Negyedik fejezet

Ben egy hónapja csókolt meg. Azóta minden szép és jó.

 A suliból már csak 1 hónap van, a szülinapomig 2. Greg egy hetet töltött it és áldását adta rám és gyönyörű barátomra. Apa azt mondta, hogy összeillünk, anya. csak vigyorgott. Minden jó volt, kivéve egy dolog. Ben és én. Rengeteget jártunk – én neveztem el- a gömbbe, többször is voltunk dupla randin Britékkel és még mindig vonzott magához. De a kapcsolatunk tovább nem fejlődött. 

- Csak én gondolom úgy, hogy már többnek is kellett volna történnie?- kérdeztem Britet, amikor az egyik dupla randin kimentünk a mosdóba.

- Ella, nem gondolod, hogy... hmm... lehet, hogy ő nem akarja elsietni.

- Hát ezzel most nagyon megnyugtattál, köszi. Te és Brian mikor feküdtetek le?

- Azt hiszem a második randi után... De az más! Brian teljesen más, mint Ben.

- Jó, jó. De ne mond azt, hogy te nem úgy gondolod, hogy már továbbléphetnénk.

- Igen, de nem az én véleményem számít. Gregnek volt egy barátnője, akivel csak 2 hónap után akcióztak.

- Greg semmit nem siet el. Hány éve kéri meg a kezét Larának?- Lara és Greg 4 éve vannak együtt és Greg már jó pár éve hajtogatja, hogy megkéri a kezét, de ha ez így folytatódik Lara legnagyobb álma nem fog hamar teljesülni. Pedig szép pár.

- Oké, oké! Akkor nem próbállak megnyugtatni, idegeskedj csak!- azzal trappolva kiment. Tudom, hogy nem sértődött meg igazán, ezért csak mosolyogtam és utánamentem, hogy együtt megkeressük a fiúkat.

 Ezen a randin a vidámparkba mentünk. Brian kiharcolta, hogy sötétedés után menjünk, mert úgy még sose volt. Akkor még nem gondoltuk, hogy így nehezebb lesz egymásra találni.

- Én felhívom Bent.- mondtam egy tíz perc múlva elkeseredetten.- Ó! Kicsöng. Á, szia Ben. Igen már rég és épp titeket keresünk. Hol? Oké! Sietünk! El ne mozduljatok! Szia! Azt mondta a nagy hullámvasútnál vannak. Induljunk, mielőtt kereső expedícióba kezdenek. 

 Rögtön kiszúrtuk a két fekete istent a többi ember között. Brian és Brit eléggé heves csókolózásba kezdtek. A mi gyengédebb csókunk eltörpült mellettük. Láttam, hogy Ben is így gondolja, ezért megöleltem.

- Szeretlek!- mondtam és tényleg így is gondoltam. Eddig még nem igazán mondtam ki még magamnak se. 

- Én is téged manóm.- Hát igen... A manó becenév megmaradt.

- Adhatnál valami aranyosabb becenevet is. Te mit szeretnél? Hmm. Vajon mi illik rád? Majd kitalálom. 

- Oké manó. Manó. Manó.- Egyre gyengédebben mondta, majd megcsókolt. Hevesebben mint szokott és egész testemben remegtem. Csókolt. Még mindig és még mindig. Megrogyott a lábam, de Ben nem engedte el az ajkaimat. Átfogta a derekamat és közelebb húzott magához. 

- Hé, hé! Ne közönség előtt.- Brian Vigyorgott. És Brit is.

- Ezt most pont ti mondjátok?- kérdeztem, kábán. 

 Az este további részében felültünk mindenre és bementünk mindenhova, ahova csak lehetett. Bár Brit és Brian nem jöttek, minket felráncigáltak a szerelemvasútra. Félhomály volt, ami mégis látszódott, az mind rózsaszínben pompázott. Minden bizonnyal, ha nem Ben van mellettem, émelyegni kezdek.

- Ez undorító! Semmi szerelem nincs az éneklő, rózsaszín felhőkben.

- Ezt észben tartom. Randin nincs semmi éneklő élettelen tárgy.

- Kivéve, ha maci és aranyos a hangja. Azt szeretem.

- Kérsz egyet szülinapodra? Szívesen veszek.- Elő ajándéknak kaptam egy lágy, gerincremegtető csókot.

- Igen, de tudod, hogy mikor van?- Meglepődtem. Szerintem még csak egyszer mondtam. A legelején.

- Emlékszem. Könnyű megjegyezni. Július hetedike. Két hetes. Egyszerű.

- Aranyos vagy, de az még két hónap. Addigra simán megutálsz.- Az előző barátaimmal se igazán bírtam sokáig. Miért pont vele sikerülne? 

- Nem hiszem, hogy az lehetséges. Szerintem 2 hónapot bőven kibírok.

- Főleg, ha ilyen lassan haladunk.- jegyeztem meg halkan, hogy ne hallja.- Ez a zene nagyon idegesít, ha kimegyünk belefojtom Britet egy kanál vízbe. And again, and again. Azért örülök, hogy egyedül lehetünk és veled ez a hely is romantikus.- mondtam hangosabban és ezzel elértem, hogy úgy mosolyogjon, ahogy senki más nem tud: sexysen, boldogan, aranyosan, szerelmesen, szégyenlősen egyszerre. Egyveleg mosolynak hívom és ilyenkor mindenhova követném, akkor, amikor csak akarja.

- Ugye ilyet csak én kapok?- kérdeztem és végighúztam a kezemet a még mindig felfelé görbülő száján.- Mindenkinek a közelemben van egy különleges mosolya, ami szebbé teszi. Már ha lehet javítani a gyönyörűt. Nekem is van?

- Igen.- mondta kurtán és, hogy ne kérdezzek vissza letámadott. Először csak csókolt, majd egyre feljebb és feljebb csúszott a keze a pólóm alatt. Most? Itt? Ez komoly? Egy ilyen nyálas helyen? Bármelyik percben vége van az útnak és kint leszünk.

Mégis, abban a pillanatban azért könyörögtem, hogy ne álljon meg. 

 Máris úgy ismerte a testemet, mint a tenyerét. Pontosan tudta, hol jó és hol nagyon jó. Nem tudom hova keveredett a pólóm, de már nem volt rajtam. A hasam legérzékenyebb pontjait csókolta és én alig kaptam levegőt. Heves volt és céltudatos. Az ujjai hidegek voltak és ez a felforrósodott bőrömön olyan volt, mintha jeget csúsztatna rajta.

 Épp a legjobb pillanatban fény szűrődött az alagútba. Azonnal eleresztett és a pólóm keresésére indult.

 Briték kint vártak és pont ölelkeztek, amikor pirulva-virulva eléjük léptünk. A pólómnak nyoma veszett, úgyhogy Ben pulcsijában feszítettem. Brit önelégült, Brian pedig bugyinedvesítő mosolyt villantott. Hogy ezek mennyire összeillenek!

- És mi van azzal, hogy egy kanál vízbe fojtod?- Ben egyveleg mosolyától bepánikoltam kicsit. Nekem milyen különleges vigyorom van?

- Ahhoz, most fáradt vagyok.- Jelentőségteljesen néztem Benre, majd tovább gondolkodtam, új, világmegrengető kérdésemen.

 A vidámpark után a parton sétáltunk pirkadatig. Brian Britet, én Bent fuvaroztam haza. 

 A kocsiban csak a zenét lehetett hallani. Ben a térdemen pihentette a kezét. Megérkeztünk és tudtam, ha kiszállunk a kocsiból semmi nem fog már történni. Ben nem nyitotta ki az ajtót, csak engem nézett. Lágyan, olyan bocsánatkérőn. Én a szemébe néztem, dacosan. Nem akartam, hogy most kiszálljon. Pedig ez fog következni, ha nem teszek semmit. Kicsatoltam magam és odahajoltam az arcához.

- Most el fogsz menni?- kérdeztem suttogva. 

- Nem akarok, de anya szerintem már tűkön ül. Így is fél óráig fog sírni a nyakamba, hogy hol voltam.

Igen, Lili úgy viselkedik Bennel, mint egy három évessel. Félti mindentől és még sose engedte, hogy bemenjek, azzal az indokkal, hogy késő van, vagy épp nem alkalmas. Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy járunk és Ben mondta, hogy az előző barátnőinél még rosszabb volt, de én azért egy kicsit magamra vettem a dolgot. Néha úgy viselkedik, mintha, valami drogdíler lennék, aki drogot akar eladni az ő fiacskájának. Idegesítő.

- Kaphatok egy jóéjt csókot?- Abban a pillanatban majd elsüllyedtem szégyenemben. Ez nem én vagyok. Sose csinálok ilyen számító dolgokat.

- Kaphatsz, ha nem 'jóéjt' csóknak hívjuk.- Azzal megcsókolt. Majdnem úgy, mint a szerelemvasúton. Csak sokára engedett el és én boldog voltam. Most tökéletesen beérem ennyivel. Ez a csók többet jelent, mint, hogyha az ágyában kötök ki. Édes mondanivalója volt és én megértettem. Viszonzásképp kapott tőlem egy nyakra-puszit és visszahúzódtam a helyemre. Kiszállt, rám mosolygott és elindult a ház felé. Nem volt kedvem megvárni, amíg Lili megjelenik, úgyhogy elhajtottam. 

 Holnap hetedike. Pontosan két hónap a 17. szülinapomig. Ez a sok hetes! 

Világéletemben nem érdekeltek a babonák. Kinevettem a babonásokat, mégis volt egy dolog, amiben hittem. A hetes ereje. Bármi kiemelkedő jó, vagy rossz történt velem, valahogyan köze volt hozzá a hetesnek. Például hetedikes koromban hét órakor csókolóztam először, hét napig voltam kórházban, amikor elütött egy autó (kisebb sérülésekkel megúsztam), negyedik hó tizenhetedikén jöttem össze Bennel. 

Szóval a 17. szülinapomtól most egy kicsit rettegek. Alig bírom kivárni, de mi van ha valami szörnyű történik? Mondjuk köztem és Ben között. Rémisztő.

- Na! Végre hazajöttél! - Pandora vigyorogva nyitott nekem ajtót.- Van fogalmad arról, hány óra? Fél hat! Mit csináltatok ti Bennel? Vagy inkább kérdezzem úgy, hogy csináltátok Bennel?- kuncogott és utat nyitott, hogy bemehessek. Vigyorogtam, de a szemem majd le csukódott. Fáradt voltam és fájt a lábam. Semmire nem vágytam csak a zuhanyzómra, majd a pihe-puha ágyamra.

- Áááágy!- Sikeresen kinyögtem az első szót ami eszembe jutott. A hazafelé úton a maréknyi erőm is eltűnt.

- Jól van, jól van! Holnap hetedike van. Nem félsz?- A szó hallatán felpattant a szemem és mérgesen néztem Pandorára.

- Panda! Még van időm babonás napom kezdetéig. Legalább addig ne azon agyaljak, hogy most jó, vagy iszonyú lesz-e. És ha most megbocsátasz szeretnék egész nap az ágyban feküdni. Jóéjt. 

Pandora nevetett és megpaskolta a hátamat. Manapság nagyon jóban vagyok vele. A múltkor már a mostani feltörekvő bandákról is tudtunk diskurálni.

 Tisztálkodás után bedőltem az ágyba és rögtön elaludtam. Egyszer csak felriadtam, mert apa benyitott. Bocsánatot kért és kiment. Még mindig fáradt voltam, de eléggé elgémberedtem. Órák óta alhatok, ugyanabban a testhelyzetben. Feljebb csúsztam, betakartam magam és lehunytam a szemem. Visszajátszottam az estét és boldogság öntött el. Talán ez volt a legjobb randink eddig.