Tizenötödik fejezet

A jegyeim borzalmasak. Mindenből rontottam, kivéve angolból. Van még fél hónapom arra, hogy javítsak, és bejussak egy Bostoni fősulira. Pompás, nem?
Ben remekel, mindenből kitűnő, dolgozik, tanul, foglalkozik velem, elhiteti magával, hogy Bostonban akar élni. A világ legfantasztikusabb embere.
 Egy egyszerű kis sarki boltban dolgozom, amit nagyon szeretek, és elég jól fizet. Így viszont csak a hétvégén marad időm Benre, ami miatt rettenetes bűntudatom van. A legjobb oldala, hogy így úgy érzem, teszek azért valamit, hogy Brit után mehessek.
Lassan két éve, hogy Brittel találkoztam volna. Nyáron se jöttek haza. Télen pedig elég furcsa volt nélkülük a tizennyolcadik születésnapom. Majd a tizenkilencediken, nyugtattam meg magam.
 Az utóbbi időben úgy érzem, megerősödtem. Alig érzem szükségét annak, hogy másokra támaszkodjak. Kenny nyaggat, hogy alig beszélünk, hiszen mindig csak panaszkodtam neki. Most, hogy nincs szükségem lelki szemetesládára, úgy érzi, nem is kell nekem. Mekkorát téved.
 Apának kezd leesni, hogy el akarok költözni, így most durcizik. Pandorát jövő hétre írta ki a szülész, akkorra várható a húgocskám. Az igazat megvallva apáék meglepetést akartak, így fogalmuk sincs, hogy mi a baba neme. De én biztos vagyok benne.
 A suli egy hónap múlva kezdődik, én pedig rettegek, hogy a jegyeim még a tavalyinál is rosszabbak lesznek.


 Két óra múlva kezdődik csak a műszakom, úgyhogy eldöntöttem, még beugrom anyával szemben, a fodrászhoz. Az utóbbi időben nem vetettem magam alá alaposabb vágásnak, és a festék is kezdett lenőni.
Angela a fodrászom rettentően ügyes volt, csak éppen be nem állt a szája. Mivel minden kis pénzt próbálok megtartani, és nem elherdálni, a kocsim a garázsban porosodik, én pedig gyalog tettem meg a negyed órás utat. Amint kész lettem, az első dolgom volt anyának eldicsekedni az új frizurámmal. Hatalmas újításként elöl, néhány tincset tejföl szőkére festettem, és hátul az eddiginél is rövidebbre nyírattam. Imádom!

 Bobby megőrült a boltocskáért, és a főnököm is viszonozta az érzelmeit, így ma is magammal vittem a munkába. A bolt lényegében mindent árult, élelmiszeren kívül. Az ananászos füstölőtől a kisebb bútorokon át egészen a zsebórákig. Persze minden még a ötvenes-hetvenes évekből. Afféle régiségbolt volt és a rengeteg holmi ellenére Mr Parwelle-nek sikerült zsúfoltság érzet nélkül, otthonossá varázsolni a helyet. Mindig égett az ajtó melletti Kínából hozatott mécsesben valami édeskés illóolaj és, bár én minden egyes alkalommal fuldokoltam az illatától, a vásárlók imádták.
Amint megérkeztünk, drága kutyám azonnal elfoglalta a fotelemet. Sikerült tíz perc alatt átöltöznöm és meginnom egy kávét. Amióta dolgozom, leváltottam a kakaót. Szomorú ez a felnőtté válás.
 Ilyen és ehhez hasonló értelmes gondolatokon agyaltam, amikor Ben olyan öt körül betoppant. A munkaidő végéig volt még fél órám, de mivel ma kevesen voltak és a főnök látta rajtam, hogy nem bírok koncentrálni, elengedett hamarabb. Szinte kirobbantunk a boltból, egy hosszanti csókkal köszöntött, majd elindultunk. Séta közben folyton elkalandoztam, hiszen öt napja nem találkoztunk és kezdett felhalmozódni bennem a vágy. Mint minden péntek délután, a gömbhöz igyekeztünk. Így, kocsi nélkül kicsit több, mint háromnegyed óra volt az út. Bobby boldogan lihegve rohant a vízhez, mikor odaértünk.
- Várod már Bostont? Holnap kezdődik az utolsó félévünk, nincs már sok hátra- mondtam miközben figyeltem, ahogy a kutyám megugatja a jeges vizet. Így, ősz elején, az idő nem a legalkalmasabb arra, hogy pancsoljunk, mi meg sem mertük közelíteni vizet, egyenesen a gömbbe mentünk. Bobbynak is volt annyi esze, hogy két perc fagyhalál után inkább kijött a vízből, és a széltől óvott menedékünkbe szaladt. Rádobtam egy törölközőt, ő pedig, mint egy jól nevelt kismadár, elszundikált. Ezért imádom ezt a kutyát! Olyan gyámoltalan és butus, mégis a legeslegjobb barátja tud lenni az embernek. Egyszer még egy pasast is megugatott, amikor az igencsak veszélyesen közelített hozzánk. Bobby megérezte a félelmemet, és az övét háttérbe szorítva meg akart védeni. Végül az ijesztő férfi meggondolta magát, én pedig szapora léptekkel eltűntem a helyszínről.
 Ben szakította félbe a gondolatmenetemet, méghozzá egy szenvedélyes csókkal. Azon nyomban visszacsókoltam, és a következő pillanatban -de az is lehet, hogy percekkel később- azt vettem észre, hogy rajta fekszem. Nos, egy hete nem volt időnk egymásra, így érthető, hogy a dolgok kezdtek sürgetővé válni. Kiráncigáltam a pokrócot a táskámból, és leterítettem, majd magamra rántottam Bent. Amennyire vágytam Benre, egy megfázásra legalább annyira nem. Szinte letéptem róla a nadrágot, majd egy buja mosollyal segített nekem: kikapcsolta az övét, kigombolta a farmert, ugyanolyan sürgetően húzta le magáról, mint ahogy én tépkedtem. Nálam egyszerűbb dolga volt, a cicanadrágot egy mozdulattal lerántotta, a bugyim pedig csúszott vele együtt. Persze a védekezés mindez után jutott eszünkbe, így kiszenvedtük Ben nadrágzsebéből az óvszert és mérgesen, a fogammal téptem szét a csomagolást. Amíg ő felvette, én kényelmesebb pozícióba helyezkedtem el. Egy pillanat múlva éreztem, hogy rám nehezedik, megragadtam a derekát, és magamba nyomtam. A hirtelen nyomástól felnyögtem, és majdnem elsírtam magam. Meglepődtem ettől az érzéstől, de nem tudtam rá több figyelmet fordítani, ugyanis Ben megmozdult, én pedig átadtam magam az élvezetnek. Minden egyes lökésében éreztem, mennyire vágyakozik rám, én pedig csókokkal köszöntem meg mindezt. Egy mozdulattal megállítottam, ledöntöttem magamról, ő pedig egy nyögés kíséretében megadta magát. Ráültem a csípőjére, és mozogni kezdtem. Azért szerettem felül lenni, mert így jobban láthattam az élvezettől meggyötört arcát. Elmosolyodtam, mire gyönyörű szemével kérdőn nézett rám. Majd a következő pillanatban remegés futott át a testemen, és kifáradtan dőltem előre. Fél perc múlva erőt vettem magamon, és folytattam addig, amíg őt is elérte a gyönyör.
Kimerülten másztam le róla, a testem még mindig zsongott. Amikor a legapróbb hullámok is abbamaradtak, megcsókoltam, majd fejemet a mellkasára hajtottam. A szex ezen részét élveztem a legjobban. Szerelmesen simogattam a hasát, karját, combját, mellkasát. Annyira szeretem, hogy az már fáj. Úgy érzem, ha Ben azt mondaná ne menjek Bostonba, megtenném. El sem tudom hinni, hogy viszont szeret. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, én pedig meglepetten töröltem le.
- Ella, kezdek fázni- mondta, és ezzel tökéletesen véget vetett az idilli pillanataimnak. Nevetve ültem fel, és néztem, ahogy öltözni kezd.- Öltözz te is, mert megfázol. Akkor vettem észre, hogy a nagy sietségben az egyik lábamon ottmaradt a cipő, így az feltartotta a nadrágomat. Felnevettem, majd magamra rántottam.
- Ne kérdezd min nevetek- mondtam mosolyogva.-, mert én sem tudom.
- Bolond Manóm- ölelt át mosolyogva. Csikizni kezdett, én pedig erőtlenül visítottam kegyelemért. Próbáltam magam kiszabadítani, de erősebb volt nálam. Bobby felriadt, és kirontott a törölköző alól. Ugatni és ugrálni kezdett. Még mindig vizesen ugrott közénk, mi pedig az ázott kutyától menekülve, szétváltunk. A mopsz azonnal megnyugodott, boldogan csaholt, a nap hőseként simogatást várva az ölembe feküdt. A harisnyám egy pillanat alatt átázott, én pedig a nevetéstől könnyes szemmel simogattam.
Sötétedésig ott voltunk, kellőképpen átfagyva indultunk haza.
- Hiányzik a kocsiim- hisztiztem Bennek, aki Bobbyt próbálta visszafogni, mert a kutya mindenáron vissza akart menni a gömbbe.- Már rég otthon lennénk.
- És mond csak, mennyit zabál a kicsike? Mennyit spóroltál azalatt az egy év alatt, amióta nem használod?
- Sokat.. Nagyon sokat spóroltam- mondtam szomorúan, mert igaza volt. Szeretett autóm rengeteget fogyaszt, hatalmas összeget gyűjtöttem össze a bakszámlámon, amit születésnapomra kaptam, egy aranyos összeggel. Nos, apáék szinte kirugdosnak a lakásból. A szobámat a kisöcsémnek akarják adni.
 Minden előérzetemmel ellentétben egy édes, kék szemű, pufók arcú kisöcsém született. A szülés váratlanul indult egy héttel hamarabb, de semmi probléma nem volt. Amint megláttam, tudtam, hogy ő lesz a család kis szeme fénye, azonnal megszerettem. Adrian a valaha volt legédesebb kisbaba. Én pedig már most odaadtam volna neki a szobámat, csakhogy be kéne jutnom valami fősulira.
 Hazavittük anyuhoz Bobbyt, majd hazafelé indultunk. Előre megbeszéltük Lilyvel, hogy Ben ma nálunk alszik. Lily az egy év alatt borzalmasan sokat fejlődött. Azt hiszem, teljesen elfogadta, hogy a fia a tél végén Bostonba költözik, velem együtt.
 Reggel fáradtan kászálódtam ki az ágyból, próbálva nem felkelteni Bent. Hála a rutinnak, ez sikerült. Mivel nekem egy órával többet kell reggel készülődnöm, ásítva lopakodtam a fürdőbe egy frissítő zuhanyért. Már javában mostam magamról az alma illatú tusfürdőmet, amikor valaki elrántotta a zuhanyfüggönyt. Sikoltva takartam el magam, majd habos vizet fröcsköltem Ben nevető arcába. Sikerült a szájába találnom, köhécselni kezdett, miközben bemászott mellém a kádba. Sikerült a tíz perces zuhanyomból fél óra boldog pancsolást elérnie, így sietve szárítkoztam a törülközővel.
- El fogunk késni, és csakis miattad!- szidtam le mosolyogva.
- Nem muszáj elkésnünk, elég, ha fél óra helyett, csak negyed órát babrálsz a hajaddal, és időben vagyunk.
Hozzádobtam a törülközőmet, majd a szekrényemhez léptem. Enyhén vörös arccal öltöztem -mert egyetlen szerelmem úgy döntött mindeközben nézni fog-, majd a tükörhöz léptem. Az összkép egész tetszett, bár a hajamra még várt a hajvasaló és a tupírfésű. Szürke, mélyen dekoltált felső és bőr hatású cicanadrág. Tudtam előre, hogy egész nap fázni fogok, de nem akartam farmerben lenni. Nem volt hozzá hangulatom. Hogy kompenzáljam, egy fehér, vastagabb pulóverbe bújtam bele, majd nekikezdtem a hajamnak. Ben fájdalmas arccal nézte, hogy rángatom-tépem-sütöm a hajam, de hát ez az ára a szépségnek. Amint kellőképpen kidühöngtem magam a hajam iránt, és még tűrhetően is állt, elégedetten néztem a tükörképem. Smink nem sok kellett, épphogy csak elsötétítettem a szemhéjam. Miután megbosszultam a hajamat a fogamon, és enyhén beparfümöztem magam, vidáman fordultam Benhez.
- Kész vagyok!-szóltam az éppen egy lábon ugrabugráló szerelmemhez. Merthogy éppen a nadrágjával szenvedett. Elröhögtem magam, és figyeltem az attrakcióját. Amit a nadrág a helyére került ijesztően elmosolyodott.
- Kinevetsz? Ezért fogom most szétborzolni a hajad!
Nevetve rohantam le a lépcsőn, sikerült majdnem orra buknom, szerencsére Ben megfogott, és lesegített a maradék fokon.
- Jó reggelt fiatalok!- köszönt Pandora Adriannel a csípőjén. A baba vidáman fürkészett minket, én pedig megpuszilgattam három hetes kistestvérem.
- Háááát sziiiiaaa kisöcsii- visongtam egyenesen az arcába. Szegényke, már megszokta, nevetve paskolta az arcomat a kezével. Néha úgy érzem, érettebb, mint én.- Jó reggelt Panda! Mi újság?
- Egész este nem aludtam, Adrian folyamatosan nevetett.- Hát, igen. A Light gyerekek nem sírnak, hanem nevetnek éjszaka. Megmagyarázhatatlan tény, de én is ezt csináltam.
- Legalább nem sír. A szomszéd kisfiú olyan hangosan bőg minden este, hogy még én se tudok tőle aludni- szólt Ben fejcsóválás közben. Megsimogatta Adriant, majd az asztalhoz ült. Erre apa felriadt, aki eddig az étkezőasztalon aludt.
 Miután enni adtam a szülőknek, és Bennek, megittam a reggeli kávémat, kis késéssel indultunk a suliba. Biosszal kezdek, a tanár szerencsére kedvel a jegyeim ellenére is, így nekem nem probléma. Bennek tesi, ő megy hátra a titkos helyünkre. Egyébként azt vettem észre, hogy egyre több gyerek szerez róla tudomást, aminek nem örülök, elvégre az én helyem volt. Harmadik órám angol volt, végre lazíthattam, Mrs Winch még csak rám se nézett. Teljesen kitűnő vagyok belőle, ami persze bosszantja, de nem szól semmit. Csendben tűrjük egymást. Szünetekben már nem jönnek oda hozzám Britékről érdeklődni. Mivel Brian elég partiarc volt, a suliban szinte mindenki ismerte, kivéve az elsősöket. Komolyan! A hírnevéről még a tavalyiak is tudtak! A rengeteg gyerek tőlem és Bentől kérdezgeti, hogy mikor jön haza, mikor csaphatnak együtt egy bulit. Sajnálatukra, Briték nem jöttek még haza azóta, hogy másfél éve elrepültek. Britről leginkább a tanárok érdeklődtek, illetve az a pár ember, akikkel a négyesünk jóba volt. Mason volt az egyetlen, aki nem kérdezett, megvárta amíg én mesélek. Clare folyton arról fecsegett, hogy milyen aranyosak voltunk mi négyen, hogy mi voltunk az a társaság, akiktől félni kellett. Úgy gondolta, ha a régi időket feleleveníti, nosztalgikus, szép napokat szerez nekünk. Nem igazán sikerült neki, ilyenkor mindig depresszióba zuhantam.


- Jövő hónapban érettségizüüünk!- visítottam otthon Bennek. Volt még egy órám munka előtt, általában ilyenkor próbáltam valamit tanulni is, bár leginkább sopánkodtam. Egyszerűen nem ment a fejembe a töri meg a matek. - A spanyol menni fog, azt megcsinálom hármas szinten, az angol 90% felett lesz, még a törin is átrugdosom magam, de matekból mi lesz? - Nekicsaptam párszor a fejemnek a tételsorokat, majd elfeküdtem. - Beeeen, segíts valamit, kérlek!
Ilyenkor jött az, hogy felültetett az ágyamon, elém rakta a matektételeket és magyarázott. Mindig csak egy tételt magyarázott el, viszont azokat megjegyeztem. Így már tudtam 10 tételt. Hurrá, már csak több, mint a fele kell!
 Lezsibbadva léptem be a bolt ajtaján. Mr Parwelle azonnal odasietett hozzám.
- Minden oké Ella? Fáradtnak tűnsz- nézett rám aggódó szemekkel.
- Semmi gond, csak az érettségi miatt kicsit álmos vagyok- mondtam mosolyogva.
- Ha szeretnéd, addig, amíg le nem érettségizel, felfüggeszthetjük a munkádat, arra a pár hétre bírom egyedül.
Mr Parwelle idős volt már és nehezen vitte a boltot. Olyan nagy forgalma nem volt, bár a szokásos napi bevétel nem változott. Az emberek szerették ezt a boltot és reggel hattól, este hétig nem bírta az öreg.
- Minden renden Mr Parwelle, nincs erre szükség. Egyedül az érettségi hétre lesz szükségem, addig kitartóan támogatom magát. Nyár végén elmegyek, így is bűntudatom van, hogy akkor mi lesz a bolttal.- kedvesen rám mosolygott, majd beállított a pult mögé.


Olyan ideges voltam, hogy még sötét volt, mikor kimásztam az ágyból. Persze, Július végén ez nem nehéz. Lesomfordáltam a lépcsőn, bementem a konyhába és készítettem magamnak egy kávét. Azt hiszem itt kezdődik a felnőttkor. Vége a sulinak, vége az érettséginek, vége a reggeli kakaóknak. Hogy sikerüljön az érettségik alatt ébren maradnom, naponta 3 kávét is megittam. Spanyol szóbelin sikerült úgy bepörögnöm, hogy rám kellett szólni, hogy lassítsak, mert senki nem érti mit hadoválok. Végül egész jól sikerült, semmiből nem buktam, az angol majdnem kiváló lett. Ma kapom meg a Boston Egyetemről, hogy felvettek-e. Apáék nyaggattak, hogy jelentkezzek többre, így jelentkeztem még egy egyetemre. Nem akartam úgy továbbtanulni, hogy nem is akarok odajárni. Nem lett annyira szörnyű az érettségim és ki tudom fizetni a tandíjat. Csak felvesznek valahova.
Ben szakosodni fog, ő azonnal dolgozni akar, majd egy saját céget alapítani. Valami szerelős dolog. Egy éves a kurzus, és a legfontosabb az, hogy Sydneyben is lerakhatja, ha esetleg nem jutok be. Nos, igen erre is gondolunk. Én akkor halasztok egy évet, és fogalmam sincs mit csinálok. Valószínűleg meghalok, mert apáék nem engednek egyetem nélkül Bostonba. Nem támogatnának, én pedig nem bírnám ki úgy, hogy apáék gyűlölnek.
 Mielőtt teljes depresszióba zuhantam volna, meghallottam, hogy Adrian felnevet. Már megtaláltuk, hogy mi váltja ki nála a nevetést, de ha kivesszük a maciját, és leszedjük a kiságy felett lógó babalámpát, azonnal sírni kezd. Az pedig rosszabb, így inkább elviseljük, hogy esténként legalább kétszer felkel, és nevetni kezd.
Felszaladtam apáék szobájába, ahol a két felnőtt békésen aludt. Nos, igen, ha az ember hozzászokik, a babanevetés akár még altató hatású is lehet.
- Adry, shhhh, én vagyok az Ella. Szia picur! Gyere, leviszlek bogyóka -suttogtam Adriannek, aki mosolyogva  nézett rám hatalmas, zöldes szemével. Apára ütött, de Pandora dús ajkait örökölte. A kis srác igazi szívtipró lesz, ha felnő. Én pedig olyan büszke leszek rá.
Leraktam a nappali szőnyegére, ő pedig vidáman -és kissé esetlenül- mászott felém. Négy lábon már egész ügyes volt, és már próbálgatott felállni is. Néha azon kaptam, hogy fel-fel nyomja a kezével a felsőtestét.
- Nagyon hiányozni fogsz Adry- mondtam szomorkás mosollyal, amikor megtette a köztünk lévő fél métert. Panda teljesen ki volt akadva, hogy így hívom, ő a fél éves kisgyereket is a teljes nevén szólította. Szegény baba, nem jól fogadta, hogy apa pöttömnek, az anyja Adrian-nek én pedig vagy bogyónak, vagy Adry-nak hívtam. Kezdett kialakulni nála egy többszörös személyiségzavar. Imádtam, hogy nem én voltam a legalacsonyabb a családban. Mikor ezt Bennek elmondtam, fél óráig nevetett, jutalma pedig egy párna volt az arcába.
Már világos volt, amikor Pandora lecammogott a lépcsőn. Egész kipihentnek tűnt az utóbbi időhöz képest, bár úgy látszott a két szép lila folt a szeme alatt örökre megmarad.
- Jó reggelt drágáim- mondta elnyomva egy ásítást, majd puszit nyomott Adrian homlokára. Én játékosan megsértődtem, így egy hatalmas, nyálas puszit kaptam. Nevetve töröltem le a homlokomat.
- Apa? - kérdeztem, miközben felkaptam a kisöcsémet, és a konyhába sétáltunk.
- Még javában horkol. Tudod, ha így folytatják alapíthatnak egy apa-fia bandát. Ő horkol, Adrian nevet. Rettentően kipihentető hallgatni- ironizált. Felnevettem, majd bogyókát az etetőszékébe tettem. Egy hete szoktattuk át a házikészítésű bébiételre, és imádja. Csodagyerek.
- Anyád hívott az este. Kérdezte, hogy megjött-e már a válasz Bostonból. Aztán megkérdezte, hogy van Adrian és elsírta magát. Lehet ma át kellene menned hozzá- állt neki összeturmixolni egy fél banánt, majd bekapcsolta a kávégépet.
- Köszönöm, hogy szóltál. Szegény, eléggé megviselte, hogy megint dobták. Persze, én örülök, de szerintem nagyon magányos.- Anya pasija egy dög volt, gyűlöltem, mégis sajnáltam anyát. Három napon át vigasztaltam, mire sikerült annyira lenyugtatnom, hogy abbahagyta a sírást és fogadhatta az aznapi diákot. Nem bírja elviselni a magányt, és tudom, hogy fájt neki, hogy én apához költöztem, de megértette, hogy nekem erre volt szükségem. Akkor voltam abban a korban, amikor a tinilányok függetlenek akarnak lenni, és apa mellett ezt tökéletesen meg tudtam valósítani. Legalábbis, a szülők részéről. Ha anyával maradok, még most is minden szavára ugranék, és semmit nem tennék saját akaratomból. Még így is, szinte minden nap nála voltam, és két-háromhavonta nála töltöttem négy hetet. Mivel apával békés megegyezés alapján mentek szét és amióta nem kell gyűlölnie Pandorát miattam, néha átjön, és rendszeresen telefonál. Persze, megrendült, amikor értesült Adry-ról, de egész jól kezelte. A tegnap estét leszámítva.- Még ma átugrom hozzá.
 Mire apa felkelt, lefőtt a kávé, megetettem Adry-t és Panda csinált pirítóst. Sajnos, le kellett mondanom a palacsintáról, mert a terhesség alatt nem bírta elviselni a sülő tészta édes illatát, utána pedig nem volt elég energiája hozzá.
Apa félálomban rágcsálta az ételt, majd amikor a kenyér helyett a levegőt kezdte megkenni eperlekvárral, inkább nevetve őt is megetettem. Szó szerint adtam a szájába a falatokat, még idióta hangokat is adtam ki, mintha repülő lennék, ő pedig kötelességtudóan, egy félmosoly kíséretével nyitotta szét az ajkait.
- Remélem olyan sármos lesz, mint te, drágám- mosolygott Pandora, csillogó tekintettel.
 Mivel nem bírtam várni, elindultam anyához, azzal a kikötéssel, hogy azonnal hívjanak fel, ha megjött a posta. Anyát teljes letargiában találtam, így vásárolni mentünk. Elmondta, hogy ő is szeretne egy kisbabát. Én pedig finoman közöltem vele, hogy először keressen valami kedves, odaadó pasast.
 Órákig vásárolgattunk, én vettem egy leértékelt csizmát és egy posztert -az-első-dolog-amit-kiakasztok-Bostonban" címszó alatt. Csörgött a telefonom én pedig lélegzetvisszafojtva vettem fel. Apa volt.
- Ells, megjött a levél. - Nem válaszoltam csak kinyomtam, és halálra vált arckifejezéssel bámultam anyára.
- Rohanj - mondta mosolyogva, én pedig otthagytam az állatkereskedés pénztáránál, és hazáig rohantam.

Tizennegyedik fejezet. By: Brit

Big black boots, loong brown haai...
Már itt tartott a szám amikor kinyomtam az ébresztőt a telefonom. Azt hittem erre fel tudok kelni. Briant nem hatotta meg nagyon a hang, csak fordult egyet, és aludt is tovább. Neki csak kilencre kell suliba mennie. Én inkább feltekertem magamra egy törülközőt és csendben kimentem. Miközben a kávémat csináltam az órára pillantottam.  6:15 Úgy néz ki a szám nem egyszer ment végig. Persze direkt ilyen korán kelek, mert tudom, hogy sohasem tudok időben elkészülni. 6:30-ra sikerült elszürcsölgetnem a kávét, és a ruhásszekrényhez kanyarodtam.
November tizenharmadika volt, közeledtünk a télhez. Itt Bostonban decembertől februárig van a tél, és a tél egyenlő a bazi hideggel. Nagyon furcsa volt megszokni. A napsütötte száraz Sydneyből át az óceáni éghajlatú hűvös Bostonba.
Hosszú csőgatyát vettem föl, kissé mély dekoltázsú fekete pólóval, fekete bakanccsal. Hiába költöztem el anyuéktól, egyszerűen belém nevelték, hogy ilyen legyek. A mai napig nem öltözök úgy mint egy igazi rocker. Egy keveset engedek magamnak, mint egy bakancs, vagy egy feliratos póló. De ami azt illeti, sokszor nem is bánom, lehet a szüleim csak védeni akartak... Vagy csak egy picsát csinálni belőlem.
A Briantől kapott ajándékkal egészítettem ki a kombinációt. Ez nem volt más mint egy ezüstlánc aminek a végén egy kis, ülő fém macska lógott. Nagyon titokzatosan nézett ki az egész. Igazából nem értettem miért adott nekem macskás nyakláncot. Nem is szeretem annyira a macskákat. És nem is volt semilyen alakalom amiért meg kellett volna ajándékoznia. Illetve a harmadik évfordulónk, de azt mással ünnepeltük.....
A fürdőszobába fordultam be, fogat mostam, egy kissé beállítottam az akkorra már nagyon hosszú hullámos narancs hajamat. Azóta sem váltottam színt. És amikor Ellánal először meséltem az itteni télről, azt mondtam megnövesztem a hajam, mert kibaszott hideg van és fázok, és ha nagyon hosszú hajam lenne sálként is funkcionálhatna. Akkor nem gondoltam nagyon bele ebbe a hülyeségbe, de végül tényleg megnövesztettem az akkor közepesen hosszú hajam.
Feldobtam egy kis sminket, csak kicsit lett sötét, igyekszem ellenállni a vad sminkek vonzásának. Pontosan hét óra volt amikor ott hagytam Briannek egy üzenetet az asztalon -az estét említettem, és, hogy ma este pedig várom a fürdőkádban- majd kiléptem a vörös nagy gombos kabátomban az utcára. Fekete sállal és fekete sapival indultam útnak, és csöppet sem érdekelt, hogy a bakancs nem megy a nagykabáthoz. Meztelen kezemet a zsebembe dugtam és elindultam a suliba.

Ella és kocsija hiányában villamossal közelítettem meg a sulit. Igazi népszerű végzősként léptem be a modern épületbe, ha mondhatok ilyet. Néhány alsóbb éves diák azonnal rám köszönt, intett, mosolygott. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de azt hiszem már megszoktam. A szekrényemhez érve ledobtam a sötétbarna textil oldaltáskám a földre, kinyitottam a szekrényem, és kivettem a hatalmas irodalom szöveggyűjteményt.
A gimi ahová jelentkeztem igazából csak egy egyszerű gimnázium volt, bár elég sok tantárgyból lehet emelt fokon érettségizni. Lassan nekem is illene eldönteni mit szeretnék csinálni. Így gondolkoztam, amikor hirtelen valaki hozzáért a vállamhoz, megfordultam majd Sophie-val szemben találtam magam. Nagy öleléssel köszöntöttem. Egy frászt, erősen magamhoz szorítottam, miközben egy kissé visítoztunk.
-Mivan beteg voltál, te lány? -kérdeztem.
-Áááá. Torok gyulladás... Mi az nekem..
-De vagy egy hete nem voltál suliban.
-A doki azt mondta odaadja üresen az igazolást, mert változó, hogy ki mikor gyógyul ki ebből, így három napja lógok otthon -válaszolta lazán.
-Te kis hülye. -kissé lekezelően viselkedek vele. De csak azért mert megtehetem.

Sophie-val a suliban töltött második napom találkoztam, amikor is egy könyvet bújva belémsétált a folyosón. Mindketten egymásba kapaszkodva, ordítva zuhantunk a földre. Ő elejtette mindenét, én meg ráestem a táskámra. Amikor felültünk egymásra néztünk, én kissé dühösen, ő pedig kellemetlenül.
-Mond csak te nem látsz?!- kezdtem el az előadást.
-Ahh...Mindig ez történik velem- szabadkozott.
-Édesem, felőlem történhet ez veled mindennap, de mi a picsáért jössz pont belém?
-Én...
-Igen?
-Sajnálom.
-Drágám... -folytattam gúnyosan, még mindig a földön ülve.
-SAJNÁLOOM!- üvöltött. Hatalmas kerek szemekkel bámultam a zavarba jött lányt, a lesütött szemeit, és csodálkoztam a bátorságán. Ella... Senki más nem jutott eszembe. Akkor úgy is friss volt a költözés, eleve zaklatott voltam. Hirtelen én éreztem hülyén magam, amiért ilyen bunkó voltam vele. Végtére is csak véletlen nekem jött.- Oké, az én hibám volt, bocsánat, mit aka...
-Mi a neved?- kérdeztem pókerarccal, de közben kedvesen.
-Sophie. Sophie Hall- mondta kedvetlenül.
-Szia. Én Britney Moon vagyok. -mondtam nyugodtan, miközben felé nyújtottam a kezem. Furcsán nézett rám, de kezet rázott velem.- Kérlek ne haragudj a viselkedésem miatt, csak tudod. Éppen rossz pillanatomban találtál meg.- még mindig nagyon meglepetten  nézett rám, ezért fölkeltem, felvettem a táskámat, majd őt is fölsegítettem. Akkor néztem csak meg alaposan. Szép arc, rövid barna haj, alacsony testalkat, fekete fehér csíkos póló, farmer, tornacipő, pici fülbevaló.
-öö... Nekem bocsáss meg, amiért nem figyeltem, én tényleg csak... véletlen volt..- hadarta. Felemeltem a kezem, hogy elhallgattassam. A félbeszakított lányt kézen fogtam, majd megkérdeztem, hogy nem inna- e meg velem egy kávét a büfében, ugyanis a kilencedik óra vége volt, és mindenki haza indult volna, csak a műsorunkat nézte. Az emberek egy darabig néztek utánunk, majd ők is mentek a dolgukra.
Fogalmam sincs miért fogott meg akkor a lány, de azóta, hogy megittunk egy kávét, és elkísértem egy darabon, beszélgettünk. Bandákról, filmekről, hülyeségekről. És azóta jóban vagyunk.
Most tizedikes, és nála belevalóbb csajt nem is ismerek az egész idióta gimiben.

-Na és miújság amúgy? Mit csináltál amíg én a szabadságomat töltöttem?- kérdezte pimaszul miközben az órámra kísért.
-Órákra jártam, igyekeztem valamit tanulni, szexeltem Briannel, csak a szokásos..- amikor Brianről beszélek neki, kicsit mindig zavarba jön, mert amikor először találkoztak, Brian tök meztelen ült a kanapén. Egyébként előtte sem szégyelltem semmit. Csak Elláról meséltem neki keveset.
-Hahaha.. -nevetett kissé kellemetlenül. -Mi mást csinálnátok Briannel? -tette fel a költői kérdést.
-Van, hogy néha megkérdezem, hogy van, de többnyire mást nem... -mindketten elnevettük magunkat. Odaértünk a terem elé, majd elköszönt.
-Órák után a tudod hol! -bólintottam, és én is elköszöntem. Persze, hogy tudom hol. A fa alatt, ami a sulival szemben van a főút mellett, ahol másodszor találkoztunk, a harmadik napomon reggel, amikor is egy sietős lány belém rohant és elestünk.

Az órák többnyire tételkidolgozással teltek, sürgetéssel, szidásokkal. Minden óra a nyamvadt érettségi körül forog. Kissé elegem van belőle. Irodalmon csak ültem és hallgattam ahogy Mr. Burd tanácsokat osztogat. Az óra végén már mentem volna ki, amikor megállított. Magas, rövid barna hajú, nagyon is jóképű, 28 éves tanárom volt. Már az első napomon szépen bemutatkoztam, ugyanis a tanári előtt álló sráchoz odamentem, és simán megkérdeztem: "Szia, bocsi, tudnál nekem segíteni, Mr. Burd-t keresem" mire a 'srác' csak annyit mondott "Megtaláltad" Persze jó nagy égés volt, de mindenki csak nevetett a dolgon. Tulajdonképpen tökéletes bemutatkozás volt, mert a tanár most úgy gondolja fiatalnak találom, és tök jó fej velem. Sokszor volt már, hogy ebédszünetben vele beszélgettem, sőt egyszer még egy kávéra is meghívott.
-Ne haragudj, tudom, hogy te is már mennél haza, de az érdekelne hogy állsz a továbbtanulás kérdéssel? -vicces, hogy a tanár úrt az én továbbtanulásom érdekli, akit alig néhány hónapja ismer, nem a 3-4 éve ismert diákjait, na mindegy.
-Hát, ami azt illeti tanár úr...
-Hagyjuk a félrebeszélést Britney. Gondolkodtál emelt szintű érettségin?
-Nem.
-És valamiféle egyetemen, főiskolán?
-Őszinte leszek Mr. Burd. -most miért hazudtam volna? Vagy miért mondtam volna valami hülyeséget? Elkezdtem mesélni- Amikor idejöttem, mindenféleképp egyetemre akartam menni. Gondoltam majd én is tanulok valamit, de nem igazán gondoltam bele, hogy mit. És most, hogy már nyakig benne vagyok, valamivel pénzt is kéne keresni.
-Britney, nem akarom, hogy olyan egyetemre vagy főiskolára menj, amit nem szeretsz, csak azért, mert 'az a munka jól keres'.
-Neem! Persze nem is erre gondoltam. Csak nem is ülhetek be egy egyetemre, ahol semmit nem tanulok, de meleg van. Szeretnék valami hasznosat tanulni. - el sem hittem, hogy ilyeneket fecsegek. Amikor eljöttem Sydneyből, azt hittem tiszta szórakozás lesz az élet, hogy Briannel folyton bulizni foguk, meg inni, meg táncolni. Jó azt nem mondom, hogy nem szoktunk sehova eljárni, de nem erre számítottam. Anyuék mindig küldenek pénzt. És Brian szülei is segítenek. Nélkülük már rég haza kellett volna mennünk. Egyébként Brian vállal kisebb, alkalmi munkákat, és néha még egy-egy esszét is megcsinál más helyett. Brian! Régen neki írták meg a beadandóit... Én csak egy-két hétvégi beugrós melót tudok elvállalni. Szereztem néhány jó barátnőt a közelben, akik egyetemisták, és helyettük beugrok néha pincérkedni, büfében felszolgálni, sőt, egyszer még egy kisállatboltban is voltam eladó. Lényeg a lényeg, valami olyat kell tanulnom, amit szeretek és de mégis találok vele állandó, jól fizető munkát. Mindenki ilyet akar.
-Britney, én támogatlak amiben tudlak- és azzal a lendülettel szedte a cókmókját, intett és kiviharzott a teremből.
Sophie-val a fa alatt találkoztunk, ahogy megbeszéltük, bár ő egy ágán ült, és lóbálta a lábát.
-Hol voltál? Már egy órája várok-pattant le.
-Á semmi, csak dumáltam az tanárral.
-Oké. -Sophie tudta, ha valamiről nem akarok beszélni. Elindultunk, és a neki való srácot próbáltuk kikeresni a gimiből.
-És Jack? -kérdezte, miközben mentünk át a zebrán.
-Az a tizenegyedikes? Akinek olyan béna a haja?-kérdeztem meglepetten.
-Jó, béna a haja, de szereti a FOB-ot. -mondta könnyelműen.
-És Kenny? -kérdeztem túljátszva.
-Jajj Brit te olyan hülye vagy.
-De miért?? Olyan aranyoos. -feszítettem túl a húrt.
-Brit, te is tudod, hogy...-jött zavarba. Igen, Ella Kenny-éről volt szó. Egy hónappal azután, hogy megismertem tudtam meg, hogy Ő az a Sophie akit Kenny már említett nekünk. Véletlen sétálgattunk, amikor Kennybe botlottunk egy kávézóban. Vicces, hogy pont Kenny Sophie-jával lettem jóba. Aznap együtt ebédeltünk, és azóta is szervezünk néha egy-egy ebédet így hármasban.

Éppen beléptünk a Starbuckks-ba, míg további pasi ötletekkel bombáztam Sophie-t. Épp mi következtünk a sorban.
-Jónapot kívánok, mit adhatok?- szólt unottan ránk sem nézve a pultos lány.
-Szia Patricia, én egy jegeskávét, a barátnőm pedig valami helyes pasit kérne... -a lány ilyedtern kapta fel a fejét, majd szégyenlősen mosolygott és így szólt:
-Szia Britney! és..
-Sophie -segítettem ki.
-Helló -mosolygott rá kedvesen Sophie. Patricia visszaköszönt, majd durcásan nézett rám.
-Britney, ne mondj már ilyeneket, ez egy kávézó- vicces, hogy mindent komolyan vesz. Egyébként ő új a Starbucksban, csak másfél hete dolgozik itt, de rögtön megkedveltem, és egyszer meg is hívtam egy kávéra. Nagyon aranyos lány, bár kicsit szégyenlős, visszafogott és mindent komolyan vesz. Persze humorérzéke az van. azt hiszem Sophie-val egykorú lehet.
-Ne hívj már Briney-nek. A szüleimen kívül te vagy az egyetlen aki így merészel szólítani! -keltem ki magamból egy kicsit túljátszva. -Patricia értette a viccet, bár először csak pislogott. Nem is válaszolt.
-Szóval egy jegeskávé és...- nézett Sophie-ra.
-Hát egy epres teát kérek szépen.
-Rendben azonnal hozom.-mosolygott. Patriciának nagyon szép kék szemei vannak, szinte világítanak. Hosszú vékony szálú fekete haja van, és cuki visszafogott mosolya.
-Ari lány -mondta érdektelenül Sophie. Fürkészően néztem az arcát. Majd hozzátette- gyűlölöm.
Mindketten elnevettük magunkat, hisz egyértelmű volt Sophie szarkazmusa. Irigység. Bár Patricia fel sem érhetett Sophie szabadságával és életerejével. Azt kell, hogy mondjam, Patricia örökre egy kis burokban fog élni... De ez már egy másik történet.
-Tessék, egészségetekre!-mosolygott ránk a lány. Mi megköszöntük és leültünk egy asztalhoz. A továbbiakban beszélgettünk mindenféléről. Patriciáról, az időről, a suliról, a továbbtanulásomról. Érdekes ötletei voltak a munkával kapcsolatban. Délután ötkor elbúcsúztunk és hazaindultunk.

Brian a fehér heverőn ült, és tulajdonképpen engem vár. Meg is örült nekem, rögtön fel is kapott, és megcsókolt.
-Szia cica.
-Szia drágám.
-Drágám?
-Nem jutott más az eszembe. Semmi olyan jelzőt nem tudok rád mondani ami igaz.- nevettem el magam- nem vagy se az egyetlenem, se édes...
-Najó tudod mit? Ezt most megbocsátom, de legközelebb nem lesz ilyen szerencséd -azzal elkezdett csikizni. Nem tudom mikor fog felnőni a drága. Egy kis csata után Brian leült a konyhába, én meg nekiálltam összedobni valami vacsit. Amióta itt vagyunk meg kellett tanulnom főzni. Ez egy kicsit túlzás, alapvető ételeket el tudok készíteni, de többnyire melegszendvicsen és rántottán élünk. Most éppen salátát csináltam, sonkás szendviccsel. Még rengeteget kell tanulnom. Rákényszerültem. És akkor Brian belekezdett.
-Brit, nem tudom mi lesz. -kérdőn pillantottam rá. - Fogy a pénz. Most fizettem be az utolsó számlát a hónapban, de így alig maradt kajára. És most kellene buszbérletre, mert gyakorlatozni megyünk, meg lógok így is a munkába. És mit eszünk?
-Hát... Salátát. -mosolyogtam vigasztalóan.
-Brit. Le kell állnunk a költekezéssel. Tudom furcsa, hogy ezt így mondom, de sajnos azzal, hogy elköltöztünk elvállaltuk.
-De mit?
-Hogy felnövünk. - a szavai még másodpercekkel a mondat után is csengtek a fülemben. Csendben néztük egymást, majd letettem mindent a kezemből, és az ölébe ültem. Átöleltem, és percekig hallgattunk.
-Cica, én... -felálltam, valahogy nem tudtam megszólalni és csak annyit mondtam, hogy 'semmi baj' és folytattam a vacsorakészítést.
Egy ideig csak csöndben számolgatott, én pedig lassan kész lettem. Lecsúsztattam az asztalra a tányérokat, és megszólaltam:
-Tudom, hogy gyerekesen viselkedem. Tudom, hogy mindennap Starbucks-ozok, és tudom, hogy sokat ettünk eddig [az éttermes pasasneve]-nál, de látod, hogy megtanultam főzni! És tudom, hogy sokat vásárolok. Igen tudom, hogy csak ruhákat veszek, csak magamnak. De... Valahogy ez jó érzés, hogy senki nem szabja meg.
-Cica, én.. Nem akartalak megbántani, de ezekkel le kell állnunk. -és igaza volt. Volt, hogy csak úgy véletlenszerűen rám jött egy roham és vásároltam. Ruhákat, de rengeteget. Ezek, csak úgy jöttek, majd el is mentek és hetekig nem is éreztem újra. De ez egy pánikszerű dolog. Ha rosszul érzem magam elmegyek és vásárolok. De Brian-nek igaza van. Ezeket abba kell hagyni. A Starbucks, a vásárlás, az étterem.
-Majd megoldjuk -most ő nyugtatott engem. -Minden rendbe jön. És én is abbahagyom azt, hogy csak úgy elmegyünk bulizni. Meg a Jack-et.. Meg a cigi.
-Mi? Te nem is dohányzol!-keltem ki magamból.
-Ami azt illeti, hetente el-el szívtam egy szálat, és úgy jött ki, hogy egy hónapba két dobozzal szívtam..-csak úgy pislogtam rá. Egy dolog van amivel ki tud hozni a sodromból. Ha nem mond el nekem valamit.
-Elmondhattad volna.
-Tudom, és ne haragudj, de nem szoktam rá. Csak néha ideges voltam.
-Mindig ez az indok.. Na mindegy. -közben befejeztük a vacsorát- Elmegyek letusolni. Jössz? -mosolyogtam rá. Nem akartam ezekkel foglalkozni...
-Persze- felállt, berakta a tányérokat a mosogatóba, majd megfogtam a kezét és behúztam a fürdőbe.

Tizenharmadik fejezet

Az ébresztőm dübörgésére keltem. A telefonom kijelzője szerint 2009. szeptember 1-je volt.
 Kikászálódtam az ágyból, összeszedtem magam, és lementem apáékhoz. Pandora kezén csillogott a júliusban kapott jegygyűrű, ő pedig büszkén pillantgatott le rá. Képesek voltak az előkészületeket két és fél hónapra besűríteni, így még ez a két hét is úgy fog eltelni, mintha bolondok házában lennénk.
 Apa kakaót tett le elém.
- Jó reggelt Ells. Az első napod harmadikosként, igaz?- mosolygott rám.
- Két hét az esküvőig, igaz?- kérdeztem vissza, kitérve a válasz elől. Innentől kezdve az esküvő előkészületeiről fecsegtünk.
- Most jut eszembe Ella! Ma választjuk ki a koszorúslány ruhát. Ha gondolod, hívd el Bent is. Csak ne felejtsd el!
- Jó-jó, rendben.- Végszóra megszólalt a csengő. Ben volt az. Felkaptam a táskám, megittam az utolsó korty kakaót, és már indultam is. A kocsiban Ben a Are you gonna be my girl-t énekelte. Eszméletlen hangja van. Elhaladván Briték háza előtt kicsit lelassítottam, csak úgy megszokásból. Ben együtt érzően szorította meg a kezem, és gyengédebb számot kezdett énekelni.
 A suliban elváltak útjaink ebédig nem is találkoztunk. Nem kevesebb, mint húszan kérdezték meg, hol van Brit? Én pedig türelmesen, -vagy legalábbis többnyire- azt válaszoltam, hogy elutazott. Egyéb, személyesebb kérdésekre nem válaszoltam. Ettől függetlenül minden ugyanolyan volt. A kémia még mindig unalmas, és érthetetlen, az angol tanár most is utál, a tesit szokásomhoz híven ellógtam. Egyébként valamelyik szünetben összefutottam a tesitanárral, aki megkérdezte, új diák vagyok-e.
 Órák után Ben a kocsimban várt (nagyon bejött neki a pótkulcs, amit adtam.) Leültem az anyósülésre, és hagytam, hogy elvigyen a kedvenc helyemre, ahol mindketten megnyílhatunk. Ez a gömb volt.
 Pár percig néma csöndben ültünk egymással szemben, majd kifakadt.
- Ez így nem mehet tovább! Amióta elment, nem vagy hajlandó hívni őt, csak abba a buta naplóba irkálsz.
- De szoktunk beszélni!- tiltakoztam.
- Persze, mivel ő kétnaponta felhív. Ennek semmi értelme. És nekem se mondasz semmit. Beszélj kérlek.
Néztem azt a két nagy, zöld szemét, és nem bírtam visszafogni magam. Nekiestem, elkaptam az ajkát, és olyan hevesen csókoltam, hogy értse, semmi nincs rendben. Briték három hete mentek el, Ben folyamatosan programokat szervezett, hogy ne érezzem magam egyedül, de nem pótolhatta a legjobb barátnőmet. Gyűlöltem telefonon beszélgetni, mert a hívások személytelenek voltak, nem láttam az arcán mit gondol, nem tudtam egyszerűen mit mondani neki. Öleltem, olyan erősen, ahogy csak tudtam, ő pedig az ölébe kapott. A naplóba is csak olyanokat írtam, amiknek nincs jelentősége, nem fontosak. Nem bírtam fogalmazni, csak ültem felette és bámultam azon törve a fejem, mit akarna tudni Brit. És sikerült azokat lejegyeznem, amik jelentéktelenek. Lerángattam róla a pólót, lerúgtam magamról a cipőt. Gyűlöltem cipőben csinálni. Végigcsókoltam a kulcscsontját, ő pedig a tarkómat kezdte babrálni, aminek nem tudok ellenállni. A suliban szörnyen egyedül voltam, nem tudtam senkinek elmondani, mit érzek apáék házasságával kapcsolatban, nem tudtam neki elmondani, hogy gyűlölöm anya új barátját, hogy teljesen kiakadtam, amikor megtudtam, hogy Bobby beteg. Az öve csörrent, én hátrahajtottam a fejem, és átadtam magam Bennek, aki megadta a várt örömöt.Rohadtul hiányzik Brit!
Dobszóló szakított minket félbe, én pedig mérgesen vettem fel a telefonom.
- Igen?- szóltam bele.
- Hol a fenében vagy?- Panda ingerült-rémült hangját ismertem fel.
- Jézus! A ruhapróba! Rohanok!- letettem, majd kapkodva vettem vissza a ruháimat.
- Milyen próba? Mi van?- nézett rám kedvesem értetlenül - és kissé csalódottan.
- Ma választjuk ki a koszorúslány ruhámat! Siess egy picit, kérlek!
 Pár perccel később már úton voltunk, én vezettem, közbe Benen járt az eszem. Nem tudom, hogy sikerült kifognom ilyen tökéletes pasit, mint ő, de borzasztóan örülök neki. Nem tudom kitől kaptam, de köszönöm. Mindennél jobban szeretem őt, és tudom, hogy ő is engem. Az első találkozás óta, mintha valami vonzana felé, én pedig nem tudok, vagy nem akarok ellenállni. Láttam rajta, hogy ő még a gömbben, és bennem jár, és elmosolyodtam. Majd később bepótoljuk, van elég időnk.
Pandora kissé idegbetegen fogadott, azonnal belökött a fülkébe egy rózsaszín ruhával. Óvatosan léptem ki az öltözőből, és álltam a nagy tükör elé, a szoba közepébe. Undorítóan néztem ki. Félve néztem a boltban lévő személyekre. Az eladónő nagyon jól végezte a dolgát: mosolygott, istenített abban a ruhában, dicsérte az alakom, a testtartásom, a légvételeim számát. Pandora nyekkent párat, látszólag némaságig meghatódott. Nos, a fiúk már máshogy reagáltak. Apán sajnálkozva nézett rám, és rossz pókerarccal próbált meggyőzni, hogy "nagyon csinos vagyok a ruhában". Ben egyszerűen kiröhögött. Miután nagyon csúnyán néztem rá, csak kuncogott. Azonnal visszarohantam a fülkébe, lekaptam azt a borzalmas ruhát, és belekezdtem a keresgélésbe.
 Egész hamar, egy óra múlva megtaláltam a tökéletes darabot. Egy csodaszép agyagbarna, pánt nélküli ruhára esett a választásom, aminek nagyon érdekes, gyűrt anyaga volt. Egyből beleszerettem a ruhába. És negyed órás kérlelés után Pandora megengedte a ruhát (közben talált egy babakék ruhát, amit mindenáron meg akart venni. A színe nem is lenne gond, de csupa fodor, és szerintem gyerekekre tervezték- igaz, pont jó volt rám, de az semmit nem jelent!)
 Valamikor késő délután értünk Benék házához, Lili, Ben anyja elutazott egy hétre, szóval szinte minden időmet itt töltöm. Lehuppantunk a kanapéra, bekapcsoltunk valami filmet. Tíz perc se telt el, már nagyon mocorgott mellettem.
- Mi a baj? -kérdeztem.
- Hát.. Izé.. Nem fejezhetnénk be a délutáni kalandot? -olyan félénk arcot vágott, hogy nem bírtam nem elnevetni magam. Lelöktem a kanapéról, a szőnyegre, majd vidáman megcsókoltam, és megöleltem. Maga alá fordított, majd a nyakamat kezdte el csókolni. Pár perc múlva a pólóm nagyon messze volt, mint ahogy a nadrágja is.
Teljesen kiürült az agyam, hetek óta először. Tökéletes pillanatokat éltem át, talán nem is pillanatokat, mert mire lihegve dőlt mellém, a filmnek vége volt. Adtam a hasára egy puszit, majd rádőltem a mellkasára. El tudtam volna aludni. Tudtam volna, ha nem pattant volna fel, és ráncigált volna fel engem is. Magára rángatta a ruhákat, és engem is erre utasított, majd felvonszolt a lépcsőn, a padlástérre, be a szobájába, az ablakhoz, kinyitotta, legnagyobb rémületemre kimászott rajta, majd értem nyúlt. Kevésbé kecsesen, de én is kijutottam, majd segített az ablak felé mászni. Én már rég a kilátásban gyönyörködtem, amikor utánam jött.
- Hát ez elképesztő!- mondtam. Tényleg az volt. Még a tengert is láttam onnan, pedig elég messze volt.
- Eszméletlen- értett velem egyet.
Pár percig némán bámultunk mindenfelé, amikor egyszer csak megszólalt.
- Tudom, hogy még mindig nem idegesít a Brites téma, viszont muszáj beszélned róla.
-Nem is az a legnagyobb bajom, hogy nincs minden percben mellettem Brit, csak tudod, ez az egész helyzet. Apáék házassága.
- Szerintem nagyon szép ruhát választottál- mondta gondolkodva.
- Hülye! Nem a ruha a lényeg. Akarom én egyáltalán, hogy Pandora apa felesége legyen?
- Akinek ellenvetése van e házassággal szemben, az szóljon, vagy hallgasson mindörökre.
- Meg anya pasija, Kevin megőrjít -hagytam figyelmen kívül hagyva idétlen válaszát.- Bunkó, egoista, csak élősködik anyán, és Bobby egyre rosszabbul van, amióta ők együtt vannak.
- Ő a sátán fattya!! - megrázta az öklét.
- És a suliba se tudnak rólam leszállni! Mindenki tőlem kérdezgeti, hogy "Hol van Britney??", "Vissza jön?", "Nem hiányzik?".  Mint a piócák! Az őrületbe kergettek egész nap.
- Megfejtettünk mindent! Ez Brit gonosz ármánykodása, hogy népszerűbb legyél az iskolában!
- Neked mi a fene gondod van?- néztem rá mérgesen.
- Hát, egy kicsit fázik a lábam, lehet kellett volna az alsógatya felé valami.
- Teljesen meghülyültél- jelentettem ki. Nem tudom mi ütött belé, de eléggé felhúzott vele. Megpróbáltam lemászni, amivel csak azt értem el, hogy majdnem leestem. Másodjára sikerült, esés nélkül ráálltam a párkányra. Viszont innen elég nehéz volt dőlés nélkül bemászni a házba. Ben jött utánam, mosolyogva besegített az ablakon, majd emelt fővel kirontottam a szobából, végig a lépcsőn, és sikerült az utolsó két foknál hatalmasat esnem. Itt szakadt el a cérna. Ben riadtan robogott le a lépcsőn, és húzott az ölébe, én pedig a sírástól fuldokolva borultam a karjai közé. Órákig így ültünk, én vigasztalhatatlanul sírtam, ő pedig próbált csitítani. Először sírtam, amióta Briték elmentek.
Miután lenyugodtam sunyiba írtam egy sms-t apának, hogy ne várjon haza.
- Most először alszok itt nálatok – suttogtam tíz perccel később, a velem szembe fekvő Bennek, majd magamra húztam a takarót. Kint eleredt az eső. Egyébként, jöttem rá, nem tudom mi ütött belé a tetőn, de segített. Már nem is gondolkodtam az esküvőn, a sulin, vagy Kevinen. Az esküvőnek igazából örültem, Kevin egy hétnél tovább úgyse fogja kihúzni, anya annyira nem kedveli, a sulis ügy meg apró baromság.
- Erre telebőgöd a lépcsőt. – Rám mosolygott, majd nyomott a homlokomra egy puszit. -
 Muszáj aludnunk?
- Akár nézhetjük is egymást. Szebb vagy, mint egy festmény. – Átölelt, majd a hajamat kezdte birizgálni.
- Szeretem a hajadat. Szőkén, feketén, röviden, hosszún. Neked mindenhogy jól áll. Én pici Manóm.
 Szeretem az ilyen romantikusabb pillanatainkat. Szeretem azt is, amikor bohóckodunk, amikor elővesszük a régi társasjátékokat, és azt is szeretem, amikor intimebb pillanatokat élünk át. Szeretem, amikor szócsatákat vívunk, amikor órákig vitázunk a zenéről, a Könyv vs. Film kérdésről. Amikor csak sétálgatunk, amikor a gömbbe fekszünk, elzárva mindentől és mindenkitől. Ott mesélt először Jonathanról.
- Szeretsz engem is? – kérdeztem, mint egy ötéves.
- Hát, ezt meg kell fontolnom… - Elnevettem magam és megdobtam a párnámmal. – És te engem?
- Hát persze hogy nem! – nevettem el magam, úgy igazán. Rajta volt a sor a párnadobással.
 
 A következő két hetem az esküvő előkészületeivel telt. Próbáltam segíteni, de leginkább elhajtottak. Pedig szerintem jó ötlet, hogy a lagzin az Aerosmith zenéljen. Fel is jegyeztettem Bennel. Kora reggel megtelt a ház vendégekkel, eljött Pandora húga, Amanda, a másik koszorúslány. Nagyon szimpatikus volt első látásra is, egy szép padlizsán lila ruhát viselt. Ott volt az állítólagos nagybátyám, igaz még egyszer sem láttam, és az esküvő alatt se beszéltem vele valami sokat.
Az egész Pandora szüleinek a házában volt. Mostoha nagyszüleimet egyébként egész megkedveltem, az elmúlt napokban, bár egy kicsit tartózkodóak voltak velem, azóta, hogy fél éve bemutattak nekik.
Az oltár nagyon szép, vörös rózsákkal volt végigfuttatva, a vendégek székei hamuszürke szaténnal volt bevonva, ami kiemelte a menyasszonyi ruha vakító fehérségét.
 Pandora gyönyörű volt, apa pedig kifejezetten sármos. A szertartás könnyfakasztó volt, mindenkinél eltört a mécses. A csók után pedig alig bírtak gratulálni az ifjú párnak. A lagzi végére Panda lesírta a sminkjét és összekócolta a haját, de még így is kitűnt a tömegből.
- Gyerünk lányok, most dobom a csokrot! – kiáltotta örömtől elfúló hangon az ara. Azon nyomban felpattant minden lány, én pedig nevetve követtem őket. A csokor repült, át a tömegen és egyenesen Ben arcába csapódott. Meglepetten kapta el a zuhanó csokrot, majd felnézett. Láttam a szerelmem szemébe a félelmet, ahogyan ráeszmél, hogy körülbelül 40 céltudatos, igaz szerelemre éhes nő közeledik felé, Ő pedig riadtam hajította a mellette ülő ölébe. Amanda mosolyogva emelte fel a csokrot, és emelt fővel tűrte a gyűlölködő pillantásokat.
- És van jelölt? – kérdeztem tőle pár perccel később. Amanda 25 éves volt, és elég csinos.
- Nem, egyelőre nincs senki. Élvezem a karrierem sikereit, és a szabadságot. - Sokatmondóan bólintottam.

December 24-e, sikeresen megdőlt a melegrekord, így az embereknek még vásárolni sem volt kedvük. Pandora sütés közben többször is rosszul lett, nem tesz jót neki a meleg. Apa minden évben kivilágítja a házat. Most éppen Ben segítségével az ereszt öltöztették karácsonyi pompába. Én pedig odabent díszítettem a 'fát'. Van egy édes szobanövényünk, azt díszítjük fel minden évben. Clark a neve. Lili, a mintaanya elég nagy lépést tett abban, hogy elengedje Bent, ugyanis, hagyta, hogy velünk karácsonyozzon. Ő meg valamilyen céges buliba ment.
Végül is Briték nem tudtak gépre szállni, így külön karácsonyozunk. Sajnáltam, pedig még Greg is hazalátogatott.
 Csak úgy röpült az idő, egyszer csak azt vettük észre, hogy este van, mindennel kész vagyunk, és véget ért a szent esti forgatókönyv. Reggel Ben ébresztett, teljesen bezsongott, alig várta az ajándékbontást. Felnevettem, majd pizsibe rohantunk le az emeletről, a nappaliba, ahol apáék már vártak ránk. Clark a dohányzóasztalon pihent, alatta -bár, leginkább mellette- ajándékok tömörültek. Ben rohant  legelőször oda, majd felkapta a legnagyobb dobozt, és elolvasta a kártyán álló nevet. Szomorúan nyújtotta át a csomagot apának. Vigasztalásként arcon pusziltam, majd belevetettem magam a játékba. Megkaparintottam egy vörös csomagot, és boldogan tapasztaltam, hogy az én nevemre címezték. Egy könyv volt benne, Vavyan Fable-től a Sárkánykönny. Örültem az újonnan szerzett zsákmánynak, óvatosan letettem, megköszöntem apának, majd Ben felé fordultam, aki a tőlem származó csomaggal küszködött. Egy aranyhalat kapott tőlem, akit Mozartnak nevezett el. Pandától festékkészletet kaptam, amit megköszöntem, majd illedelmesen félreraktam. Nem az én világom a festés. Ben apáéktól egy ukulelét kapott, amikor játszani kezdett rajta, sírtam a röhögéstől. Apának vettem egy cowboy kalapot, amit mosolyogva fogadott, Pandorának egy pár magassarkút, orrán egy-egy mikulással. Nagyot nevetett rajta, majd felpróbálta. Azt hiszem ennél nevetségesebb holmit nem is vehettem volna. Na jó, talán a rénszarvasos pulóver viccesebb lett volna. Bentől egy bögrét kaptam, rajta a Benről készült kedvenc képemmel. Miután mindenki megcsodálta az ajándékát, kezdtünk rátérni a mindennapos beszélgetési témákra. Apa viccelődött velünk és a fagyönggyel, majd Pandora jelentőségteljesen nézett rá, mire elhallgatott.
- Van még valami, amit nem adtunk át- szólalt meg hirtelen jött komolysággal. Felugrott a kanapéról, és kiemelt Clark mögül egy apró kis dobozkát. A kezembe nyomta, majd Panda mellé lépett. Kinyitottam a dobozt.
Egy pár apró kiscipőcske nézett velem farkasszemet. Felváltva pislogtam a dobozra, majd apáékra. Nem értettem semmit. Apa mozdult először, szeretetteljesen megérintette Panda hasát, nekem pedig összeállt a kép. Pandora terhes.
 Kistestvérem lesz.
Mosolyt erőltettem az arcomra, majd megöleltem őket. Vidám arccal hallgattam végig, mikorra várható a baba, hogy fiút szeretnének, és még sok minden mást, amire nem emlékszem. Mikor úgy éreztem lehet, Bennel felrohantam a szobámba, becsuktam az ajtót, és csak akkor törtem ki, amikor meggyőződtem róla, hogy apáék nem hallanak.
- Terhes, érted?! Babát vár. A testvéremet. Akinek sokat jelentek majd, aki felnéz majd rám. És Pandora az!! Pandora lesz a testvérem anyja!!- sokkoltan dőltem le az ágyra, magamra rántva Bent. - Lesz egy kishúgom. - El sem tudtam képzelni, hogy nekem öcsém lesz. Nem, ha már testvér, akkor lány lesz.
- Azt hittem elfogadtad, sőt,megszeretted Pandát- szólalt meg meglepetten.
- Szeretem Pandát, de... nem akarok tőle gyereket!- amint kimondtam, elnevettem magam, Ben pedig prüszkölve legurult rólam.- Nem tudom, hogy szeretnék-e testvért, és ürügyet keresek, amiért ne akarnék. Igazából... Azt hiszem örülnék. És... Amúgy se lennék sok ideig olyan nagyon az élete része, hiszen kevesebb, mint másfél év múlva elköltözünk. Jézusom, tehát akkor egy pici lányt is itt kell hagynom!
- Én csak anyámat hagyom itt, de azt hiszem öt ember helyett fog hiányolni.- Ben szomorkásan mosolygott rám.
-Igaz, igaz.- Gondolataimba mélyedve ültem fel. Ha lesz egy pici húgom, az nem is lenne rossz. Sőt! Azt hiszem egész jó testvér lennék. Igen!
Minél többet gondolkodtam a dolgon, annál inkább fogadtam el a tényt, annál inkább tetszett meg. Amikor egy negyed óra múlva lementünk reggelizni, igazi vidámság tükröződött az arcomon.
- És egyébként névötletek már vannak?- kérdeztem, miután lenyeltem a számban tartózkodó rántotta nagy részét.
- Az Adrian és a David, ami mindkettőnknek tetszik, de még minden megváltozhat- mosolygott Panda.
- És ha lány lesz? -csillant fel a szemem.
- Sarah, vagy Lynn.- Panda arcán kissé elhalványult a mosoly. Furcsán nézett rám, szinte megrovóan, bár mielőtt megbizonyosodhattam volna a dologról, elfordult, és Ben reggelijével kezdett el foglalkozni.
-Sarah Light. -Tetszett. - A pici Sarah Light. Ez a név nagyon jó! Megfelelő egy újabb Light babának.
Apa nagyot nevetett.
- Fel se merül benned, hogy fiú lesz, igaz?
- Dee, persze... öö... Az Adrian Light is nagyon jól hangzik. A David Light... Akkor már inkább Davie Light, nem?
Panda láthatólag visszazökkent a boldog kismama szerepbe, órákig beszélgettünk a kicsiről, még ebéd után is, amikor eszembe jutott valami.
- Brit!- kaptam a fejemhez.- Fel kell hívnom, ezt el kell mesélnem neki! És Kennynek is!- Felszaladtam a telefonomért, és tárcsáztam. Az utóbbi időbe alig beszéltünk meleg barátommal, kéthetente egyszer, mivel a telefonszámláink az egekben telepedtek le. Először Őt hívtam.
- Panda terhes! Lesz egy pici Sarah húgom. -kiáltottam, miután felvette. Teljesen belelkesültem.
- Micsoda?? És pont karácsonykor mondták el? Jó időzítés.. Várj, már azt is tudjátok, fiú, vagy lány?
- Egyértelműen lány lesz. Nem lehet fiú.
- Igazából de. -mondta kedvesen Kenny.
- De én nem tudom elképzelni azt. -makacskodtam. Még beszélgettünk egy keveset. Vidáman tettem le a telefont, hiányzott már a hangja. Álltam még pár percet elmélyülten, majd hívtam Britet.
- Igen?- szólt bele vidáman. - Boldog karácsonyt Ella.
Azt hiszem, sikerült bele sikítanom a telefonba a fejleményeket, majd amikor kicsit lenyugodtam, elmeséltem neki a reggeli meglepetés ajándékot, hogy mennyire várom, és, hogy biztosan lány lesz.
- Komolyan így mondták el?- nevetett Brit, azon a különleges, csilingelő nevetésén, amit mindig is irigyeltem tőle. Persze, én csak vihogni tudok... - Úgy mondták el neked, mint egy ötévesnek szokás? - Itt hosszú csend, majd Brian kiáltása, és nevetése. - Kedvelem Jimet, de nem gondolod, hogy ez egy kicsit gáz módja volt annak, hogy közöljék veled?
- Szerintem aranyosak voltak- mondtam kissé durcásan, mint egy ötéves. Nagyot nevetett, majd felsikoltott, és csattanást hallottam, olyat, amikor bőr érintkezik bőrrel.
- Megzavart a hívásom valamit? - nevettem fel. - nem akartalak zavarni titeket az ágyba, bocsi.
- Igazából a kanapén- csendült Brit válasza. Még jobban nevettem.
- Jaj, Brit! Annyira hiányzol! Meg az a szívtipró is, aki azt hiszem, épp a bugyidba mászik- Mosolyogtam.
- Te is nekem. Vagyis, nekünk, és egy darabig még ellen tudok állni neki.- fél perc csönd.- De nem sokáig. - Szerelemtől telt hangja összefacsarta a szívem. Másfél év, Ella. Másfél év. Elbúcsúztam tőlük, pont akkor, amikor Ben átkarolta a derekamat.
- Nemsokára, Manóm! - megcsókolta a nyakamat, sürgetően, utánozva a gondolataimat.
Megfordultam és megöleltem. Köszönöm ölelés volt, megköszöntem neki mindent.
- Átadhatom az igazi ajándékodat?- húzódott el tőlem, de azért a derekamat továbbra is tartotta. Amikor meglátta az arckifejezésemet, felnevetett, én pedig beleremegtem a nevetésébe.- Komolyan azt hitted, egy béna bögrét kapsz tőlem?
 Nem, nem csak egy bögrét kaptam. Írt nekem egy dalt, egy gyönyörű dalt, amit gyönyörűen adott elő. Könnyekig meghatódtam, az egész szám rólam szólt, és a szívemig hatolt. Jó, igen, borzalmas nyálas dolog, de nekem tetszett, és mégis csak karácsony van!

Tizenkettedik fejezet. By: Brit

 Éppen az ablakon át bámultam ki. Sydney innen föntről is gyönyörű. Eddig nem is igazán gondoltam bele, hogy mennyire fog hiányozni. A suli, a part... De minek is sorolgatom ezeket, amikor itt ülök a repülőn a pasimmal, hogy elutazzunk és elkezdjük a saját, független életünket?
Az az igazság, hogy nem vagyok helyhez kötődő. Szeretem a változást. És tudom, hogy Boston egy új és izgalmas kaland lesz.
Ha belegondolok, Ella fog a legjobban hiányozni. Amikor anyunak elmondtam, hogy elköltözünk, először megijedt, de végül is örült, hogy megragadtam ezt a remek lehetőséget. Apu is büszke volt rám. Briant pedig már megszokta. De amikor Ellának elmondtam. Az más volt. Persze örült neki de...
- Brit. Minden rendben? -húzta ki Brian a fülhallgatót a fülemből.
- Ööö... persze -mosolyogtam. Soha nem tudtam magamban tartani az érzelmeimet. - Csak elgondolkodtam.
Brian elmosolyodott és adott egy puszit. Visszafordultam az ablak felé, és már nem is gondolkodtam. Elaludtam.
Amikor felébredtem Brian lehajtott fejjel szunyókált. Körül-belül 2 órája repülhettünk.
Az idő csak úgy repült, akár a gép, és már Bostonban is voltunk. Beültünk egy taxiba, és odahajtottunk a  házhoz. Én most láttam először a lakást. Egy, plusz két félszobás lakás. Mi már csak a ruháinkat hoztuk, a többi holminkat pár nappal ezelőtt, feladtuk postán. Ami a lakást illeti, Brian megvette. Az ember nem hinné el, de Briannek volt spórolt pénze, eladta a dobfelszerelést. Eléggé sajnálta, ugyanis sok ideig gyűjtögetett rá.
És persze a felét kifizette az apja...
 Brian kinyitotta az ajtót, beléptünk, és rögtön átfutott rajtam az új-lakás érzés.
Mindent pontról pontra átfésültem, a lakás csupasz volt, alig találtam egy-két szőnyeget, volt egy kanapé a nagy szobában, és a konyhabútorok. Az egyik félszobában volt egy nagy szekrény és egy méretes ágy. Azt kineveztem a hálószobának. A fürdőszoba nagyon aranyos volt, nem volt nagy, de kicsi sem. Volt kád, csap, szekrény. És egy zuhanyzó. Jópofa kis zuhanyzó volt, olyan sarok-zuhanyzó.
A ház teli volt hatalmas ablakokkal,a 'nappaliban' volt egy, ami a padlótól a plafonig ért. Megállapításom szerint egy régi építésű ház, amit pár éve újíthattak fel. Volt a nappali jobb oldalán egy
 Amikor végeztem odamentem Brianhez.
- Nagyon szép. Tetszik- jelentettem ki elégedetten.
- Akkor jó -vigyorgott Brian, majd felkapott, és megcsókolt. Leült a kanapéra, én az ölében maradtam. - Majd meglátod milyen jó lesz. Azt csinálunk amit akarunk, akkor és úgy ahogy akarjuk!
- Hm... - gondoltam bele.
Brian hirtelen felállt, velem a karjaiban. A lábamat összekulcsoltam a dereka körül. Bevitt a hálószobába, majd úgy ahogy voltunk ledőltünk az ágyra.
- Brian...
- Igen cica?
- Tudod, hogy imádlak, és azt is imádom, de szerintem inkább pakoljunk ki, és húzzunk fel valami ágyneműt.- nevettem el a végét. Brian gondolkozott egy kicsit.
- Jó, igen cica, igazad van. -ismerte el, de azért még megcsókolt egyszer. Azt hiszem olyan öt körül érhettünk haza, nyolcra bepakoltuk a ruháinkat a szekrénybe, kipakoltuk a fogkeféket, fürdőszobai cuccokat, és egy -két dolgot a konyhába, amit anyuéktól hoztam. Felhúztam az ágyneműt,  Még korántsem voltunk kész, de ez így tökéletesen megfelelt mára.
Leültem a fehér heverőre, majd sóhajtottam egyet.
- Azt hiszem így jó lesz. Nem vagy éhes? -kérdeztem Briant.
- Nem... -ült le mellém, egy sörrel a kezében. Elmosolyodtam. Kivettem a kezéből, és letettem a kávézóasztalra. Eddig észre sem vettem a kis asztalt. Beleültem Brian ölébe, pont úgy mint délután. Két lábam a derekánál, a kezemmel átkaroltam a nyakát, majd hosszasan megcsókoltam. Brian átkarolta a derekam, és ismét átvitt a hálószobába.
Leültünk az ágyra, Brian levette rólam a pólót, majd magáról is. Szép lassan lekerültek a ruhadarabok. És felavattuk a házat...

 Hajnali kettő volt. Nem tudtam aludni. Az időeltolódás miatt. Felültem, pislogtam, ásítottam, de nem tudtam magammal mit kezdeni, majd hirtelen megszólalt Brian.
- Cicaa.
- Ne ijesztgess már! -szóltam rá, mert megijedtem.
- Én sem tudok aludni. -suttogta, mint valami kisgyerek. Visszafeküdtem, és szembefordultam vele. -Valami gond van?
- Nem. Ugye holnap még segítesz kicsit rendbe szedni a házat? -kérdeztem. Brian bólintott. -És mit csinálunk a másik szobával?
- Ezen még nem gondolkodtam....
- Na jó, inkább hagyjuk, még a végén biliárd szobát kreálsz a fejedben, azt pedig nem engedem. -zártam le a témát. Brian nevetett rajta. Lehet tényleg erre gondolt. De tudat alatt Elláéknak szántuk a szobát. Egy darabig még elbeszélgettünk, aztán elaludtam.
Valami zajra ébredtem fel. Brian elhozta a kávéfőzőjét, amit mindig is utáltam. Igazából nagyon finom kávét csinál, de borzasztóan hangos.
- Bocsi, tudom, hogy hangos, de nem bírom tovább kávé nélkül!-esedezett Brian, miután kimentem. Leültem egy székre, és kértem én is egy csészével.

 Az egész délelőttöt pakolászással töltöttük. Briannel nem lehet bírni! Az az idióta mindent csak lerakott volna egy sarokba és kész. De nem engedtem. Így  3 órakor, már majdnem kész voltunk. Leültünk a fehér heverőre.
- Nincs kedved elmenni sétálni? -kérdeztem.
- De.
- Jó menjünk. - raktam le a kezemből a vázát, és azzal a lendülettel ki is léptünk az ajtón.

 Oké, hogy rend mániás vagyok, és szeretek pakolászni, de 5 órányi pakolás bőven elég. Ahogy kiléptünk a házból, egy forgalmas úttal találtuk szemben magunkat. Nem volt olyan széles vagy ilyesmi, két sávos volt, de mégis folytonos volt a kocsizaj. Azt hiszem még villamos út is volt rajta. Átvágtunk az úton, és már ott is voltunk a parkban. Furcsa szó ez a 'park'. Mondjuk azt, hogy a nagy füves, fás részen. Brian kifejezetten nem szeret sétálni, bár most láttam, hogy érdekli a környék, lelkesen fürkészte a boltokat, meg is akadt a szeme egy vendéglőn. Pont a házunkkal szembeni épület aljában volt. Igaz a Don Antonio Vendéglő nevet viselte -talán valami olasz volt a tulaj- mégsem neveztem volna étteremnek. Többnyire inni jártak ide az emberek. Ettől függetlenül remek hangulata volt a helynek, és nem volt teli csalódott, lejtőn guroló részeg emberekkel.
 Mivel nem tudtam nemet mondani Briannek, és persze engem is érdekelt a hely, már bennt is voltunk. Helyet foglaltunk, majd rendeltünk. Egyszerű ételek voltak, én egy kis spagettit kértem, Brian pedig hosszas tépelődés után a csirke melett döntött. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen helyen borzasztó a kaja, de azt kell mondjam, hogy nem. Mivel a konyhafőnök nem volt túl elfoglalt tiszteletünket tettük nála. Szimpatikus 35 körüli férfi volt. Azt hiszem nem idevalósi. Nagyon kedves volt, kérte, máskor is látogassunk el.
 Miután kiléptünk a vendéglőből azonnal megakadt a szemem a szemközt lévő épület -a miénk- sarkán lévő Starbukson. Mint mágnes a vasat, úgy vonzott a kávéház, és mire Brian észhez tért volna bent is voltunk. Azonnal átjárt a kávé illata, a tejszínhab, és a csoki íze egyaránt átfutott az agyamon. Azonnal kértem is egy cappuchinót, délután négykor nem iszunk erős kávét. Brian most nem kért semmit, így fizetés után távoztunk, és leültünk a parkban egy padra, egy szökőkúttal szemben. Míg én a kávémat szürcsölgettem, Brian arról áradozott, hogy milyen marha jó helyen vagyunk: park két oldalán egy vendéglő, és egy kávéház, ezzel egy épületben a házunk, itt a villamos egy köpésre, és van vagy 3 telefonfülke a közelben. Az utóbbi nem tudom miért számított olyan jónak, talán a bűvös hármas szám miatt. Ez olyan mint Ella hetese.
- Akkor holna ellátogatunk a legközelebbi plázába.
- Jézusom Brian ezt te mondtad? -ijedtem meg.
- Miért ne? Megnézzük hány Meki van benne, és neked is jó lesz majd felfedezni egy-két jó boltot.
- Végülis igazad van. De ugye tudod, hogy attól még, hogy itt ez a vendéglő, főzni is meg kell tanulnunk. Illetve neked! Amikor neked nincs suli nem fogok tudni főzni.
- Cica. mikor fogsz te egyátalán főzni? Nem is tudsz.
- De tudok! És hétvégén fogok főzni.
- Hmm... -nevetett Brian a bajsza alatt. Bár ez hülyeség, mert nincs is bajsza.
- Ne nevess, te is tudod, hogy a 12. nehéz! Amúgy meg tudod ki fog főzni mindennap! Attól még, hogy összeköltöztünk nem leszek asszonyka.
Brian ettől csak mégjobban mosolygott. Van egy olyan érzésem elég nevetséges lehettem.
 Este hat körül mentünk haza, addig bóklásztunk a környéken. Ledobtam a cípőmet, és elfeküdtem a fehér kanapén. Brian bekapcsolta a Tv-t és valami hírműsort nézett. Valamiféle meccsről beszéltek. Csak nem arra gondoltam, hogy Brian valamikor megnézi a híreket? Sosem tanulok.
Elindultam, hogy letusoljak. A fürdő egyébként nagyon aranyos volt, így hogy letettünk kis kilépő szőnyeget, fogkeféket, és a többi kis pipere cuccot.
Valami tipikus rádió zenét énekeltem, ami még a Starbucksban ragadt a fejemben, amikor Brian be akart jönni hozzám.
- Nem Brian, most egyedül fogok lezuhanyozni.
- De cicaaa!
- De Briaan!
- Jó akkor tusolj csak egyedül! -és már rám is csapta az ajtót. Szeretek így hülyéskedni vele. Tudom, hogy nem sértődött meg komlyan.
Este betettünk egy filmet, amit éppen találtunk. Valami szuperhősös film volt. Brian a felénél bement aludni, de én végignéztem. Szeretek filmeket nézni. Mikor vége lett, gyorsan leellenőríztem, hogy bezártem-e az ajtót, és miután zárva találtam bebujtam Brian mellé aludni.
Hirtelen elöntött újra ez a bolog érzés, ami keveredett egy kis hiányérzettel. Azzal, hogy nem beszéltem Ellával este.

Tizenegyedik fejezet

Rettenetesen hasogatott a fejem. Megpróbáltam felülni, de bevertem a fejem valamibe. Mérhetetlenül sötét volt. Kúszni kezdtem, míg végül kijutottam a kanapé alól. Végignéztem magamon: fehérnemű és egy -fogalmam sincs, hogy kié- ing. Gyorsan feltápászkodtam, amit rögtön meg is bántam. Próbáltam visszaemlékezni a tegnapra. Meglepetésbuli, ajándékok, megcsókoltam Kennyt, ahogy régen már számtalanszor tettem... Ben...
 Nem akartam most erre gondolni, így elcammogtam a konyháig. Az ajtóba két srác, egymást átölelve aludt. Átléptem felettük, ügyelve, hogy ne nézzek körül további itt ragadt vendéget keresve. Kinyitottam a hűtőt és kivettem egy doboz kakaót, majd kerestem egy fájdalomcsillapítót.
 Sokat ihattam. Az este további részére nem emlékszem. Fogalmam sincs, hogy Ben hazament-e, vagy, hogy Kennyvel mi van.
Brit!
 Elindultam, aztán eszembe jutott Brian és inkább mégse kezdtem keresni. Egyre jobban idegesítettek az emberkék, akik itt maradtak, így mindet elhajtottam. Hatalmas felfordulás volt. Nem is tudom, mit gondolt Brit, amikor ennyi embert meghívott ide. Miután találtam 2 törött vázát, 4 széttépett párnát, és megláttam az összevissza szaggatott függönyt, felhagytam a takarítással. Inkább felöltöztem és elmentem sétálni. A közeli pizzázóig jutottam, ott kértem egy pepperónis pizzát és egy almás sört.
 Megdöbbentő, mennyire üresnek, kiszolgáltatotnak érzem magam Ben nélkül. Mintha ide lennék kötve. Vele úgy éreztem akárhova elmehetek, megtehetek bármit...
"Your lovesick melody
is gonna get the best of me tonight
But you won't get to me if I don't sing"
 Paramore: Stop this song


Hírtelen észrevettem, hogy nem csak magamba énekelek, úgyhogy felálltam és elhúztam a csíkot. Leültem egy rég halott fa tövébe. Milyen költői..
 Körülbelül három órás ücsörgés után csörgött a telefonom. Brit hívott.
- Hey! Előre kérem, hogy ne kiabálj, mert fáj a fejem- szóltam bele.
- Mi az hogy ne kiabáljak? Tudod, hogy megijedtem? Már vagy tizedjére hívlak. Hol vagy?
- Sétáltam. Beszélni akartam veled, de gondoltam Brian lefoglal- próbáltam nevetni.
- Gyere haza.
- Brit?
- Mi az?
- Mennyit ittam?
- Rengeteget. Szia -lerakta. Felkászálódtam és elindultam haza. Kezdtem sajnálni, hogy nem ettem egy falatot se a pizzából.
Otthon egész rend várt, ha azt nézzük, hogy a fél házat leromboltuk tegnap. Még mindig nem ugrott be semmi az estéről..
- Ellaaaaa- Kenny borult a nyakamba.- Végre megvagy. Azt hittem elraboltak, vagy megerőszakoltak.
- Sétáltam- eltolt magától és megláttam az arcát.- Jézus! Ez Ben volt?- mutattam a monoklijára.- Annyira sajnálom! Részben az én hibám.
- Részben? Ella! Nem kellett volna megcsókolnod!- Teljes hangerővel üvöltött Kenny. Nagyon mérges volt.- Nem akarom, hogy egy ilyen baromság miatt menjen tönkre ez a gyönyörű románc! Most azonnal elmész Benhez és bocsánatot kérsz! Hogy lehetett ennyi eszed?!
- Mi van? Én nem megyek el ahhoz a baromhoz. Tudja nagyon jól, hogy milyen kapcsolat van közted és köztem. Semmi oka nem volt kiakadni. Ennyi erővel Britet is lesmárolhattam volna!- most rajtam volt a sor a kiabálásra. Brit az utolsó mondatom hallatán elmosolyodott, aztán csúnyán nézett rám.
- Tudod nagyon jól, hogy nincs ez rendben. El kell menned Benhez, és bocsánatot kell kérned.
- Nem érdekel. Kenny már csak három napig marad. Semmi kedvem, legalább addig Bennel foglalkozni.- Megpróbáltam elterelni a témát.- Kenny, egyébként, te miért is jöttél Sydneybe? Nem lett volna valami dolgod?
- Csak meglátogatni téged- mosolygott.
- De, azt írtad, Sydneybe jössz, és ha már jössz, meglátogatsz... vagy valami ilyesmi...
- Azt mégse közölhettem, hogy idejövök és el fogsz szállásolni.
- És, ha azt mondom, hogy nem jöhetsz?- Mekkora egy számító kis.... Hirtelen nevetnem kellett.
- Tudtam, hogy semmi kifogásod ellene- mondta vigyorogva.
Brittel együtt nevettünk fel.
- Én meg azt hittem ártatlan bárányka vagy! Simán kihasználod a vendégszeretetemet!
- Na, azért ez durva! Amióta itt vagyok, én tartalak el!
- Tényleg!- kaptam észhez.- Még mostál is rám. Oké, akkor ez mostantól máshogy lesz! Majd csinálok neked valami sütit estére.- Sikeresen elvontam a figyelmet a Ben-esetről, így gyorsan felslisszoltam a szobámba. Itt minden úgy volt, ahogy szeretem, kivéve egy széket, ami a tegnapi verekedésbe dőlhetett fel. Bekapcsoltam a számítógépemet, és addig amíg betöltött, elővettem a körömlakkjaimat. Kiválasztottam egy neonzöldet, amiről nagyon jól tudtam, hogy Ben utálja. Leültem a gép elé, és kifestettem a körmöm. Úgy két hónapja nem használtam a lakkot, kicsit be is sűrűsödött. Miután a monitoron eltűnt az Üdvözöllek! felirat, bekapcsoltam egy kis Three Days Gracet, feltekertem max-ra és írni kezdtem.
Angyalokról, akik a mennyországból figyelik az embereket és megbotránkoznak tetteiken. Elítélik őket, elfelejtik, hogy egykor ők is emberek voltak. De van egy angyal, Noah aki beleszeret egy halandó nőbe. Fentről figyeli, megbabonázzák őt a hibái. Noah úgy dönt, lemegy, megkeresi Enidet.
 Enid egy üzletasszony, az emberek úgy hiszik, munkamániás, pénzéhes, nincs benne jó. Pedig ő csak nyugalomra vágyik. Úgy gondolja a pénz megoldja azt a nagy űrt, ami benne van. Se családja, se barátai, a munkáját gyűlöli, egyetlen nyugalma a zene. Imád zongorázni.
 Noah, Enid beosztottja lesz, próbál közel kerülni hozzá. Eközben Frank, aki Enid cégével konkurens céget irányítja, üzleti okokból megpróbálja meghódítani Enidet.
Enid választás elé kerül, válassza Noaht, azt akit szeret, vagy Franket, akiről azt hiszi, hogy szereti.
Noah fél, rájön, hogy Enid nélkül nem lenne értelme a földön maradni, de azt is tudja, hogy vissza nem mehet, megtagadta az öröklétet.
 Itt mentés nélkül kiléptem a dokumentumból. Nem tetszett. Nagy álmom, hogy egyszer írjak egy fantasyt, ami jó, amibe, még ha van is szerelem, ne feledkezzen meg az ember a fantasy elemekről. Angyalok. Szeretem az angyalokat, de sose sikerül. Mindig más okkal kerülnek le a földre, és valahogy egy idő után emlékeztetnem kell magam, hogy angyalokról írok, nem emberekről.






- Miért ment el ilyen gyorsan az a három nap? Ez nem fair!- nyivákoltam Kennynek a reptéren. Briannel és Brittel kikísértük Kennyt. Épp búcsúzkodtunk.- Legalább egy napot maradj! Apa is szeretett volna látni.- Apáék holnap érkeznek, teljesen kiborultak, hogy nem találkoznak Kennyvel. Még Pandora is. Aranyos volt, mondta, hogy már nagyon megszeretné ismerni.
Ez a három nap kínszenvedés volt. Brit kitartóan mellettem állt, Ben került, és én is őt, Brian pedig rohangált közöttünk. Ő volt aki próbált mindenkivel beszélni. Otthon, mindhárom nap elkezdtem, majd kitöröltem az angyalos fikciót. Elmentem fodrászhoz és még rövidebbre nyírattam a hajam. Elől volt valamennyi frufru, hátul viszont tüsin meredezett mindenfelé. Kenny rettentő bűntudatot érzett amikor Brian panaszkodott neki, én pedig próbáltam feltűnésmentesen a legkevesebb időt tölteni vele. A monoklija besárgult és csak jobban látszott.
- Ella, ígérem írok majd!
- Telefonálj is- kérleltem. Most már bántam, hogy nem akaszkodtam rá az elmúlt napokban.
 - Tudod jól, hogy nem fogok, mert akkor sose írnál nekem. Az pedig szörnyű lenne.
Megölelgettem és pityeregve félreálltam, átengedtem Britéknek.
- Feltétlen írjátok meg, ha indul a repülőtök. Mindenképpen kijövök elétek. És ígérem, nézelődök majd házügyben.
- Köszönöm Kenny- mondta elérzékenyülve Brit.
- Majd csapunk egy házibulit. Atom lesz- nevetett Brian. Azt hiszem, ő így búcsúzkodik.
- Ne felejts el!- Szóltam utána.
- Soha- nevetett.- Minden jót. Viszlát legközelebb!- Vadul integetve néztem, ahogy távolodik, odaadja a jegyét, majd eltűnik. Szipogtam egyet.
- Jaj, nutElla, mintha a háborúba menne. Szedd össze magad!- Brian átkarolta a vállam és egy bugyinedvesítő mosolyt villantott. Elnevettem magam. Az utóbbi időbe nem is láttam így mosolyogni.
- Brian megtennéd, hogy taxival mész haza?- mondta Brit hírtelen, aztán megragadta a kezem és kirángatott az épületből. Odarántott a kocsimhoz, betuszkolt a volán mögé, majd megkerülte a kocsit és beszállt ő is.
- Benhez! Most! Nincs apelláta! Most már Kennyre se foghatod.
- De..
- Mondom MOST!
 Megrémültem, így tettem, amit kért. Hevesen vert a szívem egész úton. Nem akartam látni Bent, mert tudtam, hogy akkor megenyhülök. Meg nem is tudom, mit mondhatnék. Mit kell mondania az embernek, ha a szerelme szeme láttára csókolja meg a meleg barátját?
Megérkeztünk, és én nem akartam kiszállni. Most otthon kéne ülnöm, duzzognom és fagyit ennem. Vagy nutellát.
- Ella! Ha magadtól nem jössz ki, én foglak kiráncigálni. És az nem lesz kényelmes.- Jézus! Azért ennyire nem kéne komolyan venni...
 Kimásztam a kocsiból, majd sóhajtva elindultam. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg be se jutunk Lilian miatt. Ettől kicsit jobb kedvem lett. Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott Brit az utcán át.
Petőfi Sándor: Tisza. Átdolgozta: Ella 
 Elmebeteg módjára dörömbölt az ajtón. Ben unott feje jelent meg, a szívem pedig összeszorult. Hátráltam egy lépést.
- Ben! Most azonnal engedj be!- már bent is volt.- Egyedül vagy? Remek-mondta Ben bólintására. - Ella! Gyere már!- A parancsolgatás tökéletesen megy neki...
Most először voltam Ben házába. A konyha teljesen fehér volt. Hah! Ben White... Vicces... A nappali nagy és narancssárga volt. Olyan ideális nappali, amit minden nap legalább háromszor alaposan kitakarítanak. A nappali közepén egy hatalmas sötétkék garnitúra foglalt helyet. Sötétbarna fa polcok. Annyira nagy a kontraszt, hogy az már tökéletes.
Brit fogta Bent és levágta az egyik kék kanapéra. Engem pedig a vele szembe lévőre dobott.
-Jó! Szóval, mivel tudom, hogy magatoktól képtelenek vagytok erre, elmondom én.- Előre féltem. Nem akartam azt hallgatni, amit már amúgy is tudok. Egy érzéketlen gyökér voltam.
- Ben, nem igaz, hogy nem tudsz megbízni Ellában! A kapcsolat lényege, hogy bízz a másikban. Fogd fel végre. És nem igaz, hogy annyira vak vagy, hogy nem esett le, hogy Kenny meleg!
Már nyitottam volna a számat, de a pillantása elhallgattatott.
- Ella! Barom vagy! Tudod, hogy milyen zöld szörnyike Ben... És képes voltál megcsókolni Kennyt! Nem, ez nem olyan mintha engem csókolnál meg, mivel nekem nincs farkam... És igazán lehetett volna annyi eszed, hogy elmondod Bennek, hogy Kenny homi... Meg eleve úgy mindent el kellett volna mondanod Kennyről! Még Briannek is elmesélted. Hülye vagy és tudatlan. Ami általában nem gond, mert ezt szeretjük benned. - vett egy nagy levegőt.- Oké, itt az én időm lejárt. Ennyi.- önelégülten vigyorgott, és kimasírozott. Majd visszanézett- És mi jön a békülés után?
Összerezzentem, ahogy Brit becsapta az ajtót. Aztán semmi mást nem hallottam csak a szívem eszeveszett dobogását. Benre néztem, ő pedig ellenállhatatlan vággyal viszonozta.
Félelmetes erővel szakadt rám a vágy, hogy megérintsem. Hogy megcsókoljam. Hogy megint az övé legyek. Egyszerre mozdultunk, egyszerre öleltük át egymást. Újra szabad voltam.
- Auu.. Várj! Au!- elhúzódott. Akkor láttam meg, hogy a bal keze gipszbe volt. Akaratlanul felnevettem. Kenny nagy falatnak bizonyult.
- Majd vigyázok rá- mondtam gyengéden. Lehámoztam róla a felsőt, majd megszabadultam az enyémtől is. Hirtelen beugrott a szerelemvasút, az ott elhagyott pólóm és veszettül kívántam Bent. Ledöntöttem és végigsimítottam gyönyörű felsőtestén, bőre felforrósodott az érintésem nyomán. Azonnal átvette az irányítást. Egy kézzel ügyetlenebb volt, mint szokott, de azt hiszem, ez csak még inkább felizgatott. Kevesebb, mint 4 napot töltöttünk külön, de az is elég volt, hogy ennyire kívánjuk egymást. A csókjai gyengéd harapásokba mentek át, én pedig egyre hangosabb lettem. A hátát szorítottam, úgy, ahogy csak bírtam. Minden egyes csókunk egyre szenvedélyesebb, erősebb lett.. Bár, szavakban nem, a testünk segítségével bocsánatot kértünk egymástól. Nem bírtam magammal, egyre többet akartam Benből és nem bírtam eltelni vele. A mozgásunk eggyé vált, már nem Ben és Ella voltunk. Hanem valami új, közös. A végén mindketten kielégülve hullottunk a szőnyegre, de még akkor se engedtük el egymást. Pár perc múlva újra fölöttem volt, újra csókokkal halmozta el a testem minden egyes porcikáját. Lassú mozgását csak elnyújtott sikolyokkal bírtam. Csókokkal köszöntem meg neki, ő pedig érzékien felmordult. Egyre gyorsabb és gyorsabb tempót vett fel, én pedig már nem bírtam, sikítottam, karmoltam, kéjesen vonaglottam. Egy pillanatra azt hittem nem lehet jobb, de tévedtem. Újra lassúra váltott, közben pedig cirógatott. A fülemet, a derekamat, a combomat. Éreztetni akartam vele, mennyire kielégít, így átvettem az irányítást. Gyorsabban mozogtam rajta, egyre gyorsabban miközben önelégülten figyeltem az arcát. Mikor már a kéjtől és a kimerültségtől mozdulni se bírtam, ledőltem róla.
- Szeretlek Ben!
- Mindennél jobban Manóm!- Ez volt az a pillanat, amikor nem érdekelt semmi más, csak ő. Leírhatatlanul boldog voltam. Isten! Most meg is ölhetsz, nem bánom.










Ránéztem az órára és görcsbe rándult a gyomrom. Fél hat, ami azt jelenti, hogy négy és fél óra múlva indul Briték gépe. Az utóbbi egy héten rám se lehetett ismerni. bárki hozzám szólt, aki nem a négyünk tagja, leüvöltöttem a fejét. Sikerült egy elsős kiscsajt megsiratnom.
Tudtam jól, hogy nem fogok tudni visszaaludni, így levettem a polcról a Sárkánykönnyt, Vavyan Fable elképesztően jó regényét. Akkor kezdtem el olvasni, miután vége lett az iskolának. Azóta, ha valami aggasztott, mindig elővettem és bele-beleolvastam. Kinyitottam egy random helyen és olvasni kezdtem. Navia, a főszereplő, pont lovagolni ment. Ez az egyik kedvenc részem.
 Teljesen belemerültem a könyvbe, Pandora kopogtatása a frászt hozta rám.
- Ell, lassan menned kéne Britékhez. Tíz óra van.
- Pandora?
- Igen drága?
- Mi lesz, miután elmentek?- Tudom, gyermeteg kérdés, és hülyeség, de nagyon féltem.
- Semmi- mosolyodott el. Furcsa, nyugtató-megértő hangnemben beszélt.- Hiányozni fog, és minden megváltozik, de nem áll meg semmi. És két év múlva mehetsz utánuk.
Rámosolyogtam. Próbáltam elfogadni. És Ben itt marad.
Bátrabban öltöztem fel és indultam el Brianékhez. Briték már lent pakolásztak Brian kocsijába.
- Ella. Lenne egy feladatod- köszöntött Brian.
- Sziasztok-mondtam. Brit félénken rám mosolygott. Azt hiszem bűntudata van.
- Szóval, az a lényeg, hogy nem vihetem magammal a drágámat- simított végig piros kocsiján.- Neked kéne visszavinni apámékhoz. Ők val'szeg eladják.
Elmosolyodtam. Igaza volt Pandorának: nincs világvége, csak azért mert elmegy a legjobb barátnőm.
- Tudok segíteni pakolni?- kérdeztem. Brit meglepetten mellém lépett, majd szó nélkül átölelt.
- Na! Majd a reptéren búcsúzkodunk, egyenlőre nem akarom lebőgni a sminkemet!- megdörzsöltem a hátát, majd eltoltam. Boldog-félősen mosolygott rám.
 A kocsiban csendben hallgattuk a rádiót, aztán a repülőtér előtt megálltunk.
- Ben nem jön?- kérdeztem.
- Azt mondta feltétlen kijön. Lehet, hogy besértődött.- Na igen. Az elmúlt fél évben Ben vagy önmagát vagy másokat hibáztatott valamiért. Egyszer leüvöltött engem, mert megbotlott Brit lábában. Kicsit feszült volt ő is Brianék miatt.
- Csak nem... Biztos kijön, lehet, hogy késik, vagy Annie nem engedte ki...- Ott álltam és az egyetlen ember, akibe kapaszkodhattam volna nem jött el.
A repülő fél óra múlva indult, addig vettünk egy-egy üveg kólát. Mikor már csak tíz perc volt az indulásig, búcsúzkodni kezdtünk.
- Nemsokára megyek utánatok, jó?- kezdtem bele.- Amint felvesznek az egy..
- Brit! Brian!- kiabált egy nagyon is ismerős hang.- Hála az égnek még itt vagytok! Sajnálom!- mérgesen nézett rám.- Miért nem jöttél elém? Megígérted!
- Mi? Én? Jézus! Tényleg...- tényleg megígértem.- Annyira sajnálom! Eszembe se volt, tényleg!
- Khm!-köhécselt Brit.- Nekünk indul a repülőnk..
Hirtelen elbőgtem magam és Brit nyakába ugrottam. Ezeket a könnyeket legalább öt hónapja tartottam vissza. Brit is sírva fakadt, és szorosan megölelt. Aztán, amikor elengedtük egymást felnevettünk. Biran óvatosan ölelt meg, én pedig jól megszorongattam. Adtam mindkettőjüknek puszit, majd elindultunk Bennel kifelé. Már rájöttem, hogy rosszabb, ha végignézed, ahogy a szeretted elsétál, mintha inkább nem is látod. Aztán Brit hangját hallottam meg.
- Ella, várj! Valamit elfelejtettem!- előhúzott egy pici, vörös könyvecskét. Szép, rózsaszín szalaggal volt átkötve.- Ez egy napló. Azt szeretném, ha ebbe írnád le minden napodat. Aztán, Bostonban elolvasom.
Nagyon megtetszett ez az ötlet. Elmosolyodtam és remegő hangon megköszöntem Britnek.
 Csak két évet kell kell kibírnom. Két év múlva jelentkezek a Boston Egyetemre.

Tizedik fejezet By: Brit

Már minden megvolt. A díszítés, a kaja,a vendégek, a banda ami készen állt, hogy Ella kedvenc számait játszhassa le. Brian meghívott egy csomó embert. Meg én is elhívtam egy pár ismerőst. Szóval az egész suli eljött. Márcsak Ella hiányzott. Meg persze Ben és Brian. Vagy egy órája meg kellett volna érkezniük. Az emberek már beszélgettek, ahelyett, hogy várták volna a pillanatot, amikor megkaptam Brian figyelmeztető sms-ét.
- Emberek!!! Nyomás, itt vannak -mindenki rohant a helyére, és a káosz közepette a kulcs zörgésére mindenki megdermedt. És akkor megjelent Ella, egy kibontott nutellával a kezében.
- MEGLEPETÉÉÉÉS! -üvöltötte egy emberként a tömeg. Ella kanállal a szájában megszólalt.
- Úristen! Hetedike van!!! Tudtam, hogy ma történni fog valami!
- Na most mégegyszer -mondtam jó hangosan. - MEGLEPETÉS!!! -Ellának leesett a tantusz.
- Na neeee! -nevetett. - El is felejtettem, hogy ma van a szülinapom. De édesek vagytok!- A banda elkezdett játszani, és Ella végigölelgette az összes embert, akit csak megtalált. Voltak kevésbé érdeklődők, de Ella igazi barátai, akik tényleg ismerték, vele együtt örültek. Végül amikor én jöttem, szorosan átölelt, majd megkérdezte:
- Ezt tényleg te szervezted? Illetve ti? -a srácokra nézett. -Éééértem. A telefon, a mai... De édesek vagytok! -szegénykém csak ismétli magát. A buli ténylegesen elkezdődött, mi pedig felhúztunk az emeletre. Benyitottam Ella szobájába.
- Na ennyi erővel már lennt is csinálhatnátok srácok. -két elsős próbált romantikázni. Igazán példát vehetnének rólunk...- Így kell. -majd lesmároltam Briant. Már a pólót téptem róla mire kirohantak a szobából.
- Héj, héj! Azért minket nem kéne kiüldözni -figyelmeztetett minket Ben, mire nagynehezen elengedtük egymást. Becsatam magam mögött az ajtót.
- Nos Ella... BOLDOG SZÜLINAPOT!- mondta Brian, és a kezébe nyomott, valami nagyon nyomin becsomagolt ajándékot. Ella leszedte a csomagolópapírt... majd még egyszer, és még egyszer. Amikor már a hatodik rétegnél tartott, egyszer csak elfogyott. Brian ajándéka, egy nagy csomó semmi volt! Mindenki szakadt a röhögéstől, mármint a jelenlévők: Ben, Brian, Ella, Kenny, Manson, Jake, Clare.
Ben ajándéka következett. Amint Ella kinyitotta a cipős dobozt sikítva ugrott Ben nyakába. A doboz csurig volt karkötőkkel. Ella imádja őket. Mindegyik színes, feliratos, peace jeles... Mind Ellát tükrözik. Ben nagyon ismeri őt. Én úgy igazán nem vagyok jóba Bennel, de Ellára nagyon jó hatással van, azóta, hogy megismerte csak virul. Claretől egy gyönyörű csizmát kapott, Jaketől egy dedikált Joan Jett CD-t. Ella egy óráig faggatta, hogy honnan van, de csak annyit mondott, hogy "vannak kapcsolataim".
- Boldog Szülinapot Ella! -nyújtott át Kenny egy borítékot. Izgatottan vártuk, hogy mi van benne. De mielőtt még Ella kinyitotta volna Kenny gyorsan bekapcsolta a tévét. Akkor kezdődött a lottósorsolás.
- Vááó! -csodálkozott Ella, miközben egy lottószelvényt méregetett.
- Hamarosan felnőtt leszel, (habár Amerikában csak 4 év múlva) gondoltam megveszem életed első lottószelvényét, aztán később talán önszántadból lottózol. De most figyeld a számokat! -érdekes ötlet. Bár ez csak pénz kidobás. Úgyse nyer. A lottószelvény számai: 7, 17, 27, 37, 47 . Oké, értem az összefüggést, de ki hiszi, hogy ez nyerhet. Különben is, lassan kezdek hinni Ellának, hogy balszerencsét hoz...
- És a mai nyerőszámok: 55; 49; 17; 37; 7 -mondta a nő a tévében, és tátva maradt a szám. A következő pillanatban Ella sikításban tört ki és Kenny nyakába ugrott, és megcsókolta!! Nem mondanám rendes csóknak, de egyszerű puszi sem volt. Ella egyik kezével...
- Te faszfej! -üvöltött bele Ben a gondolatmenetembe. Ben a következő pillanatban ellökte Ellát, nem kis erővel, és nekiesett Kennynek. Ütötte ahol érte, Kenny pedig védekezett. Eltelt egy pár másodperc mire reagáltam.
- Azonnal hagyjátok abba! - mondtam. Brian és Mason ugrottak, hogy szétszedjék őket, de nem sok sikerrel jártak. Ella csak kiabált,én szóban próbáltam szétszedni a fiúkat, Clare és Jake pedig ámultan figyelték az előttük zajló csatát. Mire végre szétszedtük őket, Ella kezébe vette a dolgok irányítását. Bármennyire is bele akartam szólni, nem volt jogom hozzá.
- Mi a francot csinálsz te idióta?! - vágta hozzá Benhez.
- De megcsókoltad, te ribanc! - válaszolt ingerülten, a nyugodt, érett és barátságos természetű Ben.
- De hát Kenny BUZI!- visította Ella. Mi kívülállók legszívesebben felszívódtunk volna, de ebben a pillanatban nem tettünk semmit. Ella könnyes szemeit látva biztos voltam benne, hogy ennek nem lesz jó vége. Az ajtó előtt nyomorgó tömeg, akik bizonyára a zajra jöttek fel, lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. Ben arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Kennyben csak a megdöbbenést láttam. Kézen fogtam Ellát, és a tömegen át bevonszoltam a mosdóba. Kétszer is magunkra zártam az ajtót. Leültem Ella mellé a földre és szépen csöndben végighallgattam amíg zokog, kiborul, majd szidja Bent.
Brianben nem csalódtam, a kezébe vette a bulit. Mindenkit leküldött, 15 perc múlva már ment is tovább a zene. Reméltem, hogy helyre teszi Bent.
- El tudnád küldeni Bent? Bulizni akarok. - kérte Ella, miután már fél órája be voltunk zárkózva.
- Igen. De biztos? Nem akarod megdumálni vele?
- Nem..- mondta teljes magabiztossággal. Felálltam, kinyitottam az ajtót és észrevehetetlenül kisurrantam, be Ella szobájába. Tudtam, hogy ott lesznek. Brian épp Bennel beszélt.
- Ben csakhogy tudd, teljesen pártatlan vagyok... De az lesz a legjobb, ha most elmész- Ben nem válaszolt. Teljes egyszerűséggel kiment, és becsapta az ajtót. De a következő pillanatban üvöltött egyet. Kirohantunk Briannel. Ben összegörnyedve a karját fogta.
- Jól vagy? - kérdeztem. Ben megint nem válaszolt. Felegyenesedett, és egyszerűen lesétált a lépcsőn.


- Már azt hittem soha nem jöttök ki- mondta Brian és megcsókolt.
- Ez most nem a megfelelő pillanat- szakítottam félbe. - Hol van Kenny?
- A lenti mosdóban.
- És van valaki, aki mondjuk segít neki rendbe hozni magát? - tettem fel a költői kérdést. Ugyanis biztos voltam benne, hogy Brian egyedül hagyta. Kézen fogtam, és lesétáltam vele.  Az emberek jelentős mértékű alkoholt elfogyasztottak, míg fent voltunk.
Berontottam. A monoklis Kenny nézett vissza rám. Elnevettem magam.
- Adjak alapozót?
- Igen köszönöm- válaszolta Kenny, mire Brian beleröhögött az újonnan szerzett piájába. Ahogy jobban megnéztem Kennyt, találtam rajta néhány véraláfutást.
 Kenny gyönyörűen eltüntette sebeit. Majd kimentünk táncolni. Illetve szabadjára eresztettem Briant.
Úgy láttam, hogy itt az idő, hogy odaadjam Ellának az ajándékát, mielőtt leissza magát.


 Bementem a fürdőbe.
- Na elment?- kérdezte Ella.
- Igen. De még szeretném odaadni az ajándékom.- válaszul felállt, és rám nézett.
- Nos, sokat filóztam rajta, hogy mit vegyek neked. - tényleg. Szinte már egy hónapja csak ezzel foglalkozom. Meg a bulival. Ben természetesen elmondta, hogy ő mit vesz, így ez az ötlet ki lett lőve. Egyébként Ben nagyon sokat foglalkozott ezzel. Nem csomagban vette a karkötőket, hanem mindenféle üzletből, csak olyat ami tetszeni fog Ellának. Joan Jett-es dolgot nem akartam venni neki... Én vittem el a koncertre!
Végül, amikor ténylegesen kiderült, hogy fölvettek a bostoni gimibe, úgy döntöttem valami olyat adok Ellának, ami emlékezteti rám, és a barátságunkra. Természetesen nem szándékoztam megszakítani vele a kapcsolatot, de tudtam, hogy a barátságunk nem lesz a régi. Nagyon fontos nekem Ella, de Brian... Brian után még az Északi sarkra is elmennék. Tudom, hogy Ellának szüksége van rám, és azt is tudom, hogy nekem is szükségem van rá. De nem lóghatunk egymás nyakában 30 éves korunkig. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek Briannel. Ben vigyáz Ellára. Tudom, hogy ki fognak békülni.
Odanyújtottam Ellának a nagy ajándék szatyrot. Ella kinyitotta és kivett egy nagy piros fotóalbumot. Felnézett rám, majd vissza az ajándékra. Elkezdte lapozgatni, majd megölelt. A szemei könnybe lábadtak.
- Ella. Brian Bostonban fog egyetemre járni. A gimi végén odaköltözik. Felvételiztem egy ottani gimibe, és ott fogok leérettségizni. Aztán meglájuk hogyan tovább. Viszont ez azt jelenti, hogy a jövő évet ott kezdem, és odaköltözök Briannel. - Ella figyelmesen végighallgatott, de kicsordultak a könnyei. Ahogy az enyémek is.
- Igazából tudom -meglepődtem. - Brian elmondta. De nem bántsd miatta, én húztam ki belőle. És nagyon örülök... De, most bulizzunk!
- Hóóhóhó várj! Van még valami a szatyorban! -Ella megfordult, és kivett egy üveg Jack Daniel's-t. Kivillantotta fogsorát. Kinyitotta és meghúzta. Felém nyújtotta, és én is ittam egy-két kortyot. Ella szó szerint kirontott a fürdőből, és lerohant. Táncolt, és fél percenként belekortyolt az ajándékába. Csatlakoztam a tomboló társasághoz.
- Megvaagy cicaa!- ölelt át Brian.

Kilencedik fejezet By: Brit & Ella

Kedves olvasók! Fogalmunk sincs hányan vagytok, hányan olvassátok, de ez egy különleges rész. Mi, mint írók úgy gondoljuk ez lett a legjobb, legkülönlegesebb rész. Élvezet volt megírni.

Enjoy!

Ella 
Mason meglepődött, de szó nélkül hagyta megjelenésem. Ugyanúgy, mint régen, nem kérdezett semmit. Igaz, alvás helyett gondolkodtam, mégis kipihenten mentem le hozzá a konyhába.
-Jó reggelt Ella!- mondta mosolyogva.
-Szia- próbáltam visszamosolyogni. Félig sikerült. Leültem az asztalhoz.- Köszönök mindent. Sajnálom, hogy még mindig a te nyakadon lógok.
- Semmi baj- tette elém a reggelit.- Tudod, hogy nem bánom. De miért nem a barátodhoz mentél?
- Túl sokat kérdez. - nem volt kedvem beszélgetni vele Benről. Se Britről.
- És a barátnőd? Hogy van? Tudja már hova megy tovább? -szegény, próbálta elterelni a figyelmemet arról, ami fáj és pont azt találta el.
- Remekül van, nyár végén Bostonba költözik Briannel.
- Értem.- A beszélgetés ennyivel véget is ért. Nem hülye, rájött, akaratlanul is megosztottam vele bánatomat. Elvittem suliba, kicsit hála gyanánt. Megköszöntem neki mindent, majd írtam Britnek egy sms-t, hogy már a suliba vagyok és nem megyek érte. Brit válasza: Oké, semmi gond. Brian majd bevisz.
Megbeszéltem magammal, hogy a tegnapi napot meg nem történté teszem. Brit majd elmondja, amikor szeretné. Nem irányíthatom bűntudatkeltéssel.
- Szia Manókám!- Ben hátulról megölelt.- Kennytől tudom, hogy Annie-nél aludtál. Valami gond van?
- Nem, csak épp arra jártam, és anya kérte, hogy maradjak.- Muszáj lesz felhívnom anyát. Szegényt eléggé bemártottam hazugságaim szövevényébe. 
Ben mit sem sejtve bólintott. Elindultunk befelé. 
- Ella!- kiabált utánam a hang, amit ezer közül is felismerek. Most viszont nem boldogság követte, hanem gyomorgörcs. Tudok én normálisan a közelükbe lenni? És ha Brian elmondta neki?
- Sziaaa. Ne haragudj, hogy nem mentem érted, de anyánál aludtam.- sürgősen írnom kell anyának egy sms-t.- Brian, mutatok valamit, gyere!
 Elráncigáltam a többiektől, akik csak tágra nyílt szemmel néztek utánunk. Brian, egy újabb kitörésemre várva sietve megszólalt.
- Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni. Vagy megbántani. Vagy akármilyen rossz érzelmet kelteni benned. Megbeszélem Brittel, hogy maradjon. Elmondom neki, hogy mennyire fáj ez neked. Meg fogja érteni. Esküszöm. Ugye nem haragszol rám?
- Nyugi.- most jött a pillanat, mikor nekem lett bűntudatom. Brian totálisan bepánikolt.- Ne szólj Britnek...
- Mi van?
- Megérdemli, hogy szabad akaratából döntsön. Ha el akar menni, menjen. Nem láncolom Sydney partjaihoz.
-De..
- Nem kell neki tudnia, hogy én tudom.-értetlen fején akaratlanul is elmosolyodtam.- Szeretném, ha akkor mondaná el, amikor akarja.
- Jó.. De ugye nem haragszol? Rá.. vagy rám..
Elnevettem magam. Furcsa, milyen könnyen megy vele beszélgetni. Egészen megkedveltem tegnap.
Visszamentünk és Briték szinte ugyan úgy álltak, mint mikor elmentünk. Valami mégis fura volt. Mintha szétrebbentek volna.
- Na, mi van? Nem megyünk be? Én fázok. -mondta Brian. Bementünk. 


Egész nap úgy tettem, mint aki nem is tud semmit. Brian, hogy elterelje rólam a figyelmet, ma még hangosabb és idiótább volt, mint szokott. Brit nagyon örül, hogy ilyen jól kijövök szerelmével. Ben már kevésbé. 
-Úristen Ben, durván féltékeny vagy!-kiröhögtem- Brian a legjobb barátnőm pasija,és a legjobb barátod! - Ben nem csak az én életembe kapott szerepet. Briannel legjobb barátok lettek. <3
-Kenny ilyenkor nem unatkozik otthon? -kérdezte Brian -Szívesen szórakoztatnám. -Brit beleröhögött a telefonba. Két napja a füléhez van ragadva az a kütyü.






Brian
Kicsit aggódom Ella miatt. Bár nem mutatja ki, tudom, hogy nagyon megviselte ez az egész. És egyébként hol aludt este? Beszéltem Kennyvel és Annievel is. 
 A csengő ébresztett fel gondolatmenetemből. Hál' istennek ez már az utolsó órám volt, húztam haza. Nem akartam gondolkodni, ezért max-ra tekertem a kocsiban az A7x-et. 
Otthon egy sör társaságában tévéztem, amikor szexi Britem szabályosan berontott-ami nem is lett volna rossz, ha Kenny nem lohol utána. 
-Na megvannak a cuccok?- kérdezte Kenny túlbuzgón.
-Estére? Persze! Brit is jön?- válaszoltam, mivel fogalmam sem volt, miről beszél. Erre Kenny elpirult. 
-Jaj, de most komolyan!- sürgetett Brit.
-De most komolyan, miről van szó?
-Hát, Ella bulijáról!Te szerzed be a cuccokat!
-Cica. Nem. Tudom. Miről. Beszélsz.
-Brit te szóltál neki? -kérdezte Kenny. Bírom azt a srácot.
-Hoppácska!- Brit hihetetlenül édes fejet vágott. Őt jobban bírom. 
Az egész délutánom azzal telt, hogy beszerezzem Ellának a legjobb bulikellékeket. Úgy gondolom túlteljesítettem magam. 
Basszus! Az egész délutánom elbasztam, pedig pihenni -és sörözni- akartam. Mekkora jóarc vagyok!
De végül is bírom Ellát,Brit meg kapja be! Vagyis ne. Bár ha jobban belegondolok...
Végre hazaértem, felcibáltam a szatyrokat, és éppen amikor hulla fáradtan döltem volna be az ágyba, ott találtam Britet. A kedvenc pólómban. Lehet, hogy mégsem kellett volna kulcsot adni neki.. De szexibb nem is lehetett volna. 
-Tudod, hogy ellenállhatatlan vagy cica?- kérdeztem. 
-Hát persze. Kárpótlás a délutánért.
Lekaptam a felsőmet.






Ben
Ella ma este is lerázott, Kennyre hivatkozva. Annyira nem bírom azt a srácot! Ella túlságosan függ tőle.
Annyira szeretem őt. Mindenét! Hogy szép, hogy inteligens, hogy energikus, hogy pici, hogy tudatlan. Igen. Ezt szeretem benne a legjobban. Nem tudja magáról ezeket. Elvarázsol ahogy fogalmaz. Túlságosan függ a körülötte lévőktől. És ezt sem tudja magáról. Ella még annyira gyerek. 
Anyám szokás szerint leszidott, amiért későn értem haza. 5 óra volt. Csodálom, hogy a 4 órás munkaidőtől nem ájult el. 
Túlságosan félt, amióta Jonathan meghalt. Igen fiatalon rossz társaságba keveredett. Túladagolta magát. Akkor még nem fogtam föl. 
Apám születésem után nemsokkal itt hagyott minket. Mindezek miatt nem szeretném, hogy Ella átjöjjön. 
A szobámba felérve bekapcsoltam a zenét. The Doors. Fogtam magam és kimásztam az ablakon, majd felültem a tetőre. Ismét magukkal ragadtak a gondolataim. 


Brian nemsokára elmegy, viszi magával Britet. Ella tökéletes élete darabokra hullik. Igazából megértem Britet. Bár, csak pár hónapja ismerem Ellát, én is mindenhova követném. 
Rossz lesz Brian nélkül, nagyon jóba lettünk. Brit... Brit tulajdonképpen csak Ella miatt kell. 


Velük kéne mennünk. 




Kenneth.


Kenny!
Ella felnőtt. Tökéletes barátok veszik körül. Az ember azt hinné nincs rám szükség, pedig még most is olyan sokat számítok neki, mint anno. Elég hízelgő volt, amikor megtudtam, hogy belém zúgott, de akkor már elfogadtam azt ami vagyok. A szüleimnek akkor mondtam el, amikor az első fiúm volt. Anyám megértő volt, apám félig kitagadott. Mikor anyám meghalt, kollégiumba mentem. Rá három évre megismertem Sophie-t. Első évemet töltöttem az egyetemen, épp késésben voltam. Belerohantam, és bezúgtunk egy szökőkútba. 
Most 15 éves, imádni való, szellemes, igazi lelki társ. Ellával imádnák egymást. 
Sophieval megbeszéltük, hogy minél hamarabb összeköltözünk. (És eltűrjük egymás pasijait.)




Biran
 Brit sajnos reggel elment, hogy előkészítsék a bulit. Bennel azt a feladatot kaptuk, hogy foglaljuk le Ellát. Felkaptuk Ellát és Daisyt, és lementünk a partra.
- Tudunk egy jó helyet- Ellával összemosolyogtak.
Ben bepattant hátra, én pedig megtagadtam az anyósülést. 
- Brian! Ez az én kocsim! Én vezetek! Felfogtad?- hisztizett Ella. 
- De ha egyszer imádom ezt a kocsit!
- Ellának igaza van, az ő kocsija, ő vezet- nyújtózkodott Ben hátulról.
- Nem kell védeni az asszonyt, már így is elég papucs vagy.
Ben kiszállt engem bevágott hátulra, Ellát finoman arrébb taszította és beült a volán mögé.
- Megfelel mindenkinek?! Ella szállj be!- Kiröhögtem. Attól még papucs.
 Az út további részében hátul duzzogtam, próbáltam figyelmen kívül hagyni Daisy nyáladzó kirohanásait. 
- Ben, a  kutyád rám mozdult. 
Ella felvihogott. Ben szörnyülködve nézte, majd halál nyugodtan kijelentette:
- Ella! Ha még egyszer megütöd a magas c-t, kidoblak az kocsiból!