Tizennegyedik fejezet. By: Brit

Big black boots, loong brown haai...
Már itt tartott a szám amikor kinyomtam az ébresztőt a telefonom. Azt hittem erre fel tudok kelni. Briant nem hatotta meg nagyon a hang, csak fordult egyet, és aludt is tovább. Neki csak kilencre kell suliba mennie. Én inkább feltekertem magamra egy törülközőt és csendben kimentem. Miközben a kávémat csináltam az órára pillantottam.  6:15 Úgy néz ki a szám nem egyszer ment végig. Persze direkt ilyen korán kelek, mert tudom, hogy sohasem tudok időben elkészülni. 6:30-ra sikerült elszürcsölgetnem a kávét, és a ruhásszekrényhez kanyarodtam.
November tizenharmadika volt, közeledtünk a télhez. Itt Bostonban decembertől februárig van a tél, és a tél egyenlő a bazi hideggel. Nagyon furcsa volt megszokni. A napsütötte száraz Sydneyből át az óceáni éghajlatú hűvös Bostonba.
Hosszú csőgatyát vettem föl, kissé mély dekoltázsú fekete pólóval, fekete bakanccsal. Hiába költöztem el anyuéktól, egyszerűen belém nevelték, hogy ilyen legyek. A mai napig nem öltözök úgy mint egy igazi rocker. Egy keveset engedek magamnak, mint egy bakancs, vagy egy feliratos póló. De ami azt illeti, sokszor nem is bánom, lehet a szüleim csak védeni akartak... Vagy csak egy picsát csinálni belőlem.
A Briantől kapott ajándékkal egészítettem ki a kombinációt. Ez nem volt más mint egy ezüstlánc aminek a végén egy kis, ülő fém macska lógott. Nagyon titokzatosan nézett ki az egész. Igazából nem értettem miért adott nekem macskás nyakláncot. Nem is szeretem annyira a macskákat. És nem is volt semilyen alakalom amiért meg kellett volna ajándékoznia. Illetve a harmadik évfordulónk, de azt mással ünnepeltük.....
A fürdőszobába fordultam be, fogat mostam, egy kissé beállítottam az akkorra már nagyon hosszú hullámos narancs hajamat. Azóta sem váltottam színt. És amikor Ellánal először meséltem az itteni télről, azt mondtam megnövesztem a hajam, mert kibaszott hideg van és fázok, és ha nagyon hosszú hajam lenne sálként is funkcionálhatna. Akkor nem gondoltam nagyon bele ebbe a hülyeségbe, de végül tényleg megnövesztettem az akkor közepesen hosszú hajam.
Feldobtam egy kis sminket, csak kicsit lett sötét, igyekszem ellenállni a vad sminkek vonzásának. Pontosan hét óra volt amikor ott hagytam Briannek egy üzenetet az asztalon -az estét említettem, és, hogy ma este pedig várom a fürdőkádban- majd kiléptem a vörös nagy gombos kabátomban az utcára. Fekete sállal és fekete sapival indultam útnak, és csöppet sem érdekelt, hogy a bakancs nem megy a nagykabáthoz. Meztelen kezemet a zsebembe dugtam és elindultam a suliba.

Ella és kocsija hiányában villamossal közelítettem meg a sulit. Igazi népszerű végzősként léptem be a modern épületbe, ha mondhatok ilyet. Néhány alsóbb éves diák azonnal rám köszönt, intett, mosolygott. Nem akarok nagyképűnek tűnni, de azt hiszem már megszoktam. A szekrényemhez érve ledobtam a sötétbarna textil oldaltáskám a földre, kinyitottam a szekrényem, és kivettem a hatalmas irodalom szöveggyűjteményt.
A gimi ahová jelentkeztem igazából csak egy egyszerű gimnázium volt, bár elég sok tantárgyból lehet emelt fokon érettségizni. Lassan nekem is illene eldönteni mit szeretnék csinálni. Így gondolkoztam, amikor hirtelen valaki hozzáért a vállamhoz, megfordultam majd Sophie-val szemben találtam magam. Nagy öleléssel köszöntöttem. Egy frászt, erősen magamhoz szorítottam, miközben egy kissé visítoztunk.
-Mivan beteg voltál, te lány? -kérdeztem.
-Áááá. Torok gyulladás... Mi az nekem..
-De vagy egy hete nem voltál suliban.
-A doki azt mondta odaadja üresen az igazolást, mert változó, hogy ki mikor gyógyul ki ebből, így három napja lógok otthon -válaszolta lazán.
-Te kis hülye. -kissé lekezelően viselkedek vele. De csak azért mert megtehetem.

Sophie-val a suliban töltött második napom találkoztam, amikor is egy könyvet bújva belémsétált a folyosón. Mindketten egymásba kapaszkodva, ordítva zuhantunk a földre. Ő elejtette mindenét, én meg ráestem a táskámra. Amikor felültünk egymásra néztünk, én kissé dühösen, ő pedig kellemetlenül.
-Mond csak te nem látsz?!- kezdtem el az előadást.
-Ahh...Mindig ez történik velem- szabadkozott.
-Édesem, felőlem történhet ez veled mindennap, de mi a picsáért jössz pont belém?
-Én...
-Igen?
-Sajnálom.
-Drágám... -folytattam gúnyosan, még mindig a földön ülve.
-SAJNÁLOOM!- üvöltött. Hatalmas kerek szemekkel bámultam a zavarba jött lányt, a lesütött szemeit, és csodálkoztam a bátorságán. Ella... Senki más nem jutott eszembe. Akkor úgy is friss volt a költözés, eleve zaklatott voltam. Hirtelen én éreztem hülyén magam, amiért ilyen bunkó voltam vele. Végtére is csak véletlen nekem jött.- Oké, az én hibám volt, bocsánat, mit aka...
-Mi a neved?- kérdeztem pókerarccal, de közben kedvesen.
-Sophie. Sophie Hall- mondta kedvetlenül.
-Szia. Én Britney Moon vagyok. -mondtam nyugodtan, miközben felé nyújtottam a kezem. Furcsán nézett rám, de kezet rázott velem.- Kérlek ne haragudj a viselkedésem miatt, csak tudod. Éppen rossz pillanatomban találtál meg.- még mindig nagyon meglepetten  nézett rám, ezért fölkeltem, felvettem a táskámat, majd őt is fölsegítettem. Akkor néztem csak meg alaposan. Szép arc, rövid barna haj, alacsony testalkat, fekete fehér csíkos póló, farmer, tornacipő, pici fülbevaló.
-öö... Nekem bocsáss meg, amiért nem figyeltem, én tényleg csak... véletlen volt..- hadarta. Felemeltem a kezem, hogy elhallgattassam. A félbeszakított lányt kézen fogtam, majd megkérdeztem, hogy nem inna- e meg velem egy kávét a büfében, ugyanis a kilencedik óra vége volt, és mindenki haza indult volna, csak a műsorunkat nézte. Az emberek egy darabig néztek utánunk, majd ők is mentek a dolgukra.
Fogalmam sincs miért fogott meg akkor a lány, de azóta, hogy megittunk egy kávét, és elkísértem egy darabon, beszélgettünk. Bandákról, filmekről, hülyeségekről. És azóta jóban vagyunk.
Most tizedikes, és nála belevalóbb csajt nem is ismerek az egész idióta gimiben.

-Na és miújság amúgy? Mit csináltál amíg én a szabadságomat töltöttem?- kérdezte pimaszul miközben az órámra kísért.
-Órákra jártam, igyekeztem valamit tanulni, szexeltem Briannel, csak a szokásos..- amikor Brianről beszélek neki, kicsit mindig zavarba jön, mert amikor először találkoztak, Brian tök meztelen ült a kanapén. Egyébként előtte sem szégyelltem semmit. Csak Elláról meséltem neki keveset.
-Hahaha.. -nevetett kissé kellemetlenül. -Mi mást csinálnátok Briannel? -tette fel a költői kérdést.
-Van, hogy néha megkérdezem, hogy van, de többnyire mást nem... -mindketten elnevettük magunkat. Odaértünk a terem elé, majd elköszönt.
-Órák után a tudod hol! -bólintottam, és én is elköszöntem. Persze, hogy tudom hol. A fa alatt, ami a sulival szemben van a főút mellett, ahol másodszor találkoztunk, a harmadik napomon reggel, amikor is egy sietős lány belém rohant és elestünk.

Az órák többnyire tételkidolgozással teltek, sürgetéssel, szidásokkal. Minden óra a nyamvadt érettségi körül forog. Kissé elegem van belőle. Irodalmon csak ültem és hallgattam ahogy Mr. Burd tanácsokat osztogat. Az óra végén már mentem volna ki, amikor megállított. Magas, rövid barna hajú, nagyon is jóképű, 28 éves tanárom volt. Már az első napomon szépen bemutatkoztam, ugyanis a tanári előtt álló sráchoz odamentem, és simán megkérdeztem: "Szia, bocsi, tudnál nekem segíteni, Mr. Burd-t keresem" mire a 'srác' csak annyit mondott "Megtaláltad" Persze jó nagy égés volt, de mindenki csak nevetett a dolgon. Tulajdonképpen tökéletes bemutatkozás volt, mert a tanár most úgy gondolja fiatalnak találom, és tök jó fej velem. Sokszor volt már, hogy ebédszünetben vele beszélgettem, sőt egyszer még egy kávéra is meghívott.
-Ne haragudj, tudom, hogy te is már mennél haza, de az érdekelne hogy állsz a továbbtanulás kérdéssel? -vicces, hogy a tanár úrt az én továbbtanulásom érdekli, akit alig néhány hónapja ismer, nem a 3-4 éve ismert diákjait, na mindegy.
-Hát, ami azt illeti tanár úr...
-Hagyjuk a félrebeszélést Britney. Gondolkodtál emelt szintű érettségin?
-Nem.
-És valamiféle egyetemen, főiskolán?
-Őszinte leszek Mr. Burd. -most miért hazudtam volna? Vagy miért mondtam volna valami hülyeséget? Elkezdtem mesélni- Amikor idejöttem, mindenféleképp egyetemre akartam menni. Gondoltam majd én is tanulok valamit, de nem igazán gondoltam bele, hogy mit. És most, hogy már nyakig benne vagyok, valamivel pénzt is kéne keresni.
-Britney, nem akarom, hogy olyan egyetemre vagy főiskolára menj, amit nem szeretsz, csak azért, mert 'az a munka jól keres'.
-Neem! Persze nem is erre gondoltam. Csak nem is ülhetek be egy egyetemre, ahol semmit nem tanulok, de meleg van. Szeretnék valami hasznosat tanulni. - el sem hittem, hogy ilyeneket fecsegek. Amikor eljöttem Sydneyből, azt hittem tiszta szórakozás lesz az élet, hogy Briannel folyton bulizni foguk, meg inni, meg táncolni. Jó azt nem mondom, hogy nem szoktunk sehova eljárni, de nem erre számítottam. Anyuék mindig küldenek pénzt. És Brian szülei is segítenek. Nélkülük már rég haza kellett volna mennünk. Egyébként Brian vállal kisebb, alkalmi munkákat, és néha még egy-egy esszét is megcsinál más helyett. Brian! Régen neki írták meg a beadandóit... Én csak egy-két hétvégi beugrós melót tudok elvállalni. Szereztem néhány jó barátnőt a közelben, akik egyetemisták, és helyettük beugrok néha pincérkedni, büfében felszolgálni, sőt, egyszer még egy kisállatboltban is voltam eladó. Lényeg a lényeg, valami olyat kell tanulnom, amit szeretek és de mégis találok vele állandó, jól fizető munkát. Mindenki ilyet akar.
-Britney, én támogatlak amiben tudlak- és azzal a lendülettel szedte a cókmókját, intett és kiviharzott a teremből.
Sophie-val a fa alatt találkoztunk, ahogy megbeszéltük, bár ő egy ágán ült, és lóbálta a lábát.
-Hol voltál? Már egy órája várok-pattant le.
-Á semmi, csak dumáltam az tanárral.
-Oké. -Sophie tudta, ha valamiről nem akarok beszélni. Elindultunk, és a neki való srácot próbáltuk kikeresni a gimiből.
-És Jack? -kérdezte, miközben mentünk át a zebrán.
-Az a tizenegyedikes? Akinek olyan béna a haja?-kérdeztem meglepetten.
-Jó, béna a haja, de szereti a FOB-ot. -mondta könnyelműen.
-És Kenny? -kérdeztem túljátszva.
-Jajj Brit te olyan hülye vagy.
-De miért?? Olyan aranyoos. -feszítettem túl a húrt.
-Brit, te is tudod, hogy...-jött zavarba. Igen, Ella Kenny-éről volt szó. Egy hónappal azután, hogy megismertem tudtam meg, hogy Ő az a Sophie akit Kenny már említett nekünk. Véletlen sétálgattunk, amikor Kennybe botlottunk egy kávézóban. Vicces, hogy pont Kenny Sophie-jával lettem jóba. Aznap együtt ebédeltünk, és azóta is szervezünk néha egy-egy ebédet így hármasban.

Éppen beléptünk a Starbuckks-ba, míg további pasi ötletekkel bombáztam Sophie-t. Épp mi következtünk a sorban.
-Jónapot kívánok, mit adhatok?- szólt unottan ránk sem nézve a pultos lány.
-Szia Patricia, én egy jegeskávét, a barátnőm pedig valami helyes pasit kérne... -a lány ilyedtern kapta fel a fejét, majd szégyenlősen mosolygott és így szólt:
-Szia Britney! és..
-Sophie -segítettem ki.
-Helló -mosolygott rá kedvesen Sophie. Patricia visszaköszönt, majd durcásan nézett rám.
-Britney, ne mondj már ilyeneket, ez egy kávézó- vicces, hogy mindent komolyan vesz. Egyébként ő új a Starbucksban, csak másfél hete dolgozik itt, de rögtön megkedveltem, és egyszer meg is hívtam egy kávéra. Nagyon aranyos lány, bár kicsit szégyenlős, visszafogott és mindent komolyan vesz. Persze humorérzéke az van. azt hiszem Sophie-val egykorú lehet.
-Ne hívj már Briney-nek. A szüleimen kívül te vagy az egyetlen aki így merészel szólítani! -keltem ki magamból egy kicsit túljátszva. -Patricia értette a viccet, bár először csak pislogott. Nem is válaszolt.
-Szóval egy jegeskávé és...- nézett Sophie-ra.
-Hát egy epres teát kérek szépen.
-Rendben azonnal hozom.-mosolygott. Patriciának nagyon szép kék szemei vannak, szinte világítanak. Hosszú vékony szálú fekete haja van, és cuki visszafogott mosolya.
-Ari lány -mondta érdektelenül Sophie. Fürkészően néztem az arcát. Majd hozzátette- gyűlölöm.
Mindketten elnevettük magunkat, hisz egyértelmű volt Sophie szarkazmusa. Irigység. Bár Patricia fel sem érhetett Sophie szabadságával és életerejével. Azt kell, hogy mondjam, Patricia örökre egy kis burokban fog élni... De ez már egy másik történet.
-Tessék, egészségetekre!-mosolygott ránk a lány. Mi megköszöntük és leültünk egy asztalhoz. A továbbiakban beszélgettünk mindenféléről. Patriciáról, az időről, a suliról, a továbbtanulásomról. Érdekes ötletei voltak a munkával kapcsolatban. Délután ötkor elbúcsúztunk és hazaindultunk.

Brian a fehér heverőn ült, és tulajdonképpen engem vár. Meg is örült nekem, rögtön fel is kapott, és megcsókolt.
-Szia cica.
-Szia drágám.
-Drágám?
-Nem jutott más az eszembe. Semmi olyan jelzőt nem tudok rád mondani ami igaz.- nevettem el magam- nem vagy se az egyetlenem, se édes...
-Najó tudod mit? Ezt most megbocsátom, de legközelebb nem lesz ilyen szerencséd -azzal elkezdett csikizni. Nem tudom mikor fog felnőni a drága. Egy kis csata után Brian leült a konyhába, én meg nekiálltam összedobni valami vacsit. Amióta itt vagyunk meg kellett tanulnom főzni. Ez egy kicsit túlzás, alapvető ételeket el tudok készíteni, de többnyire melegszendvicsen és rántottán élünk. Most éppen salátát csináltam, sonkás szendviccsel. Még rengeteget kell tanulnom. Rákényszerültem. És akkor Brian belekezdett.
-Brit, nem tudom mi lesz. -kérdőn pillantottam rá. - Fogy a pénz. Most fizettem be az utolsó számlát a hónapban, de így alig maradt kajára. És most kellene buszbérletre, mert gyakorlatozni megyünk, meg lógok így is a munkába. És mit eszünk?
-Hát... Salátát. -mosolyogtam vigasztalóan.
-Brit. Le kell állnunk a költekezéssel. Tudom furcsa, hogy ezt így mondom, de sajnos azzal, hogy elköltöztünk elvállaltuk.
-De mit?
-Hogy felnövünk. - a szavai még másodpercekkel a mondat után is csengtek a fülemben. Csendben néztük egymást, majd letettem mindent a kezemből, és az ölébe ültem. Átöleltem, és percekig hallgattunk.
-Cica, én... -felálltam, valahogy nem tudtam megszólalni és csak annyit mondtam, hogy 'semmi baj' és folytattam a vacsorakészítést.
Egy ideig csak csöndben számolgatott, én pedig lassan kész lettem. Lecsúsztattam az asztalra a tányérokat, és megszólaltam:
-Tudom, hogy gyerekesen viselkedem. Tudom, hogy mindennap Starbucks-ozok, és tudom, hogy sokat ettünk eddig [az éttermes pasasneve]-nál, de látod, hogy megtanultam főzni! És tudom, hogy sokat vásárolok. Igen tudom, hogy csak ruhákat veszek, csak magamnak. De... Valahogy ez jó érzés, hogy senki nem szabja meg.
-Cica, én.. Nem akartalak megbántani, de ezekkel le kell állnunk. -és igaza volt. Volt, hogy csak úgy véletlenszerűen rám jött egy roham és vásároltam. Ruhákat, de rengeteget. Ezek, csak úgy jöttek, majd el is mentek és hetekig nem is éreztem újra. De ez egy pánikszerű dolog. Ha rosszul érzem magam elmegyek és vásárolok. De Brian-nek igaza van. Ezeket abba kell hagyni. A Starbucks, a vásárlás, az étterem.
-Majd megoldjuk -most ő nyugtatott engem. -Minden rendbe jön. És én is abbahagyom azt, hogy csak úgy elmegyünk bulizni. Meg a Jack-et.. Meg a cigi.
-Mi? Te nem is dohányzol!-keltem ki magamból.
-Ami azt illeti, hetente el-el szívtam egy szálat, és úgy jött ki, hogy egy hónapba két dobozzal szívtam..-csak úgy pislogtam rá. Egy dolog van amivel ki tud hozni a sodromból. Ha nem mond el nekem valamit.
-Elmondhattad volna.
-Tudom, és ne haragudj, de nem szoktam rá. Csak néha ideges voltam.
-Mindig ez az indok.. Na mindegy. -közben befejeztük a vacsorát- Elmegyek letusolni. Jössz? -mosolyogtam rá. Nem akartam ezekkel foglalkozni...
-Persze- felállt, berakta a tányérokat a mosogatóba, majd megfogtam a kezét és behúztam a fürdőbe.