Tizenötödik fejezet

A jegyeim borzalmasak. Mindenből rontottam, kivéve angolból. Van még fél hónapom arra, hogy javítsak, és bejussak egy Bostoni fősulira. Pompás, nem?
Ben remekel, mindenből kitűnő, dolgozik, tanul, foglalkozik velem, elhiteti magával, hogy Bostonban akar élni. A világ legfantasztikusabb embere.
 Egy egyszerű kis sarki boltban dolgozom, amit nagyon szeretek, és elég jól fizet. Így viszont csak a hétvégén marad időm Benre, ami miatt rettenetes bűntudatom van. A legjobb oldala, hogy így úgy érzem, teszek azért valamit, hogy Brit után mehessek.
Lassan két éve, hogy Brittel találkoztam volna. Nyáron se jöttek haza. Télen pedig elég furcsa volt nélkülük a tizennyolcadik születésnapom. Majd a tizenkilencediken, nyugtattam meg magam.
 Az utóbbi időben úgy érzem, megerősödtem. Alig érzem szükségét annak, hogy másokra támaszkodjak. Kenny nyaggat, hogy alig beszélünk, hiszen mindig csak panaszkodtam neki. Most, hogy nincs szükségem lelki szemetesládára, úgy érzi, nem is kell nekem. Mekkorát téved.
 Apának kezd leesni, hogy el akarok költözni, így most durcizik. Pandorát jövő hétre írta ki a szülész, akkorra várható a húgocskám. Az igazat megvallva apáék meglepetést akartak, így fogalmuk sincs, hogy mi a baba neme. De én biztos vagyok benne.
 A suli egy hónap múlva kezdődik, én pedig rettegek, hogy a jegyeim még a tavalyinál is rosszabbak lesznek.


 Két óra múlva kezdődik csak a műszakom, úgyhogy eldöntöttem, még beugrom anyával szemben, a fodrászhoz. Az utóbbi időben nem vetettem magam alá alaposabb vágásnak, és a festék is kezdett lenőni.
Angela a fodrászom rettentően ügyes volt, csak éppen be nem állt a szája. Mivel minden kis pénzt próbálok megtartani, és nem elherdálni, a kocsim a garázsban porosodik, én pedig gyalog tettem meg a negyed órás utat. Amint kész lettem, az első dolgom volt anyának eldicsekedni az új frizurámmal. Hatalmas újításként elöl, néhány tincset tejföl szőkére festettem, és hátul az eddiginél is rövidebbre nyírattam. Imádom!

 Bobby megőrült a boltocskáért, és a főnököm is viszonozta az érzelmeit, így ma is magammal vittem a munkába. A bolt lényegében mindent árult, élelmiszeren kívül. Az ananászos füstölőtől a kisebb bútorokon át egészen a zsebórákig. Persze minden még a ötvenes-hetvenes évekből. Afféle régiségbolt volt és a rengeteg holmi ellenére Mr Parwelle-nek sikerült zsúfoltság érzet nélkül, otthonossá varázsolni a helyet. Mindig égett az ajtó melletti Kínából hozatott mécsesben valami édeskés illóolaj és, bár én minden egyes alkalommal fuldokoltam az illatától, a vásárlók imádták.
Amint megérkeztünk, drága kutyám azonnal elfoglalta a fotelemet. Sikerült tíz perc alatt átöltöznöm és meginnom egy kávét. Amióta dolgozom, leváltottam a kakaót. Szomorú ez a felnőtté válás.
 Ilyen és ehhez hasonló értelmes gondolatokon agyaltam, amikor Ben olyan öt körül betoppant. A munkaidő végéig volt még fél órám, de mivel ma kevesen voltak és a főnök látta rajtam, hogy nem bírok koncentrálni, elengedett hamarabb. Szinte kirobbantunk a boltból, egy hosszanti csókkal köszöntött, majd elindultunk. Séta közben folyton elkalandoztam, hiszen öt napja nem találkoztunk és kezdett felhalmozódni bennem a vágy. Mint minden péntek délután, a gömbhöz igyekeztünk. Így, kocsi nélkül kicsit több, mint háromnegyed óra volt az út. Bobby boldogan lihegve rohant a vízhez, mikor odaértünk.
- Várod már Bostont? Holnap kezdődik az utolsó félévünk, nincs már sok hátra- mondtam miközben figyeltem, ahogy a kutyám megugatja a jeges vizet. Így, ősz elején, az idő nem a legalkalmasabb arra, hogy pancsoljunk, mi meg sem mertük közelíteni vizet, egyenesen a gömbbe mentünk. Bobbynak is volt annyi esze, hogy két perc fagyhalál után inkább kijött a vízből, és a széltől óvott menedékünkbe szaladt. Rádobtam egy törölközőt, ő pedig, mint egy jól nevelt kismadár, elszundikált. Ezért imádom ezt a kutyát! Olyan gyámoltalan és butus, mégis a legeslegjobb barátja tud lenni az embernek. Egyszer még egy pasast is megugatott, amikor az igencsak veszélyesen közelített hozzánk. Bobby megérezte a félelmemet, és az övét háttérbe szorítva meg akart védeni. Végül az ijesztő férfi meggondolta magát, én pedig szapora léptekkel eltűntem a helyszínről.
 Ben szakította félbe a gondolatmenetemet, méghozzá egy szenvedélyes csókkal. Azon nyomban visszacsókoltam, és a következő pillanatban -de az is lehet, hogy percekkel később- azt vettem észre, hogy rajta fekszem. Nos, egy hete nem volt időnk egymásra, így érthető, hogy a dolgok kezdtek sürgetővé válni. Kiráncigáltam a pokrócot a táskámból, és leterítettem, majd magamra rántottam Bent. Amennyire vágytam Benre, egy megfázásra legalább annyira nem. Szinte letéptem róla a nadrágot, majd egy buja mosollyal segített nekem: kikapcsolta az övét, kigombolta a farmert, ugyanolyan sürgetően húzta le magáról, mint ahogy én tépkedtem. Nálam egyszerűbb dolga volt, a cicanadrágot egy mozdulattal lerántotta, a bugyim pedig csúszott vele együtt. Persze a védekezés mindez után jutott eszünkbe, így kiszenvedtük Ben nadrágzsebéből az óvszert és mérgesen, a fogammal téptem szét a csomagolást. Amíg ő felvette, én kényelmesebb pozícióba helyezkedtem el. Egy pillanat múlva éreztem, hogy rám nehezedik, megragadtam a derekát, és magamba nyomtam. A hirtelen nyomástól felnyögtem, és majdnem elsírtam magam. Meglepődtem ettől az érzéstől, de nem tudtam rá több figyelmet fordítani, ugyanis Ben megmozdult, én pedig átadtam magam az élvezetnek. Minden egyes lökésében éreztem, mennyire vágyakozik rám, én pedig csókokkal köszöntem meg mindezt. Egy mozdulattal megállítottam, ledöntöttem magamról, ő pedig egy nyögés kíséretében megadta magát. Ráültem a csípőjére, és mozogni kezdtem. Azért szerettem felül lenni, mert így jobban láthattam az élvezettől meggyötört arcát. Elmosolyodtam, mire gyönyörű szemével kérdőn nézett rám. Majd a következő pillanatban remegés futott át a testemen, és kifáradtan dőltem előre. Fél perc múlva erőt vettem magamon, és folytattam addig, amíg őt is elérte a gyönyör.
Kimerülten másztam le róla, a testem még mindig zsongott. Amikor a legapróbb hullámok is abbamaradtak, megcsókoltam, majd fejemet a mellkasára hajtottam. A szex ezen részét élveztem a legjobban. Szerelmesen simogattam a hasát, karját, combját, mellkasát. Annyira szeretem, hogy az már fáj. Úgy érzem, ha Ben azt mondaná ne menjek Bostonba, megtenném. El sem tudom hinni, hogy viszont szeret. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, én pedig meglepetten töröltem le.
- Ella, kezdek fázni- mondta, és ezzel tökéletesen véget vetett az idilli pillanataimnak. Nevetve ültem fel, és néztem, ahogy öltözni kezd.- Öltözz te is, mert megfázol. Akkor vettem észre, hogy a nagy sietségben az egyik lábamon ottmaradt a cipő, így az feltartotta a nadrágomat. Felnevettem, majd magamra rántottam.
- Ne kérdezd min nevetek- mondtam mosolyogva.-, mert én sem tudom.
- Bolond Manóm- ölelt át mosolyogva. Csikizni kezdett, én pedig erőtlenül visítottam kegyelemért. Próbáltam magam kiszabadítani, de erősebb volt nálam. Bobby felriadt, és kirontott a törölköző alól. Ugatni és ugrálni kezdett. Még mindig vizesen ugrott közénk, mi pedig az ázott kutyától menekülve, szétváltunk. A mopsz azonnal megnyugodott, boldogan csaholt, a nap hőseként simogatást várva az ölembe feküdt. A harisnyám egy pillanat alatt átázott, én pedig a nevetéstől könnyes szemmel simogattam.
Sötétedésig ott voltunk, kellőképpen átfagyva indultunk haza.
- Hiányzik a kocsiim- hisztiztem Bennek, aki Bobbyt próbálta visszafogni, mert a kutya mindenáron vissza akart menni a gömbbe.- Már rég otthon lennénk.
- És mond csak, mennyit zabál a kicsike? Mennyit spóroltál azalatt az egy év alatt, amióta nem használod?
- Sokat.. Nagyon sokat spóroltam- mondtam szomorúan, mert igaza volt. Szeretett autóm rengeteget fogyaszt, hatalmas összeget gyűjtöttem össze a bakszámlámon, amit születésnapomra kaptam, egy aranyos összeggel. Nos, apáék szinte kirugdosnak a lakásból. A szobámat a kisöcsémnek akarják adni.
 Minden előérzetemmel ellentétben egy édes, kék szemű, pufók arcú kisöcsém született. A szülés váratlanul indult egy héttel hamarabb, de semmi probléma nem volt. Amint megláttam, tudtam, hogy ő lesz a család kis szeme fénye, azonnal megszerettem. Adrian a valaha volt legédesebb kisbaba. Én pedig már most odaadtam volna neki a szobámat, csakhogy be kéne jutnom valami fősulira.
 Hazavittük anyuhoz Bobbyt, majd hazafelé indultunk. Előre megbeszéltük Lilyvel, hogy Ben ma nálunk alszik. Lily az egy év alatt borzalmasan sokat fejlődött. Azt hiszem, teljesen elfogadta, hogy a fia a tél végén Bostonba költözik, velem együtt.
 Reggel fáradtan kászálódtam ki az ágyból, próbálva nem felkelteni Bent. Hála a rutinnak, ez sikerült. Mivel nekem egy órával többet kell reggel készülődnöm, ásítva lopakodtam a fürdőbe egy frissítő zuhanyért. Már javában mostam magamról az alma illatú tusfürdőmet, amikor valaki elrántotta a zuhanyfüggönyt. Sikoltva takartam el magam, majd habos vizet fröcsköltem Ben nevető arcába. Sikerült a szájába találnom, köhécselni kezdett, miközben bemászott mellém a kádba. Sikerült a tíz perces zuhanyomból fél óra boldog pancsolást elérnie, így sietve szárítkoztam a törülközővel.
- El fogunk késni, és csakis miattad!- szidtam le mosolyogva.
- Nem muszáj elkésnünk, elég, ha fél óra helyett, csak negyed órát babrálsz a hajaddal, és időben vagyunk.
Hozzádobtam a törülközőmet, majd a szekrényemhez léptem. Enyhén vörös arccal öltöztem -mert egyetlen szerelmem úgy döntött mindeközben nézni fog-, majd a tükörhöz léptem. Az összkép egész tetszett, bár a hajamra még várt a hajvasaló és a tupírfésű. Szürke, mélyen dekoltált felső és bőr hatású cicanadrág. Tudtam előre, hogy egész nap fázni fogok, de nem akartam farmerben lenni. Nem volt hozzá hangulatom. Hogy kompenzáljam, egy fehér, vastagabb pulóverbe bújtam bele, majd nekikezdtem a hajamnak. Ben fájdalmas arccal nézte, hogy rángatom-tépem-sütöm a hajam, de hát ez az ára a szépségnek. Amint kellőképpen kidühöngtem magam a hajam iránt, és még tűrhetően is állt, elégedetten néztem a tükörképem. Smink nem sok kellett, épphogy csak elsötétítettem a szemhéjam. Miután megbosszultam a hajamat a fogamon, és enyhén beparfümöztem magam, vidáman fordultam Benhez.
- Kész vagyok!-szóltam az éppen egy lábon ugrabugráló szerelmemhez. Merthogy éppen a nadrágjával szenvedett. Elröhögtem magam, és figyeltem az attrakcióját. Amit a nadrág a helyére került ijesztően elmosolyodott.
- Kinevetsz? Ezért fogom most szétborzolni a hajad!
Nevetve rohantam le a lépcsőn, sikerült majdnem orra buknom, szerencsére Ben megfogott, és lesegített a maradék fokon.
- Jó reggelt fiatalok!- köszönt Pandora Adriannel a csípőjén. A baba vidáman fürkészett minket, én pedig megpuszilgattam három hetes kistestvérem.
- Háááát sziiiiaaa kisöcsii- visongtam egyenesen az arcába. Szegényke, már megszokta, nevetve paskolta az arcomat a kezével. Néha úgy érzem, érettebb, mint én.- Jó reggelt Panda! Mi újság?
- Egész este nem aludtam, Adrian folyamatosan nevetett.- Hát, igen. A Light gyerekek nem sírnak, hanem nevetnek éjszaka. Megmagyarázhatatlan tény, de én is ezt csináltam.
- Legalább nem sír. A szomszéd kisfiú olyan hangosan bőg minden este, hogy még én se tudok tőle aludni- szólt Ben fejcsóválás közben. Megsimogatta Adriant, majd az asztalhoz ült. Erre apa felriadt, aki eddig az étkezőasztalon aludt.
 Miután enni adtam a szülőknek, és Bennek, megittam a reggeli kávémat, kis késéssel indultunk a suliba. Biosszal kezdek, a tanár szerencsére kedvel a jegyeim ellenére is, így nekem nem probléma. Bennek tesi, ő megy hátra a titkos helyünkre. Egyébként azt vettem észre, hogy egyre több gyerek szerez róla tudomást, aminek nem örülök, elvégre az én helyem volt. Harmadik órám angol volt, végre lazíthattam, Mrs Winch még csak rám se nézett. Teljesen kitűnő vagyok belőle, ami persze bosszantja, de nem szól semmit. Csendben tűrjük egymást. Szünetekben már nem jönnek oda hozzám Britékről érdeklődni. Mivel Brian elég partiarc volt, a suliban szinte mindenki ismerte, kivéve az elsősöket. Komolyan! A hírnevéről még a tavalyiak is tudtak! A rengeteg gyerek tőlem és Bentől kérdezgeti, hogy mikor jön haza, mikor csaphatnak együtt egy bulit. Sajnálatukra, Briték nem jöttek még haza azóta, hogy másfél éve elrepültek. Britről leginkább a tanárok érdeklődtek, illetve az a pár ember, akikkel a négyesünk jóba volt. Mason volt az egyetlen, aki nem kérdezett, megvárta amíg én mesélek. Clare folyton arról fecsegett, hogy milyen aranyosak voltunk mi négyen, hogy mi voltunk az a társaság, akiktől félni kellett. Úgy gondolta, ha a régi időket feleleveníti, nosztalgikus, szép napokat szerez nekünk. Nem igazán sikerült neki, ilyenkor mindig depresszióba zuhantam.


- Jövő hónapban érettségizüüünk!- visítottam otthon Bennek. Volt még egy órám munka előtt, általában ilyenkor próbáltam valamit tanulni is, bár leginkább sopánkodtam. Egyszerűen nem ment a fejembe a töri meg a matek. - A spanyol menni fog, azt megcsinálom hármas szinten, az angol 90% felett lesz, még a törin is átrugdosom magam, de matekból mi lesz? - Nekicsaptam párszor a fejemnek a tételsorokat, majd elfeküdtem. - Beeeen, segíts valamit, kérlek!
Ilyenkor jött az, hogy felültetett az ágyamon, elém rakta a matektételeket és magyarázott. Mindig csak egy tételt magyarázott el, viszont azokat megjegyeztem. Így már tudtam 10 tételt. Hurrá, már csak több, mint a fele kell!
 Lezsibbadva léptem be a bolt ajtaján. Mr Parwelle azonnal odasietett hozzám.
- Minden oké Ella? Fáradtnak tűnsz- nézett rám aggódó szemekkel.
- Semmi gond, csak az érettségi miatt kicsit álmos vagyok- mondtam mosolyogva.
- Ha szeretnéd, addig, amíg le nem érettségizel, felfüggeszthetjük a munkádat, arra a pár hétre bírom egyedül.
Mr Parwelle idős volt már és nehezen vitte a boltot. Olyan nagy forgalma nem volt, bár a szokásos napi bevétel nem változott. Az emberek szerették ezt a boltot és reggel hattól, este hétig nem bírta az öreg.
- Minden renden Mr Parwelle, nincs erre szükség. Egyedül az érettségi hétre lesz szükségem, addig kitartóan támogatom magát. Nyár végén elmegyek, így is bűntudatom van, hogy akkor mi lesz a bolttal.- kedvesen rám mosolygott, majd beállított a pult mögé.


Olyan ideges voltam, hogy még sötét volt, mikor kimásztam az ágyból. Persze, Július végén ez nem nehéz. Lesomfordáltam a lépcsőn, bementem a konyhába és készítettem magamnak egy kávét. Azt hiszem itt kezdődik a felnőttkor. Vége a sulinak, vége az érettséginek, vége a reggeli kakaóknak. Hogy sikerüljön az érettségik alatt ébren maradnom, naponta 3 kávét is megittam. Spanyol szóbelin sikerült úgy bepörögnöm, hogy rám kellett szólni, hogy lassítsak, mert senki nem érti mit hadoválok. Végül egész jól sikerült, semmiből nem buktam, az angol majdnem kiváló lett. Ma kapom meg a Boston Egyetemről, hogy felvettek-e. Apáék nyaggattak, hogy jelentkezzek többre, így jelentkeztem még egy egyetemre. Nem akartam úgy továbbtanulni, hogy nem is akarok odajárni. Nem lett annyira szörnyű az érettségim és ki tudom fizetni a tandíjat. Csak felvesznek valahova.
Ben szakosodni fog, ő azonnal dolgozni akar, majd egy saját céget alapítani. Valami szerelős dolog. Egy éves a kurzus, és a legfontosabb az, hogy Sydneyben is lerakhatja, ha esetleg nem jutok be. Nos, igen erre is gondolunk. Én akkor halasztok egy évet, és fogalmam sincs mit csinálok. Valószínűleg meghalok, mert apáék nem engednek egyetem nélkül Bostonba. Nem támogatnának, én pedig nem bírnám ki úgy, hogy apáék gyűlölnek.
 Mielőtt teljes depresszióba zuhantam volna, meghallottam, hogy Adrian felnevet. Már megtaláltuk, hogy mi váltja ki nála a nevetést, de ha kivesszük a maciját, és leszedjük a kiságy felett lógó babalámpát, azonnal sírni kezd. Az pedig rosszabb, így inkább elviseljük, hogy esténként legalább kétszer felkel, és nevetni kezd.
Felszaladtam apáék szobájába, ahol a két felnőtt békésen aludt. Nos, igen, ha az ember hozzászokik, a babanevetés akár még altató hatású is lehet.
- Adry, shhhh, én vagyok az Ella. Szia picur! Gyere, leviszlek bogyóka -suttogtam Adriannek, aki mosolyogva  nézett rám hatalmas, zöldes szemével. Apára ütött, de Pandora dús ajkait örökölte. A kis srác igazi szívtipró lesz, ha felnő. Én pedig olyan büszke leszek rá.
Leraktam a nappali szőnyegére, ő pedig vidáman -és kissé esetlenül- mászott felém. Négy lábon már egész ügyes volt, és már próbálgatott felállni is. Néha azon kaptam, hogy fel-fel nyomja a kezével a felsőtestét.
- Nagyon hiányozni fogsz Adry- mondtam szomorkás mosollyal, amikor megtette a köztünk lévő fél métert. Panda teljesen ki volt akadva, hogy így hívom, ő a fél éves kisgyereket is a teljes nevén szólította. Szegény baba, nem jól fogadta, hogy apa pöttömnek, az anyja Adrian-nek én pedig vagy bogyónak, vagy Adry-nak hívtam. Kezdett kialakulni nála egy többszörös személyiségzavar. Imádtam, hogy nem én voltam a legalacsonyabb a családban. Mikor ezt Bennek elmondtam, fél óráig nevetett, jutalma pedig egy párna volt az arcába.
Már világos volt, amikor Pandora lecammogott a lépcsőn. Egész kipihentnek tűnt az utóbbi időhöz képest, bár úgy látszott a két szép lila folt a szeme alatt örökre megmarad.
- Jó reggelt drágáim- mondta elnyomva egy ásítást, majd puszit nyomott Adrian homlokára. Én játékosan megsértődtem, így egy hatalmas, nyálas puszit kaptam. Nevetve töröltem le a homlokomat.
- Apa? - kérdeztem, miközben felkaptam a kisöcsémet, és a konyhába sétáltunk.
- Még javában horkol. Tudod, ha így folytatják alapíthatnak egy apa-fia bandát. Ő horkol, Adrian nevet. Rettentően kipihentető hallgatni- ironizált. Felnevettem, majd bogyókát az etetőszékébe tettem. Egy hete szoktattuk át a házikészítésű bébiételre, és imádja. Csodagyerek.
- Anyád hívott az este. Kérdezte, hogy megjött-e már a válasz Bostonból. Aztán megkérdezte, hogy van Adrian és elsírta magát. Lehet ma át kellene menned hozzá- állt neki összeturmixolni egy fél banánt, majd bekapcsolta a kávégépet.
- Köszönöm, hogy szóltál. Szegény, eléggé megviselte, hogy megint dobták. Persze, én örülök, de szerintem nagyon magányos.- Anya pasija egy dög volt, gyűlöltem, mégis sajnáltam anyát. Három napon át vigasztaltam, mire sikerült annyira lenyugtatnom, hogy abbahagyta a sírást és fogadhatta az aznapi diákot. Nem bírja elviselni a magányt, és tudom, hogy fájt neki, hogy én apához költöztem, de megértette, hogy nekem erre volt szükségem. Akkor voltam abban a korban, amikor a tinilányok függetlenek akarnak lenni, és apa mellett ezt tökéletesen meg tudtam valósítani. Legalábbis, a szülők részéről. Ha anyával maradok, még most is minden szavára ugranék, és semmit nem tennék saját akaratomból. Még így is, szinte minden nap nála voltam, és két-háromhavonta nála töltöttem négy hetet. Mivel apával békés megegyezés alapján mentek szét és amióta nem kell gyűlölnie Pandorát miattam, néha átjön, és rendszeresen telefonál. Persze, megrendült, amikor értesült Adry-ról, de egész jól kezelte. A tegnap estét leszámítva.- Még ma átugrom hozzá.
 Mire apa felkelt, lefőtt a kávé, megetettem Adry-t és Panda csinált pirítóst. Sajnos, le kellett mondanom a palacsintáról, mert a terhesség alatt nem bírta elviselni a sülő tészta édes illatát, utána pedig nem volt elég energiája hozzá.
Apa félálomban rágcsálta az ételt, majd amikor a kenyér helyett a levegőt kezdte megkenni eperlekvárral, inkább nevetve őt is megetettem. Szó szerint adtam a szájába a falatokat, még idióta hangokat is adtam ki, mintha repülő lennék, ő pedig kötelességtudóan, egy félmosoly kíséretével nyitotta szét az ajkait.
- Remélem olyan sármos lesz, mint te, drágám- mosolygott Pandora, csillogó tekintettel.
 Mivel nem bírtam várni, elindultam anyához, azzal a kikötéssel, hogy azonnal hívjanak fel, ha megjött a posta. Anyát teljes letargiában találtam, így vásárolni mentünk. Elmondta, hogy ő is szeretne egy kisbabát. Én pedig finoman közöltem vele, hogy először keressen valami kedves, odaadó pasast.
 Órákig vásárolgattunk, én vettem egy leértékelt csizmát és egy posztert -az-első-dolog-amit-kiakasztok-Bostonban" címszó alatt. Csörgött a telefonom én pedig lélegzetvisszafojtva vettem fel. Apa volt.
- Ells, megjött a levél. - Nem válaszoltam csak kinyomtam, és halálra vált arckifejezéssel bámultam anyára.
- Rohanj - mondta mosolyogva, én pedig otthagytam az állatkereskedés pénztáránál, és hazáig rohantam.

 Panda sírós arccal, apa pedig komoly ábrázattal ült az asztalnál. Előttük egy bontatlan, fehér boríték. Én is leültem velük szembe. Nyeltem egyet, majd felnyitottam a borítékot.

 Sírva hívtam fel Bent, aki már két hete megkapta a visszaigazolást.
- Felvettek. Augusztus elején mehetünk Bostonba. Ezt nem hiszem el! - Örömömben nem tudtam mit kezdeni magammal, lecsúsztam a székről és elterültem a padlón. Pandából kitört a sírás apa pedig félig büszkén, félig szomorúan nézett rám.
 Brit, Brian, Kenny! Nemsokára ott vagyok!