nyolcadik fejezet

- Fáj a fejem! Nem akarok! Nem megyek suliba!- mormoltam a párnám alatt.
- Isabella Light! Kelj fel! Olyan vagy, mint egy tízéves! Legközelebb tudni fogod, hogy ne igyál ennyit, ha másnap suli van!!- Kenny könyörtelenül lerángatta rólam a takarót.- Már rég Britnél kéne lenned!
 Ez így ment még egy fél óráig, majd miután sikeresen lekászálódtam ledöbbentem. Az asztalon minden kedvencem megtalálható volt.
- Mi a..? Kenny! Ezt te szedted össze? Ez egy kész svédasztal!!
- Tudod, én egész este nem aludtam. Nem tudtam. Nem ugyanannyi az idő itt, mint Bostonba.
- Időeltolódás! Tényleg! Köszönöm. Szeretlek.- rámosolyogtam. Annyira tiszta szeretetet érzek iránta. mintha a bátyám lenne. Vagy annál is több.- Baszki! Már ennyi az idő??? Ne haragudj, de rohanok.- Felkaptam a csizmám és kirohantam. Majd vissza.- Öööö.. Nem csomagolnál nekem egy keveset?- Szó szerint kiröhögött, majd mindenből egy kicsit egy ételhordóba pakolt.- De jól kiigazodsz a házon!
- Nem sok minden változott.. Mondjuk Pandora nagyobb rendet tart, mint Jim. Tényleg el fogsz késni!
- Értettem bátyus.- kikaptam a kezéből az ételhordót és nevetve kiugráltam az ajtón. Sokkal jobban indult a nap, mint szokott - leszámítva a fejfájást.
 Briték már kint álltak a ház előtt, mire leparkoltam. Brian másnaposan, Brit mérgesen nézett rám.
- Hol a fenébe voltál? Mindjárt elkésünk és az első órám filozófia. Brian pedig mindjárt elalszik.
- Nyugi van. Itt vagyok, mehetünk. Egyébként te hogy a fenébe vagy ilyen kipihent? Semmi karika, ásítás stb.
- Kipihent?! Dehogy is. Csak alapozó meg egy erős energiaital.- Brit ránevetett fáradt barátjára. Ő pedig..- Brian! Kelj fel! Hogy tudsz állva elaludni? Gyere már!
 Miután beszálltak elindultunk és szóba jött a tegnap este.
- Kenny haragszik rám?- kérdezte félve Brit.
- Szerintem ő senkire se haragszik, soha. Hogy megbántottad-e? Az lehetséges. De nem hiszem, hogy sokáig rágódik a dolgokon-mondtam.- Reggel már nem is látszott rajta semmi különös.
- Ella! Van kávéééd?- Brian előrehajolt. Szörnyű állapotban volt.
- Ti mi a francot csináltatok, miután elmentünk?- kérdeztem elkerekedett szemmel.
- Azt amit ti, csak mi nem az út közepén és sokkal tovább, és betépve. Eszméletlen jó volt. Csak úgy 3 napja nem aludtam semmit. Szóval van kávéd?
- Nincs, majd a suliba kapsz. Úristen! Első órám kémia!
- ÉS?- Brit azt hiszem túl fáradt volt ahhoz, hogy rájöjjön ez nem olyan nagy dolog.
- Semmi, csak végig fogom aludni. És utána angol, amit nem kéne.
 Ahogy megjósoltam kémián bevágtam a szunyát. Angolon alig bírtam ébren maradni, tesiről pedig első dolgom volt lelépni. Azt hiszem már vagy 4 hónapja nem mentem be Mr Urie órájára. Az ebédlőbe eléggé nyomott hangulatba ücsörögtünk. Brian aludt, Ben valami drogos zenét bömböltetett a füleséből és arra ringatózott, Brit a kávéját bámulta és pedig próbáltam megemészteni az ízetlen sült krumplit.
Utána lévő órákat kínszenvedés volt végigülni. Amikor kijutottam az épületből egyből a kocsimhoz rohantam. Evanescence be, motor be, minnél gyorsabban el. Csak ez jár fejemben, ezért is ijesztett meg a kopogás az ablakon. Ben volt az. Kinyitottam az ajtót és kérdőn-fáradtan néztem fel rá.
- Zavarnék, ha veled mennék?
- Nem. De Kenny valószínűleg alszik. Vagy takarít, vagy nem tudom. A lényeg az, hogy ő is ott van. Nem fog zavarni téged?- Rám meredt. Rosszul esett neki a hangsúly, amivel mondtam neki.
- Miért zavarna? Nem zavar. Vagy én zavarnám őt? Bocsi, nem akartam zavarni.- azzal megfordult és elment.
- Várj!- kiabáltam utána. Megfordult, sóhajtottam.- Gyere nyugodtam, és bocsi a hanglejtésért, csak fáradt vagyok.
 Kenny, ahogy sejtettem aludt. Felmentünk az emeletre. Egyből átkarolt és az ágynak döntött. Eltoltam.
- Ma ne. Kenny itt van. Mi van, ha feljön?- Lefordult rólam, majd felült.
- Hülye kifogás. Briték sose zavarnak. Akkor Kenny miért? Ugyan az a szituáció.
 Felállt és bekapcsolta a tévét.
- Azt hiszem, az a tévé már pár hónapja nem volt bekapcsolva.-mondtam. Figyeltem minden mozdulatát. Azt hiszem mérges volt és csalódott? Nem tudom. - Egyszer olvastam egy könyvet, ahol a lány az emberek testtartásából gyönyörűen ki tudta olvasni a hangulatukat. Rá se kellett néznie az arcukra. Sokáig szerettem volna, ha én is képes lennék erre. - Leült velem szembe.
- És elsajátítottad?
- Nem. Már nem is akarom. Ha mindenről tudsz, unalmasak a kapcsolatok.
- Nem inkább könnyebbek? Ha ismered a másikat, nem bántod meg, figyelsz rá, tudod mikor hazudik. Sokkal jobb, mint, hogyha elhallgatsz a másik elől dolgokat.- Elfordítottam a tekintetem.
-  Nincs semmi újdonság, mindent tudsz előre, egy idióta meglepetés bulit se tud neked szervezni a másik. Mindenkiről első látásra tudod, hogy mi a véleménye rólad.
- De erre nem vagy képes, nem igaz?- Végigsimította a kulcscsontomat.
- De. Persze. Isabelle-nek hívták. Az a fajta lány volt, aki okos, vicces, gyönyörű, mégse tudja ezeket magáról. Mindig fiúkkal barátkozott, ők pedig nem sokáig bírták ki mellette.
- Miért?
- Mindig beleszerettek. Isabelle viszont csak egybe volt szerelmes. A bátyja legjobb barátjába, aki neki tabu volt. A bátyja, mikor megtudta, majdnem agyonverte. Egy hajszálon múlt, hogy túlélte. Joel volt a neve. Tudod Elle-nek becézte Őt. Talán akkor szerettem meg az Ellát.- Felálltam.
- Mi történt velük?- kérdezte.
- Felnőnek.- mondtam kurtán.
- És?
- Joel meghal, Elle meg hozzámegy a főnökéhez.
Csak nézett. Nem tudta mit mondjon, vagy hogy miért mondtam el. Igazából én se tudom. Szimplán jól esett.
- Ella? Te vagy fent ugye?- Kenny álmosan kiabált fel.
- Nyugi, én vagyok.- Leszaladtam. A lépcső aljában állt.- Itt van Ben is.
- Megzavartam valamit? Szívesen elmegyek sétálni.- Már fordult is.
- Már az elején megzavartad, úgyhogy nem lett belőle semmi. Ne haragudjatok, de én megyek. Szia Kenny. Szia Manóm.-lehajolt, megcsókolt, majd lelépett.
 Kenny csodálkozva állt előttem.- Valamit tettem? Sajnálom, nem akartam.
- Nincs semmi baj, csak hisztis. Azt hiszem. Egyébként is megígértem anyának, hogy átviszlek hozzá. És már fél hat van.
 Fél óra alatt összekapta magát (megjegyzem, én öt perc alatt kész lettem). Már majdnem ott voltunk amikor Kenny kitalálta, hogy kell virág. Negyed órába telt, mire az eladó össze tudta rakni Kenny különleges mellesleg gyönyörű- ízlése szerint a csokrot.
- Kenneth Recon, rosszabb vagy, mint egy lány! Általában 5 perc alatt elkészülök, majd 10 perc alatt itt vagyok. Öt perc múlva hét. Hogy lehetsz ilyen?- kérdeztem, majd becsuktam a kocsiajtót.- Remélem a kutyanyáltól nem félsz. Bobby mindenkit szeret. Meséltem már, hogy Ben kutyájával egyszerűen imádják egymást? Néha együtt sétáltatjuk őket. Annyira aranyosak.
 Anya fél percig meg se tudott szólalni, annyira sírt. Miután sikerült kinyögnie, hogy mennyire örül, hogy újra láthatja Kenny-t, beinvitált minket.
- Kicsim neked kakaó ugye?- bólintottam.- Kenny? Kávé, tea?
- Én is egy kakót kérek. Köszönöm Annie.
- Úr isten! Utoljára 14 évesen mondtam, hogy kakó, kakaó helyett. Mindig azt hitték, hogy nyelvbotlás.- Elvettem a felém nyújtott kakaót.
- Tőlem tanultad el.
- Persze azt, hogy okos, illedelmes legyek, sehogy se sikerült elsajátítanom.- Beleprüszkölt az italába. Anya nevetett.
- Az biztos. Akkora volt a szád, mint az iskola kapuja. Okosnak okos voltál te a magad módján. Na, jelen! Mesélj magadról Kenny. Hogy megy az élet Bostonban? Még iskolába jársz, igaz?
- Igen, még van pár évem. Egyébként most gondolkodok azon, hogy összeköltözzek egy lánnyal.
Anya félrenyelte a kávéját.- Egy lánnyal? De hát.. Nahát! Ez milyen jó hír!- Látszott rajta, hogy meg van zavarodva.
- Félre érted, Annie. Sophie olyan, mint Ella. Mármint, hogy úgy tekintek rá.
- Ó! Értem.
Ha anyánál vagyunk, mindig kényes lesz valakinek a beszélgetés. Most épp ő pirult el.
- Nem vagytok éhesek? Van itthon narancstorta. Kísérleti darab, de azért meg lehet enni.- Azzal kisietett a konyhába.
 Este nyolckor hazainvitált minket, azzal a jelszóval, hogy holnap iskola.
- Először is, csak nekem van. Másodszor pedig, ö.. Úristen! Nekem még vagy öt oldalt gépelnem kell! Szia anya.- Rohantam a kocsihoz. Kenny meg utánam.
- Holnap be kell vinnem, vagy megöl a magyar tanárom!
- Nyugi! Segítek. Miről, vagy kiről kell írni?
- Egy novellát, az élet jó oldaláról.- feleltem kétségbeesve. Elnevette magát.
- Komolyan te, Ella, a csupa szó és ötlet, kiakadsz egy ilyen feladaton? Negyed óra alatt összerakod.
- De.. Még semmit nem dolgoztam rajta.
- Mikor adták fel?
- Egy hete.
- Isabella! Mi a francot csináltál te eddig? Eszednél vagy? Egy olyan feladatot, amit máskor nevetve írsz meg rögtön, így elcseszni!- Kenny mérgesen méregetett.
- Minden időm Benékre megy. Egyébként örülök, hogy előttem nem türtőzteted magad.
- A világ legjobb írója lehetnél, és te nem törődsz vele. Persze, hogy nem fogom vissza magam! Kérlek szépen ne baszd el az életed.
- Oké! Oké! Még itt az egész estém. Megcsinálom, nem kell ennyire kibukni. Komolyan megijesztesz.
 Otthon mindent előkészítettem. Egy pohár kávé, chips, az ipod-om és persze a laptop. Kiültem az ablakba és nekiláttam. Írtam és írtam, igazából át se gondoltam, mit írok. Igaz, ekkor születnek a legjobb gondolataim. Kenny öt percenként bejött és leellenőrzött. Eléggé a szívén viseli az írói pályafutásom. Amikor ideköltöztünk mindent leírtam, egy szép kis történetet hoztam össze a szomszédokkal, apával és velem. Persze a nevek másak voltak, és a főszereplő lány, Anabell gyönyörű volt és tizenhat éves. Akkoriban ezért a két tulajdonságért mindent megadtam volna.
Mindig magamnál tartottam azt a füzetet és sokszor írtam bele. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor Kennyvel először beszéltem. Kint ültem a járdaszegélyen és körmöltem. Odajött, leült mellém és csak figyelt. Azt hittem ott halok meg. A helyes, tizennégy éves szomszéd srác leült mellém! Aki Anabell barátja volt. És ő most ezt olvassa. Igaz, nem jöhet rá, hogy ő Daniel.
- Te írtad? Ez nagyon jó! Elolvashatom az elejéről?
Annyira ledöbbentem, hogy gondolkodás nélkül a kezébe nyomtam a rongyosra forgatott füzetemet.
 Egy óráig ültünk egymás mellett néma csöndben. Nem leplezte mit gondol az olvasmányról. Az arcára volt írva, melyik résznél jár éppen.
- Ez.. Hihetetlen! Nagyszerű! A szereplők valóságosak, kivéve a főszereplő lány, aki túl tökéletes. De a tökéletessége miatt ilyen tökéletlen és hiteles. Nagyszerű! Kenny vagyok.-nyújtotta felém a kezét.
- Isabella. Tényleg tetszik?- néztem rá nagy szemekkel.
- Persze! Ugye folytatod? Egyébként Daniel nem való Anabellnek.
- Mi? De, hisz Daniel helyes és menő...
- Szerintem ő az az igazi üres kifutófiú. A lánynak valaki, olyan kell, aki tele van érzelmekkel. Daniel csak azt szereti benne, hogy szép.
 Később Daniel megváltozott. Sokkal jobban kezdett hasonlítani az igazi Kennyre. Egy évvel később elmondtam neki, hogy Ő Daniel és, hogy Anabell az én vágyaim szerint él. Ebből kitalálta, hogy belezúgtam. Akkor világosított fel. Azóta is ő az, aki legelsőnek elolvassa a tollvonásaimat. Vagy éppen billentyűvonásaimat.
- Kész. Elolvasod?- kiabáltam ki neki.
- Természetesen.- rontott be az ajtón.- Két éve nem küldtél nekem szimpla leveleken kívül semmit. Hiányoznak az írásaid- elvette a laptopomat. Én a kezemet dörzsölgettem. Bár meleg volt, itt az ablakba kicsit lehűlt a levegő. Elolvasta majd mosolyogva felém fordult.
- Nagyszerű. Vagyis, nem olyan, amit az ember irodalomra visz be, de kifejezi a saját érzelmeidet. Olyan Ellás.
- Ha valami fura, elvont, vagy vicces, mindenki azt mondja rá, hogy Ellás. Vagyis hát, csak Brit. 
Felnevetett.
- Tényleg tetszik?- kérdeztem ugyanolyan tágra nyíl szemmel, mint minden egyes alkalommal, amikor egy művemről kérdeztem. Szeretem, hogy mindig az igazat mondja. Volt már, hogy azt mondta a fogalmazás nem passzol a témához, vagy ehhez hasonló bakik miatt szólta le. Nagyon ért hozzá, a Föld egyik legjobb könyvkritikusa lehetne.
- Mint már mondtam, én biztos nem adnám oda egy irodalomtanárnak, de tökéletes. Minden benne van, ami neked fontos. Barátok, zene, nyugalom, a szüleid, a tengerpart.. Apropó, mióta szereted te a tengerpartot? Régen féltél a víztől.
- Nos, Benhez van köze- mosolyogtam. - Istenem. Még csak pár hónapja vagyunk együtt, mégis annyi minden fűz hozzá. Majdnem annyi, mint hozzád.
Visszamosolygott.
- Tudod Isabellám, ez a szerelem. Mindenről ő jut eszedbe, nem tehetsz semmit.
- Te már tapasztaltad?
- Tudod, hogy én beléd vagyok szerelmes.
Felnevettem. Még jó, hogy Ben ezt ne hallotta. Szereti a testvéri szeretetet szerelemnek hívni. Talán ez is valamiféle szerelem. Csak gyengébb. Vagy inkább erősebb?
- Na, ideje aludnod. Ha már megcsináltad ne késs el.- Egészen a szobámig kísért, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy nem szökök el. 
 Reggel ismét ő keltett. Nagyon fáradt voltam, egy ideje nem aludtam valami sokat.
- Ella. Fontos dologról kell beszélnünk. - Kenny elállta a bejárati ajtót. Durcásan néztem rá.
- Kenny! Kora reggel van és Brit elé kell mennem. Fáradt vagyok. Nem ér rá suli után?- Rám nézett, és elgondolkodott. Tényleg elég ramatyul festhettem. 
- Nem.- mondta végül.- De meg kell vele várni Britet. Addig is gondolkodj, azon, hogy ki az akit egy kicsit is kedvelsz.
Mi van? Nem értem. Kit szeretek? Ben. Brit. Kenny, Brian, anya, apa. Már Panda is. Ennyi. Ezen nem kell mit gondolkozni. Vagyis.. Aki egy kicsit is? Angolról, Clare, meg Mark. Őket igazán kedvelem. És April. Az ebédlőből. Mellettünk ülnek a haverjaival, és sokat beszélgettem már vele. Nagyon aranyos lány. Jake, Matt bátyja, aki már sokszor segített leállítani öccsét. Persze, csak azért mert bejövök neki. De ő rendesen adja a tudtomra. Inkább hízelgő, mint taszító. Mason, akivel Ben előtt jártam. Ő is számít nekem.  Attól függetlenül, hogy szakítottunk, még mindig szekáljuk egymást. Olyan baráti módon.
- Ella!! Mondom itt van Brit, gyere már.- Kenny kiabált, ki tudja hanyadjára... Kimentem az előszobába és Brit mosolygó arcába néztem.
- Mi van? Miért fáradtál ide? És mi ez a "gondolkodj ki kedvelsz" szöveg?
- Nem fontos. De gondolkodtál rajta?- kérdezte nagy, csillogó szemmel.
- Igen.. De -kezdtem.
- És kik azok?- Kenny a semmiből teremtett elő papírt meg tollat.
- Ööö... Nem értelek titeket. De tudom is én.. Mindegy.. Szóval ugye Ben, te, Brit, Brian, Panda, anya, apa.. ÖÖ. Jake, Mark, Clare, Mason, April. 
- Mason? Ben ki fog akadni. Féltékeny dög- röhögött Brit. Örülök, hogy ennyire megbízik a barátom ítélőképességében.
 A furcsa reggel után még furcsább délelőtt kezdődött. Brit egész nap telefonált, ahogy kihallottam Kennyvel. Ben tartózkodó volt és bármit kérdeztem erről az egészről, olyan kimérten válaszolt. Nagyon zavart minden. Délután Kenny elment, Britet nem tudtam elérni, Ben lemondta a randinkat. Egyedül maradtam, így hát átmentem anyához panaszkodni. 
- Rémeket látsz kicsi. Egyébként, jól emlékszem, hogy az ipodod rakoncátlankodik?
- Anya. Nem rakoncátlankodik, csak nem tudok rá új számokat tölteni. És lehet, hogy igazad van. Kezdek paranoiás lenni.. Mindegy. Elviszem Bobot sétáltatni. Ő legalább nem furcsa. 
Séta helyett kocsiba ültünk és levittem a partra. Szegény, imádta a vizet, de se anya, se én nem szeretjük a vizet. Vagyis nem szerettem..
 Órákig 'lubickolt' (ami egy mopsznál azt jelenti, hogy próbált nem megfulladni a hasáig érő vízben), ügyelve, hogy látóhatáron belül maradjon. Komolyan, ez a kutya okosabb, mint néhány ember.
- Bobby!- kiabáltam neki.- Gyere vissza, még meg is kell száradnod.
Édes drága kutyám boldogan ugrott csurom vizesen a nyakamba. Itt kezdődött a sikoltozásom. Persze, ő erre csak megijedt, és még jobban akaszkodott rám.  
Mire nagyjából megszáradt, lement a nap. Az ölembe kaptam, és hazafurikáztam. Anya többszöri csengetésre nyitott ajtót, és nem akart beengedni. Furák ma az emberek.
 Otthon nem várt rám Kenny. Brit még mindig nem vette fel a telefonját, Benre pedig nem számíthattam. Ott ültem egyedül, kissé homokosan és vizesen és rossz érzésem támadt. Kihagynak valamiből. És akkor a homlokomra csaptam. Persze, Brian. Kicsit gy tekintek rá, mint aki Brit része, nem pedig különálló emberre. Ha belegondolok nem is igazán szoktam vele egyedül lenni. Négyesbe persze szoktam vele poénkodni, de úgy igazán beszélgetni nem. Egy éve vannak együtt Brittel és eleinte egy felfújt hólyagnak gondoltam. Vagyis, még most is így gondolom, de mindemellett tudom, hogy szereti a barátnőmet és sokat jelentünk számára. De nekem is sokat jelent? Jóba lennék én vele, ha nem Brit barátja lenne? 
Miközben ezen gondolkodtam, már ki is kerestem a számát. Hívtam, és meglepett-ijedten szólt bele.
- Szia Ella! Valami gond?
- Hey! Nem, nincs semmi. ... Otthon vagy? 
- Ja. Britet keresed? Nincs velem.
- Nem, nem őt.- basszus.. kezd ciki lenni. Látom, ő is úgy gondolja, ahogy én.- Ráérsz ma..ööö este? 
- Igen. Van kedved átjönni?- azt hiszem vette a lapot, hogy nem mást keresek.
- Aha!- vágtam rá azonnal.- Van itthon sör, ha kell.
- Ja, aha. De remélem nem almás.- elnevettem magam. Brian volt a csapat viccmestere. Mindig rajta röhögött mindenki.- Akkor egy óra múlva?
 Örültem, hogy eszembe jutott Brian. Nagyon sokat röhögtem a régi sztorijain, amik egy-egy cikis jelenetet mutattak be a múltjából. Több mindent megtudtam a bandájáról. Kiderült, hogy már egy másik bandával zenél, mint amikor megismertük. 
- Jaj, én ezt nem is tudtam! Ne haragudj, nem rémlik, hogy meséltétek volna. Brit meg úgy az első hónapokban csak arról mesélt, milyen szexi és elképesztő vagy.
Nevetett. Úgy látszik nem haragszik azért, mert nem ismerem igazán.
- Mesélj te is. 
- Miről?  Nekem nincsenek ilyen sztorijaim. Gimi előtt nem igazán voltam az a társasági ember. Kennyn kívül nem is volt igazán barátom.
- Akkor mesélj Kennyről. Hogy ismerted meg?
-  Hát, a szomszédban lakott amikor ideköltöztünk. Akkor írtam meg az első fiction-omat. Anabell volt a főszereplő. Elolvasta, és tetszett neki. Jóba lettünk és belezúgtam.
Hatalmasat nevetett. Rám nézett. És megint röhögött. 
- El tudom képzelni azt a pillanatot, mikor bevallottad neki.- megint nevetett.- Meg a fejedet, amikor visszautasított.- kidőlt a nevetéstől.- Mit szóltál?- kérdezte, amikor meg tudott szólalni.
- Meglepődtem. Azután, úgy tekintettem rá, mint egy bátyusra, mindig rajta lógtam. 
- És mikor ment el? 
- Tizenkettő voltam, ő tizenhat és ő volt a legjobb barátom. Az apja kihagyhatatlan állást kapott, és elköltöztek. Nagyon sokat sírtam miatta. Először Kenny írt és nem nekem címezte, hanem Anabell-nek. Nagyon megörültem. Havonta írogattunk egymásnak. Mindent neki mondtam el, és ő is nekem. 
- Hát ez.. szép. Biztos jó volt egy ilyen támasz. Nekem Brit az. Britnek pedig te.
- Hű. Ki gondolta volna, hogy a nagymenő, egoista Briannek van egy érzelgős oldala. -bokszoltam a vállába.
- Ki gondolta volna, hogy a túlbuzgó Ellával lehet órákig nyugodtan beszélgetni.- nyelvet öltöttem rá.- Ó! Bocsi.  Túlbuzgó és gyerekes Ella.
Nevettünk. Megismertem egy másik oldalát, amit Brit bizonyára imád. A négyesünkbe ő a legidősebb, mégis úgy tekintettem rá, mint aki velem egykorú. 
- Te jövőre egyetemre mész. Hova szeretnél menni?
- Hát.. - félénken nézett rám. Ajajj.- Jelentkeztem egy közeli egyetemre is, de a fő célom.. Nos a Boston Egyetem . Az, ahova Kenny is jár.
- Mivan??? És akkor mi lesz Brittel? Neki még egy év? És.. Utána ő is oda megy? Nekem az még három év.. Brit tudja?
- Igen. 
- Szóval itt akar hagyni. - kirázott a hideg. Egy barátom már elment Bostonba, nem akarom, hogy még egy.
- Van még valami... Annyira nem én szerettem volna közölni veled... De Britet felvették egy bostoni gimibe. Az összeköltözést.. Öhh ott tervezzük.
Megfagytam. Nem is egy évem van a legjobb barátnőmmel. Nem. Hat hónapom. Ennyi. Könnybe lábadt a szemem. Elveszítem. Az ottani egyetemre azonnal felvennék. Brit kiváló tanuló, akár egy sokkal jobb hírű egyetemre is mehetne. Oké, Brian ott akar tanulni. De Brit? Aki sokkal inkább menne egy művészeti egyetemre? Nem lehet!
- Miért Boston?- kérdeztem fulladozva.- Nem lehetne itt, Sydneyben, vagy valahol a közelben tanulni? A Boston Egyetem nem jó ennyire! 
- A szüleim is ott tanultak. Öhh Ella. Elengednél? Sajnálom, nem akartalak így felzaklatni.
Meglepődtem. Észre se vettem eddig, hogy az ingét markolom és szinte teljesen rajta fekszem. Elengedtem, majd feltápászkodtam.
- Ella! Sajnálom! Én nem kényszerítettem, hogy jöjjön velem. Ő akarta.
Futva rohantam az ajtóhoz. Ő akarta. Brit akarta. Brit itt hagy Brianért. Persze. Vajon én is itt hagynám Benért? Nem. Elég volt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indítottam be a motort és hajtottam az első helyre, ami eszembe jutott. Ami se Brithez, se Brianhez nem köt. Ami senkihez sem köt. Vettem egy jegyet és leültem. Az előadás csak fél óra múlva lesz. Eszembe se jutott, hogy ilyen későn is adnak elő darabot. Kész csoda, hogy volt egyáltalán jegy. A Romeo és Júliát adták elő. Valami szörnyű helyen ültem, alig láttam valamit. Nem csoda, hogy megmaradt. Csak a hangokra figyeltem. Romeo szerelmes, annyira, hogy mindjárt meghal. Persze egy negyed óra múlva elfelejti Róza iránt érzett szerelmét. Meglátja Júliát. Brit is ennyire belehabarodott Brianbe?
Mercutio meghal, Tybalt meghal. Júlia sír, mert azt hiszi Romeo is meghalt. Aztán rájön, Romeo él. Tybalt mit sem számít. Én se számítok?
 Romeo holtan találja Júliát, megöli magát. De Júlia felkel. Júlia is, Romeo is halott. Minden elveszett.. Hmm.. Páris? Halott. Az akit gyűlölök, mert nem foglalkozik Júlia érzelmeivel. Törődök én Brit érzelmeivel? Törődtem én azzal, Kenny mit érez amikor elment? Az jobban érdekelt, hogy én mit érzek. Két év. És mehetek én is Bostonba. És Ben? Ben nem akar továbbtanulni. Eljönne a kedvemért Bostonba? Akarok én egyáltalán Bostonban élni? Ha nem nézzük, azt a tényt, hogy Brit és Kenny ott van.. Boston szép, de Sydney is. Szeretem Sydney-t. Kenny is mindig kinevet, mert ausztrál akcentussal beszélek. Akkor mi lenne ott?? Mindenki nevetne. De kibírnám, ha így megint ott lenne velem mindenki. Alig találkoznék apáékkal. De amúgy is elköltöznék, nem? Úgyse Sydney-be mennék egyetemre. És Brian is egyre közelebb kerül hozzám.
Tapsolni kezdtek az emberek. Felálltam és kimentem a teremből, mindenki előtt. Annyi mindenen kell gondolkoznom, nem akarok hazamenni, ahol már lehet, ott van Kenny. Elővettem a telefonomat. Hét nem fogadott hívás. Öt Brian, egy Kenny és egy Brit. Kinyomtam az értesítést és küldtem egy üzit Kennynek, hogy anyánál alszom. 
 Beültem a kocsiba és bekapcsoltam az Evanescence-t. Azonnal elhomályosodott a tekintetem. Inkább kikapcsoltam. A háznál megálltam. Anya észrevenné, hogy milyen állapotban vagyok, csak kérdezgetne. Valaki, aki igazán ismer, aki nem kérdez, ha valami bajom van. Aki tudja, hogy békére vágyom.


 Mason.


Régen, ha valami miatt kiakadtam, átmentem hozzá, se szó se beszéd, beengedett, hagyott letusolni, adott tiszta ruhát és felinvitált a szobájába aludni. Most is erre volt szükségem.

Hetedik fejezet

Drága Isabella!
 Rég írtam neked, már vagy fél éve. 
Július harmadikán Sydneybe látogatok. Egy hétig maradok, vagy tovább. Örülnék, ha találkoznánk.
 Egyébként itt minden szép és jó. Megismerkedtem egy felettébb különös és csodálatos lánnyal. A neve Sophie. Olyan, mintha egy bostoni Ella lenne, bár fiatalabb. Rengeteget sétálgatok vele, és lehet, hogy összeköltözünk. 
 Remélem megismerkedhetek drága barátnőddel, Brittel!
A repülő este hétre ér Sydneybe, ha van kedved, gyere elém a repülőtérre.
Ezerszer ölel, barátod, Kenny!
 Hét óra múlt öt perccel. A repülő késett és én idegesen toporogva  vártam.
- Ella, csillapodj már!- szólt rám mosolyogva Brit.
- Jó, jó, de négy éve nem láttam! Biztos megnőtt! Már 21 éves! Érted! Felnőtt.. 
- Ella! Akkor is négy év volt köztetek, most is annyi van! Régen is megértettétek egymást nagyon,
most is megfogjátok!
- Rendben.
Pár perc múlva- ami nekem óráknak tűnt-, megláttam.
. KENNY!- üvöltöttem, majd odarohantam hozzá és megöleltem. 
Magasab volt, mint ahogy emlékeztem és a vonásai is férfiasabbak voltak. A szeme viszont ugyanolyan barátságosan csillogott és jókedvet sugárzott mindenkinek, aki belenézett.
- Elnézést- tolt el magától finoman-, de nem tudom, ki vagy.
- Öö.. Ella.. Írtál levelet, hogy jössz..
- Ella!? Te vagy az!! Jesszus, meg se ismertelek! Hol a hajad? És miért fekete? Eszméletlenül jó!  Megnőttél! igaz, akkor még csak 13 voltál....
- kész pasi vagy! Jaj, igen Ő itt Brit. Brit, Ő itt Kenneth Recon .
- Örülök a találkozásnak- mosolygott elbűvölően Brit.
- Szintúgy. Rengeteget hallottam.. Vagyis inkább olvastam rólad. Köszönöm, hogy távozásom után, bár egy kicsit megkésve, gondját viselted, ennek a szerencsétlen lánynak- Nevettek. Én bosszúsan néztem őket. Mintha 10 éves lennék...
- Ben vágja, hogy Kenny jön?
- Szerintem megemlítettem neki telefonba...- válaszoltam bizonytalanul.- Nem tudom. A levél óta nem találkoztunk.
- Ki az a Ben?.- szólt közbe Kenny.
- Ben a pasija. Áprilisba jöttek össze, és hűde szeretik egymást. Én hoztam őket össze.- Önelégülten mosolygott.
- Az auralátó képességeddel rá fogsz jönni, hogy miért szeretem. 
- Hm..- Kenny hátradőlt és hallgatta a zenét.- Emlékszem még én ismretettem meg veled az Evanescencet.. Azóta is hallgatod? 
- Csak a kocsiban. Ha nem Amy énekel, nem tudok vezetni.
- Rossz szokás.. Ben szeretni?
- Nem, de tetszik neki a szöveg. Vagy legalábbis érdekesnek tartja.  Megérkeztünk. Apáék elutaztak, két hétig nincsenek itthon, úgyhogy itt maradhatsz. Eleinte úgy terveztem, hogy Bennel ki se mászunk az ágyb.. vagyis a házból, de aztán jött a leveled.- Mondtam pirulva, miközben kikászálódtunk a kocsiból
- Az nagyszerű lett volna. Mikor találkozunk velük?- Már a konyhában álltunk.- És melyik szobába  vigyem a  cuccomat?
- Folyosó végén jobbra. És nyolckor megyünk Brianhez. Róla már meséltem.
- Emlékszem. Ő egyedül lakik?- kérdezte a szobából kiabálva Kenny.
- Igen, tavaly költözött külön. Lehet, hogy én is hozzá költözök.. Vagy bérelünk egy másik házat együtt.- Brit boldogan hintázott a sarkán.
- Hűűű! Majd megyek zaklatni. Brit! Hol vannak a festékek?
-Én tudjam? A te házad? Egyébként a fürdőbe, a legfelső polcon.
- Te kifested maga?- Kenny elképedve nézett rám.
- Nem. Te fogsz kifesteni.Dora-t is mindig olyan szépen kifestetted 
-Dora a húgom.- mondta Britnek.- Szívesen kifestelek, de ne várj csodát!
Egy óra késéssel elindultunk boldogan. Kenny kicsit beleélte magát, háromszor visszaküldött ruhacserére- végül egy kockás ingnél és egy bőrgatyánál döntött-, és még Britet is kifestette.
- BEN meg KENNY eggyütt!! Életem két fő pasija együtt!! Megfogok halni.- nevetem, a kormány mögött.  
- Isabella, nyugodj meg.  Ne légy ekkora enegriabomba!- Szolt rám mosolyogva. Mutatóujját viccesen-fenyegetően felmutatta.
- Én ki fogok készülni tőletek.- röhögte Brit.
Tíz perces út után könnyekkel küzködve- a nevetéstől-, becsengettem Brianhez.
- Hey!- Köszönt Brian és lekapta barátnőmet. Kennyvel összemosolyogtunk.
-Kenny, ő itt Brian. Brian, ő pedig Kenny.- mondtam, amikor elengedték egymást.
- Örülök. Na gyere melegedjünk össze.- Mindannyian felnevettünk és Britre néztem. Szemtelenül mosolygott vissza, és ebből rájöttem, hogy Brian tudja.
- Bent ül, és tönkreteszi a gitáromat.- Nevettem egy nagyot és átbújtam Brian keze alatt.
- Ben! Ne nyúzd a gitárt! Nyúzz inkább engem.- Az ajtónak támaszkodva álltam és próbáltam elviselni a 'gitárszólóját'.- Van valaki akinek be szeretnélek mutatni.
- Szia Manó.- Kaptam egy gyomorremegtető csókot.- Hol van az ismeretlen?
Kenny odajött és a vállamra helyezte a kezét. Mosolyogva nézte Bent, Ben pedig fürkészve mérte végig.
- Heeey!! Inni!!!- Brian félrelökött az ajtóból és a konyha felé vette az irányt.- Ella, Ben ti még nem ihattok! Úgyhogy nektek sör. Kenny? 
- Nekem is jó a sör.
- Brit, mi Jackkelünk.
- Én almás sört!- Szóltam. Mindenki elkerekedett szemmel nézett rám.
- Milyet?- kérdezte Ben.
- Almás. Nagyon finom, almás ízesítésű, alkoholos sör.
- Nekem olyanom nincs. Olyat csak a lányok isznak. De, ha akarod leküldelek téged. Kenny, te is kérsz 'almás' sört? Neked való.
- Nem köszönöm.- mosolygott. 
- Oké akkor csak magamnak veszek, öö... Sokat. Kenny gyere, én még nem vehetek.- Indok, hogy ne egyedül menjek. Megcsókoltam Bent, karon ragadtam Kennyt és kiugráltam az ajtón.
Negyed óra múlva 12 sörrel előttem és egy goromba Bennel mellettem nevetgéltem, azon, ahogy Brian szivatja Kennyt. 
Néhány üveg sör és Jack Daniels után a szekrény aljából előhalászott monopolival monopoliztunk. Vagy valami olyasmit.
- A fenébe! Börtönbe kerültem. Így nem fogok pénzt kapni.- duzzogtam.
- De ebbe kapsz.
- Szeretem a börtönt! Brit, az az enyém!- felé nyújtottam a kezem.
- Mennyi?
- Mi?
- Amire ráléptem.
- Enyém!
- Jó de mennyi??- Mindenki nevetett.
- Ja! Kettő millió.
- Fail... Nesze.- Dobta felém a bankkártyáját. ÉN pedig Briannek adtam tovább. 
- Bankos, ha raksz a kártyámra 10 milliót, felmegyek veled az emeletre.- nézett Brit Benre.- Ha értitek! 
Kenny mosolyogva csóválta a fejét, a többiek nevettek. Brian.. Hát igen Brian épp leteperte Britet.
 -Azt hiszem ketten kiszálnak.- Nézett Briték után Kenny. 
- Na szóval! Kenny!- Ben eldobta a kockát. Hatos lett.- Mióta is ismered Manót?
- Kit? 
- Engeeeeem. Elfogyott a sör. Vagyis az almás. kérek Jacket.
- Tessék. - Adta oda a félig üres üveget Kenny.  Na igen, ő az a fajta ember, aki hagyja lerészegedni a másikat, majd amikor az illető már járni sem tud, kiröhögi. Majd hazaviszi.- Hány éve ismerem? Azt hiszem tíz. Mellénk költöztek. Aztán mi el.
- Szívszorító történet.
- Ben. Valami baj van?- Néztem rá nagy szemekkel. 
- Semmi.- Vágta rá a kelleténél kicsit mérgesebben.
 Egy óra múlva lekászálódtak Briték. 
- Nyomott a hangulat.- szólalt meg Brian. Igaza volt. Ben a fotelban fetrengett, Kenny egy széken ült, amit még sose láttam ( szerintem még Brian se), én meg a bábuk fejét próbáltam letörni.
- Először is. Berúgtunk. Másodszor. Bennek valami baja van.- mondtam. Ben felállt és kiviharzott.
- Mi a picsa? Ez a gyökér elszúrja a bulit.- Brit szeme lángolt. És..
- Brit!! Te be vagy szívva? 
- És ha igen?- üvöltött rám.- Már tabizni sem szabad?
- És nekem nem adsz??- elnevette magát. Kennyre néztem, ő pedig csalódottan nézett vissza rám. Brit is észre vette.
-  Valami nem tetszik??
- Brit, hagyd. Ez a téma kényes..- szóltam közbe.
- Nem kényes, csak kényeskedik... Mintha te annyira jófiú lennél. Leitattad a féltve őrzött kis barátnődet. 
- Brit!- kiabáltam rá.- Nem tudsz semmit!! Kenny anyja drogtúladagolásba halt meg!
Elképedt. És én is. Soha, senkinek nem mondtam el, és soha nem hoztam fel ezt a témát Kenny előtt. Most pedig egyszerre mindkettőt megtettem.
- Kenny, ne haragudj!- mondtuk egyszerre Brittel.- Nem akartam elmondani. Csak kijött. Sajnálom.
- Nem tudtam. És be vagyok szívva.. A szemed helyén éppen két csillag van.
 Kenny felállt, odament Brithez és. És megölelte.- Nem haragszom.- Amikor elengedte, mintha lett volna valami a kezében. 
- Ha minden béke és nyugalom, megkeresem Bent.- mondta Brian.
- Baszki!- kirohantam. Ben az úton feküdt.- Ha így kifekszel, elütnek.
- Nem jár ilyenkor erre senki. Egyébként se zavarna téged. Hiszen itt van Kenny, aki csak úgy hirtelen feltűnt.
- Nem hirtelen. Vagyis de, de kicsi korom óta ismerem. Hat éve a legjobb barátom, mindent neki mondok el. Tudod, ő volt az első szerelmem, de hamar kiderült, hogy ez nem jöhet össze.
- Ezzel most megnyugtattál. Beteljesületlen első szerelem. Majd négy év múlva felbukkan és rád nyomul.- felültem.
-  Mi van?? Kenny nem nyomul rám... Nem nyomulhat. Nem tud.. Lényegtelen. Neked komolyan azért van  ilyen hangulatod, mert féltékeny vagy Kennyre? Igen, Kenny volt az első szerelmem, te pedig az igaz szerelmem vagy. Ennyi, úgy gondolom nincs több megmagyarázandó dolog.- Megfogta a karomat és ő is felült. Mélyen belenézett a szemembe, majd megcsókolt. Majd újra és újra. Amikor észbe kaptam, már a melltartómnál járt.
- Mi a? Az út kellős közepén?- Húztam vissza az ingemet.
- Igen. Szeretlek.- Hagytam neki. És örülök, hogy hagytam. Soha ilyen jó szexben nem volt részem. Extrém volt, figyelmes, vad és vágyakozó. 

Hatodik fejezet. By: Brit

Kopogást hallottam a szobám ajtaján.
-Brit, kicsim, Ella téged keres, beengedhetem ugye?
-Persze Anya!- mondtam, kicsit meglepetten, hiszen nem beszéltük meg Ellával, hogy találkozunk. De ettől függetlenül örültem neki. Gyorsan eldobtam, ami a kezemben volt. Nem is tudom, azt hiszem egy füzet és egy toll lehetett. Megláttam Ellát, a szobám ajtajában. Szokás szerint az őrült, halálra szorítós öleléssel köszöntöttük egymást. Ránéztem, és valahogy olyan más volt az arca. Már ismerte a járást, teljesen nyugodtan leült az ágyamra, aztán meggondolta magát, a szőnyegre huppant, és mesélni kezdett. Az első mondata ez volt:
-Lefeküdtem Bennel.- mondta, közben kivillantotta fogsorát. Lehet kicsit öntelten hangzik, de szerintem én nagyon jól ismerem Ellát. Elég régóta jóban vagyunk, hogy tudjak róla mindent. Ella igazából mindig másképp mosolyog. Amikor mosolyog, meg sem kell szólalnia, mindig tudom mit akar mondani. Na jó, majdnem mindig. Most erre a mondatra nem számítottam. Ehhez a mondathoz, egy csíntalan, ugyanakkor büszke mosoly került az arcára. (?)
-És, mondd milyen volt?-kérdeztem, nagy izgatottsággal.
-Ugyanolyan az ágyban, mint ahogy csókol. Elképesztően jó!-mondta, de most már egy kicsit elpirult.
-Istenem de jó!Halljuk a részleteket!- Legszívesebben sikítottam volna! Mert Ella a legjobb barátnőm, és Ben is nagyon jó srácnak bizonyult.
-De Brit! Nem fogok beszámolni neked mindenről!-  még mindig mosolygott. Szerintem igenis el akarta mondani.
-Jó. Rendben legalább azt mondd el, hogy...-félbeszakított.
-Brit! Én szerelmes vagyok! Istenem, annyira szeretem Bent! Most már tudom.-Mondta, és már igazán őszintén mosolygott, szerintem legszívesebben sírva fakadt volna.
-Ella! Úgy örülök neki! Na de mondd csak! Ki mutatott be Neki?-válaszoltam, önelégülten.
-Hát persze, hogy te, Brit!-még mindig piros volt az arca.
-Komolyan ennyire jó volt?-kérdeztem még mindig önelégülten, mert úgy láttam, Ella mindjárt elbőgi magát. Láttam. Az arcán.
-El sem tudod képzelni mennyire!- Nagyon izgatott volt.- Elvitt az Ő titkos helyére. Arra a helyre, ahol már azelőtt jártam. Olyan romantikus volt.
-A szabadban?! -most már hangos voltam.- Ejha! Büszke vagyok rád! Nem is gondoltam vo...- egyszer csak befogta a számat.
-Brit, kérlek!- mondta, és levette a kezét a számról.
-Jól van, jól van..-mondtam, bár egy kicsit csalódott voltam. Szerettem volna tudni a részleteket.
-Viszont... Ben kicsit rosszul érezte magát, azt mondta, szerinte korai volt, és, hogy nem bánom-e. De gyorsan megnyugtattam, hogy ez nem így van. -mondta.
-Remek! Ahogy elnézem Ben jófej srác!- jelentettem ki, vigyorogva. Ezzel azt próbáltam éreztetni, hogy Ella szerencsés, és vigyázzon a kapcsolatukra. A nap további részében beszélgettünk. Ella olyan dél körül ment el.


Nemsokkal az után, hogy elbúcsúztam tőle, Brian hívott.
-Szia cica! -olyan nyugodt, és megnyugtató hangja volt- Mondd csak mit csinálsz ma délután?-nagyon megörültem, a kérdésének hallatán, tehát ennek alapján válaszoltam.
-Semmit. Csak nem tervezel valamit?
-De, arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová. Van hozzá kedved?
-Természetesen!- hogy kérdezhet ilyet? Ha vele vagyok, egyszerűen mindegy mihez, de van hozzá kedvem.
-Oké, akkor egy óra múlva érted megyek.- nagy izgatottságot éreztem a hangjában.
-Rendben, de hová megyünk?-kérdeztem.
-Titok.- e szó elhangzása, még titokzatosabbnak tűnt mint eddig.
-Okéés! Szeretlek Egyetlenem!- kénytelen voltam belátni; nem kérdezősködhetek, mert azzal elrontanám a pillanatot, és amúgy se mondaná el. Felszaladtam a szobámba. Úgy döntöttem letusolok, majd a szekrény elé álltam. Felkaptam egy fekete iszonyat szexi, ugyanakkor elegáns pólót, egy farmert és egy fekete sarut. Úgy gondoltam, akárhová is megyünk, ez biztos jó lesz. Megérkezett Brian. Anyu nyitott neki ajtót. Mosolyogva hívta be, de Brian ellenállt. Gyorsan kézen fogtam, majd elköszöntem Anyutól, mielőtt még itt ragadtunk volna. Egy csókkal üdvözölt. Ez a csók forró volt, ami felcsigázott. Kinyitotta a kocsi ajtaját nekem, majd beült ő is.
-Eléggé kiöltöztél- mondta, kissé gúnyosan. Most vettem csak észre, hogy elég lazára vette.  Nem öltözött ki. Egy egyszerű inget, farmert, és edzőcipőt viselt. Csak mosolyogtam, bár egy kicsit megsértve éreztem magam. Hiszen Ő nem mondta el, hova megyünk. De Brian azok közé az emberek közé tartozik, akikre nem tudok haragudni. Kiszálltunk.
-Hiszen ez a te lakásod.- a bérház előtt álltunk, ahol Brian lakott.
-Igen, ez a meglepetés első fele.-mondta, még mindig nagyon titokzatosan. Felmentünk. Amint kinyitotta az ajtót, egy gyönyörű gyertyákkal teli asztalt láttam, 2 személyre terítve. Álomszép volt. Pedig nem is volt annyira túlcsicsázott, tényleg. A gyertyák tökéletesen mutattak a kis szobába, és bevilágították az egész lakást, még a konyhát is.  Brianre néztem, aki egy rózsaszín orchideát tartott a kezében. Ennyire ismer engem?  Az orchidea a kedvenc virágom. Noha orchideát mindig nagy és szép vázákban lehet kapni, Briannél csak egy szál volt, csak úgy. Ez csak még lazább és spontánabb hatást adott az egésznek.
-Mondd csak szerelmem, mit kapok ha odaadom ezt a virágot?-kérdezte, és hatalmas mosolyától szinte elájultam. Nem bírtam magammal, kirántottam a kezéből az orchideát, majd adtam neki egy hatalmas csókot, ami nagyon érzéki volt.
-Hmm... Úgy gondolom ez kevés lesz. Még velem kell vacsoráznod, hiszen ez a virág nagyon sokba került-a hangjában egy kis gúnyt éreztem, de úgy gondoltam tervez valamit.-Aztán...-vigyorgott.
-Egyet kell értenem veled.-mondtam.
Leültünk és megvacsoráztunk. Nagyon romantikus volt az egész. Igaz 'csak' Brian lakásán voltunk. Brian meghozta az 'első fogást':
-Zacskós leves á lá Szexisten. - mondta, két tányérral a kezében.
-Hmm... Fincsi.- vigyorogtam. Ezzel el is kezdtük a vacsorát.
A főétel mikróban sült sajtos melegszendvics volt. Otthoni ételekből a kedvencem.
-Parmezán sajt van benne... Mert tudom, hogy az a kedvenced.- mondta. Igazából a mozzarella, de a szándék a fontos. Na, és a desszert. Csokis kosár. A kedvenc aprósüteményem. A neve elárulta: egy édes kosár alakú tészta, benne csokikrém,  fölül étcsokoládé bevonat, a tetején megszórva mogyoródarabokkal. Brianről nem gondolná az ember, hogy ilyen figyelmes. Ezt is nagyon szeretem benne. Elmondta, hogy a kedvenc helyemen vette. Igen, Brian is a KEDVENCEIM közé tartozik!


 Befejeztük a vacsorát. Egy csókkal köszöntem meg, mindazt, amit értem tett. -Igazából a vacsora is finom volt, de már erre vártam, mióta megérkeztünk- Ez egy hosszú csók volt. Reméltem, hogy folytatódik, de Brian kiment elmosogatni. -Fogalmam sincs miért. Igazából mindig otthagyja a szobába, reggel kiviszi, és talán 2 nap múlva elmosogatja.- Leültem az ágyra.
-Ne segítsek?-kérdeztem.
-Kösz, nem kell. Édesem!-mondta észbekapva.- Egy pillanat és megyek!
-Oké.-mondtam halkan.
Éppen a körmömet piszkáltam, amikor hátulról átölelt. Összerezzentem.
-Tudom, hogy erre vártál.- suttogta. Elmosolyodtam, majd megfordultam.
-Miért, te nem?- kérdeztem halkan.
-Ó dehogynem!- Brian ledöntött. Megcsókolt, nem is egyszer. És nem is akárhogyan. Átvettem az irányítást. Szép lassan kigomboltam az ingét, majd levettem róla -igyekeztem nem egy gyertyába dobni. A szemembe nézett, mintha mondani akart volna valamit. Majd adott egy igazán vad csókot, és innentől nem volt megállás. Brian egymás után vette le rólam, és magáról a ruhadarabokat. Gyors volt. Á! Brian egy szexisten! Még mondta is.
Egy ideig hagytam, majd a hátára fordítottam. Én fokozatosan gyorsultam, ami kihatott a hangomra. Brian beletúrt a hajamba, én pedig megint hanyatt feküdtem. Innentől pedig észre sem vettem az idő múlását.
Már csak feküdtünk, és Brian kényeztetett.
-Ez most különleges volt.- mondta, csodálkozva. Elmosolyodtam.
-Szerintem is.-megcsókoltam. Letettem a fejem a párnára, és elaludtam.


- Cica! Reggel van. - mondta lágy hangon. Megijedtem.
 -Milyen nap van ma?! -kérdeztem, hadarva. Brian bizonyára először meglepődött, majd ismét lágy hangon válaszolt.
-Vasárnap.
-Hű! Megnyugodtam. - ezután pedig megcsókoltam Briant, aki ekkor már velem szemben a combján könyökölt.
-Jól érzed magad?-kérdezte.
-Persze, hogyne. Nem. Elfáradtam. És megijedtem, azt hittem ma suli van.
-Akkor nem hívtalak volna ide.- Brian még erre is gondol. Felállt, én pedig ledobtam a fejem a párnára, és nyújtózkodtam. Brian éppen öltözött, amikor pedig begombolta a farmer nadrágját,felnézett,majd megfordult. Lehasalt az ágyra.
-Brit, én szeretlek.-mondta lazán.
-Öm... Én is, de mit szeretnél?-kérdeztem, nem tudtam, hogy most mi van..
Én még nem öltöztem fel, csak egy szál takaróban ültem az ágyon. Brian kezét, egyszer csak a derekamnál találtam. Elkezdett csikizni. Felnevettem.
-Drágám, szerintem add fel!- igaz odakaptam, de nem vagyok nagyon csikis. Nos, Brian ennél okosabb. Rögtön a combomhoz, és a térdhajlatomhoz vándorolt a keze, ami egy nagyon, nagyon érzékeny pontom. Sikítottam. Brian nem engedett. Végül kiszabadultam, és a a fürdőszobába rohantam. Persze, ő futott utánam.
-Ne Brian, hagyjál!-nevettem. Brian megállt az ajtóban.
-Figyu.- mondta, és én megtorpantam, majd megfordultam.-Szerintem én egy kicsit túlöltöztem-nevette el magát. Végignéztem magamon.
-Engem nem zavar.-vigyorogtam. Brian megindult felém, de én csak álltam. Nem futottam el. Megfogott. Nekinyomott a falnak, a szemembe nézett, és vigyorogva csak ennyit szolt.
-Cicuskaaa, felnövünk mi valahaaaaaa?
-Háát. Ha felnőtt korunkban is szexelhetünk, akkor igen.- erre elnevette magát, majd megcsókolt. Hosszan.
-Kérsz kávét?- kérdezte, miután elengedett.
-Igen köszi.- rámadott egy nagy pólót, én pedig a bugyimat kerestem. -Tudod...
-Igen 3 cukorral, tejjel felöntve. -elmosolyodott, és ettől úgy éreztem mindjárt megint nekiesek.
Megtaláltam a vörös ruhadarabot -szeretem a vörös színt- és leültem az asztalhoz.


Kicsit elbambultam és elkezdtem gondolkodni. Azt hittem menten felszállok az égbe, és elkezdek táncolni. Hát a nagy rocker Brit szerelmes, és mindent rózsaszínben lát. „Pink is the new black”.
 Már egy ideje együtt vagyunk Briannel, de ebbe még nem gondoltam bele. Egyszerűen csak szeretem és eddig nem vettem észre milyen hatással van rám a szerelem. A délelőttöt együtt töltöttük, de Briannek el kellett mennie próbálni a bandájával. Hazafuvarozott.
A kocsi megállt a házunk előtt. Már szálltam volna ki, de Brian megfogta a kezem. A szemembe nézett, és megcsókolt. Ez a csók sokáig tartott, komolyan, kezdtem szédülni, majd 'elengedett'. Mosolyogtam, nyomtam egy puszit még az arcára, majd megfogtam a kilincset.
-Brit. Mondd csak! Nem szeretnél valamikor a közeljövőben hozzám költözni?-kérdezte. Én csak ültem és bámultam a szemébe. Millió gondolat futott át az agyamon. „Milyen jó lenne mindennap Briannel 'aludni'.” „Elköltözhetek otthonról, és végre egy kicsit függetlenebbé válhatnék.” „Brian ezt tényleg szeretné?” Ezekhez hasonló kérdések és mondatok jutottak eszembe, majd ráébredtem, hogy válaszolnom kell.
-Nagyon  szívesen, de erről még beszélünk. -mondtam. Rámosolyogtam, és kiszálltam. Még mindig kába voltam az előző csóktól, és Brian kérdésétől. Visszanéztem, Brian mosolygott, majd elhajtott.


Otthon csak feküdtem, és gondolkoztam. Főleg Brianről és Rólam. Vajon komolyan azt szeretné, ha hozzáköltöznék? Nem csak azért kérdezte meg, hogy kárpótoljon valamiért? Sajnos nem látok a fejébe, de talán így van jól. Egy darabig még ezen gondolkodtam. Végül arra jutottam, hogy Brian szeret engem, és fölöslegesen aggódom, hogy tényleg szeretné-e. Végül is hamar kiment ez a fejemből.  Majd, eszembe jutott Ella és Ben. Vajon mi lehet az a 'titkos hely' ahova Ben elvitte Ellát? Vajon most hogy érezhet Ella? Talán úgy ahogy én? Aztán abba kellett hagynom a gondolkodást, mert egy olyan kép villant be, amit nagyon nem akartam elképzelni, de a drága szemem, magam elé vetítette. Közben tévéztem, elfoglaltam magam. Majd már este lett, letusoltam, ledobtam magam az ágyra. Hirtelen Brian pihe-puha ágya jutott az eszembe. Aztán rögtön el is aludtam.


-Brit, szívem!-hallottam meg Anyu hangját.
-Neee Anyu csak 5 percet még!- szokás szerint ilyenkor alszok még 15 percet.
-De Briney drágám, már így is fél nyolc van.- hirtelen felkaptam a fejem, és hihetetlen kapkodással készültem el. Rohantam ki az ajtóba, hátha eljött értem Ella ahogy szokott. És akkor eszembe jutott...
Hát persze! Ő biztos Bennel megy már suliba. Mivel nem laktam messze elkezdtem sétálni.


-Brit, édes drága, legjobb barátnőm. Hogy képzeled azt, hogy nélkülem mész iskolába? Ott álltam, vagyis ültem a kocsiba vagy tíz percet, mire Lara kicammogott, hogy „Britney már elment nélküled!”.- Ella morcosan vont kérdőre.
- Bocs, azt hittem, hogy *dúl a láv*, és Bennel mész..- mondtam mosolyogva. Jól esett, hogy még mindig szívesen fuvaroz.
-Mi tökéletesen megvagyunk és még mindig nagyon szeretem, de attól még szeretlek téged is!
-Hát akkor szent a béke?-kérdeztem.
-Hiszen eddig is az volt. Na jó, ígérd meg, hogy nem csinálsz ilyet többet.-szidott le Ella.
-Természetesen nem lesz ilyen többet.-vigyorogtam, próbáltam elviccelni az egészet. Tényleg szégyelltem magam.
Ella csak mosolygott, majd elköszöntünk egymástól, mentünk az óráinkra. A tanórák gyorsan elteltek, már éppen ebédszünetre mentem. Aztán megláttam Oliviát, amint megint Ellát piszkálja, szokás szerint Matt miatt.
Azonnal mellette termettem.
-Szia Ella! Hogy, s mint?-léptem oda, és egy szúrós pillantást vettem Oliviára.
-Ömmm. Szia Brit... Izé. Semmi, megyek az ebédlőbe, három perc. Csak.. Izé.-láttam rajta, hogy nem igazán szeretné elmondani, miért piszkálják. Megértettem a helyzetét, de akkor sem tágítottam. Szerettem volna megvédeni Ellát, akkor is, ha Ő nem akarja.
-Á szia Olivia, észre sem vettelek. -próbáltam a lehető leggúnyosabban beszélni hozzá.-Miről beszélgettetek?-kérdeztem, és a hátam mögül éreztem, Ella szúrós pillantásait, de úgy döntöttem, hogy nem veszek róla tudomást.
-Éppen azt mondtam Ellának, hogy mekkora pasilopó, ugyanis Matty az én pasim, ő meg itt-ott randizgat vele. Ez nem csak felháborító, hanem...- körülbelül ennyit jegyeztem meg abból amit Olivia fecsegett. Tök nyílvánvaló, hogy Ella nem veszi el más pasiját, még akkor sem, ha szingli. És most nem az. Mielőtt válaszolhattam volna, Ben termett ott mellettem, és Ellát rögtön meg is csókolta.
-Van valami probléma?-kérdezte, a lehető legnyugodtabb hangon.
-Ömm... Ben. Izé, semmi nincs, csak tudod Brit félreértette a helyzetet és...-Olivia félbeszakította.
-No lám! Nemcsak az én pasim lopod el, hanem még egy másikon is lógsz. Ez érdekes.-előkapta a telefonját, és írni kezdett.- Nem is tudom mit szólnának ehhez a többiek... Te mit gondolsz?
-Olivia állj le! Mit képzelsz te magadról? Hazudsz, féltékenykedsz Ellára, és rá akarod kenni, hogy a pasid utál, sőt ráadásul még pletykát akarsz terjeszteni róla. Elég szánalmas. Ella nem tehet arról, hogy jobb, mint te. Menj, és hisztizd ki magad valakinek, akit érdekel is.-mondtam lenézően, és kis szünet után vártam Olivia reakcióját. Ez nem volt más, mint hatalmas kikerekedett szemek, tátott száj, és pislogás... Elmosolyodtam. Tényleg büszke voltam magamra. A következő pillanatban Ben kikapta a lány kezéből a telefont, és kitörölte az elkezdett SMS-t, majd Olivia kezébe nyomta, aki még mindig ugyanolyan tátott szájjal pislogott ránk.
-Ben. -törtem meg a csendet.
-Brit.- ezúttal Ben szólalt meg. Elnevettük magunkat, és adtunk egymásnak egy pacsit.  Majd Ellára néztem.
Ella a meghatódottságával küzdött. Legalábbis merem remélni, hogy ez volt az oka annak, hogy nem szólat meg, és nem az, hogy szégyelli, hogy nekünk „kell” őt megvédenünk. Szerencsére igazam lett. Egy kis csendet követően Ella, átkarolt minket, és nevetve az ebédlő felé lépkedtünk.
-Srácok. Imádlak titeket.- jelentette ki Ella, amitől én is meghatódtam.-Tényleg köszönöm. Lehet ha nem jöttök, akkor Olivia egész ebédszünetben rajtam lóg.
-Ugyan már! -válaszolt helyettem is Ben.- Meg különben is, ha a barátnőmet „pasilopónak” nevezik, az nekem sem jó.
Ekkor én is megszólaltam.
-Nekem pedig a legjobb barátnőm vagy. És Olivia most már igazán megérdemelte, hogy végre kicsit helyre tegyék. Mondjuk hál' istennek jó kedvem volt. Ha depis vagyok, lehet egy pofont is kap.-nevettünk.
Ella elmosolyodott. Lassan beértünk az ebédlőbe, majd megláttuk Briant. Már várt ránk. Leültünk mellé majd elmeséltük neki az egész sztorit. Igaz ő csak nevetett rajta, de nekem igenis sokat jelentett. Remélem Ellának is. Ezek után végig beszélgettük az egész ebédszünetet. Azt vettem észre, hogy engem csodálatos emberek vesznek körül, és nem akarok soha elmenni innen. Hirtelen meghallottam Brian hangját.
-És ezért nem mentem be azóta sem abba az étterembe.- Ella és Ben nevetésben törtek ki, majd észhez kaptam, és én is elkezdtem nevetni.

Ötödik fejezet

Reggel hét órakor csörgött a telefonom. Mire felfogtam, hogy hetedike van, péntek és elaludtam a hajamat, már a tükör előtt álltam a fürdőben. Az időm nagy részében sérót állítottam, aztán felöltöttem a Ben által agyon dicsért nadrágot és egy pólót. Panda csinált nekem reggelit, majd, már Bennel elindultam Brithez.

- Wíííí! Most négyen utazunk!- Drága, kiszámíthatatlan hangulatú barátnőm vigyorogva nyitotta ki a kocsi ajtaját.

- Te nem tudsz számolni. Ketten ülünk elöl, te egyedül hátul. Ez három.- Mondta Ben, kicsit durcásan.

- Szerintem Brian a negyedik. Mondtam.- Az említett akkor lépett ki a házból.- Mi bajod nagy, gyönyörűségem? Ma egész nap ilyen leszel?

- Nem aludtam semmit anyától.- Ben barna szeme fáradtan csillogott.

- És amikor velünk vagy hajnalig nem vagy fáradt?- Brian kinevette szépséges barátomat.

- De akkor nem azt kell hallgatnom, hogy hogyan sírtok, mert én felnőttem és ez milyen tragikus.- mormolta.

- Ha kapsz egy csókot tőlem, lenyugszol?

-BRIAN!!!! Te idióta!!! Ezt nem nekem kéne mondanom?- Mindenki nevetett és pedig lesmároltam fél-éber szerelmemet.

 Az út ilyen hangulatban telt, és  mire kiszálltunk a suli előtt, Ben felfrissülten vezetett a derekamnál fogva a terembe.

- Olyan igazságtalan, hogy egyikőtökkel se járok egy órára. Oké, hogy Brit és a dobistene idősebb nálam és nem tudunk, de édes gyönyörű életemmel egy idősek vagyunk! Ki volt az a hülye, aki megcsinálta az idétlen órarendeket?!

- Jól van manóm, akkor máris megkérem az igazgatót, hogy csak a te kedvedért változtasson az óráimon. Vagy inkább azt szeretnéd, hogy Brit megbukjon? Azt is el lehet intézni! Brit többet könyvet nem vehetsz elő!- Oké, ezt most megkaptam. De ez akkor is szemétség! Az órákon mindig unatkozok.

- Bocsi, de én amúgy se veszek elő gyakran könyvet. Maximum, ha valami alá kell, alátét gyanánt.

- Jól van na! Tudja mindenki, hogy milyen vagyok. Társasági ember, és pont kémia lesz és én azt nem szeretem és utána nem fogok tudni értelmes szintet megütni.- Miután kitomboltam magam vigyorogva köszöntem el a többiektől és a telefirkált könyveimmel a kezembe, elindultam Mrs Wolf órájára.

- Ma csak gyakorlunk. Nyissátok ki a 77. oldalon és......- Az óra anyagából többet nem fogtam fel.  A füzetemet firkáltam és a padtársam visongását hallgattam. A csengőszót 3 másodperccel később fogtam fel és tompa aggyal mentem a következő órámra. Szünetekben nem találkoztam a többiekkel, ennek hatására az agyam működése se állt vissza. Ebéd előtt tesi volt, én pedig azonnal meglógtam.

- Ella! Há te? - Ben és Brian ültek az iskola mögött.

- Én mindig itt vagyok, ha kell. TE Brian? Még nem láttalak itt.

- Ben mutatta meg. Olyan aranyos- és megölelte Bent.

- Te most komolyan folytatod ezt a buzulást?- Ben arrább lökte haverját, és helyet csinált nekem, kettejük között.- Ella, ha nem vigyázol, ellopnak tőled.

Nevettünk. Brian a nap további részében is ezt csinálta, Ben gorombáskodott vele, Brit és én pedig könnyesre nevettük magunkat.

- Ti.. nem vagytok... NORMÁLISAK!- röhögte Brit.

- De, ha egyszer olyan édees!- Brian átkarolta Bent és a száját csücsörítette.

- Oké! Oké! Elég! Most már hagyj minket romantikázni!- szólaltam meg. Nagyon vicces volt őket nézni, de én még alig ölelgettem ma az én fáradt drágaságomat.

- Najó! Brian, feljössz? Anya sütött sütit meg valamit, amiről fogalmam sincs, mi az , de állítólag finom.

- Mehetünk.-Brian átkarolta barátnője derekát és elköszöntek.

- Végre- nyögte Ben.- Mennyünk mi is innem!

Megint a gömbhöz mentünk. Most nem mentünk egyenesen be, hanem a meleg miatt térdig megmártóztunk a vízben. Ben levette a pólóját és én természetesen lefröcsköltem védtelenül hagyott felsőtestét.

- A vízi manó akcióba lép? Csakhogy a hős szereti a manót.- Azzal felkapott és belegázolt a tengerbe. Sikítottam, kapálóztam, könyörögtem, hogy ne engedjen a vízbe, de hiába. Belecsapódtam és elmerültem. A tüdőm megtelt vízzel és nem bírtam a fél méteres víz tetejére kerülni. Ben megfogott és felhúzott és megölelt.

- Ne haragudj! Nem tudtam, hogy fuldokló vízi manóm van.- Bűnbánóan nézett rám és még erősebben ölelt.

- S-semmi gond. Nem tudhattad. Nem igazán járok a partra. Végül is csak 10 éve lakok közel a tengerhez.

- Na igen, így már más.- mondta egyveleg mosollyal és megcsókolt. Szenvedélyesen és nekem Brian ugrott be. Elnevettem magam ezen a csók közbe, de ő utó-fuldoklásnak nézte. Rám villantotta édes mosolyát, felkapott és sekélyebb vízbe cipelt. Leül és az ölébe húzott. A fejét a mellkasomba fúrta, majd csókolgatni kezdte a nyakamat. A testem forrósodott és egyre hevesebben lélegeztem. Egyre lejjebb és lejjebb vándorolt a szája a testemen, aztán a hasam előtt megállt.

- Engem zavar a víz. Menjünk a gömbbe manó.- mondta édesen és már fel is kapott.

- Hihetetlen, hogy milyen könnyedén kapkodsz!- Krákogva próbáltam megértetni magamat vele és úgy láttam sikerült. Mosolygott és megcsókolt.

- Nem vagy nehéz. És ha az is lennél boldogan emelgetnélek.

- Ben! Ha még egyszer ennyire zavarba hozol, itt hagylak.- mondtam fülig vörösen. Rendszerint bókol, csak, hogy pirulva lásson.

Kaptam egy csókot és én befogtam. Bebújtunk az odúnkba és letelepedtünk. Ben a nagy fa tövébe, én Ben térdére.

- Most úgy érzem magam, mint egy frissen házasodott manó. Boldog vagyok, elkötelezett és ez a hely, olyan, mint egy manólak.

- Üdv az új házban, manószívem. Az épület nem a legújabb design alapján épült, de remélem megfelel az elvárásaidnak.- Átkarolt és elfektetett a földön. Csók áradat közepette szép, lassan lehúzta a pólómat, kigombolta a farmeromat és kikapcsolta a melltartópántomat. Alig volt rajtam valami, Ben viszont ruhában kényeztetett. Átvettem az irányítást, megcsókoltam az ajkát, majd a nyakát és a mellkasát. A kezem közben már a nadrágját húzta lefelé. Átöleltem és visszaengedtem vezetést.

Az egész érzékik, figyelmes, mégis céltudatos volt. Sex után elaludtam, ott a földön, Ben karjai közt.

- Édes drága, gyönyörű manóm! Hihetetlenül szeretlek és nagyon édes vagy, ha alszol, de besötétedett és szerintem mielőtt hazamegyünk öltözzünk fel.

Kinyitottam a szememet és megcsókolt. Gyors, ébresztő csók volt és elérte a hatását. Elhúzódott.

- Mééég! Gyere vissza. Nem akarok felkelni. Maradjunk itt este! Aludjunk itt. Vagyis ne aludjunk. Szeretlek. Mennyi az idő?- Gyors témaváltásomon elnevette magát. Fáradt, de boldog mosolya megmelengette a szívemet. Abban a pillanatban semmitől nem féltem. Se a jövőtől, se a múlttól, semmitől. Ben erős aurája mellett mindig biztonságban érzem magamat. Vad stílusa nagyon megfogott. Ha vele vagyok itt, olyan, mintha eggyé válnék az itt lévő fákkal és részese lehetnék ennek a tökéletességnek. Ben túltölt engem és én nem bánnám, ha szétrepednék.

Hazafelé sehogy se sikerült egészben az útra koncentrálni, Ben többször is rám szólt, hogy vigyázzak jobban. Végig őt figyeltem. A kezét a combomon pihentette az egekbe szöktetve a pulzusomat. Megálltam a házuk előtt és ránéztem. Meglepődtem azon amit láttam. Vörösebb volt a feje, mint nekem szokott.

- Mi a baj?- kérdeztem aggódva.

- Én most rossz ember vagyok. Egy hónapja járunk. Neked ugye ez nem korai?

Elnevettem magam.

- Édes vagy, de ne nézz engem ennyire angyalinak. Tegnap már kihisztiztem magamat Britnek a vidámpark mosdójában, hogy biztos, hogy nem szeretsz.

Ezen ő nevetett és megnyugodott. Kaptam egy búcsúcsókot és kiszállt. Nagy, boldog sóhajtás közepette elhajtottam. Ki gondolta volna, hogy a nagy Bennek bűntudata van emiatt?!

Otthon apáéknak leesett a tantusz. Kérdezősködés nélkül felengedtek a szobámba, hogy ott  az ágyamba ájulhassak.

- Ella!- dörömböltek az ajtómon- Kelj fel! Mész fodrászhoz!

Brit kora reggel tört rám és elcibált a fodrászhoz. Úgy látszik tényleg komolyan vette a hajfestős ötletet.  Ha már ott voltunk le is vágattam. Jó rövidre. 
Fekete lett a hajam.

Ben, mikor meglátta, elmosolyodott és csak annyit mondott: 

- Fekete Manóm lett. Gyönyörű vagy- és megcsókolt.

Negyedik fejezet

Ben egy hónapja csókolt meg. Azóta minden szép és jó.

 A suliból már csak 1 hónap van, a szülinapomig 2. Greg egy hetet töltött it és áldását adta rám és gyönyörű barátomra. Apa azt mondta, hogy összeillünk, anya. csak vigyorgott. Minden jó volt, kivéve egy dolog. Ben és én. Rengeteget jártunk – én neveztem el- a gömbbe, többször is voltunk dupla randin Britékkel és még mindig vonzott magához. De a kapcsolatunk tovább nem fejlődött. 

- Csak én gondolom úgy, hogy már többnek is kellett volna történnie?- kérdeztem Britet, amikor az egyik dupla randin kimentünk a mosdóba.

- Ella, nem gondolod, hogy... hmm... lehet, hogy ő nem akarja elsietni.

- Hát ezzel most nagyon megnyugtattál, köszi. Te és Brian mikor feküdtetek le?

- Azt hiszem a második randi után... De az más! Brian teljesen más, mint Ben.

- Jó, jó. De ne mond azt, hogy te nem úgy gondolod, hogy már továbbléphetnénk.

- Igen, de nem az én véleményem számít. Gregnek volt egy barátnője, akivel csak 2 hónap után akcióztak.

- Greg semmit nem siet el. Hány éve kéri meg a kezét Larának?- Lara és Greg 4 éve vannak együtt és Greg már jó pár éve hajtogatja, hogy megkéri a kezét, de ha ez így folytatódik Lara legnagyobb álma nem fog hamar teljesülni. Pedig szép pár.

- Oké, oké! Akkor nem próbállak megnyugtatni, idegeskedj csak!- azzal trappolva kiment. Tudom, hogy nem sértődött meg igazán, ezért csak mosolyogtam és utánamentem, hogy együtt megkeressük a fiúkat.

 Ezen a randin a vidámparkba mentünk. Brian kiharcolta, hogy sötétedés után menjünk, mert úgy még sose volt. Akkor még nem gondoltuk, hogy így nehezebb lesz egymásra találni.

- Én felhívom Bent.- mondtam egy tíz perc múlva elkeseredetten.- Ó! Kicsöng. Á, szia Ben. Igen már rég és épp titeket keresünk. Hol? Oké! Sietünk! El ne mozduljatok! Szia! Azt mondta a nagy hullámvasútnál vannak. Induljunk, mielőtt kereső expedícióba kezdenek. 

 Rögtön kiszúrtuk a két fekete istent a többi ember között. Brian és Brit eléggé heves csókolózásba kezdtek. A mi gyengédebb csókunk eltörpült mellettük. Láttam, hogy Ben is így gondolja, ezért megöleltem.

- Szeretlek!- mondtam és tényleg így is gondoltam. Eddig még nem igazán mondtam ki még magamnak se. 

- Én is téged manóm.- Hát igen... A manó becenév megmaradt.

- Adhatnál valami aranyosabb becenevet is. Te mit szeretnél? Hmm. Vajon mi illik rád? Majd kitalálom. 

- Oké manó. Manó. Manó.- Egyre gyengédebben mondta, majd megcsókolt. Hevesebben mint szokott és egész testemben remegtem. Csókolt. Még mindig és még mindig. Megrogyott a lábam, de Ben nem engedte el az ajkaimat. Átfogta a derekamat és közelebb húzott magához. 

- Hé, hé! Ne közönség előtt.- Brian Vigyorgott. És Brit is.

- Ezt most pont ti mondjátok?- kérdeztem, kábán. 

 Az este további részében felültünk mindenre és bementünk mindenhova, ahova csak lehetett. Bár Brit és Brian nem jöttek, minket felráncigáltak a szerelemvasútra. Félhomály volt, ami mégis látszódott, az mind rózsaszínben pompázott. Minden bizonnyal, ha nem Ben van mellettem, émelyegni kezdek.

- Ez undorító! Semmi szerelem nincs az éneklő, rózsaszín felhőkben.

- Ezt észben tartom. Randin nincs semmi éneklő élettelen tárgy.

- Kivéve, ha maci és aranyos a hangja. Azt szeretem.

- Kérsz egyet szülinapodra? Szívesen veszek.- Elő ajándéknak kaptam egy lágy, gerincremegtető csókot.

- Igen, de tudod, hogy mikor van?- Meglepődtem. Szerintem még csak egyszer mondtam. A legelején.

- Emlékszem. Könnyű megjegyezni. Július hetedike. Két hetes. Egyszerű.

- Aranyos vagy, de az még két hónap. Addigra simán megutálsz.- Az előző barátaimmal se igazán bírtam sokáig. Miért pont vele sikerülne? 

- Nem hiszem, hogy az lehetséges. Szerintem 2 hónapot bőven kibírok.

- Főleg, ha ilyen lassan haladunk.- jegyeztem meg halkan, hogy ne hallja.- Ez a zene nagyon idegesít, ha kimegyünk belefojtom Britet egy kanál vízbe. And again, and again. Azért örülök, hogy egyedül lehetünk és veled ez a hely is romantikus.- mondtam hangosabban és ezzel elértem, hogy úgy mosolyogjon, ahogy senki más nem tud: sexysen, boldogan, aranyosan, szerelmesen, szégyenlősen egyszerre. Egyveleg mosolynak hívom és ilyenkor mindenhova követném, akkor, amikor csak akarja.

- Ugye ilyet csak én kapok?- kérdeztem és végighúztam a kezemet a még mindig felfelé görbülő száján.- Mindenkinek a közelemben van egy különleges mosolya, ami szebbé teszi. Már ha lehet javítani a gyönyörűt. Nekem is van?

- Igen.- mondta kurtán és, hogy ne kérdezzek vissza letámadott. Először csak csókolt, majd egyre feljebb és feljebb csúszott a keze a pólóm alatt. Most? Itt? Ez komoly? Egy ilyen nyálas helyen? Bármelyik percben vége van az útnak és kint leszünk.

Mégis, abban a pillanatban azért könyörögtem, hogy ne álljon meg. 

 Máris úgy ismerte a testemet, mint a tenyerét. Pontosan tudta, hol jó és hol nagyon jó. Nem tudom hova keveredett a pólóm, de már nem volt rajtam. A hasam legérzékenyebb pontjait csókolta és én alig kaptam levegőt. Heves volt és céltudatos. Az ujjai hidegek voltak és ez a felforrósodott bőrömön olyan volt, mintha jeget csúsztatna rajta.

 Épp a legjobb pillanatban fény szűrődött az alagútba. Azonnal eleresztett és a pólóm keresésére indult.

 Briték kint vártak és pont ölelkeztek, amikor pirulva-virulva eléjük léptünk. A pólómnak nyoma veszett, úgyhogy Ben pulcsijában feszítettem. Brit önelégült, Brian pedig bugyinedvesítő mosolyt villantott. Hogy ezek mennyire összeillenek!

- És mi van azzal, hogy egy kanál vízbe fojtod?- Ben egyveleg mosolyától bepánikoltam kicsit. Nekem milyen különleges vigyorom van?

- Ahhoz, most fáradt vagyok.- Jelentőségteljesen néztem Benre, majd tovább gondolkodtam, új, világmegrengető kérdésemen.

 A vidámpark után a parton sétáltunk pirkadatig. Brian Britet, én Bent fuvaroztam haza. 

 A kocsiban csak a zenét lehetett hallani. Ben a térdemen pihentette a kezét. Megérkeztünk és tudtam, ha kiszállunk a kocsiból semmi nem fog már történni. Ben nem nyitotta ki az ajtót, csak engem nézett. Lágyan, olyan bocsánatkérőn. Én a szemébe néztem, dacosan. Nem akartam, hogy most kiszálljon. Pedig ez fog következni, ha nem teszek semmit. Kicsatoltam magam és odahajoltam az arcához.

- Most el fogsz menni?- kérdeztem suttogva. 

- Nem akarok, de anya szerintem már tűkön ül. Így is fél óráig fog sírni a nyakamba, hogy hol voltam.

Igen, Lili úgy viselkedik Bennel, mint egy három évessel. Félti mindentől és még sose engedte, hogy bemenjek, azzal az indokkal, hogy késő van, vagy épp nem alkalmas. Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy járunk és Ben mondta, hogy az előző barátnőinél még rosszabb volt, de én azért egy kicsit magamra vettem a dolgot. Néha úgy viselkedik, mintha, valami drogdíler lennék, aki drogot akar eladni az ő fiacskájának. Idegesítő.

- Kaphatok egy jóéjt csókot?- Abban a pillanatban majd elsüllyedtem szégyenemben. Ez nem én vagyok. Sose csinálok ilyen számító dolgokat.

- Kaphatsz, ha nem 'jóéjt' csóknak hívjuk.- Azzal megcsókolt. Majdnem úgy, mint a szerelemvasúton. Csak sokára engedett el és én boldog voltam. Most tökéletesen beérem ennyivel. Ez a csók többet jelent, mint, hogyha az ágyában kötök ki. Édes mondanivalója volt és én megértettem. Viszonzásképp kapott tőlem egy nyakra-puszit és visszahúzódtam a helyemre. Kiszállt, rám mosolygott és elindult a ház felé. Nem volt kedvem megvárni, amíg Lili megjelenik, úgyhogy elhajtottam. 

 Holnap hetedike. Pontosan két hónap a 17. szülinapomig. Ez a sok hetes! 

Világéletemben nem érdekeltek a babonák. Kinevettem a babonásokat, mégis volt egy dolog, amiben hittem. A hetes ereje. Bármi kiemelkedő jó, vagy rossz történt velem, valahogyan köze volt hozzá a hetesnek. Például hetedikes koromban hét órakor csókolóztam először, hét napig voltam kórházban, amikor elütött egy autó (kisebb sérülésekkel megúsztam), negyedik hó tizenhetedikén jöttem össze Bennel. 

Szóval a 17. szülinapomtól most egy kicsit rettegek. Alig bírom kivárni, de mi van ha valami szörnyű történik? Mondjuk köztem és Ben között. Rémisztő.

- Na! Végre hazajöttél! - Pandora vigyorogva nyitott nekem ajtót.- Van fogalmad arról, hány óra? Fél hat! Mit csináltatok ti Bennel? Vagy inkább kérdezzem úgy, hogy csináltátok Bennel?- kuncogott és utat nyitott, hogy bemehessek. Vigyorogtam, de a szemem majd le csukódott. Fáradt voltam és fájt a lábam. Semmire nem vágytam csak a zuhanyzómra, majd a pihe-puha ágyamra.

- Áááágy!- Sikeresen kinyögtem az első szót ami eszembe jutott. A hazafelé úton a maréknyi erőm is eltűnt.

- Jól van, jól van! Holnap hetedike van. Nem félsz?- A szó hallatán felpattant a szemem és mérgesen néztem Pandorára.

- Panda! Még van időm babonás napom kezdetéig. Legalább addig ne azon agyaljak, hogy most jó, vagy iszonyú lesz-e. És ha most megbocsátasz szeretnék egész nap az ágyban feküdni. Jóéjt. 

Pandora nevetett és megpaskolta a hátamat. Manapság nagyon jóban vagyok vele. A múltkor már a mostani feltörekvő bandákról is tudtunk diskurálni.

 Tisztálkodás után bedőltem az ágyba és rögtön elaludtam. Egyszer csak felriadtam, mert apa benyitott. Bocsánatot kért és kiment. Még mindig fáradt voltam, de eléggé elgémberedtem. Órák óta alhatok, ugyanabban a testhelyzetben. Feljebb csúsztam, betakartam magam és lehunytam a szemem. Visszajátszottam az estét és boldogság öntött el. Talán ez volt a legjobb randink eddig. 

Harmadik fejezet

- Szia Brit! Van kedved eljönni velem sétálni?- kérdeztem reggel a telefonba.

- Szia! Bocsi, de a lábam még nem az igazi.- Hallottam a hangján, hogy tényleg sajnálja.- Egyébként, mi ez a nagy séta kedv? Általában nem szoktál rajongani az ilyesmiért.

- Gondoltam mehetnénk a park felé. 

- Tudtad, hogy arrafelé lakik Ben?-Kérdezte kuncogva.

- Hát mondhatjuk, hogy megemlítette tegnap.- Azzal belekezdtem a találkánkba Bennel. Végig figyelt és illedelmes barátnőhöz híven, megjegyzéseket fűzött a történethez. 

- Te nagyon peches vagy!- jelentette ki, amikor a mondandóm végére értem. Ezt én is nagyon jól tudtam és zavart is.- Ne haragudj, de mennem kell. Nemsokára jön Greg és szeretnék sütni neki valami sütit.- Izgalom csengett a hangjában. Greg a bátyja, aki Londonban él. Brit nagyon szereti és rettentően boldog és izgatott, amikor meglátogatja őket. 

- Rendben és üdvözlöm. Szia!

- Szia.- mondta és lerakta.

 Tehát a séta lefújva, mivel egyedül semmi értelme menni. Úgy döntöttem, hogy a házimnak és a pihenésnek szentelem azt a napot. Először is lementem segíteni Pandorának a ebédben. Eleinte tiltakozott, de addig nyavalyogtam, ameddig meg nem engedte. Valami húsos levest és lazagne-t készítettünk, mert az apu kedvence. 

- Apád nemrég hívott, ma is túlóráznia kell.- szólt Pandora, amikor kiszedte a sütőből a főételt.

- Hagyhatnák néha pihenni!- Apa képeket restaurál és imádja a munkáját, de ezen a héten már negyedszerre kellett túlóráznia és tegnap be is hívták, pedig szabadnapja volt.

- De ha egyszer kell a munka, nem mondhatja, hogy nem megy be. És te is jól tudod, hogy ha hulla fáradt lenne, akkor is bemenne. A munkája az egyik élete. A másik te vagy.

- A harmadik pedig te.- Ezt már tudtam egy ideje, de csak most voltam hajlandó elfogadni. Pandora mosolygott és lekapcsolta a leves alatt a gázt.

 Rosszul éreztem magam, hogy az elmúlt két hónapban ilyen bunkó voltam vele, de talán még helyre hozható a dolog.

Miután apa hazaért, az egész délutánt velük töltöttem. A leckét este megcsináltam és korán elmentem lefeküdni. Vártam a hétfőt, mert bármikor összefuthatok Bennel. Reméltem, ott folytatjuk ahol abba kellett hagynunk. 

 De ahogy láttam az iskolában, nem igen keresett. Brit mondta, hogy az első órája tesi, úgyhogy a torna terem előtt kóvályogtunk, míg be nem csöngettek, de nem láttuk. Az egyik osztály társa azt mondta, hogy reggel találkozott vele. Először arra gondoltam, hogy kerül, aztán emlékeztettem rá magam, hogy nem körülöttem forog a világ. Biztos, hogy nem miattam van ez. Lehet, hogy kicsit késik, vagy csak ellógja az órát. Az sem segített, hogy Brit egyfolytában engem lesett, hogy mikor akadok ki. Pedig nem volt okom rá és nem is aggódtam. Egész délelőtt nem láttam, ezért abban reménykedtem, hogy majd az ebédlőben összefutunk. Kémián és angolon annyira elkalandoztam, hogy többször rám kellett szólni. Az utolsó óra ebédig tesi volt, de én szokásomhoz híven ellógtam. A tanár nem nézi meg sose a névsort, ezért sokszor lógnak az órájáról. Persze, ha egyszer észreveszi, következő órán meglakol az illető.

A megszokott helyre bújtam el, az iskola mögött. Oda a tanárok sose mennek, ezért nyugodtan lehet ott ücsörögni. Gondolkodtam a hétvégémen és arra jutottam, hogy nem volt rossz és, hogy fekete hajam lesz, de nem fogom engedni Britnek, hogy hozzáérjen.

 Már az óra fele eltelhetett, amikor lépteket hallottam. Megijedtem és beszaladtam egy bokor mögé. Vártam, hogy a zaj gazdája beforduljon és észrevegyen. De nem vett. Ben kanyarodott be, és rögtön a falnak dőlve, leült. Nagyon fáradtnak látszott és én nem akartam, hogy meglásson, úgyhogy törpe járásban megpróbáltam elmenekülni. Balszerencsémre, elvesztettem az egyensúlyomat és bele kellett kapaszkodnom a bokorba. Elég hangosan zörgött, de azért reméltem, hogy nem veszi észre. De hiába. Rögtön felugrott és a bokrot figyelte. Két lehetőségem volt: vagy ő jön ide és azt fogja hinni, hogy kukkolom, vagy én fedem fel magam és egy bátor kukkolónak fog gondolni. Az utóbbit választottam. Felálltam és félősen rámosolyogtam. Meglepődtem, mivel arra számítottam, hogy furcsán fog nézni rám, de ő megnyugodva sóhajtott és visszaült.

- Azt hittem egy tanár. Szia Ella! Mit csináltál a bokor mögött?

- Megijedtem, amikor meghallottam, hogy erre jön valaki és elbújtam.- Örültem, hogy nem gondol valami őrültnek.

- Bocs, nem gondoltam, hogy van itt valaki. Nemigen szokott itt lenni senki, nekem is sokáig tartott felfedezni, hogy ez a hely itt van.

- Ha lógok, mindig ide bújok. Nekem elég könnyen ment megtalálni, az első napomon, már a második órámon itt ültem és gondolkodtam.

Nevetett ezen és megpaskolta maga mellett a földet. Rámosolyogtam, ő pedig visszamosolygott. Boldog voltam, hogy nem zavarom, bár elég fáradtak tűnt. Nem is emlékeztem, miért is gondoltam úgy, hogy kerül. Abban a fél órában nagyon jól elvoltunk és reménykedtem a folytatásban. 

 Amint meghallottuk a csengőt, rögtön felpattantunk és egymás szemébe néztünk. A nyakam fájt, annyira fel kellett néznem, és rájöttem, hogy ő igenis nagyon magas, vagy csak nőtt szombat óta, bár inkább az előbbi. 

Vártam, hogy megtörténjen az, ami megtörtént volna, ha Daisy nem avatkozik közbe. A keze közé fogta az arcomat és megcsókolt. Gyöngéd volt, mégis heves. Nem tartott sokáig, de amint elhúzta az arcát, megszédültem.

- Tudtam.- motyogtam, inkább csak magamnak.

- Mit?- kérdezte és mosolygott.

- Hogy nagyon jól csókolsz. Megéreztem.- Ránéztem, ő pedig elnevette magát. Megsimogatta az államat és elköszönt. 

 Istenem! Alig állok a lábamon. Ben megcsókolt! Ez... hihetetlen. Ez járt az eszemben, amikor elindultam Brithez az ebédlőbe. Mosolyogtam magamban, amikor eszembe jutott, hogy neki is milyen kába volt az arca a csók után. Elég különös fejet vághattam a folyosón, mert néhányan igen csak megbámultak. Bementem az ebédlőbe és leültem a szokásos helyünkre, ami a sarokban volt. Brit még nem volt ott, a többi asztalnál se láttam. 

Azon járt az eszem még mindig, hogy milyen gyönyörű pillanatokat éltem át az előbb, amikor Brit belépett és végigpásztázta a szemét az ebédlőn. A szeme megtalált, és rám vigyorgott. Olyan Brites vigyor volt, olyan baráti. Odaült mellém és én belekezdtem.

- Megcsókolt.- mondtam és hatalmas mosoly terült szét az arcomon.

-Ki? Mikor? Részleteket!- Az arca egy nagyon érdekes formát öltött. Félig mosolygott, félig értetlenül bambult az arcomra.

- Ben, kb. 10 perce és a suli mögött.- Még mindig vigyorogtam és elöntött egy kellemes, meleg érzés.

- Akkor most még részletesebben.- Már nevetett és felpattant.- Én most nem tudok enni, szóval kísérj el Mr. Blackwoodhoz.

 Út közben elmondtam, mi történt és mind a ketten egyre boldogabbak lettünk. Csengőkor elköszöntem és bioszra indultam. Ez a tárgy volt az, amit nem szeretek, de a tanárt imádom. Kedves és nagyon jól magyaráz. 

Amikor beértem a terembe dr. Brand már ott volt, elnézést kértem és ő vigyorogva helyre intett. Az óra érdekes volt és hamar elment. Brit valószínűleg már Briannel enyeleg, úgyhogy egyedül indultam a kocsimhoz.

 Meglepődtem és nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam, hogy Ben a kocsimnak dőlve vár. Amikor meglátott, rám mosolygott és elindult felém. Amikor már fél lépésnyire álltunk egymástól egy csókkal üdvözölt. A szívem veszettül kalimpál, jobban mint az előző csóknál. Ez most más volt, felszabadultabb. Azt sugallta, hogy lesz még belőle több is.

- Még mindig jól csókolsz.- mondtam amikor meg bírtam szólalni. 

- Én sem panaszkodhatok rád.- elnevette magát és átölelte a derekamat. Szinte vezetett a kocsimig, majd elengedett és az anyósülés felé vette az irányt.

- Megyünk valahová?- Nem volt ellenemre a gondolat, hogy a nap további részét is együtt töltsük, de azért érdekelt, mit tervez éppen.

- Elnavigállak egy gyönyörű helyre. Ha nem gond!

- Nem dehogy! Merre felé megyünk?- kérdeztem, amikor beindítottam a motort.

- A partra, onnantól gyalog megyünk. Eltalálsz oda?- kérdezte vigyorogva.

- Természetesen el. 

 A partig az út nem hosszú, hamar odaértünk. Út közben zenét hallgattam, vagyis inkább azt, ahogy Ben hümmög rá.

- Mi az? Nem tetszik?- kérdeztem kicsit flegmán. Nem szeretem, ha valaki piszkálja a zenét, amit hallgatok.

- Nem épp a kedvencem az ilyen rock-opera stílus, de a szöveg érdekes.

- Ha egy zene tetszik, közrejátszik a szöveg jelentése is. Gyűlölöm az olyan számokat, amikor egy-két szavas zenének csúfolt dallamra kornyikál valami hangtalan gazdag senki.

- Hmm... Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki nem ismeri a zenét, az ő hibája, engem nem zavar.

- És egyébként a part melyik részére szeretnél vinni?

- Egy eldugott helyre, kicsit délebbre.

 Miután leparkoltam és kiszálltunk, megkerülte a kocsit és ismét átölelte a derekamat. Lágyan, de céltudatosan kezdett el vezetni, én pedig megpróbáltam tartani nagy lépteinek tempóját.

 Már épp úgy éreztem, hogy fáradok amikor egy fás-bokros területen találtam magam.

- Nem tudtam, hogy van ilyen rész a partnak ezen a szakaszán.- Csodálkoztam. Errefelé inkább, csak homok van, főleg ennyire közel a vízhez.

- És még nem láttál semmit.- mondta és megindult a zöld tenger közepébe, magával húzva engem is.

- Ahhh...- Amikor megláttam a gyönyörű 'bunkert' elállt a szavam. Olyan volt, mintha a bokrok és a fák egy láthatatlan kör köré nőttek volna, teljesen eltakarva a külvilágtól az üreget. 

Ben elengedte a derekamat, megfogta a kezemet és odahúzott a legnagyobb fa tövéhez. Leültünk és a mellkasához vonta a fejemet. Éreztem az illatát és ezzel a környezettel, mintha egy vadállat lenne a párnám, aki vonzz magához és nem enged elmenekülni. De talán nem is akarok. 

 Órák óta ülhettünk ott és még azt sem tudtam, beesteledett-e már, amikor észrevettem, hogy Ben halk, egyenletes szuszogással alszik. Kuncogtam, aztán kicsit bűntudatom volt, hiszen ha most nem itt van velem, talán pihenhetne rendesen. 

Néztem az arcát és most, ilyen nyugodtan, annyira másnak tűnt. Gyönyörű volt még mindig, de amikor először láttam, olyan erősnek tűnt, védelmezőnek. Most pedig olyan gyengének és aranyosnak, hogy nem bírtam ki, ölelés nélkül. 

Öleltem és éreztem, hogy milyen meleg. Éreztem a lélegzetét, a szívdobogását. Reméltem, hogy ő is érzi az én szívdobogásomat, még így, álmodva is. 

 Annyira megnyugtató volt a közelsége, hogy elaludtam én is. Álmomban egy hajón voltunk és ő elérhetetlen volt számomra. A fedélzeten szaladtam utána, de ő mindig elmenekült, majd eltűnt. A hajó orránál álltam, a tengert figyelve, amikor egyszer csak elkapott hátulról és magához szorított. Boldog voltam és mégis fájt. Az ölelése fullasztott, alig kaptam levegőt. 

 Hirtelen felriadtam és láttam, hogy a saját kezem az, ami fojtogat. Féltem, hogy az egész zöld üreg csak álom volt, nem mertem körülnézni. Akkor meghallottam Ben hangját.

- Jó estét manó!- mondta és egy kómás mosollyal ajándékozott meg. 

- Neked is. Manó? Akkor te óriás leszel?- kérdeztem gúnyosan.

- Azért manó mert olyan aranyosan összekuporodva alszol, mint egy manó. Egy édes fekete manó.- Természetesen ezzel elérte, hogy fülig elvörösödjek és ezt önelégülten nyugtázta.- Többször kell bókolnom. Aranyos vagy ha zavarban vagy.

- Könnyű elérni- mondtam és előbbi szavaitól még pirosabb arccal. Feltápászkodtam.-  Sajnálom, de nekem mennem kéne. Apa már biztos az óráját nézi.

- Persze. Hazafuvaroznál? - kérdezte, amikor kiléptünk a burokból. Már teljesen sötét volt és lehűlt a levegő.

- P..persze- vacogtam. A kabátom a kocsimban maradt.

Ben észrevette és átölelt. A teste melege ellenére is fáztam, de megpróbáltam tettetni. Jól esett a közelsége.

A kocsimhoz érve elgondolkodtam.

- Nem vezetnél te? Nálad van a jogsid? Ööö... Van egyáltalán?

- Persze, hogy van és igen, nagyon szívesen vezetek.- Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját és beültem. Ő megkerülte a kocsit, behuppant és beindította a motort. 

 Amint elindult a kocsim, a kezemet kezdte kutatni. Rá is talált hamar és odahúzta magához. 

- Miből tudtad?- kérdeztem és óvatosan megráncigáltam az összekulcsolt kezeinket.- Mármint, hogy erre gondoltam.

- Semmiből, csak fogni akarom a kezedet.- És ezzel sikeresen elérte ismét, hogy elpiruljak. Rám sandított és elmosolyodott.

- Olyan a mosolyod, mint Britnek. Vagy legalábbis ez az önelégült-mosoly nagyon is Brites. Egyébként, te mennyire ismered Britet?- Erről még nem is kérdeztem.

- Annyira, amennyire Stan bemutatott neki. Elmondta, hogy van egy barátnője, aki aranyos és nincs-e kedvem megismerni. Nem mondom, elég lényegre törő az a lány... Meglepődtem, de gondoltam, miért ne?! És nem bántam meg.

- Kezdem úgy gondolni, hogy ha sokat lógok veled sokat leszek zavarban.- mondtam fülig kipirosodva, az előző mondatától.

 Nevetett. Az út hátralevő részében nem beszélgettünk, mégis nagyon-nagyon dübörgött a szívem. Még sose éreztem ilyet. Elég, ha a közelemben van és már boldog vagyok. Vajon Brit is ezt próbálta elmagyarázni nekem, amikor Brianről beszélgettünk legelőször? Furcsa. Kijelenthetem, hogy most nagyon boldog vagyok.

 Majdnem megijedtem, amikor megállt a kocsi, olyan hirtelen tudatosult bennem, hogy megérkeztünk. Ben kiszállt és én követtem. A házuk szép fehér és zöld közti árnyalatot öltött és ezzel tiszta érzést keltve az emberben.

 Egyszer csak hatalmas dübörgés hangzott a házból és egy fél perc múlva kicsapódott az ajtó.

- Benny!!! Miért nem telefonáltál haza?- Egy középkorú nő rohant ki a házból, egyenesen Ben nyakába. 

- Szia, anya!- Ben picit megszeppenve lefejtette magáról anyja karját és rám nézett. Ő is észrevett és meglepődött

- Oh... Elnézést, nem vettelek észre. Lilian White vagyok, Benny édesanyja. Talán picit túl sokat aggódok érte, de ő az egyetlen aki van nekem.- azzal beszaladt a házba.

- Bocsi, elég érdekes anyám van.- Ben szégyenli? De hát miért? 

- Semmi gond! Szerintem inkább, csak aggódó.

 Búcsúzóul kaptam még egy csókot és ezzel elérte, hogy egész hazaúton zakatoljon a szívem.

 Otthon Pandora vette észre hamarabb, hogy a fellegekben járok és jól esett erről egy lánnyal beszélni. Részletesen elmondtam minden egyes mozdulatot, érzést, érintést. Végül csak ennyit mondott:

- Sok szerencsét a barátodhoz.- mosolygott és kiment a szobámból. Nagyon boldog voltam és zuhanyozás után is ilyen boldogan huppantam az ágyba.