamat. Szinte vezetett a kocsimig, majd elengedett és az anyósülés felé vette az irányt.
- Megyünk valahová?- Nem volt ellenemre a gondolat, hogy a nap további részét is együtt töltsük, de azért érdekelt, mit tervez éppen.
- Elnavigállak egy gyönyörű helyre. Ha nem gond!
- Nem dehogy! Merre felé megyünk?- kérdeztem, amikor beindítottam a motort.
- A partra, onnantól gyalog megyünk. Eltalálsz oda?- kérdezte vigyorogva.
- Természetesen el.
A partig az út nem hosszú, hamar odaértünk. Út közben zenét hallgattam, vagyis inkább azt, ahogy Ben hümmög rá.
- Mi az? Nem tetszik?- kérdeztem kicsit flegmán. Nem szeretem, ha valaki piszkálja a zenét, amit hallgatok.
- Nem épp a kedvencem az ilyen rock-opera stílus, de a szöveg érdekes.
- Ha egy zene tetszik, közrejátszik a szöveg jelentése is. Gyűlölöm az olyan számokat, amikor egy-két szavas zenének csúfolt dallamra kornyikál valami hangtalan gazdag senki.
- Hmm... Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki nem ismeri a zenét, az ő hibája, engem nem zavar.
- És egyébként a part melyik részére szeretnél vinni?
- Egy eldugott helyre, kicsit délebbre.
Miután leparkoltam és kiszálltunk, megkerülte a kocsit és ismét átölelte a derekamat. Lágyan, de céltudatosan kezdett el vezetni, én pedig megpróbáltam tartani nagy lépteinek tempóját.
Már épp úgy éreztem, hogy fáradok amikor egy fás-bokros területen találtam magam.
- Nem tudtam, hogy van ilyen rész a partnak ezen a szakaszán.- Csodálkoztam. Errefelé inkább, csak homok van, főleg ennyire közel a vízhez.
- És még nem láttál semmit.- mondta és megindult a zöld tenger közepébe, magával húzva engem is.
- Ahhh...- Amikor megláttam a gyönyörű 'bunkert' elállt a szavam. Olyan volt, mintha a bokrok és a fák egy láthatatlan kör köré nőttek volna, teljesen eltakarva a külvilágtól az üreget.
Ben elengedte a derekamat, megfogta a kezemet és odahúzott a legnagyobb fa tövéhez. Leültünk és a mellkasához vonta a fejemet. Éreztem az illatát és ezzel a környezettel, mintha egy vadállat lenne a párnám, aki vonzz magához és nem enged elmenekülni. De talán nem is akarok.
Órák óta ülhettünk ott és még azt sem tudtam, beesteledett-e már, amikor észrevettem, hogy Ben halk, egyenletes szuszogással alszik. Kuncogtam, aztán kicsit bűntudatom volt, hiszen ha most nem itt van velem, talán pihenhetne rendesen.
Néztem az arcát és most, ilyen nyugodtan, annyira másnak tűnt. Gyönyörű volt még mindig, de amikor először láttam, olyan erősnek tűnt, védelmezőnek. Most pedig olyan gyengének és aranyosnak, hogy nem bírtam ki, ölelés nélkül.
Öleltem és éreztem, hogy milyen meleg. Éreztem a lélegzetét, a szívdobogását. Reméltem, hogy ő is érzi az én szívdobogásomat, még így, álmodva is.
Annyira megnyugtató volt a közelsége, hogy elaludtam én is. Álmomban egy hajón voltunk és ő elérhetetlen volt számomra. A fedélzeten szaladtam utána, de ő mindig elmenekült, majd eltűnt. A hajó orránál álltam, a tengert figyelve, amikor egyszer csak elkapott hátulról és magához szorított. Boldog voltam és mégis fájt. Az ölelése fullasztott, alig kaptam levegőt.
Hirtelen felriadtam és láttam, hogy a saját kezem az, ami fojtogat. Féltem, hogy az egész zöld üreg csak álom volt, nem mertem körülnézni. Akkor meghallottam Ben hangját.
- Jó estét manó!- mondta és egy kómás mosollyal ajándékozott meg.
- Neked is. Manó? Akkor te óriás leszel?- kérdeztem gúnyosan.
- Azért manó mert olyan aranyosan összekuporodva alszol, mint egy manó. Egy édes fekete manó.- Természetesen ezzel elérte, hogy fülig elvörösödjek és ezt önelégülten nyugtázta.- Többször kell bókolnom. Aranyos vagy ha zavarban vagy.
- Könnyű elérni- mondtam és előbbi szavaitól még pirosabb arccal. Feltápászkodtam.- Sajnálom, de nekem mennem kéne. Apa már biztos az óráját nézi.
- Persze. Hazafuvaroznál? - kérdezte, amikor kiléptünk a burokból. Már teljesen sötét volt és lehűlt a levegő.
- P..persze- vacogtam. A kabátom a kocsimban maradt.
Ben észrevette és átölelt. A teste melege ellenére is fáztam, de megpróbáltam tettetni. Jól esett a közelsége.
A kocsimhoz érve elgondolkodtam.
- Nem vezetnél te? Nálad van a jogsid? Ööö... Van egyáltalán?
- Persze, hogy van és igen, nagyon szívesen vezetek.- Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját és beültem. Ő megkerülte a kocsit, behuppant és beindította a motort.
Amint elindult a kocsim, a kezemet kezdte kutatni. Rá is talált hamar és odahúzta magához.
- Miből tudtad?- kérdeztem és óvatosan megráncigáltam az összekulcsolt kezeinket.- Mármint, hogy erre gondoltam.
- Semmiből, csak fogni akarom a kezedet.- És ezzel sikeresen elérte ismét, hogy elpiruljak. Rám sandított és elmosolyodott.
- Olyan a mosolyod, mint Britnek. Vagy legalábbis ez az önelégült-mosoly nagyon is Brites. Egyébként, te mennyire ismered Britet?- Erről még nem is kérdeztem.
- Annyira, amennyire Stan bemutatott neki. Elmondta, hogy van egy barátnője, aki aranyos és nincs-e kedvem megismerni. Nem mondom, elég lényegre törő az a lány... Meglepődtem, de gondoltam, miért ne?! És nem bántam meg.
- Kezdem úgy gondolni, hogy ha sokat lógok veled sokat leszek zavarban.- mondtam fülig kipirosodva, az előző mondatától.
Nevetett. Az út hátralevő részében nem beszélgettünk, mégis nagyon-nagyon dübörgött a szívem. Még sose éreztem ilyet. Elég, ha a közelemben van és már boldog vagyok. Vajon Brit is ezt próbálta elmagyarázni nekem, amikor Brianről beszélgettünk legelőször? Furcsa. Kijelenthetem, hogy most nagyon boldog vagyok.
Majdnem megijedtem, amikor megállt a kocsi, olyan hirtelen tudatosult bennem, hogy megérkeztünk. Ben kiszállt és én követtem. A házuk szép fehér és zöld közti árnyalatot öltött és ezzel tiszta érzést keltve az emberben.
Egyszer csak hatalmas dübörgés hangzott a házból és egy fél perc múlva kicsapódott az ajtó.
- Benny!!! Miért nem telefonáltál haza?- Egy középkorú nő rohant ki a házból, egyenesen Ben nyakába.
- Szia, anya!- Ben picit megszeppenve lefejtette magáról anyja karját és rám nézett. Ő is észrevett és meglepődött
- Oh... Elnézést, nem vettelek észre. Lilian White vagyok, Benny édesanyja. Talán picit túl sokat aggódok érte, de ő az egyetlen aki van nekem.- azzal beszaladt a házba.
- Bocsi, elég érdekes anyám van.- Ben szégyenli? De hát miért?
- Semmi gond! Szerintem inkább, csak aggódó.
Búcsúzóul kaptam még egy csókot és ezzel elérte, hogy egész hazaúton zakatoljon a szívem.
Otthon Pandora vette észre hamarabb, hogy a fellegekben járok és jól esett erről egy lánnyal beszélni. Részletesen elmondtam minden egyes mozdulatot, érzést, érintést. Végül csak ennyit mondott:
- Sok szerencsét a barátodhoz.- mosolygott és kiment a szobámból. Nagyon boldog voltam és zuhanyozás után is ilyen boldogan huppantam az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése