A tükör előtt álltam és néztem benne magamat. Mintha anyát láttam volna, csak 23 évvel korábban. Ugyan olyan vágású kék szem, hosszú, világos barna haj, még a magasságunk is egyezett.
A telefonom az asztalon volt. Minden pillanatban fel voltam készülve rá, hogy megcsörren. Apa megígérte, hogy amint beér a kórházba felhív. Az út egy óra a kórházig, ő pedig kb. másfél órája indult. Az elején a konyhában ültem, de nem bírtam ezért feljöttem a szobámba.
Kimentem a fürdőből. Végignéztem a szobámon. Az asztalt még anyától kaptam. Szép sötét fa, hozzá illő székkel. A poszterek felét anyával válogattam. Miatta vagyok az, aki. Ha most történne vele valami, nem tudom mihez kezdenék. Bár apánál lakok, minden héten többször is beszélek anyával telefonon és hetente küldök neki egy e-mailt.
Megszólalt a Scream és rohantam a telefonomért. Apa volt az.
- Szia Ella!
- Apa! Mi van anyával?
- Nyugalom! Nem olyan nagy dolog. Leesett a lépcsőn. Enyhe agy rázkódása volt. De már jól van.
- Hála az égnek!- Hatalmas könnyebbülést éreztem.- Mikor mehetek be?
- Holnap már kiengedik, szóval nem kell bejönnöd.
- Akkor holnap este átmegyek hozzá.
- Rendben. Nemsokára indulok. Legyél jó. Szia.
- Szia apa.- és megszakadt a vonal.
Ha holnap találkozok vele, minden részletet kikérdezek.
- Hallottam, hogy beszéltél Jimmel. Annie jól van?- Pandora volt az. A hangjában aggodalom csengett.
- Igen, holnap már kiengedik. Este átmegyek hozzá.
- Rendben. Sütök neki majd sütit.
Mosolyogtam. Tudtam anyát ez nem fogja felvidítani. Bár ő ajánlotta a válást, én tudom, hogy nem örül annak, hogy apa együtt van Pandorával. Neki már több élet társa is volt,de egyikkel se hosszútávú.
Apa olyan nyolc körül jött haza. Megnyugtató volt látni, hogy nyugodt és nem aggódik. Kérdeztem, hogy történt pontosan, annyit mondott, hogy anya megbotlott egy tanítványánál és legurult a lépcsőn.
- Zongora vagy Spanyol korrepetálás?- Anya a régi sulimba dolgozott, de egy ideje már csak magán leckéket ad.
- Spanyol. De holnap úgy is kikérdezed.
Igen kikérdezem, de nem tudok addig várni. Jó éjt kívántam apáéknak és felmentem. Letusoltam, majd felvettem a pizsamámat- apa egy régi japán feliratú pólója és egy rövidnadrágom, és visszamentem a szobámba. Ott kifeküdtem az ágyon, de nem tudtam aludni. Végül hajnalba csak sikerült. Rém álmom volt. Azt álmodtam, hogy mentem anya elé a kórházba, de épp műtötték. Órákon keresztül kellett a váró teremben ücsörögnöm, pattanásig feszülő idegekkel. Amikor kijött az orvos, már láttam, hogy baj van. Elmondta, hogy mindent megtettek és sajnálja, de anya meghalt.
Arra keltem, hogy sírok és hideg verejték folyik a hátamon. Nem! Anya jól van és nemsokára hazamehet. Akkor én átmegyek és elvicceljük a dolgot.
Nem volt iskola ezért bekapcsoltam a tv-t. Addig néztem, amíg hangokat nem hallottam. Gyorsan kikapcsoltam és lementem, mintha most keltem volna. Pandora épp kávét főzött.
- Jó reggelt.- köszöntem egy ál-ásítás közepette.
- Ohh neked is. Ugye csak délután mész Annie-hez?
- Igen úgy terveztem. Egyébként is, szerintem még nem engedték ki a kórházból.- Utálom ezt a szót. Kórház. Olyan, mintha az ember ott kapna el minden betegséget.
- Mit kérsz reggelire?- Mindig ilyen kedves? Vagy csak most?
- Köszi, de megcsinálom magamnak. Jó reggelt apa!- Apa becammogott a konyhába és leült.
- Neked is. Jó reggelt Panda.
- Jó reggelt szívem.-és adott neki egy csókot.- Jó lesz mindkettőtöknek a rántotta?
- Mondom, hogy csinálok magamnak!- erősködtem. Nem akartam, hogy azt lássa a segítségére szorulok.
- Nekem oké. És szerintem Ellának is tökéletes.
- De apa..
- Akkor két rántotta!- mondta boldogan Pandora. Két hónapja él velünk, de eddig nem akartam elfogadni, hogy apa valaki mással él mint anya. Pedig nem is olyan undok, mint én gondoltam. Egész aranyos.
Eldöntöttem, hogy este megyek csak át anyához. A nap többi részét takarítással töltöttem. Kitakarítottam a szobámat, a fürdőmet, a konyhát, a nappalit és apáék fürdőjét. Pandora többször is szólt, hogy hagyjam abba, majd ő megcsinálja, de olyan rég takarítottam.
Hatkor végeztem mindennel. Gondoltam, leülök egy fél órára gépezni, úgyis pénteken is frissül a kedvenc web képregényem és tegnap nem néztem meg, plusz az e-mailemet is meg kéne már nézni.
Negyed hétkor megszólalt a csengő.
- Nyitom!- Apa hangját hallottam lentről. Az ajtó kinyílt, de nem hallottam ki jött. Pár másodperc múlva meghallottam Brit nevetését.
- Szia Brit!- Üvöltöttem le vidáman.
- Szia! Ha meglátsz,ne akadj ki nagyon!- Mit csinált már?
Ledübörögtem a lépcsőn, majd elkerekedett a szemem. A holló fekete hajú Brit itt állt majdnem narancs sárga hajjal.
- Te hülye! Komoly? Még ez is jól áll!- Akkorát nevetett, hogy Pandora kijött a szobából.
- Már volt kék, fekete most meg narancs?- Pandora is elkerekedett szemmel nézte egyedi barátnőmet.- Nem is tudom milyen az eredeti színe.
- Olyasmi, mint amilyen Elláé.
- Én maradok a természetes szőkénél.- Pandora mosolygott. Én azt hittem, hogy ő is festi.
- Hagyunk titeket beszélni. Gyere drágám megy a meccs.- Apa ennyivel beérte a beszélgetést. Gondolom fontos meccs, mert nagyon izgatott volt a hangja.
Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyra.
- Anya kórházba került.- Kezdtem mondandómat és elmondta, hogy, miért és, hogy mikor megy haza.
- Szegény! Meglátogattad?
- Nem. Most akartam átmenni hozzá, csak megjöttél.
- Mehetek én is? Bírom Anniet.- Azt hiszem, kétszer találkoztak eddig.
- Oké. Szerintem én megkérdezem, hogy mehetünk-e.- Azzal elővettem a telefonomat, megkerestem a telefon könyvbe és hívtam.
A hangja kicsit fáradt volt.
- Szia kicsim. Mikor szeretnél jönni?
- Honnan tudod?- Meglepődtem. Általában apa az aki tudja mire gondolok.
- Apád mondta.- Nevetett. Hát igen, anya nem ismer annyira. 10 éves korom óta nem ő nevel.
- Olyan hét körül mennénk.
- Mennénk? Jim is jönne?- Bár csak apát mondta, hallottam a hangján, hogy Pandorára gondol.
- Nem. Én meg Brit.
- Ja!- Megkönnyebbült.- Gyertek nyugodtan.
Britre vigyorogtam és ő ezzel megértette, hogy mehetünk.
- Én is ilyen kocsit akarok!- Brit épp elhelyezkedett a Cadillac Escaladem anyós ülésén.
- Két évig könyörögtem, mire megkaptam. Sok szerencsét. Ja és előbb a jogsit szerezd meg.- Becsuktam az ajtót és beindítottam a motort. Szeretem a kocsim motorjának hangját. Mintha egy hatalmas cica dorombolna.
A kocsimba csak nyugtató zene mehet, tehát Evanescence. Épp a Lithium kezdődött, amikor megérkeztünk. Brit kiszállt, én viszont még nem akartam. Mi van, ha anya kék-zöld foltosan nyit ajtót...
- Gyere már! Anyud biztos jól van!- Brit az ablakot kocogtatta és a szemét forgatta.
- Oké, oké.
Kiszálltam a kocsiból és megnéztem a házat. Hogy én mennyire szeretem. A barack fától az udvarban a sötétkék függönyig, mindent.
Brit már a csengőt nyomta, mire odaértem az ajtóhoz. Rögtön felhangzott a két éves mopsz Bob ugatása.
-Nyitom!-anya hangja még mindig fáradtan csengett.- Au! Bob! Menny arrébb!
Anya kinyitotta az ajtót és Brit felnevetett.
- Sziasztok!- Széles vigyor jelent meg anya arcán és megpróbálta bent tartani az előre furakodó kutyát.
- Szia Annie! Szia Boby!- Brit máris letámadta a boldog Bobot. Nem zárom ki, hogy csak a kutya miatt jött.
- Szia anya!-Rettenetesen megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy tökéletesen jól van. Előre mentem, mivel láttam, hogy Brit nem azzal van elfoglalva, hogy beljebb menjen.- Brit gyere, vagy kizárlak.
Anya teával és kakaóval várt minket. A nappaliban lévő asztalnál ültünk és mindenről beszélgettünk, ami csak eszünkbe jutott.
- És miért lett narancs sárga a hajad?- Anya nevetve kérdezte Brit hajára mutatva.
- Hát én vöröset akartam mert az jól állna nekem, de ilyen lett.
- Mit szólnál, ha feketére festeném a hajam?- A kakaómat kavargattam. Oldalra sandítottam, hogy lássam milyen képet vág.
- Megpróbálhatod, de szerintem nem állna jól.- Anya mosolygott, de nem tetszett neki az ötlet.
- Megcsinálhatom neked?- Természetesen, ha kicsit is őrült az ötlet, Britnek tetszik.
- Hát, maximum, ha nem tartós. Lehet, hogy tényleg nem áll jól.-Eleinte nem gondoltam komolya, csak kíváncsi voltam mit szól anya, de kezdett egyre jobban tetszeni.- Bennek szerinted tetszene?
- Ki az a Ben?- Anya felkapta a fejét.
- Ella leendő barátja- Brit önelégült mosollyal nézett rám.
- Azt azért nem mondanám. Nem hinném, hogy felhívtam a figyelmét. Amikor a benzinkúton találkoztunk és elkísért a kocsimig olyan fura volt...
- Ezt még nem is mondtad!- Brit hangja tele volt szemre hányással.
- Addig amíg el nem értünk a kocsimhoz, minden normális volt, aztán meg csak úgy odanyögött egy szia-t és elment.
Brit akkorát nevetett, hogy Bob elkezdett ugatni, ezen pedig már anya is kacagott.
- Most mi van? Olyan volt, mintha le akarna rázni.- olyan értetlen képet vágtam, hogy Brit könnye kicsordult.
- Arra.. nem gondoltál... hogy csak túlliheged?- Kérdezte a röhögését visszafojtva.
- Ö.. Lehet... Vagy csak többre számítottam- Kezdett égni az arcom. Hát, igen sokkal "romantikusabb" búcsúzásra gondoltam.
- Ne várd, hogy rögtön lesmároljon...
- Renden. Na, kitárgyaltuk, hogy milyen reménytelen vagyok? Akkor ideje lenne Britet hazaszállítani. Elég késő van már. Anyudék mérgesek lesznek...
- Oké, tudom, hogy le akarsz már rázni. Hazaviszel Annie?
- Én nem vezethetek pár napig... Még eléggé veszélyes lenne. Busszal fogok közlekedni.
Brit elköszönt anyától és hazavittem. A kocsiban Brit valamin elgondolkodott.
- A kutyák sok esetben olyanok, mint az emberek.- Szólalt meg egy idő után. Gondolhattam volna, hogy megint valami olyan dolgon gondolkozik, ami hülyén hangzik, mégis órákig fogok gondolkodni rajta. Általában így szokott lenni.
- És ezt most miért is mondtad?- Kérdeztem, valami hatalmas hülyeségtől félve.
- De nem? Hiszen, mi is kötődünk másokhoz, a hülyeséget nagyon hamar megtanuljuk és egyedül nem érezzük jól magunkat.- Az arca annyira komoly volt, hogy mosolyognom kellett.
- Igen, igazad van.- mondtam, miközben visszafojtottam a feltörni készülő röhögő görcsömet.
- Viszont van egy hatalmas különbség.- A homlokán ráncok jelentek meg.- Az, hogy míg a kutyák félelemből bántanak, addig az ember azért, hogy neked rossz legyen.
- Hát... van benne valami. És az, hogy a kutya jobban kimutatja, hogy szüksége van rád.
- Hmmm...- Az út további részben, a kutyák és az emberek közti különbséget taglaltuk és néha túlságosan is komolyan gondoltuk új elméletünket.
Még visszafelé is ezen gondolkoztam. A végén arra jutottam, hogy egyes kutyáknak jobb, és szívesen cserélnék helyet Bobbal egy kis időre. Amikor benyitottam és anya meglátott, megkérdezte mi az, én pedig annyit mondtam, hogy Bobnak nagyon jó. Láttam rajta, hogy nem igazán érti, de nem fog kérdezősködni.
Leültünk és valami krimit kezdtünk el nézni. Egy gazdag férfit leszúrtak és elástak. Eleinte úgy gondoltam, hogy A postás a gyilkos, aztán, hogy a ház vezető, majd a feleség, utána pedig, hogy a szomszéd srác. Végül kiderült, hogy a szakácsné lánya, aki attól félt, hogy a szülei szétmennek a halott miatt. Elég elmebeteg módjára viselkedett. Anya azt mondta, hogy ő a szakácsnére számított. Ha belegondolok, én mindenkit meggyanúsítottam, kivéve a lányt, aki félénk volt és szimpatikus.
Anya elment fürödni, én maradtam és megnéztem egy stand-up-comedy műsort. Nem találtam viccesnek. Arról beszélt a pasas, hogy, hogyan húzott meg egy hülye libát, meg, hogy még mindig a szüleinél él és ez milyen gáz. Ja meg valami hírességet cikizett, akiről azt se tudtam, hogy létezik. Kikapcsoltam a tévét és felmentem, hogy lezuhanyozzak.
Amikor kész lettem, el akartam köszönni anyától, de már aludt. Nagyon fáradt lehetett. Lassan bezártam az ajtót. Lementem és megágyaztam magamnak a kanapén. Lefeküdtem, de nem akartam még aludni. Benre gondoltam és hogy hétfőn muszáj találkoznom vele, amikor elnyomott az álom.
Nagy csörömpölésre riadtam. Kiszaladtam a konyhába és anyát láttam, amint egy halom lábas között a földön fekszik. Bambán nézett rám, bocsánat kérően.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Kávét akartam csinálni.
- Szerencsétlenebb vagy, mint én- nevettem és segítettem összeszedni.- Ezért kérek egy kakaót.
-Rendben.- már ő is nevetett. Kivette a kávéfőzőt, amit gondolom eleve akart. Megfőzte a kávét, nekem pedig melegített kakaót. Érdekes fajta kakaó port használ. Nagyon cukros, de rettentően finom.
- Mikor mész? Ruhát nem hoztál magaddal ugye? Bár nem baj, van itt pár cuccod, múlt korról- és már fel is állt, hogy lehozza. Megfogtam a karját és visszahúztam.
- Elég lesz később is.
A délelőttöt nála töltöttem, segítettem a takarításban. Ebéd előtt elmentem megsétáltatni Bobot. Általában az utcában tesznek egy nagy kört anyával, ezért úgy döntöttem, hogy most messzebb viszem. Bob be van tanítva, úgyhogy könnyű sétáltatni. Kb. egy fél órája sétáltunk, amikor megláttam egy felénk futó nagy kutyát. A pórázát maga után húzta, nemrég szökhetett el. Általában nem ijednék meg, de Bob nem szerette a nagy kutyákat. Ami azt illeti félt tőlük. Ez a kutya pedig hatalmas volt és izmos. Persze az én félős mopszom is meglátta és lecövekelt. Megpróbáltam arrébb ráncigálni, de nem mozdult, az a kutya pedig egyenesen felénk rohant. Már azt is láttam, hogy egy sötét dán dog.
Ekkor megláttam az utána rohanó gazdáját. Elég gyorsan futott, de esélye se volt utolérni a 10 méterrel előttünk futó kutyát. Megijedtem, hogy Bob félelmébe nekimegy, de a kutya előttünk megállt és barátságosan csóválta a farkát. Természetesen észre vette, hogy mind a ketten megijedtünk. Néztem és láttam, hogy nem fog se nekem, se Bobnak nekitámadni.
Ekkor beért minket a gazdája. Ben volt az.
- Daisy! Mondtam már, hogy ne szaladj el! Á, Ella, te vagy az? Bocsi remélem nem ijedtetek meg.
- Szia Ben! Ami azt illeti de. Bob rettentően félénk.- mondtam és a hangomon hallani lehetett, hogy én is megszeppentem.
- Hogy mi mindig összefutunk?!- Mosolygott. Ahh ez a mosoly még mindig hihetetlen.- A környéken laksz?
- Nem, anyum lakik két utcával lejjebb. És te?
- Nem mondhatnám. Már vagy egy órája üldözöm Daisy-t.- és megveregette a boldog kutyája hátát.- Ő a te kutyád?- A lábam mögé bújó Bobra mutatott.
- Félig. Anyával együtt vettük, de nálam nem lehet, mert a mostoha anyám allergiás a kutya szőrre.
- Igazán aranyos. Szia Bob! Ne félj, nem bántok!- Leguggolt és óvatosan Bob felé nyújtotta a póráz nélküli kezét. Bob először megijedt, majd megszagolta és megnyalta Ben kezét és előbújt a lábam mögül.
Daisy erre féltékeny lett és orrával megbökte a gazdája hátát, majd az én kezemet. Elmosolyodtam és arra gondoltam, amit a kocsiban beszélgettünk Brittel. Hát most igazán helyet cserélnék Daisyvel.
- Merre mentek?- kérdezte és Bob arcon nyalta, amiért abbahagyta egy pillanatra a simogatást.
- Teszünk egy nagy kört arra. Vagyis már csak félkört.-mondtam. Nevetett és felállt.
- Nem bánod, ha veletek megyünk? Szerintem Bob is örülne.- Daisy-t és Bobot nézte. Ez a kutya hihetetlen! Az előbb még fél Daisytől, most meg mintha a legjobb barátok lennének.
- Persze...- Oké. Hivatalosan is megállapítom, hogy én nem tudok értelmes társalgást folytatni.
Az úton a kutyákat figyeltük és nevettünk rajtuk. Daisy még egyszer elszökött, de most nem ment messzire, csak fel a járdára, hogy akarata ellenére megrémítsen egy gyereket.
- Tudtad, hogy minél kisebb vagy, a kutya annál jobban szeret?- Kérdeztem, a kisgyereket figyelve.
- Nem, de ha belegondolok Daisy inkább a kicsiket szereti. Szerintem hozzád is azért ment mert ilyen alacsony vagy.- Lenézett rám. Legalább 20 centivel kisebb voltam nála.
- 160 centi egy lány esetében pont megfelelő.- Nem szerettem, ha a magasságommal piszkálnak. Szerettem, hogy kicsi vagyok, de megvoltak a hátrányai.
- Nem mondtam, hogy baj. Szerintem aranyos vagy.- A szemembe nézett és mosolygott. Éreztem, hogy elpirulok, úgyhogy a kutyákat kezdtem nézni.
- Daisy öh..- Mondtam és Ben elfordította a tekintetét rólam. Daisy épp egy másik járó kelőt tartott fel.
Egy óráig sétáltunk és beszélgettünk. Megtudtam róla pár dolgot, amit már amúgy is tudtam Britnek köszönhetően, bár ezt nem tudhatta. Inkább ő beszélt, én figyeltem. Egészen anya házáig kísértek minket. Bobék jól kijöttek és mi is. Elég könnyen el tudtunk beszélgetni, mivel nagyjából egyezik az ízlésünk. A kert kapunál megálltam és szembefordultam Bennel. Egymás szemébe néztünk és ő közeledett. Már majdnem összeért az ajkunk amikor Daisy ugatni kezdett és elrántotta Bent. Elesett és a kutyája addig vonszolta maga után, amíg el nem engedte a pórázt.
- Ne haragudj Ella! De Daisy... Sajnálom!- És már szaladt is a kutyája után.
Boldog is voltam, meg nem is, amikor bementem a házba.
Ben szerint aranyos vagyok. Ez nagyon boldoggá tett. És az is, hogy meg akart csókolni. Viszont a pechem miatt majdnem mérges voltam. Miért nem tudott Daisy egy percet várni?
Ebéd közben anya észrevette, hogy a fellegek közt járok, úgyhogy beszámoltam neki a találkozásról. Kivesézett minden egyes mondatot és én csak nevettem rajta. Nem lényeg mi történt pontosan, csak az a néhány másodperc amikor majdnem megcsókolt. De csak majdnem... Majd legközelebb, gondoltam és elmosolyogtam. Anya azt hitte, rajta mosolygok, úgyhogy tovább parodizálta, hogy szerinte milyen fejet vághattam, amikor Ben azt mondta aranyos vagyok.
Öt óra felé elköszöntem és hazamentem. Apa nem volt otthon, úgyhogy Pandorával tévéztem. Eltökéltem, hogy megismerem, amennyire csak lehet és nem fogom meggyűlölni, csak mert van.
Teljesen meglepődtem, hogy mennyire könnyen el tudok vele beszélgetni. Egész aranyos. Furcsa, hogy tegnap még a pokolba kívántam, ma meg jókat nevetek vele.
Este fürdés után az ágyban arra gondoltam, hogy holnap meg kéne kérdezni Britet nincs-e kedve eljönni velem sétálni. Ben elmondta, merre lakik, hátha összefutunk. Remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése